Szittyakürt, 2004 (43. évfolyam, 1-6. szám)
2004-05-01 / 3. szám
iinzn vGRSßcn csprozhrsm BANDI UR... (i.) Részlet Felpétzi Győryjenő „A soproni zsidókapu” c. történelmi regényéből (Szeged, 1941. 59-66. old) Szegény Bandi úr - teljes neve: Erdélyi András - áldott jó leikével, hangyaszorgalmával gyűjtött tudományával már réges-régen kint nyugszik a temetőben. Kosztos diákunk volt hat éven át, nem fizetésért, hiszen mint szegény parasztcsalád gyenneke nem is tudott volna fizetni, hanem szeretetből. Inkább azért, hogy bátyámnak a családi ház földszinti diákszobájában lakótársa legyen. Csendes, folyton tanulgató eminens diák volt, csinos barna bajuszkával. Apám taníttatta, apám ruházta. Mindenki szerette, mintha a családhoz tartoznék. Előttünk, gyermekek előtt, nálánál nagyobb tekintélye szüleinken kívül nem volt a házban senkinek. Alig mertük megszólítani, pedig mindig kedves volt hozzánk. Nem akartuk megzavarni azokat a magasztos gondolatokat, amelyek képzeletünk szerint Bandi úr szép magas homloka mögött állandóan rajzottak. Harmadéves evangélikus teológus koráig maradt nálunk. Tanárnak készült. Ekkor se ment volna el tőlünk, ha nem lett volna muszáj. Meghűlt, torokgyíkot kapott és az Úristen magához rendelte örökös kosztosdiáknak ... Petőfi-ruhában járt. Egyetlen-egyszer kérte kölcsön bátyám szmokingját, hogy a kereskedők elitbáljára menjen benne. De csak a kapuig merészkedett, innét visszafordult, rostéit ilyen „osztrák ruhában” kilépni az utcára. Visszament a diákszobába, levetette a szalonruhát, otthon maradt. Pedig hát egy előkelő, gazdag kereskedőcsalád finom úrileánykája szomorkodott aznap ő utána a bálban. Kétszer is küldött bizalmas postást érte a bálteremből, hogy jöjjön, epekedve várja, hogy vele táncolja a második négyest és a szupécsárdást, a szerelmesek táncát. Az üzenetre Bandi úr szomorúan rázta fejét, szép, barna göndör fürtjeit.- O követelte, hogy módis ruhában menjek a nagyúri társaságba, már pedig, ha magyarosan nem kellek neki, - nem kellek sehogyse... !- Ne bolondozz Bandi, hiszen te is szereted - igyekezett lelkére beszélni a szerelmi postás. - Neki pedig megszakad a szíve, ha árván hagyod!- Aki ruhában magyarból osztrákot akar nevelni, szerelmi biztató szavakkal, lágyan csalogatva, később másban is át akarna formálni, osztrák családja kedvéért. Tehát mondd meg pajtás, Huber Rózsikának, ne izengessen értem... úgysem megyek. Ami volt, szép volt, vége van... Asztalához ült, könyvei, írásai mellé és a petróleumlámpa gyenge világánál hajnalig dolgozott. Akkor feküdt le, mikor a hepe-hupás kövezeten döcögő fiákerek utcai lármája jelezte, hogy vége a bálnak, a vendégek már szétoszlanak. Aznap éjjel, míg a bálban a katonabanda muzsikált valcereket és hopszapolkát a soproni, többnyire németajkú kereskedő és nagyiparos társadalomnak: Bandi úr tanulmányt írt Mária Terézia osztrákosító törekvéseiről és a léprecsalt gárdistákról. Evvel a tanulmányával - amelybe szubjektív bánatát is belesírta - arany díjat nyert a soproni evangélikus lyceumi Magyar Társaságban ... Történelemszakos tanárnak készült. A régi magyar múlt és a népélet kutatásában élte ki magát. Kedvenc munkatárgya a zsidókérdés és a bevándorlón zsidóság történelmi szereplése volt.