Szittyakürt, 2004 (43. évfolyam, 1-6. szám)
2004-09-01 / 5. szám
2. oldal «ITîVAKOfcî IRfMYTÜ Major Tibor: Az örök magyar októberek fényében! kínzása és kirakatpere után megkísérli Magyarországom végleg kiirtani a vallást. Kommunista kollaborátorokat tesz az igazi egyházfők helyébe, papok százait kínozza meg, börtönzi be és gyilkolja meg, felosztja a vallásos szervezeteket és szerzetesrendeket. Betiltja a vallásos körmeneteket, elnémítja a vallásos sajtót és rádiót, elrabolja és elnyomja a szerzetesrendi iskolákat és gyakorlatban lehetetlenné teszik a gyermekek mindennemű vallásos okta-tását. „Noha Oroszországot éppoly brutális erőszak kormányozza, mint Németországot, én mégis úgy hiszem - írja Roosevelt 1941. szeptember l-én kelt XII. Pius pápához küldött levelében -, hogy az orosz diktatúra távolról sem jelent akkora veszedelmet a kis államok biztonságára, mint a német. Én hiszem, hogy Oroszország megmaradása kevesebb bajt fog hozni a vallásra és egyházra és általában az emberiségre, mint hozna a német diktatúra meghagyása." A kommunizmus áldozatainak száma megközelíti a százmillió halottat. A bűnök akkor kezdődtek, mikor a canterburyi érsek misét mondott a Vörös Hadsereg győzelméért és amikor megáldotta az angol uralkodó által Sztálin generálisszimusznak küldött kardot. A bűnök akkor kezdődtek, amikor a előbb a teheráni, majd a jaltai konferencián elhatározták Németországnak és szövetségeseinek - többek között Magyarországnak is - a teljes lefegyverzését, kifosztását és a Szovjetunió érdekkörébe való utalását. A bűnök akkor kezdődtek, amikor Nürnbergben, Budapesten, Prágában, Pozsonyban, Belgrádban, Bukaresben felállították az akasztófákat azok ellen, akik a nagy világpolitikát megelőzve észrevették a moszkvai veszélyt és nemcsak tudták, hanem harcoltak is a barbárság ellen, amely ellensége az emberi szabadságnak és amely terrorral, géppisztolyokkal és tankcsordákkal pótolja a keresztény kultúrából kisarjadzó szeretetet. 1956 októberében és novemberében a Pesti Srácok még egyszer felemelték az emberi szabadság zászlóját és a legnagyobb valamivel -fiatal, virágzó életükkel próbálták megvédeni annak tisztaságát. 1956-ban ugyanaz a nép vívta ki a világtörténelem egyik leghősibb és legvéresebb szabadságharcát, amely nép 1944. október 15-én a felére csökkent hazája területén határozott és történelmi érettséggel markolta meg még jobban a fegyverét. Kivetette maga körül az árulókat még akkor is, ha közéjük tartozott az ország negyedszázadon át teljhatalmú ura, kormányzója, sőt hadura, aki az ellenséggel egyetértésben akarta az ország jövő életét rendezni. A Szózat beolvasása pillanatában a fegyverszüneti szerződésnek az a feltétele, hogy a magyar csapatok hátbatámadják a német csapatokat és azt kiverni segítenek, még borzalmasabb polgárháború előidézésébe zavarta volna bele az országot. Az ország egyöntetűen a sírásban kitörő felháborodással, az átokban kitörő kétségbeeséssel hárította el magától az árulás minden gondolatát. A magyar nép nem kapitulált a bolsevizmus előtt! A Kárpát-medencében Szlovákia árulása 1944 nyarán kezdődött el, amikor a trianoni békediktátummal elrabolt régi magyar koronázó fővárosban, Pozsonyban állomásozó szlovák páncélos erőket felsőbb rendelkezésre Besztercebányára vezényelték, ahol az egész részleg átállt a kommunista partizánokhoz. A szlovákok árulásának leverése 4.000 német katona életébe került és alapjában véve sohasem