Szittyakürt, 2005 (44. évfolyam, 1-6. szám)
2005-07-01 / 4. szám
8. oldal iinzn YCRißcn es pROznßnn Was s Albert VALLOMÁSOK Ez a kettő egy kell, hogy legyen. Az otthon, meg a haza. • Tavaszi szél Egyszerre szolgálni Istent, hazát, böcsületet, hűséget, s csak így egyszerűen, munkával... • Tavaszi szél Csak tudásuktól elvakult uraságok hiszik, hogy a föld egyszerű népeit különböző vágyak és célok szakítják sokfelé. Pedig a célok és a vágyak mindenhol ugyanegyek. Élni akarja mindenki a maga életét, úgy, ahogy annak rendje és módja van, és semmi többet ennél nem akar. Egyszerű emberek tudják, hogy a tetőt is négy fal tartja, s bármilyen színűre is legyenek festve külön-külön: közös tető alatt egy test mind a négy. Mert ha nem, leszakad a tető... S erdélyi népek tudják, megtanulták, hogy közös a sors, közös a nyomorúság. • Csaba Múlt az idő a csönd fekete palástja alatt. Míg a csillagos ég alja sápadozni kezdett, túl a Galonyán, a Nagy-Disznós bükkösének borzolt gerincén megjelent lassú méltósággal a telehold. Ezüstös fénye szétömlött a hegyeken. • Hagyaték Szép tiszta őszi időben, mikor a láthatár kitágul az elmúlás előtt, dombjainkról látszanak a havasok. Tisztán és félelmetes messzeségben állanak s dombjaink hullámai hódolva nyaldossák lábaikat. • A titokzatos őzbak A havasnak ezer arca van. Néha borzalmas és félelmetes, néha jó és szelíd, néha szomorú s néha szerelmesen ingerkedő. • A titokzatos őzbak Blaskó Mária KÖNYÖRGÉS Derűs honi égről Maradt fényes csillag, Szent István királyunk Esdj ki nekünk vigaszt, Hogy az a jó Isten Megbocsásson nékünk; Segítsen javulni S eltörölje vétkünk. Borús honi égen Egyetlen egy csillag ... Milyen reménykedve Lessük, nézzük mi azt! Talán Szent Istvánért, Az O imájára Megsegít az Isten S hallgat az imánkra. Isten! egész hazánk óh add vissza nekünk... Tündöklő csillagunk, könyörögj miértünk! * HAZÁM! ,Kitárom reszkető karom ölelni földedet” — Míg ezt énekli ajakam, A földön térdelek. Az áldott haza rögein... Azokon térdelek, S szívemben hangosan dobog A hazaszeretet! Szeretlek édes, szép hazám, Érted élek, halok! Tekints rám bízva honi ég: Én a jövő vagyok! Lelkem látja a jobb jövőt, Amelyért harcolok... Az őshatár és korona Majd új fényben ragyog! Egész ország és korona, Ez szítja tüzemet... ,,S kitárom reszkető karom, ölelni földedet!” A Mezőségen már május van akkor. Esténként jázminillat alatt lihegnek. Halasdon a bokrok, az erdő zöld, csoda zöld, mint hűvös hajnalokon a tavak s csattog a fülemileszótól. S a rét vadvirágos, csupa szín. Esténként hangversenyeznek ungok és békák s rajokban a szúnyog, s a hegyek lilák a lemenő naptól, a dombok pedig simák és zöldek és puha hajlásúak, és annyi melankólia van bennük és szépség. • Farkasverem A mezőségi ember nehezen mozdul. Hol göröngyösek, hol sárosak az utak s az élet is, amin a gonddal karöltve járnak ott, hol göröngyös, hol pedig sáros. • Csaba Hiába élnek hatvan kilométernyire Kolozsvártól. Ha egyszer a Mezőségen élnek, messzebb vannak onnan, mintha akár Afrikában rejtőzködtek volna el az emberek. • Farkasverem Város: ez jelenti mindazt, ami nem Mezőség. Ami nem domb, és szántás, és rét, és kerti virágágyás és vetemény, és konyha, és égett trágyaszag, meg békazene. • Farkasverem ...valami