Szittyakürt, 2004 (43. évfolyam, 1-6. szám)
2004-11-01 / 6. szám
2. oldal IRfl MTU Major Tibor: Tovább harcolunk! Dr. Petin! Sándor, a magyar újságírásnak Milotay István mellett a másik nagy magyar képviselőjének, az Új Nemzedék munkatársának szavaival élve: ..Az októberi forradalom történeti absztrakciójának lényege - amelyet a mai ’szociáldemokráciában’ úgy retusáltak, mintha a Károlyi kormány működése a magyar történelem legboldogabb és leghősibb időszaka volna - a zsidó értelmiség forradalmi elitjének győzelme a régi Magyarország kormányzati rendszere fölött. ,4r októberi őszirózsa, amely egy évtized serény munkájával megdolgozott s a zsidó intellektuálisok szellemi ekéjével felszántott talajból virított ki. kortörténeti jelképe lett annak, hogy Magyarországon egy nagy fejlődési éré! szakadt meg. hogy a hagyománynak és a nemzeti gondolatnak az a súlyvonala, amely - mint az angol hajókötelekbe font veres fonál - áthúzódott a magyar politika fejlődés történetén: egyszerre folytatás nélkül belezuhant egy szakadék sötétjébe. Egy szakadékba, melyet rejtelmes és idegen erők hasítottak meg s amelyből feltántorgó s a magyar élet elvével és ritmusával ellenséges hatalmak erőszakosan sodortak olyan túlzások és nyaktörő végletek felé. amilyenekre a magyar történelem precedenst még nem aIkörött. Október harmincegy nem forradalom volt. hanem: feloszlás. A forradalom ugyanis egy nép legvégső erőfeszítése. életrevalóságának, létjogénak és élniakarásának egy hatalmas lendülete, amit minden fiatal nép megkockáztat, ha régi törvényeinek és életformáinak nyűgét és ballasztját kénytelen érezni. Október harmincegy azonban nem felállás volt. hanem összerogyás. egy fáradt, illúzióját vesztett, meggyötört nemzet összeroskadása. egy iszonyú szétmálás reakciója, illetve élettani következménye egy csaknem húszesztendős mérgezésnek. Csak nagyot csalódott s hitvány és ártó szellemi, infekciótól összemart. életük tengelyének sarkából kifordult és kétségbeesett nemzetek képesek oly végzetes megfeledkezésekre, mint a magyar egy vesztett háború lelkiállapotában. A destrukció a maga könyörtelen és szilaj logikájával nézhette és mondhatta zenitnek a nadirt. építésünk a rombolást, életnek az agóniát. S mikor a magyar nemzeti gondolat zúzott szárnyakkal lebukott az utca sarába és az osztályforradalom kénköves bagnójába: egy másik fajta diadalmas nacionalizmusa bontakozott az őszirózsa szirmai körül, amely tagadása volt amannak, s amely az összeomlás romjai között próbált fészket rakni és honfoglalásra indulni a maga ideáljáért, a maga célgondolatáért, a maga princípiumáért." Az út a magyarországi Kun Béla-féle bolsevizmus felé Oroszországból indult ki. Kötetekre mehetne mindazon haza és népárulások országrontó tevékenységek felsorolása, amelyeket a magyarországi szociáldemokrácia vezetői elkövettek. Minden nemzetközi munkásmozgalom szigorúan a marxismushoz simul. Mind a nemzetközi szociáldemokrácia, mind a latinizmus, majd ebből kinőtt bolsevizmus ezen az alapon áll s minden országban azonos elvekkel és megegyező módszerekkel. A nemzetközi szocializmus végső útja menthetetlenül a bolsevizmusba torkollik. A szociáldemokrácia működése a Károlyi kormány alatt is csupán elősegítése volt a bolsevizmusnak. A szociáldemokráciát, amely az Internacionálétól elválaszthatatlan Winston Churchill 1919. nov. 5-én, az angol alsóházban a ..világ legfélelmetesebb szektája"~mk nevezte, mely a világ szétrombolására törekszik... „úgy. mintha egy