- Két nyavalyája van a magyar nemzetünknek - szokta mondani - az osztrák és a zsidó. Az egyik marcangol, kiszipolyoz... de ha rabláncok közé szorít is, legalább megtart, mert ez az érdeke; a másik azonban a zsidó, szőröstől-bőröstől felfal minket, ha idejében észre nem térünk, annál inkább ezt cselekszi, minél inkább magyarnak vallja magát. Bandi úrtól akartam megérdeklődni, mint ehhez a legjobban értő illetékestől, Márki zsidógyerek állításának igaz, vagy hazug voltát, a honfoglaló magyarok állítólagos zsidószármazását illetően. Erre csakhamar kedvező alkalom kínálkozott. Úrnapján reggel Mari azzal költött fel, öltözködjem hamar, mert Bandi úr hívat a diákszobába.- Szóltál már neki a zsidókról?- Szóltam.- Mit mondott, mesél nekünk?- Ma lesz a napja! Sietve kapkodtam magamra ruhámat. Annyira siettem, hogy a mosakodásról egészen megfeledkeztem volna. Asszonyanyámnak kellett a mosdótálhoz visszaparancsolni. Sohasem esett olyan nehezen a mosdás, mint akkor!- Kedves asszonyanyám - panaszkodtam lázadozva -, ilyen nyomatékos esetben, mikor az öreg diák hívatja a mujkót, mégiscsak méltányosabb lehetne! Ha sokára is, egyszer mégis vége szakadt a tisztálkodásnak. A reggeli kávét karhatalommal se tudták volna belém önteni, éppencsak a kiflit dugtam a számba, és máris száguldottam, röpültem le az emeleti lépcsőn a diákszobába.- No te zsidókirály, ma megmagyarázom, hogy miféle a te néped - mondta és kedveskedve barackot nyomott a fejem búbjára. Jaj, de édes barack volt ez!- Nagyon jó lesz, kitűnő, Bandi úr - hápogtam örömömben.- Nohát idehallgass, mujkó barátom! Szép, meleg nap ígérkezik, meg Úrnapja is van, virágok ünnepe. Készítsetek valami zöld, hűvös sátrat a zsidóház udvarán, lejövök én is közétek, ott a helyszínen szedem le róluk a keresztvizet, ami úgy sincsen rajtuk.- Értem... gyönyörű lesz a sátor! - kiáltottam elragadtatással és elrobogtam a cimborákért. Akkoron Sopronban az úrnapi körmenet tiszteletére, kora reggel egész sor városi lajtoskocsi szállította a lombos nyírfákat az Orsolya-téri házak falainak a feldíszítésére. Mivel a nyírfákat spárgával, hánccsal a házfalakba vert szegekhez erősítették, egyiket a másik mellé sűrű sorban, amiáltal a falak kissé megrongálódván, javításra szorultak és újrameszelésre, a fák a körmenet befejezése után a háztulajdonosok birtokába mentek át, hacsak a gyerekek el nem lopkodták őket. Mert ám a processzió után nyomban kölykek egész hadserege tódult, fákat rabolni, hazahurcolni. A kapzsi csemeték valóságos csatákat vívtak egymással, különösen a szebb fapéldányok érdekében. Az ilyen körmenet utáni „szerzéseknek” szerencsére volt egy ősrégi szokástörvénye, amely némi rendet teremtett a különben fejvesztett martalóckodásoknál. Azé lett a fa, aki legelőször megmarkolta. Az első megmarkolótói elvenni galádság lett volna, melyért felzúdul a tömegerő és esetleg lincselni is képes. A kölyöknek már a körmenet idején, vagy még előbb, kézrátétellel kellett az elhurcolni szándékolt fa mellé állani s azt tartósan fogva jelezni, hogy birtokigényt formál. Ennek kétszeres haszna volt: egy rendirányú és egy szociális. Ezzel a megkövetelt kézrátétellel a vásott kölyöksereg szigorúan egyhelyhez lett kötve, nem rendetlenkedhetett, nem zavarhatta az ájtatosságot; másrészt, egy-egy gyereknek csak egy, legfeljebb két fa juthatott, mivel a soproni rajkókat is csak két kézzel teremtette a jó isten, így több gyereknek juthatott zsákmány. A lefoglalt