láthatatlan erő húzni kezdte, vékony erős szálak vonták a lépéseit: hiányzott a tücsökzene, a béka, a tószag, a lomposság, a Mezőség. Most már tudja, hogy ez betegség. De nem menekül előle, hiszen gyógyíthatatlan úgyis. Lappangó bacilus ez mindenkiben, akinek ez a szomorú, álmos világ a hazája, hiába menekül előle, ez a kis féreg rágja a lelkét, s egy öntudatlan láz csak visszahajtja ide, ebbe a bódultán zsongító unalomba. • Farkasverem Mezőgöcsön még nyílottak a mályvák, a méhek döngtek, Nagyapó szemelte a paszulyt és Nagyanyó rakta a kártyát. De a kert útjait már nem seperte senki, az udvar kövei közt kinőttek a gyomok... • Csaba A Mezőséget más törvények szerint kormányozza az Isten, mint egyéb világokat. A Mezőségen nem okosság akarni. Olyasmit főleg, ami nem lehetséges. Hogy pedig mi lehetséges ott, s mi nem, azt nem emberek döntik el. Hanem a dombok s a rájuk boruló változatlan boltozat, a tücskök meg az ungok és békák s a vizek, amelyek surranva vándorolnak tóról tóra, régtől, talán a mindenség kezdetétől ugyanígy. • Farkasverem Kereken dombok hevertek, a Mezőség ázott, rosszkedvű dombjai, mint valami vert jobbágysereg, melyet ostorral sanyargatott az idő s azután átlépett fölöttük. Végeláthatatlan kopár legelők húzódtak a dombok hátán végig, dísztelenek és szürkék, s a szél, mely felőlük csapott, nyers esőszagon kívül semmit sem hordozott magán. • Mire a fák megnőnek Ennek a mi földünknek olyan az illata, mint maga az élet. Aki beleereszti az eke vasát, az életet szánt magának. S aki kaszája mögött izzad, s tüdőre szívja a mező szagát... az életet szív magába... • Kard és kasza Úgy vizsgálja meg hát önmagát mindenki, aki magyar, hogy ha nem álljuk meg a próbát, nem csak a magunk lelkét veszejtjük el ezzel, de odavész Attila s Árpád öröksége is, s népek országújává válik újra a Kárpátok koszorúzta csodakert. • Józan magyar szemmel ...a lovak, cuppogva léptek előre a sárban s a szekér nyöszörögve, kínlódva, kátyúból kátyúba vergődve megindult újra lefele, be a néma, halott, szürke Mezőségbe. • Mire a fák megnőnek ...az Úristen különös akaratából az erdélyi Mezőségen születtem magyarnak, s ott nőttem emberré is, ifjúkorom óta úgy éreztem, hogy emberi és magyar kötelességem a Mezőség megírása. Mint tájat leírtam többször. Furcsa, hajlott hátú dombjait, görbe völgyeit, zubogó nádasait, apró, kékvizű tavacskáit, kopár, vízmosásos meredélyeit, melyeket esténként rózsaszínre festett a lenyugvó nap. Embereiről is írtam többször. Azokról a különös, magukba néző, hallgatag emberekről, akik ott éltek meghúzódva a hajlott hátú dombok gödreiben, s kiknek magasba vágyó álmait újra meg újra gúzsba kötözte a kátyús dűlőutak agyagos sara. • Kard és kasza Minket, mezőségieket sajnálni szoktak. Azt mondják, egyhangú a vidékünk, (...) lassú. (...) Van a mi szürke országunknak egy kincse. A tavaink. Naphosszat csak az eget tükrözik, s a föléje hajló dombok színeit. Éjszakánként a messzi csillagokat, s piros pásztortüzeket, amikor kigyúrnak. • A titokzatos őzbak A Mezőségen az évek is úgy járnak, mint azok a lassú szürke szekerek, melyeket két sovány tehénke vonszol maga után az agyagos dűlőutak kátyúi között, egyhangú, jámbor nyikorgással. • Csaba Arra a küszöbre sok-sok éven keresztül