tífusz-.vagy kolerabacillusokat tartalmazó iivegecskét kiildenének. ...hogy darabokra tépjen minden intézményt." Magyarországon már az 1914-ben kitört háború ideje alatt igen erősen készültek a világforradalomra, s e nagy készülődés végül is a történelmi országunk elvesztéséhez vezetett. A magyarországi szociáldemokrata pártnak oroszlánrésze volt a forradalom felidézésében. A szociáldemokrata vezetők a Központi Hatalmak hadi szerencséjének hanyatlásával párhuzamosan, a jövőre spekulálva, izgatásokkal, sztrájkokkal megrendítették a hősiesen harcoló katonák lelkierejét. Az 1918-as őszi összeomlás után a zárt osztagokban és magasabb egységekben is hazatérő magyar katonaságot bűnös s rövidlátó agitációjukkal felbomlasztották s ezáltal védtelenné tették az országot. Egyes szocialista pártalkalmazottak, akik Oroszországban voltak hadifoglyok, mint Rákosi Mátyás, Kun Béla, Szamuelly Tibor, Münnich Ferenc és mások, ott beléptek a bolsevista páxtba, majd 1918 vége felé mint kommunista ügynökök hazautaztak és szociáldemokrata párt aláásásával és hallgatólagos támogatásával a judeo-bolseviki szervezkedésbe foghattak. A közhatalom túlnyomó részének birtokában rábírták Károlyi Mihályt, hogy a már megkötött érvényes és Magyarország területi épségét nem érintő Diaz-féle fegyverszüneti szerződést figyelmen kívül hagyva, új, megalázó és minden tekintetben hátrányosabb és már történelmi Magyarország feldarabolását bevezető fegyverszünetet kössön Belgrádban, Fanchet d’Esperay francia tábornokkal. Ennek következtében a román, szerb és cseh csapatok mélyen benyomulhattak Magyarország területére. Midőn az ellenségek még a belgrádi fegyverszüneti szerződés pontjain is túlmenőleg, mind mélyebben hatoltak be magyar területekre a szociáldemokrata befolyás alatt álló kormány és a Katonatanács nemcsak minden eszközzel akadályozta a lakosság helyi területvédelmét, letartóztatta ennek vezetőit is, hanem rengeteg hadianyagot hagytak hátra, sőt fegyvereket és pénzt is utaltak ki az ellenségnek. 15.000 db. lőfegyvert, 40 db. gépfegyvert, 10.000 koronát utaltatott ki a Katonatanács a román nemzeti tanács vezetőinek. 1918. december 1-re Gyulafehérvárra kitűzött úgynevezett alkotmányozó és az egyesülést kimondó gyűlésre teljes vasúti szerelvényeket bocsátott rendelkezésükre, hogy minél számosabban juthassanak arra a helyre, ahol a történelmi Magyarország feldarabolását, illetve Erdély elszakítását úgynevezett törvényes formában kimondhatták. A kormány az ellenállásnak még a csíráit is leszerelte, a váradi kadétiskolát visszaparancsolta a Király-hágón épített állásaikból. Kassa fölött Margitfalváról is hazakergette a cseh légionáriusokkal küzdeni akaró magyar honvédeket. 1919. március 20-án Károlyi Mihály minisztertanácsot hívott egybe, ahol a következő bejelentést tette: ,,A fenyegető súlyos belső zavarokkal szemben csupán kizárólag szociáldemokratákból álló kormány biztosíthatja a rend fenntartását. A hatalom amúgyis már hónapok óta a szervezett munkásság kezében van. Nyugati orientációnk a Wilson politikájában való bizalmunk csődöt mondott. Olyan új orientációt kell találnunk, mely biztosítja részünkre a munkás internacionálé rokonszenvét. Ehhez szociáldemokrata kormányra van szükségünk, melynek megegyezésre kell jutnia a kommunista elemekkel.” Amikor március 20-án Garbai a „minisztertanács” plénuma előtt hivatalosan is bejelentette a magyarországi szovjetkormány megalakulását, ezt követően Garami írásban benyújtotta a szociáldemokrata