Szittyakürt, 2005 (44. évfolyam, 1-6. szám)
2005-01-01 / 1. szám
«imAKöfct mnGYflROK n KtiRPÁT-mcDcncÉBEn 5. oldal • • Uzenet egy pesti Ha ma élnél, akkor ebben az esztendőben töltenéd be a 64. életévedet. De már nem élsz, hanem pihensz valahol a rákoskeresztúri temető egyik parcellájának sirdomja alatt, bár lehet, hogy valamelyik pestkörnyéki tömegsírban porladnak fiatal csontjaid. Ha ma még élnél, szomorúan emlékeznél vissza azokra a napokra, amikor felfigyelt reád a világ, mert úgy látszott, hogy történelmet csinálsz - mint ahogyan úgy is volt 1956 tragikus őszén. Tizenötéves voltál azokban a napokban és a jó ég tudja miért és hogyan? - hőse lettél annak a kornak. Költők megénekeltek és külföldi riporterek hasábokat írtak rólad és társaidról a - pesti srácokról - akik pár napra megállítoták a zsarnokság áradását, mert azt hittétek, vagy talán csak gyermeki tudatotok alatt éreztetek, hogy ezzel tartoztok a ferencvárosi grundnak, gyárakban dolgozó apátoknak és napi gondokban korán megrokkant édesanyátoknak. Senki sem szervezett benneteket és mégis ott voltatok. Az elemi iskola padjaiban, Marxról, leninizmusról, a dicsőséges Szovjetunióról beszéltek nektek - és mégis tudtátok, hogy azon a bizonyos másik oldalon van a helyetek. Hogy hogyan és mikor ködlött fel telketekben az igazság megismerése, az örök titka marad annak az időnek, s egy későbbi kor történelempszichológusanak kell kikutatnia az okot, hogy mi adta a pesti srácok kezébe a Molotovflaskókat, hogy puszta kézzel menjetek neki az új barbárságot és örök zsarnokságot jelentő vörös csillagos tankoknak? Parancsnokotok Pongrátz Gergely a „bajuszos könyvében” olyan szépen emlékezik meg rólatok! Sokan elestek közületek, sokan életben maradtak. Téged valahol az Üllői út és a Idlium utca sarkán taposott el egy páncélszörnyeteg és fiatal véreddel írtad az utca bazaltjára néped szabadság utáni vágyát. Azután végétért a harc, az utcák elcsendesedtek és Te azóta egy rózsaszínű felhő sarkából nézel le egykori hazádra. Negyvennyolc esztendő telt el azóta. A temetőkben domborodó sírjaitokon negyvennyolcszor nyíltak ki a virágok és negyvennyolcszor hervadtak el - mintha emlékeznének 1956 múló dicsőségére és szomorú eltiprására. Téged, Titeket, akik akkor fiatal fejjel minden vén ravasz diplomatánál jobban tudtátok, hogy hol van a népek szabadságának a záloga elásva - már nem lehet sem elfelejteni, sem becsapni. Ti már átléptétek az élet és a halál komor küszöbét és tudjátok, hogy olyan magot vetettetek, amely néha évtizedekig vagy még tovább hever a sziklán, mig aztán nagy esők múltán egy gyenge szellő a humuszba fújja, ahol várágba fakad és gyümölcsöt hoz annak, aki hittel és nem lustulva várta meg az idők fordulását. A magasságos Isten és a végtelen Rend törvényei szerint semmi sem történhet véletlenül. Kavics gördülésének és víz folyásának nemcsak törvényei, de következményei is vannak. Pedig csak kavicsból és vízcseppről van szó. De Ti a legnagyobbat adtátok, amit ember adhat. Az életet! Előttetek volt még az ifjúság és a munka. Előttetek volt még az élet öröme és misztériuma s Ti szent, kis pesti srácok mégis feláldoztátok azt, gyerekfejjel is tudván, érezvén, hogy mit jelent a szó: Szabadság! Ti meggyútottátok akkor 1956 októberében a tüzet és a láng - ha kis időre is - de az egekig