fát persze egy pillanatra sem engedhette el az igénylő, mert ez esetben más ugrott helyébe. így aztán kora reggeltől, végig az összes fáknál makacsul kitartó fiatalság álldogált. A későn érkezettek megnyúlt orral távozhattak, keresgélhettek uratlan fák után, vagy leshették a szerencsét, hátha valaki elengedi zsákmányát... Mihelyt Bandi úrtól megkaptam a parancsot, lóhalálában rohantam Frédiért, Rudiért, hogy a lombsátor építéséhez legalább négy-öt fát igyekezzünk elcsípni. Ámde hiába igyekeztünk! Az utcakölykök frissebbek voltak, melléállással minden fát lefoglaltak. Pár értéktelen, nyeszlett gallyacska maradt csak gazdátlanul. Ezek nekünk se kellettek. Elszomorodtunk. Tépelődtünk, töprengtünk, mitévők legyünk, mert fát okvetlenül kellett kerítenünk. Eleinte csereüzletre gondoltunk. Ebben azonban nem volt semmi virtus, meg azt is tudtuk, hogy ilyenkor úgy felverik a fa árát, hogy akár a piacon is megvehetnénk annyiért. Hozzá ügyetlenségünkért kiröhögnének a fiúk, hiszen ők nem tudják, hogy ezalkalommal eredetileg fafoglalást nem is terveztünk, csak Bandi úr megkésett kívánságára erőltetjük most a szerzést. Már-már a szokástörvény megcsúfolásával kalózkodó erőszakra gondoltunk, mikor Rudinak kitűnő ötlete támadt.- Nézzétek, a zsidógyerekek is foglaltak le fákat!- Az ám, ez nem igazság, semmi közük a keresztények körmenetéhez ...!- Takarodjatok innen!- Nekünk is van annyi közünk a fákhoz, mint nektek lutheránusoknak, - hencegtek a zsidófiúk. Azért mertek kikezdeni velünk, mert úgy harmincnegyven gyerek őrködött sorjában egymás mellett. Előre számítottak rá, hogy keresztényfiúk vitássá teszik majd foglalási jogukat. Azonfelül, hogy tekintélyes tömegben vonultak fel és zárt sorban állottak, amiáltal megtámadtatásuk esélye kisebb keresztény cserkészkülönítmények részéről jócskán csökkent, ráadásul még azzal is biztosították magukat, hogy közelükben egész csomó legénykorban levő zsidó „pótvéderő” cirkált. így közvetlen megtámadásukat, esetleges csúfos vereség kockáztatása nélkül, mi sem kísérelhettük meg. A messze túlerővel hárman egymagunkban nem mertünk fellépni. Különben sem lehetett már verekedést kezdeni, mert a hívek gyülekeztek a templom előtt és az utcák megteltek felnőtt, úri járókelőkkel. Ha célt akartunk érni, csupán fortély segíthetett. A rendfenntartó városkatonák közül, akiknek a szokásos gyermekveszekedések kiküszöbölését is szigorúan megparancsolták, az egyik muskatérost jól ismertem (Sopronban akkor „muskatéros”-nak nevezték a rendőrt.) Ezt a muskatérost Walternek hívták. Többször kapott nálunk egy-egy pohár bort, amelyet a barátság ápolása kedvéért mindig én szolgáltam ki Walternek. így feltétlenül jó indulattal viseltetett irányomban. Illedelmesen köszöntve léptem hozzá.- Walter úr kérem szépen, a rabbinus azt izente, hogy a zsidógyerekek azonnal ménjenek a zsinagógába, mert soronkívüíi hittanórát akar tartani nekik a templomban. Azt is izente, hogy a zsidógyerekeknek nem szabad a körmenet alatt az utcán tartózkodniok, megtiltotta a városplébános úr. Walter úr jókorát kacagott és enyhén hátbavágott.- De nagy kópé a fiatal úr! Fa kellene, mi?... de nincs úgy-e? Resteltem, hogy füllentésemet észrevette. Ha azonban az ember egy játékba kezdett, játssza végig, ez a szabály. Sértődött arccal mondtam:- Ha nem hiszi el Walter úr, én nem bánom, átadtam az izenetet, a többi nem rám tartozik.