pártból való kilépését. Ezt látva Károlyi Mihály a következő szavakkal fordult hozzá: „Nem értelek Téged! Ha én szociáldemokrata lettem volna, nem esett volna nehezemre megtenni ezt a lépést a kommunizmus felé.” És nem rajta múlt, hogy azt az egy lépést magyar arisztokrata létére meg nem tette. Felajánlkozását még Kun Béláék gyomra sem tudta bevenni! Menesztették a piszkos dolgát jól elvégzett grófot. Károlyi még kirugatása után is tett a judeobolsevistáknak egy utolsó jószolgálatot. Lemondását proklamációban jelentette be, úgy állítva be a dolgokat, mintha ezzel hazafias kötelességét teljesített volna. Hivatkozva a Vyx-féle jegyzékre, így fejezte be nyilatkozatát: „Én mint a Magyar Népköztársaság ideiglenes Elnöke, a párisi haditanácsának ezzel a határozatával szemben a világ proletariátusához fordulok igazságért és segítségért. Lemondok és átadom a hatalmat a Magyarország proletariátusának." A nemzet sorsának irányítása ekkor már az országhódítók kezében volt, akik politikai helyzetükben a bosszúállásra és a legkétségbeejtőbb politikára is hajlamosak voltak. A reménytelen helyzet nyomasztó tudata még ernyetebbé tette azt a polgári társadalmat, melyet Károlyiék teljesen lefegyvereztek. Ilyen körülmények között szakadt rá a proletariátus diktatúrájának csúfolt, zömében zsidók által rendezett terroruralom. Minden összejátszott ahhoz, hogy az Oroszországban embervérhez szokott Kun Béláék az áléit nemzetet vezérkarukkal és segítőtársaikkal az indulásnál ugyan vér nélkül, később azonban annál véresebb kézzel lenyűgözzék. Az őszirózsás forradalom erkölcsi és történeti erényeinek pontos mértéke annak a triásznak, emberi értéke és erkölcsi színvonala, amelyet Kunfi-Kun-Szamuelly jelentettek. Hisszük, fanatikusan hisszük, hogy napjaink harcában, amelyet a Hit és a Lélek erejével vívunk az országhódítás sötét hatalmaival, miénk lesz a győzelem! Egyszer mégis megvirrad a hosszú éjszaka után! «lîîVAKÔfcî Ifj. Tompó László: Elestünk, de felüliünk! tartunk ma is. Lehet könyveket kiadni, előadásokat szervezni, de amíg a tömegtájékoztatás nemzetidegen erők kezében van, semmiféle politikai változás nem várható. Ez december 5-e legfőbb üzenete. Természetesen elszakított testvéreinknek fáj a nem vagy a közöny. Szerkesztőségünk sok levél birtokába jutott. Ezeket kétfelé tudom választani: elítélőkre és megbocsátókra. Az előbbiek közül egyből részlet: ..Ne kérdezd, hogy mi hogy érezzük magunkat. Ne kérdezd, hogy milyen a közhangulat. Az, amit Markó és a többiek mondanak, az politika. Az emberek másként élik meg. Ekkora pofon még a románok részéről sem ért soha. Magyarországnak valamit tudnia kell: háború és járvány nélkül elveszített egy éjszaka alatt legalább kétmillió magyart a nemzetéből. Ez viszszafordíthatatlan. Nem kell minket kiengesztelni, nem kell minket alamizsnával hitegetni. Nekünk nem erre volt szükségünk. Nem kértük, nem akartuk, nem tőlünk származott az óhaj. de a pofon rajtunk csattant. Megértettük. Koldusok vagyunk, szerencsétlenek, akik kölöncök lennének az ország nyakán. Semmi gond. Mi itt élünk és itt akarunk maradni. Az biztos, hogy az én számból senki többé nem fogja hallani, hogy magyar vagyok. Erdélyi vagy székely, vagy bármi, de elvették a hitet, amiben bíztam. A himnusz, a szózat már már teljesen mást fog jelenteni nekem, és más érzéseket fog ébreszteni. Valaminek azért mégis örülök. Annak, hogy édesapámnak nem kellett ezt a napot megérnie. Nem élte volna túl.” Lássunk egyet az