sikerült. A románok 1944. aug. 23-án a király proklamációjával léptek ki a háborúból. A proklamáció beolvasása után a német tiszteket a román tisztek ott lőtték agyon, ahol éppen voltak, az utcákon lévő katonákat pedig a tömeg taposta halálra. A menekülő német asszonyokat letaposták, a gyerekek fejét pedig a házak falán verték széjjel. A kegyetlenségek megtorlásaként Hitler parancsára stuka-bombázó rajok jelentek meg Bukarest fölött és elárasztották bombáikkal a román fővárost. Magyarországon a történelemben páratlanul álló fegyveres ellenállás két óra alatt elsöpörte az áruló kormányt a kormányzóval együtt. A magyarság politikai érettségének olyan vizsgáját tette le 1944. október 15-én, amilyennel egyetlen más nemzet nem dicsekedhet. „Ki merjük mondani - írja Marschalkó Lajos -, hogy soha, de soha nem lett volna 1956-os magyar szabadságharc, ha ezt nem előzik meg a magvetők, az új szocializmus apostolai és keresztelő Jánosai. A csepeli 'sráca magyar ifjúmunkás ugyanazzal a lázadó hittel emelte fegyverét a kommunista terror ellen, mint előttük három évtizeddel az ’úri Magyarország’: a szegedi kisgazda, a dunántúli nincstelen paraszt, a pesti proletár, aki 1939-ben az első titkos és szabad választásokon elsöprő többséggel tett tanúbizonyságot arról, hogy a nemzeti érzés a szocializmustól elválaszthatatlan ikrek maradnak ma és mindörökké. A csepeli szociáldemokrata, de magyar munkás 1944 karácsonyán a szovjet ágyútűzben is utolsó percig gyártotta a fegyvert a bolsevista ellenes háború számára. És Csepel szigetének szélén tízezer magyar, paraszt származású csendőr halt halált a szovjet rohammal szemben. S a 'bűnös Budapest’ egyszerre átváltozott a hősök és szentek Budapestjévé, Európa megmentőjévé. A Duna királynője levetette hófehér hermelin palástját, amely nem is az övé volt, hanem idegen kisebbségé, mely benne díszelgett. Véres, kormos arccal akkor vált Hungária igazi szimbóluma, hogy másodszor azzá váljon 1956 októberében. Budapest már nem a Dob utca 'Egy cili, két cili’-jét énekelte, hanem a hősök és szentek csatadalát: 'Pajtás, még öt perc az élet, öt perc és nincsen tovább‘. És ez alatt az ötszázkét nap alatt megmentette Európát a szovjet lerohanásától. És megteremtette a legnagyobbat: az 1956-os szabadságharc lelki előfeltételeit.” A Kreml tankjaitól eltiport magyar népfelkelésnek van két olyan maradandó eredménye, melyet a világtörténelemnek e legbrutálisabb erőszakja sem tudott vérbefojtani. Az egyik, hogy a kommunizmus fogalma a szabad ember szemében összeforrott a legsötétebb terrorról alkotott felfogással. A másik, hogy a magyarság lejáratására folytatott cseh-román-szerb propaganda elvesztette hitelét, 1956 óta mindenki tudja, hogy a magyar nem reakciós, hanem szabadságszerető, sőt a szabadságért a legnagyobb áldozatra is kész nemzet. A nemzetközi közvéleménynek a magyarsággal szembeni kedvező alakulása új helyzet elé állította a régi kisentente-koncepció elméleti és gyakorlati politikusait. Más utakat más lehetőségeket kellett keresniők a trianoni békediktátumok igazságtalanságainak állandósítására. Ilyen trianonaltatás történt minden évben az úgynevezett Rab Nemzetek Hetén is, ahol tilos volt a magyarság kettős rabságáról szólni. Voltak olyan fanatikus gyűlölködők is, kik a legtisztább nemzeti felkelést antiszemita kilengésnek és a magyarországi nemzetiségek kiüldözésére irányult rablóhadjáratnak tüntették fel. A nyugaton élő románok „Nagyromániával” együttműködve a szovjet-kínai határvillongás idején (1975-1977) Münchenből postázva a következő röpiratot terjesztették: „Nyugati román! Fegyverrel a kézben légy készen, mert közeleg az orosz-kínai háború kitörésének napja. Ebben a harcban a legyengült orosz kolosszus védekezésre, az életéért csatára kényszerül, hiszen ezúttal olyan óriással kerül szembe, mely végre-valahára megdönti a moszkvai barbárok önkényuralmát. Nyugati román! Fegyverrel kezedben légy tehát kész, hogy hazajöjj, ahol testvéreid várnak, akiknek szükségük van reád, nemcsak azért, hogy Besszarabiánkat kiragadjuk a barbárok karmaiból, hanem Erdély megmentésére is. Mert egy percig se feledd, hogy két ellenséged van: az orosz és a magyar, két barbár, mely keletnek a sztyeppéiról jött, hogy beüljön civilizációnk kellős közepébe. Hagyományaik és ősi érzelmeik szorosan egyesítik őket a románság ellen. Ezért az orosz teljesen megbízik magyar testvérében, aki hű az orosz rendszerhez, hűséges volt kezdettől fogva. Ezért az 56-os magyar forradalom története nem más, mint mitlwsz, mely a nyugati antikommunizmus terjesztését szolgálja. Mert ez a forradalom valójában csak börtöntöltelékek és semmirekellők, csavargók kívülről irányított felkelése volt, amelybe belekevertek néhány becsületes embert is. Ilyenformán egész Magyarország boldogan fellélegzett, amikor az orosz tankok megszabadították a rendzavaroktól. Ez a tény újból nyilvánvalóvá tette az orosz-magyar testvériséget és bebizonyította, hogy az egész magyarság kívánja és támogatja az oroszok kelet-európai jelenlétét. Az orosz által támogatott, felbíztatott magyar csak az alkalmat lesi, hogy Erdélyt visszaszerezze. De te, nyugati román testvérünk, kit hatalmas erő, a kínaiak támogatnak, a megfelelő pillanatban siess Erdélybe, hogy megvédd a magyarok ellen. Vess számot azzal, hogy nélküled Erdély elveszhet! Üss, ölj könyörtelenül, egyetlen magyar se maradjon életben! Mivel Erdély megtartására nincs más megoldás, csak a magyarok teljes megsemmisítése. Mivel beolvasztásuk megvalósíthatatlan. Ceausescu megpróbálta közigazgatási úton való szétszórásukat. De nem ez a megoldás: a magyarral semmiféle békés együttélés nem lehetséges, mivel a magyar nem akar lemondani Erdély visszaszerzéséről. Tekintve, hogy békés úton lehetetlen megegyeznünk és együttesen modus vivendi-t találnunk vele, az igazi megoldás csakis brutális lehet. Nyugati román, a megoldás a te fegyveredben rejlik, ezzel hajtod végre a végső tettet. De jól vigyázz, sohase kerülj ellenséged színe elé, bujkálj, légy résen, észrevétlenül támadd őt hátba, így nincs kockázat. Neked kell életben maradnod. Ne izgulj, hidegvérrel teljesítsd történelmi küzdelmedet, mely egy golyó örökös ellenséged koponyájába. S ha leszámoltál vele, ülj he a házába, hiszen ez már elismert és törvényes hazafias módszer a belgiumi és a franciaországi náci megszállás óta. Nincs miért félned Kádár magyarjaitól, mivel a kínai kolosszus fokozatosan kiterjeszti egyre növekvő földalatti hálózatát az oroszok körül, akik kimerülve, legyőzötten kénytelenek lesznek magukra hagyni magyar testvéreiket. Ez a kiáltvány öt világrész románságának egységes akaratát fejezi ki." Szörnyű dokumentum ez a kiáltvány! Egy bűnös kor románjainak önvallomása a történelem ítélőszéke előtt! !848-A9-ben a Habsburgok ellen vívtunk szabadságharcot, amit ők csak orosz segítséggel tudtak leverni. Az akkori nacionalista