csapott. A tűz helyét ma pernye és hamu borítja, de a hamu alatt mint örökmécses pislákol a fény. A fény amit Ti gyújtottatok meg akkor 1956 dicsőséges őszén, a szomorú pesti külvárosok kopott házai között, s amit akkor sem feledhetünk el - ha a világ már a megtörtént események szürke könyvébe is írta be azt. Az emberek akkor halnak meg igazán, ha elfelejtjük őket... Hungária Szabadságharcos mozgalom 56-os Jubileumi Emlékbizottsága Asztalos Miklós Néhány szó a székelyekről (1.) Erdély délkeleti részében a néprajzi térképeken nagy, összefüggő magyar tömb üti meg a szemlélődő szemét. Legtöbb térképen összefogó név is jelzi ennek a magyar tömbnek egységét, az a szó: székelyek. Mit jelent ez a név? Tájat? Külön népet? Külön nyelvet? Egyiket sem. A név ma már csak történeti emlék. Az egyetlen magyar törzsi név, amely máig is fennmaradt. Fennmaradhatott pedig azért, mert a magyarságnak ez az egyetlen olyan törzse, amely ma is ősi szállásterületén lakik s amely nem keveredett az évszázadok viharai közben szétbogozhatatlanul össze a magyarság többi alkotó törzsével. Őrzi ősi nevét s földjét ma is Székelyföldnek nevezi. A magyar nemzet törzsszövetségből kovácsolódott össze nemzetté. A honfoglaló magyarság hét törzsből állt és kevéssel előbb csatlakozott hozzá nyolcadik törzsként a kabarok három törzse. A magyarság eredetét legjobban nyelvének jellege árulja el. Nyelvének szerkezete és alapanyaga finnugor. Első kultúrrétege pedig török. A magyarság részben finnuguros, részben törökös törzsekből alalult ki s mint egy görög forrás feljegyzi, még a honfoglalás korában is kettős nyelvű volt. A finnugor alapnyelv mellett a törökös törzsek külön nyelvisége még nem enyészett el egészen. Az utolsó törzsi csatlakozás a székelyek csatlakozása volt. A honfoglaló magyarság a honfoglalás hiteles kútfőinek tanulsága szerint itt találta a Kárpátok koszorúzta Duna-medencében a székelyeket, akik csatlakoztak hozzá és amint az a csatlakozó törzseknél szokásos volt, előljártak a csapatok előtt. Ez a csatlakozás Erdélyben történt meg, ahol a székelyek még a honfoglalást megelőző valamelyik népvándorlási hullámból, legvalószínűbben az avar birodalomból maradtak vissza. A székelyek itt éltek a Maros és a két Küküllő összefolyásánál. Csatlakozván a rokon magyarsághoz, egy részük az Erdély felől benyomuló és azon áthaladó magyar seregekkel kijött az Alföldre, majd a Dunántúlra és mindenhol, mint határőr, a határokon telepedett le. Nagyobb részük azonban Erdélyben maradt és ott, a Marostól délre, a Sztrigy és a Küküllők között az új hazában a magyarság legkeletibb előőrsét jelentette. A honfoglalást megelőző nagy népvándorlási hullámok közül a hunok és az avarok hulláma is egy-egy, a nomád török tözsekre annyira jellemző alkalmi törzsszövetség volt. Valamelyik sztyepplakó törzsnek kiváló vezére támad és az vagy fegyverrel, vagy tekintélye folytán egyre több törzset kényszerít arra, hogy vállalkozásaiban részt vegyen. A törzsszövetség magjául szolgáló törzsek ilyenkor nevet adnak a kialakult együttesnek. így volt ez a hunoknál, az avaroknál és bizonnyal ez volt a magyarság kezdete is. Az ilyen hatalmassá dagadt törzsszövetség népfaji különbség nélkül öleli magába a csatlakozott törzseket. Igen valószínű például, hogy a hunok nagy törzsszövetségébe beletartozott a magyar is. És