utóbbiakból is! „Gyertek ezután is jó lelkiimerettel Erdélybe és hozzátok magatokkal a hitetleneket is a Hargita köszöntésére és a Gyimesek hódolatára, hogy személyesen tapasztalják meg az erdélyi emberek világát, vendégszeretetét. Szeretettel várunk Mindnyájatokat, mert továbbra is szilárdan hisszük, hogy éljünk mi magyarok bárhol a világon, együvé tartozunk! Gyertek hát, de hagyjátok otthon azokat, akik tudatosan tették nevetségessé és megvetés tárgyává - nem a magyar nemzetet, hanem önmagukat!” Megértem előbb idézett levélírónk keserűségét, mégis azt mondom, amit Ady: „veréshez szokott fajta” a magyar. Sokszor elbuktunk, elestünk, de mindig felemelkedtünk, talpra álltunk. Nem lehet ez másként a jövőben sem. A másfél millió, erkölcsből és becsületből jelesen érett honfitárs kötelessége, hogy szeretettel próbálja emberi kapcsolatok kiépítésével megismertetni szellemileg kiskorú honfitársaival azokat az erkölcsi értékeket, amelyek nélkül nincs nemzet, haza. Le kell hajolni a „szent humuszig” : vallani kell arról, hogy az emberi élet értéke nem a pénz. A pénzhez nem lehet imádkozni, a pénz nem boldogít. Beszéljünk a magyar költőkről, idézzük őket nekik mindig, próbáljunk olyan közösségi alkalmakat kialakítani számukra (ilyen például egy kirándulás), amelyek elszakítják a tévétől, internettől. Döbbetsük rá őket a teremtett világ valódi szépségeire: ha erdőt akarnak látni, látogassanak el a Hargitára. Csak ebben az erkölcsi, szellemi, a hivatalos tömegtáj koztatási és oktatási szerveket kiiktató magatartástól remélhetünk a jövőben megítélésem szerint feltámadást. Legyünk nagyobb szeretettel mi, magyarnak maradtak egymás és történelmünket nem ismerő, de erkölcsileg még igenis felemelhető nemzettestvéreink iránt. Igazat adok Csurka Istvánnak: „A magyar népre lehet haragudni, amiért távolmaradt és nemet mondott, de előbb tessék megnézni, hogy van-e még. Mert nincs. Nép nincs, csak tömeg van. A néptől a rendszerváltás óta mindent elvettek, földet, munkát, életteret, iskolát, templomot, becsületet és tisztességet. Tömik tele a fejét aljassággal és szoktatják rá a kábítószerre. Szabadság? Nem vicc ez a létminimum alatt? Egy majdnem ennyire érvénytelen népszavazással betuszkolták Magyarországot az Európai Unióba, amely magas állást ad a legrongyabb kádereinek, és ami még maradt érték, anyagi és szellemi, kiszívja a magyar testből. Adni viszont nem ad semmit. Mire szavazzon a nép? Bízhat-e valakiben? (Magyar Fórum, 2004. dec. 9.) Sok megfélemlített, megalázott, tudatlan, önszerveződésre képtelennek látszó magyar mégis olyan vezetőre vágyik, aki szereti népét, aki tudja, hogy jó magyarnak lenni. Ahogy a költő vallja: „büszke gyönyörűség”. Ugyanakkor nem szabad elfeledkeznünk arról, mennyire szerencsétlen volt a népszavazás mostani kiírása, sőt az, hogy kérdés lett, magyaroknak tekintjük-e a Trianonban elrabolt területeinken élő véreinket. Kérem olvasóinkat, a hírek hallatára elcsüggedt, magukat reményvesztetnek tartó magyarokat, ne haragudjanak. Ne a betegekre haragudjanak, hanem a betegségüket próbálják orvosolni. Ahogyan Krisztus tette. Hitem szerint - Wass Albert örök szavaival - „likasszák már fönn a magos égben a rostát”. Jöhetnek gyurcsányok, bitorolhatják hazánkat, de nem mindörökké. Tolcsvay Béla gondolatával kívánok áldott karácsonyt, egy jobb, igazabb, magyarabb kor reményében minden tisztelt olvasónknak: ,,Nem hiszem, hogy hazátlanul élhetünk a világban, / De hiszek a szabadságra született hazámban!"
