Szittyakürt, 2004 (43. évfolyam, 1-6. szám)
2004-01-01 / 1. szám
8. oldal imzfl YCRißen ei pRöznßnn «lîîVAKÔfeî El kell kergetni a minisztereket A nép nyög, s válla roskadoz a nagy terhek alatt, Alig kerül meg naponkint a betevő falat, S a bölcs, tudós miniszterek, hogy gyógyítják a bajt?! Polgári házassággal!... Mi csak újabb terhet hajt. Ennél égbe kacagóbb gúny, s szégyen már nem lehet, El kell kergetni a minisztereket! Eddig ha volt jajunk-bajunk, megvigasztalt a hit Megédesíté a nyomor s a küzdés nyomdokit, S mit tesznek vajon mostan a tudós miniszterek Erőszakos kezekkel ah kitépik a hitet, Ennél égbe kacagóbb gúny, s szégyen már nem lehet, El kell kergetni a minisztereket! Eddig oltár gyanánt állott a családi szentély, A vallás fénye őrzé azt, mint égi tekintély, S most megalázni rontanak im az oltárokat, A hazug szabadelveket hánytorgató urak. Ennél égbe kacagóbb gúny, s szégyen már nem lehet, El kell kergetni a minisztereket! Eddig a szent frigy óvta meg a házasok jogát, És vont fejökre áldásul erénybül koronát. Eztán a szent frigy már nem kell, sőt tilos is leszen, Mert szív szerelmet alkura, szerződéssel vészén. Ennél égbe kacagóbb gúny, s szégyen már nem lehet, El kell kergetni a minisztereket! S még nem eléggé sért e gúny, mely igy bennünket ér, Kaczagj világ, még azt mondják, hogy ez kell a hitért! No persze, hogy kell jó urak mivel csak igy lehet, Lábbal tiporni mind, mi szent, Istent, oltárt, hitet. Ennél égbe kacagóbb gúny, s szégyen már nem lehet, El kell kergetni a minisztereket! Herkó Páter (P. Markos Gyula) Közölte a Herkó Páter 1894. április 15-i száma Szól a censor... Szól a censor: Vétó; megtiltom ezt. E hasáb üres marad és fehér! — S az üres lapon gyulnak lángbetük, Betűk: mint a tűz, betűk, mint a vér. Szól a censor: Vétó; hatalmam nagy; A semmiségbe vetlek vissza én! — S a fehér lapról láthatatlan sorokban Feltámad az elitéit költemény. Szól a censor: Álom. megfojtalak. Hogy lásd a napfényt: én megtiltom Néked! S szól az Ige: én öröktől vagyok S nem érintnek halálok, születések! Szól a censor: Ez férfi munka volt, Ma nem olvasta senki e lapot! -S szól a fehér lap: tévedsz, jó uram, Látatlanul mindenki olvasott! 1919. december 20. Reményik Sándor (Végvári) Minden Jól lesz (Részlet Szabó Dezső Csodálatos élet c. regényéből) Július derekán egy napon már nem kelt fel az öreg. Nem tudta, mi a baja, az öreg testnek már az egész élet baja volt. Valami nagyon nem is fájt semmije, de gyengült, gyengült s már az étel sem igen kellett neki. Az orvos egyszer kijött Szentigyörgyről, forgatta, mint a szász a káposztát, itt bekukucskált, ott kikukucskált, itt tapogatott, ott kopogtatott. Aztán kivette a zsebkendőjét, megtörölte a szemüvegét, megtörölte egyúttal az orrát és akkor visszatette a zsebkendőt a zsebébe. Aztán mélyen gondolkozott, végre mondta:- Öreg a legény, öreg a legény.- No, ezt nálad nélkül is tudtam - gondolta Szabó István és nem engedett többet orvost hívni. Tudta ő már, hogy ki fogja meggyógyítani. Azért vidám volt s kérdezősködött a külső munka dolgairól. Néha annyi erőt is gyűjtött, hogy kitápászkodott a tornácra s beült a nagy karosszékbe. Nézte a falut, nézte az udvart, a kertet, játszó unokáit s jó öreg kék szemei kiharmatoztak. - Milyen jó melegen süt a nap - mondta ilyenkor. Augusztus elején már lázas éjszakái voltak. Néha felugrott ágyában és vadul kiáltozott. Háborgó tengereket, tört hajókat és irtózatos árnyékokat látott. Egyszer meg elkezdett üvölteni, mint a sakál és kiáltotta: - Szent leszek, szent leszek! - Egyszer pedig üres szemekkel nézett szét és siránkozva mondta:- Mennyi halott, én Istenem, mennyi halott egy koronáért! Pár nap múlva megint megenyhült. Éjszakái álmatlanok voltak ugyan, de nyugodtak. Egy napon behívta az öreg asszonyt:- Szegény jó Mártám, emlékszel-e, milyen rossz voltam egykor hozzád? Megbocsátottál?