legalább annyira valószínű, hogy beletartozott a székely is. Mert mind a magyarság, mind a székelység elvenen őrzi nemcsak irodalmi hagyatékként - és erről már a legrégebbi források is tudnak - a magyar, illetőleg a hun azonosság emlékét. Az Erdélyben talált székelység a magyarságnak egy már régebben előre sodrott törzse lehetett. Mindenesetre a tudomány már megállapította, hogy a székely törökös fajú nép, amely a magyarsággal nagyon közeli rokonságban állt, ha ugyan nem volt vele azonos. Kétségtelen, hogy a teljes hasonulás nagyon korán megtörtént, mert a valamikori nyelvi különállásnak semmi nyoma nem maradt fenn. Ez annál is fontosabb, mert - mint mondtuk - a székely a legkevésbé kevert törzse a magyarságnak, illetőleg az egyetlen még ma is földrajzilag elkülöníthető törzse. A székelyek eredetét egy mondatban így foglalhatjuk össze: egy ideig a magyarságnak legnyugatabbra sodort azonos, vagy közeli rokon törzse volt, de a honfoglalás után annak legkeletibb törzsévé lett. Azok a székely telepek, amelyek az ország nyugati és északi határain voltak és amelyekről okleveles adataink vannak, úgy olvadtak be a magyarságba, hogy székely voltukat elfeledték. Székelységiik lassan azonosíttatott határőri szerepükkel és amikor ez a szerepük megszűnt, székely megkülönböztetésük is feledésbe merült. Amikor a magyar állam megkezdte állami szervezetének kitolását a természetes határokig, a székelyeket is keletebbre nyomta. Vándorlásuknak útja földrajzi nevekből világosan kimutatható. Mai szállásföldjükre a XII-XIII. század folyamán értek el. Vándorlásuk csak később szűnt meg. Keleti elővéd csapataik benyomultak Moldvába is. A román történetírók tárgyilagos csoportja el is ismeri, hogy ott a magyarok korábban kimutathatók a románoknál. Amikor aztán a székelyek ispánja által megszervezett Moldva román vajdasággá alakul át és Magyarország felé politikai határa alakul ki, a székelyek további kirajzása megszűnik és a moldvai magyarság utánpótlás nélkül marad. Ez a moldvai székelység ma is megvan és csángónak nevezi magát. Magyarul beszél. Magyar hagyományai vannak. Annak a földnek, ahol él, első kolonizátora.- folytatatjuk -A MAGYAR CSENDŐRÖK EMLÉKÉRE A jeruzsálemi Eichmann perben láthatatlanul ott ült Eishmann Adolf golyóbisztos ketrecében a magyar csendőr is. Nem a zsidók ültették oda, hanem a „halál bürokratája”, maga Eichmann Adolf, aki szabadulni akar a felelősségtől és azt mondja: A magyarországi deportációért a magyar csendőr felelős, ehhez nekünk semmi, de semmi közünk nem volt.” Az Echmann-perben minden lehetséges és mindennek az ellenkezője is. Csak egy nem, hogy a magyar csendőrséget, a világ legjobb testületét lerángatni engedjük az SS némely megtévedt elemeinek, vagy éppen a saját zsidó testvéreiket gyilkoló gyáva kopók nivójára. Politikai hiba volt, hogy 1944. március 19-e után Horthy Miklós, az akkori államfő engedte egy piszkos munkára bevetni a kakastollasok egy kis részét. Dehát, ha Bethlen és Keresztes-Fischer választási alkalmakkor bedobták azokat a magyar nép ellen is, ezért egyetlen csendőr sem felelős. Hisszük és valljuk ma ugyanis minden országlási rend alapját: az eskü eskü, a parancs parancs. A m. kir. csendőrség emléke ma is tisztán él az igaz magyar szívekben. Vér, brutalitás, embertelenség nem szárad a csendőr lelkén. Legfeljebb