egy szelíd és egyszerű, magyar ruhás nemzetes úr csizmája taposott, és sok-sok éven keresztül egy kemény és szigorú nemzetes asszony járt rajta át, de erről a gyermek nem tudott. O csak rajzolta a betűket a nagy fehér krétával úgy, ahogy tanulta. És gyönyörködött bennük, amikor sikerült összehozni a nevét, otromba fehér betűkkel a régi küszöbön... • A kastély árnyékában Megdolgozta már mindenféle idő ezt a székely földet éppen eléggé... • Tizenhárom almája Az ország, amelyikben éltem, a hazám is volt... és a haza a szabadságot jelentette. • Adjátok vissza a hegyeimet! Vert farkas mellé farkasnak beállunk, vagy koldusnak a templom küszöbére, rabnak, ha kell, testvér-rabok közé: csak hazajussunk végre! Hogy beszélhessünk magyarul a földhöz s megértsük, amit zúgnak a szelek...! Nem imádkoztunk sokat, az igaz, De szerettük a világodat, Uram, ahogy megadtad: gondokkal telítve, búval és örömmel fűszerezve, a tövisek között egy-egy virág... szép volt Uram, jó volt a világ. Szerettük a patakodat, mely zengve selyempartok közt vígan szökdösött. A szellőt, ahogy hegyeidről este virágillattal megrakodva jött... Ha kell gyalog is, éhesen, vacogva, tépett lélekkel és halálra váltán: csak otthon legyünk egyszer a hazánkban!... Add újra látnom apámat, anyámat, vagy sírjukat bár, ha többet nem lehet... • Mikor a bujdosó az Istennel beszél Azok a hegyek az enyimek. Nem a telek-könyv szerint voltak az enyimek, az igaz. De enyimek voltak Isten rendelése szerint, azáltal, hogy ott születtem s ott lettem emberré. • Adjátok vissza a hegyeimet! KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS A Kráter Kiadó könyvműhely gondozásában megjelenő Wass Albert életműsorozatban kiadott művekből válogatott gondolattár létrejöttéért (,.Wass Albert, a látó”) Szerkesztőségünk ezúton fejezi ki köszönetét a Tokodon élő Pap Kálmánná Juhász Erzsébetnek, lapunk lelkes előfizetőjének és terjesztőjének. A Magyarok Istenének áldása kísérje életét! «IttVAKÖfcÍ József Attila: MEM, MÉM SOHA! Szép kincses Kolozsvár, Mátyás büszkesége, Nem lehet, nem, soha! Oláhország éke! Nem teremhet Bánát a rácnak kenyeret! Magyar szél fog fúni a Kárpátok felett! Nagy Attila Szabadíts meg a gonosztól! Zsidó Isten! Hozzád kiáltok én. Ki ott trónolsz Magyarország egén. Csal, lop, rabol kiválasztott néped Zsidó Isten ! Ez nem zavar téged? Zsidó Isten! Miért nem látod? A te zsidó néped nyúzza e világot! Ránk szabadítottad aljas, kapzsi néped. Zsidó Isten! Mit vétettünk néked? Zsidó Isten! Ne gyere e földre! Saját zsidó néped, százszor húz keresztre! Nagyon kérünk, szabadítsd meg tőlük! Szörnyen elegünk van már belőlük! 2005. július Ferenci Amália MAGYARHON SZÉPSÉGE Magyarország legszebb tája Délibábos rónasága Tisza vizének fodrása Duna vizének sodrása Az Alföldnek a síksága Dunántúlnak hegyes orma Föld gyomrának ékessége A bányásznak tüzes ere Libák legelnek a réten Gulyák kérőznek a fűben Csikós kergeti lovát Puli kergeti a bárányt Ostor pattog, adomáznak Pásztortűznél lakomáznak Rózsa virul a kertekben Hegedű szól a berkekben Furulyától remeg a szív Szivárványtól legszebb ég ív Estefelé táncot ropnak Künn a falun harangoznak Búza terem arany-mezőn Illat terjeng ezüst-fenyőn Jó Istennek az országa Lesz még egész határ-sáva!