- Édes uram, édes jó uram - zokogott Márta. Egy reggel azt mondta Andrisnak:- Hozz be, fiam, egy csomó szénát és egy marok búzát. - Andris engedelmeskedett. Az öreg betemette arcát a szénába, szagolta, lélegzetté, csókolta. Aztán a búzaszemeket öntötte egyik tenyeréből a másikba és azt is forró megilletődéssel vitte a szájához. - Oh a föld, az édes székely föld - mondta s nehéz harmat verte ki a szemeit. Egy reggel aztán szólt:- Izenjetek a gyermekeknek, mindeniknek, hogy jöjjön mindenik. Az éjjel láttam édesanyámat s ő megmondta az Isten akaratát. Szeretném még egyszer látni őket. Márta sírt, sírtak a gyermekek és sírtak az unokák. Még aznap izenet ment Szentgyörgyre, Zágonba, Bessenyőre, Eresztevényre, hogy siessenek az utolsó búcsúzásra. Mindenik eljött, mindenik az egész családjával. A faluban lakó gyermekek és Sárikáék is ott töltötték most az egész napot. Tizenkét gyermeke, két veje, kilenc menye és huszonkét unokája sugározta be az öreg haldokló utolsó napjait. A falu szíve is felzendült. Mindig állottak falusiak a ház előtt. Mindegyre szánakozó arc jött be: - Hogy van az öreg bíró úr, csak már jobbra adná az Isten az egészségét. - Apró gyöngéd ajándékok jöttek: jó sárga tyúkleves, becsinált csirke, befőtt és vörös bor. Az öreg már nem érintette őket. Nagyboldogasszony napján felült Szabó István az ágyában és mondta az öreg asszonynak:- Feleség, adj tiszta inget rám. Márta feladta az inget. Akkor mondta az öreg:- Hívd el a fiatalabb tisztelendő urat és legyenek a gyermekek is közel. Az egész család hangtalanul, némán várt az udvaron. Még a gyermekek szíve is nehéz volt a nagyok bánatától. A fiatal káplán megérkezett a ministráns gyermekkel. Bementek a beteghez. Szabó István meggyónt. A pap feladta a halotti szentséget. A haldokló mondta:- Tisztelendő úr, én sokat tévedtem, mert nagy volt a fiatalságom és sok volt a vágyam. De sokat is szenvedtem és életem azután felajánlott áldozatnak tekintettem. Nyugodtan megyek a túlsó partra. Csak a gyermekeket, csak őket áldja meg az Isten. A káplán kiment, odaszólt az öreg asszonynak:- Menjen be a haldoklóhoz. Márta bement s visszaharapta a zokogást.- Hívd be a gyermekeket - szólt Szabó István. A család betódult. Ellepték az egész házat. Szabó István egyenesen ült; ágyában, végtelen béke volt az arcán és tiszta, nem földi sugárzás a szemeiben. Lassan, érthetően beszélt:- Gyermekeim, meghalok. Hallgassátok meg utolsó tanításom. Idegen az egész világ, csak itt vagytok testvérek közt Erdélyországban. Én bejártam a világot és a világ megtépett, rám tiport, kidobott magából. Maradjatok itt, ide húzta Isten a ti barázdáitokat. Szeressétek szegény Székelyország földjét. Itt építsetek, itt vessetek, itt legyetek jók, erősek és ravaszok. És szeressétek egymást, fogjatok össze... Künn harmadikra harangoztak. A harang sürgetve hívta a lelkeket Isten házába. Szabó István felegyenesedett, szemeiben felhők mentek át, kitárta karjait a levegőbe:- Édesanyám, édesanyám! - kiáltotta nagy hívással. Azután úgy nézett szét, mintha haragos hullámok tornyosulását látná. Belekapaszkodott az ágyba, ijedten hörögte: - A tenger, a tenger! Szétnézett. Nagy kérdő szemmel meredt az Andris fiára. Mondta:- Ne félj, Peti, ne félj Peti pajtás, győzni fogunk. És akkor egyszerre, mintha vad seregek véres rohanásában lett volna, felordított:- Székelyek, testvérek, testvérek!- Pista, édes Pista - zokogott az öreg asszony és lefogta a haldoklót. A haldokló szemeibe visszajött az élet. Halálos nagy szeretettel nyitotta rá szemeit az egész családra. Ajkai már mosolyogtak:- Minden jól lesz, minden jól lesz - suttogta biztatón és meghalt. A templomból kizengett a nagyboldogasszonynapi ének, egyszerű szivek forró könyörgése a tiszta Anyához: Magyarországról, Romlott hazánkról, Ne felejtkezzél meg Szegény magyarokról. Mindenki sírt a kis házban. Á sírás kihallatszott a kert ünnepi derültségébe, hol ékes virágok hajbókoltak a szép vasárnap előtt. Ünnepi nagy megilletődés volt a dolgok hallgatása. Az ereszről egy fehérszányú galamb röpült fel s szállt, szállt, hangtalan szárnyverésekkel szállt az örök szeretet felé. A üj évi kis monológ Új évi jókívánságom Legyen földön olyan álom Mint a régi Édenkertben Mesebéli képzeletben Amikor az eső esik Legyen fű zöld és kékes csík Azon járjon Krisztus itten Mesebéli Rózsakertben Adjon Isten áldást népre Következő esztendőkre! Hárfa kísérje le Fiát Aki eljőve mihozzánk! Legyen boldog minden ember Legyen világos a reggel Illatos legyen a mező Ne legyen sötét a felhő! F erencz Amália SZÉKELYFÖLDÖN