Horthy kormányzó hibájából kicsike játéka lett olyan óriása erőknek, amelyeknek erkölcsei mélységesen alatta állottak a m. kir. csendőrség etikai nívójának. Ha a magyarok országát azzal a rendtszeretettel, fegyelemmel, bátorsággal tisztelettel kormányoznák, amelynek örök példája a magyar csendőr marad, akkor talán más volna maga a megsemmisülés felé száguldó magyarok országa is. Azt a nemes testületet, amely a kommunista aknamunka ellen, oly nagyszerűen óvta a magyar népet, amelynek 11.000 tagja temetkezett Budapest romjai alá a bolsevisták elleni harcban, nem gyalázhatják meg sem zsidók, de még eishmannok sem. Igaz, hogy Izrael vádlottak padjára ültette Eichmann Adolfot. A hiba csak ott van, hogy nem ülnek mellette azok a munkaszolgálatos ÁHV-sok, akik a debreceni börtönökben keresztre feszítették a fogoly csendőröket és akik minden eickmanni brutalitást túlhaladó módon gyilkolták, ölték, akasztották magukat a csendőröket s azokat a magyarokat, akiket már nem tudott bosszújuk elől megvédeni a m. kir. csendőr. Megcsonkított hazánk védelmére egyetlen magatartás marad. Egyetlen parancs. A csendőrség parancsa: Híven, vitézül, becsülettel a Hazáért! (m. t.) Szabad Magyarország Parlamentjének jegyzőkönyvéből „A magyar országgyűlés két háza mint a magyar nemzet törvényes képviselete az előttünk fekvő törvényjavaslat törvénnyé válásával minden időkre szólóan köszönetét óhajt mondani Budapest népének a hősi helytállásért. A törvényjavaslat tárgyalásának e fájdalmas és megrendítően ünnepélyes órájában én, mint a Nyilaskeresztes Párt Hungarista Mozgalom vezérszónoka, pártunk és mozgalmunk és ezen keresztül a megtisztult magyar politikai nemzet háláját és hódolatát tolmácsolom Budapest hőst védőinek: a m. kir. honvédségnek, a m. kir. csendőrségnek, a m. kir. rendőrségnek, a fegyveres nemzetszolgálatnak, a Hungarista Pártszolgálat harcos tagjainak, a Nyilaskeresztes Párt Hungarista Mozgalom minden harcos tagjának, valamint a szövetséges német véderő katonáinak, továbbá mint elsőknek az elsők között, Budapest polgári lakosságának és abban is elsősorban Budapest munkásságának, Budapest hős lelkű asszonyainak és a budapesti gyermekeknek és ifjúságnak, hogy vér- és életáldozatukkal visszaadták a magyar nemzetnek az önnön halhatatlanságába vetett hitét és bizonyságot tettek arról, hogy aki inkább akar hős lenni egy pillanatig, mint rabszolga egy életen át, az hősi életével és hősi halálával hungarista népközösségünk számára biztosít örök és dicsőséges életet... Nincsen tér és lehetőség arra, hogy ma mindenkit név szerint említsünk meg, de adassék tisztelet Hindy Iván altábornagy úron keresztül (Elénk éljenzés) a budapesti védősereg minden tábornokának, tisztjének, tiszthelyettesének, tisztesének és közhonvédjének. Adassék tisztelet Pfef-fer-Wildenbruch úron, a német védőőrség parancsnokán keresztül a német véderő és a fegyveres SS minden egyes harcos tagjának, akik úgy védték Budapestet, mintha saját német hazájuk megszentelt földjét védelmezték volna... A Budapest székesfőváros hősi kitartásának és a Hungarista Magyarország Budapest iránti hálájának megörökítéséről szóló törvényjavaslatot Budapest hős lakossága iránti mélységes hálával, hódolattal és a magyar feltámadásba és a Hungarista Államba vetett törhetetlen hittel elfogadom.” (Sopron, 1945)