felkelés miniszterelnökét és tizenhárom hős tábornokát 1849. október 6-án a győztesek, mint úgynevezett „háborús bűnösöket” kivégeztették. Nem szégyen: felmagasztosodás a huszadik században éppúgy, mint volt a tizenkilencedikben, közönséges „hadibűnösként” hóhérkéz által meghalni. Az aradi akasztófák nemzetünk számára a hűség és becsület legszebb jelképei voltak és maradnak. Tudjuk, hogy mindazok, akik kivégzésükkel tettek tanúságot nemzetünk mellett, győzelemre segítették a nemzet szabadságát, amelyért meghaltak. Ha pillanatnyilag az önkény is győzött az igazság felett, nagy távlatokban nézve az eseményeket a történelem vaskövetkezeteséggel mindig őket, a vértanúkat igazolta. Ahogy kivégezték az 1848^19-es szabadságharc hőseit, úgy az „ellenállók” és az „üldözöttek” népidemokráciája nem kegyelmezett meg az 1944—45-ös országvédelem hőseinek. Az aradi bitófákhoz sok száz új akasztófa sorakozott. A vértanúk szövetségét az 1956-os nemzeti szabadságharcunk vérbefolytásával sok száz és sokezer új magyar vértanú kiomló vére frissíti és dagasztja történelmi, hömpölygő vérfolyammá... Az emléküket őrizd, védd, szeresd! Ifj. Tompó László: Elcsángosodás- Tegyük fel, hogy meg kell változtatni a társadalmi rendszert, jogot kell adni a nemzetiségeknek, új szociális intézkedések szükségesek. De ebből még nem következik logikusan, hogy adjuk fel a területeinket! És én erre nem tudok választ találni. - A francia forradalom nem takarékoskodott arisztokraták fejével. 1789-ben eltörölték a királyságot, köztársaság lett. De amint idegen katonák fenyegették Franciaországot, a nép megvédte. 1917-ben Oroszországban forradalom tört ki, a cárt elűzték, marxista-leninista berendezkedés lett. Amikor azonban külső támadás érte, minden tagja könyörtelenül felsorakozott védelmére. - Mi viszont aláírtuk Trianont (igaz, felelős államférfi nem, csak egy társadalombiztosítási igazgató és egy téglagyáros), szemben Törökországgal, amelynek képviselője azt mondta: - Én ezt nem írom alá. Akkor folytatódik a háború! - volt a válasz. És folytatták is. (Nemeskürty István)- Megszűnt térségünkben a kommunizmus, de nem szűnt meg a magyarság elnyomása. Az a magát emberjoginak nevező szervezet, amely hangosan kommunistaellenes volt a nyolcvanas években, és támogatásáról biztosította az elszakadt magyarságot, a kilencvenes évek közepén példátlan támadássorozatot indított ellenem autonómia-pártiságom miatt. És ekkor esett le számomra a tantusz: a hatalmat átmentették a kommunisták a titkosszolgálatok, az ügynökök által. Ma az ügynökök ellen kell harcolnunk a térségben. Csak a nem ügynökök képviselik a magyarság érdekeit. (Dway Miklós)- Fel kellett volna vetnie a trianoni döntések kérdésességét a magyar kormánynak, ami nem jelent még területi visszacsatolást. Az elvett területekért cserébe önrendelkezési jogot kellett volna követelnünk, leleplezve a 70 éves magyarelnyomást. A magyar kormány itt mélyen alulteljesített. Nem hogy felvetette volna, de Magyarországon milliók hördültek fel Antall József 15 millió magyarról szóló szavai miatt. A magyar politika irányítóit mintha nem is érdekelné, hogy az elmúlt tíz évben számban jobban megfogyatkoztunk Erdélyben, mint az elmúlt hetven évben összesen! (Tőkés László)- Megmaradni, értékeket teremteni, felmutatni a globalizmusnak, hogy vagyunk! Ez az én célom. A globalizmus célja a nemzeti múlt és kultúra eltüntetése, a fogyasztóiság elterjesztése, a „másság” jegyében, a nemzetalkotó népesség kiszorítása saját földjéről a helyébe benyomuló, nálánál jóval alacsonyabb képességű népesség betelepítésével, az Európai Unió kiszolgálásával. (Csurka István) Minderről hallani sem akarnak a világhódítók. Hallom a hangjukat: fasiszták, rasszisták, antiszemiták vagyunk. Kevesen, de így is többen a kelleténél. (Rákosi is azt mondta, elég nagy baj, hogy 9 millió fasisztával kell építeni a szociálizmust.) Ok viszont mesebeli nagybácsik: hol lakóparkokat építenek, hol buzifesztivált rendeznek, és megmagyarázzák, miért nem kell a kereszténység. Midőn e sorokat gépelem, olvasom a „Magyar Nemzet 2004. október 9-i számában a budapesti Rabbiképző Intézet önmagát „katolikus teológusnak” is tartó (!) tanárának, Szécsi Józsefnek nyilatkozatát: ,,A kereszténységnek szüksége van a zsidóságra, de a zsidóság teológiailag megáll a saját lábán." Magyarul: a zsidó eleve értékesebb, mint a keresztény, sőt csak az az értékes. Hogy nem szakad ránk az ég! Raffay Ernő a filmben arról is beszélt, hogy az elcsángosodás nemcsak az elrabolt országrészeken figyelhető meg, de járványként terjed éppen a csonkaországban, amelyben lassan a nemzeti történelmi tudat elhalálozásával fenyeget. A hazai világhódítók ugyanis el akarják törölni a történelmet, mint tantárgyat: előbb törlik a kötelező érettségi tantárgyak sorából, utóbb minden tantervből. Amíg nem törlik el véglegesen, átírják. És itt vetődik fel az értelmiség bűnössége, cinkossága. Glatz Ferencet, a Magyar Tudományos Akadémia néhai elnökét is megszólaltatta Koltay, és a film zárásaként így nyilatkozott: Európában minden huszadik századi rossz politikai döntés Trianonra vezethető vissza, és én attól félek, hogy ezt a jelenlegi világot is egy nem elég jól iskolázott réteg irányítja. Politikusaink elmerülnek a parlamentáris demokrácia kicsinyes harcainak mocsarában, a politikai kreténizmusban: pártmókusok, megélhetési politikusok, akik nem egy nemzeti közösség érdekeit tartják szem előtt, mint ahogyan mi, értelmiségiek, magam is, megélhetési értelmiségiek vagyunk: részletkérdésekről írjuk szakdolgozatainkat, mert így kapunk akadémiai címeket, doktori fokozatot. Hát ez már eredmény! Ha ezt én mondom, fasiszta vagyok, de ha már Glatz is, akkor nagy a baj. Iskoláink, akadémiáink, úgynevezett kulturális egyesületeink, és akkor a szerkesztőségekről még nem nyilatkoztam, magyartalanok. Nem vigasz, hogy az elcsángosodás több évszázados folyamat. Kazinczy hányszor panaszkodott, mennyire műveletlenek főuraink, főnemeseink, akiknek könyvtárában jóformán csak francia, német, olasz, latin könyvek vannak, és magyarul nem is tudnak. Hányán tudják ma, hogy például a legendás nyelvtehetségű Mezzofanti bíboros - aki magyarul is írt, olvasott, beszélt - amikor az 1820-as években Rómában egy magyar nemesi küldöttséget fogadott, latinul szólt tagjaihoz, mert nem tudtak magyarul! Mintha szavai süket fülekre találtak volna, hiszen Féja Géza 1943-ban nem ok nélkül panaszolta: „Az érdeklődő közönség, a művelt magyar társadalom (...) nem tud hozzáférni azokhoz a művekhez, melyeknek átlépése nélkül tiszta és teljes magyar tudat elképzelhetetlen. Jönnie kell valakinek, aki segít a magyar szellem e szégyenén! Mert valljuk be: szégyellhetjük magunkat. A ponyvairodalom ma is mérhetetlen papírmennyiséget használ fel hétről hétre. A dilettánsok díszes kiadásokban kerülnek forgalomba és ügynökhadak varrják könyveiket a szegény közösség nyakába. (...) A magyar kultúra jelszavával indul útnak minden könyvkiadó és nem egyszer szennyes árral borítja el az olvasó lelkét. Büntetlenül!” 