- Jól van, jó, ifiúr, én meg tudomásul vettem... más izenet nincs számomra? Rögtön megértettem, mire céloz.- Dehogyis nincs... ha vége a precessziónak, jöjjön fel hozzánk Walter úr, lesz egy kis behűtött borocska.- Miért nem ezzel kezdte az ifiúr?Ne féljen, lesz fa! A zsidó fiúkhoz lépkedett és a törvény szigorú tekintélyével mordult rájuk:- Zsidóknak fához joga nincs... mars! Ezek eleinte nem akartak tágítani, sőt egyesek szájaskodni merészeltek, mire Walter úr marcona, fenyegető arccal úgy tett, mintha kardot akarna rájuk rántani.- Másodszor parancsolom „mars”... harmadszor ölök... ez nem rendetlen zsidóország, hé...! Erre megijedtek és az egész zsidó társaság eliszkolt. Egy csomó gyönyörű fapéldány szabadult fel, nyomban rátettük kezünket a legszebbekre. Megelégedett arcunkon csakúgy ragyogott a boldogság öröme. Annyira örültünk és oly boldogok voltunk, hogy a szép úrnapi szokás lombsátorhoz juttat bennünket is, hogy lutheránus létünkre keresztet vetettünk, sőt le is térdeltünk, mikor az Oltáriszentséggel elhaladtak előttünk. Egyik kezünkkel persze fogtuk a fát. Négy gyönyörű fapéldányból tágas, szellős, mesébe illő lombsátrat állítottunk a sakterné ablaka alatt az udvaron. A negyedik fát, melyre pótlásul volt szükség, Walter úr sajátkezűleg szerezte, akinek édesapámtól bort kunyoráltam ki azon a jogcímen, hogy a körmenet alkalmával egy úrihintó lovai a nagy sokadalomtól megbokrosodtak, közvetlenül az én közelemben és biztosan eltattlÍTVAKÖfet posták volna, ha Walter úr hősies halálmegvetéssel idejében meg nem fékezi őket.- Nohát, nem is hittem volna, hogy ez a Walter ilyen bátor ember! - mondta édesapám torkát kissé gyanúsan köszörülve.- Bizony az, most már kiterítve feküdnék palacsintává taposva, ha ő ott nincs! Egy fél liter bort megérdemel ... de szolgálatban van, nem tud most idejönni. Apám mosolygott.- Ilyen fontos szolgálatért egy fél liter kevés, meg a jutalmat sem szabad halogatni... vigyél neki egy litert a legjobbikból, üvegben, hadd igya meg délután otthon nyugodtan. Dolgunk végeztével, előkerítettük hét zsidó alattvalónkat, s bizonyos szolgálati könnyítések ígéretével rábírtuk őket, hogy a lombsátor és a lépcsőlejárat között sorfalat álljanak Bandi úr ünnepélyes fogadtatása céljából.-folytatjuk -Csatai Varga László SZÍNT VALLVA Sértő Kálmán sírjánál AJdk ma Boldogasszonyt és Jézusát foglaljátok imáitokba Magyarok szittyák kik e jellemtelen zsidó sábeszdeklis világban sírhantokat eltüntető dózeres elnyomásban hungarista öntudattal ki mertek állni s a tömeges sunyításból színt vallva egyéniséggé válni kik tisztást vágtok e temetői bolseveista vadonban hogy a nap Szemúr Magúr Kelet és Esthon ura Kárpát-medence őshazánk égboltján aranyszarvas agancs-erdős / fején csillagdíszes szentségtartókon tündöklő hófehér Ostya e sírt beragyogja lángoló sugára végre glóriát körítsen igazságot kiálltó költőnk homlokára a mint vörös dzsungel sötétjére csapódó csóva élőkkel holtakkal tudassa van még erőnk lelkeinkből felszáll a Turul csőrében Isten kardja lengenek Áipád-sávos lobogók feltámad Hunnia ha Isten is akarja barátaim kik ebben neki vitézül szolgáltok lépteinek vassal ösvényt csináltok ti vagytok ti lesztek a nemzet megmentői rátok épül a paradicsomkerti őseredeti istenakaratú teremtéserejű kárpátmagyar jövő