1929-ben Móricz Zsigmond egy alföldi városba látogatott, és alig akarta elhinni, hogy egyetlen könyvesbolt sincs benne. Ugyanekkor egy népművelési kiadvány tanulmányírója (Szigethy Endre) így vallott: „Ha a magyar lélek nem volna, kétségbe kellene esnünk az európai kultúra sorsán. A magyar lélek azonban él s a fiatal Magyarországnak úgy kell hinnie a magyarságban, mint a mindenható Istenben.” Előtte több mint száz évvel Bonaparte Napóleon ezt mondta: „Magyarok! Dicső származástok régiségével méltán büszkélkedhettek!" Csak mi ma már nem múltunkkal büszkélkedünk, hanem idegenmajmolásunkkal! Nevezzenek bár elvakult sovinisztának, ahogyan csodálom az érett oroszlán halálos ragaszkodását kicsinyeihez, a kutya sírig és azon túli hűségét gazdájához, úgy irigylem a franciák és a spanyolok izzó hazaszeretetét. Bár a globalizmus próbálja őket is kikezdeni, de még így is csodálatraméltó hagyományőrzésük. Ha egy magyar Párizsban törve szól franciául, kinézik. Nem azért, mert magyar, hanem mert nem francia, mert nem ismeri a háziúr nyelvét. Kár ezért megszólnunk a büszke gallokat. Tudják, mi az oroszlánhűség. Nem lehet megrendülés nélkül olvasnunk Benedek Elek fiához, Marcellhez írt vallomását a Testamentum-ból: „És aztán ne félj, ne szégyeld szeretni a hazát! Ma a világpolgáriasság a divat, de te ne hódolj e divatnak. Inkább légy ’vad magyar’, mind ’szelíd hazafi’. Mennél jobban szaporodnak a szelíd hazafiak, annál inkább lesz szükség a vad magyarokra.” Volna tehát mit tanulnunk az állatvilágtól. Ahhoz, hogy a magyarság felnőjön önmagához, a tömegtájékoztatást és az oktatást kellene minden nemzetidegen elemtől megtisztítani. A tv és a rádió bemondóinak, műsorvezetőinek, a bölcsész- és közgazdasági, jogi karok tanárainak - tisztelet a kevés kivételnek! - nagy része a marxizmus és a liberalizmus emlőin nevelkedett. Ha átképezhetők, a nemzeti társadalom maradék értelmiségijeinek kellene őket haladéktalanul átképezniük ahhoz, hogy eltűnjön az a szennyáradat, amely az egyetemi katedrákból, szerkesztőségekből, televíziós székházakból árad. Általános és középiskolákban, egyetemeken, főiskolákon a nemzeti tantárgyak (magyar nyelv és irodalom, történelem, ének, művészet) tananyaga legalább háromnegyed részben csak magyar vonatkozású lehet! Ha rajtam múlna, megtiltanám bármely idegen nyelv kötelező tanítását iskoláinkban. Akinek oly andalító Petrarca nyelve, utazzon Szicíliába, vagy fogadjon magántanárt. Különös alapossággal kellene ellenben a magyar gyermekekkel megszerettetni egyedülállóan gyönyörű ősi anyanyelvűnket, népművészetünket és énekkincsünket. Mindennapos az ajkbiggyesztés, amellyel olykor az átlagembernél műveltebbek körében is gyakran találkozom, ha a magyar kultúra sajátosságairól próbálok velük beszélgetni: így fordulhat elő, hogy valaki többre becsüli Shakespeare-t, mint Balassit. Ugyan miért? Magyarország lábtörlővé vált, amelybe mindenki beletörli piszkát, anélkül, hogy néha kitisztítaná. Miért is tenné, hiszen a lábtörlő arra való, hogy... Nem folytatom. Örülünk, hálásak vagyunk, ha bepiszkolnak. Örülünk az Európai Uniónak, boldogok vagyunk, ha azt halljuk: „Juropien Kammjuniti”. Imádjuk a demokráciát, Gyurcsány Ferencet, még ha kissé messze esett is az ősdemokratától, Periklésztől. De meddig?
