Szittyakürt, 2004 (43. évfolyam, 1-6. szám)

2004-05-01 / 3. szám

»invAKdiit______________________HIT iS6RKÖICI___7. oidai

Tudós-Takács János AZ IGAZSÁGOSSÁG A TÖRVÉNYEK ALAPJA

(Válasz Gazdag Istvánnak)

A Demokrata 2004. február 26-i számában „Vissza a jövőbe?” című írásában Gazdag István Aquinói Szent Tamást és az egész tomista jogbölcseletet azzal vádolja, hogy megerőszakolta az egyén lelkiismeretét azáltal, hogy erkölcsi alapokra helyezte a jogot és a törvénykezést. Szerinte ez teremtette meg „az elvi meggyőződésért” halálbüntetéseket kiszabó középkori inkvizíció ideológiai alapját, és ez a „törvényszéki tomizmus” a felelős még a Nürnbergi Perért is, amelynek során - szerinte - „nem is annyira azért ítélték el az embereket, amit tettek, hanem azért, mert azt egy ’romlottnak’ nyilvánított ideológia szolgálatában tették”.

Gazdag István ezen súlyos vádjai alapvetően azon a félreértésen alapulnak, hogy egyrészt Szent Tamás nem az „igazságot” (veritas), hanem az igatságosság sarkalatos erényét (iustitia) tette meg az emberi törvény alapjának, másrészt az igazságosság erényének tárgya nem az ember belső meggyőződésének (hitének) szabályozása fa hit a keresztény teológiában az igazságosságtól különböző erény, amely az isteni kinyilatkoztatás igazságainak értelmi elfogadásában áll, tehát az igazsággal, a veritas-szal áll kapcsolatban), hanem az igazságosság arra irányul, hogy az ember akarata a külsőleg megnyilvánuló cselekedetek során mindenkinek adja meg a magáét (suum cuique), vagyis az emberi cselekedetei összhangban legyenek a közjóval. Amikor tehát Szent Tamás az emberi törvény erkölcsi alapjáról beszél, azzal nem az a szándéka, hogy igazoljon egy gondolatrendőrség szerepét helyettesítő és az emberi meggyőződést megerőszakoló bírósági gyakorlatot, hanem éppen a zsarnokságokra jellemző emberi önkény ellen védi az emberi törvény tisztaságát: csak akkor lehet jogos a törvény, ha biztosítja a közjót, a társadalom javát. Nyilvánvaló tehát, hogy amit Gazdag István „bírósági tomizmusnak” nevez, annak semmi köze a tomista jogbölcselethez. De lássuk Szent Tamás ide vonatkozó tanítását valamivel részletesebben!

Szent Tamás szerint „minden törvény a közjóra irányul”.1 A belső meggyőződésre tehát nem irányulhat emberi törvény. Csak akkor vonható emberi törvény alapján bíróilag felelősségre bárki, ha cselekedete a közjót veszélyezteti. Akkor viszont tettéért bíróság előtt felelnie kell, és nem védekezhet azzal, hogy meggyőződésből cselekedett. Például nem mentesülhet a törvényi felelősségrevonás alól a vonatokat robbantó és ezzel emberek tucatnyainak pusztulását okozó anarchista. Ilyenkor nem a belső meggyőződése, hanem az abból folyó külső károkozása a tomista jogbölcselet szerint az elítélés alapja.

Az Inkvizíció a középkor folyamán egyházi részről ténylegesen azt vizsgálta (inkvizíció=vizsgálat), hogy a vád alá helyezett személy tanítása valóban eretnekség-e, vagyis ellenkezik-e,vagy sem valamely dogmával, azaz a pápa, mint az egyház feje és legfőbb pásztora, hit dolgában, végérvényesen kihirdetett tanításával. Ha a vizsgálat eredménye igenlő volt, felszólították az illetőt, hogy a nyilvánosság előtt ne hirdesse az eretnek tant, mert az egyház (amellyel a középkori állam szorosan összeforrott) meggyőződése és tapasztalata szerint az eretnek tanok a közjót is veszélyeztették (például a magántulajdon erőszakos megszüntetésére, a többnejűségre és a szexuális kicsapongások megengedettségét hirdető tanok). Elítélő ítélet e visszavonás megragadását követően született, ekkor látta az Inkvizíció a közjót veszélyeztetve. Az inkvizíciós ítélkezés

célja tehát nem a lelkiismeret megerőszakolása, hanem a közjó biztosítása volt.

Tény viszont, hogy a konkrét ítélkezés során olyan személyeket is elítéltek, akik tanításának közjó-ellenessége közvetlenül nem nyilvánvaló (ilyen eset volt például az egyház látható voltát tagadó Húsznak, vagy a panteista Giordano Brúnónak elítélése). Az inkvizíció hittudós bírái a két eretnek tanban meglátták a potencis társadalmi anarchia veszélyét, és ezért hoztak elmarasztaló ítéletet, nem pedig azért, mert olyan volt ennek a két embernek a belső meggyőződése, amilyen. Azon lehet vitatkozni, hogy helyes volt-e a bírák veszélyérzete, de az inkvizíció ítéleteinek motívuma vitathatatlan.

„Az erkölcs és a büntetőjog XIX. századi szétválasztása” a felvilágosodás hatására, amire Gazdag István hivatkozik, lényegében csak azt jelentette, hogy az európai államok büntetőjoga ettől kezdve általában csak az olyan cselekedeteket rendelte büntetni, amiknek közjó-ellenessége morálteológiai megfontolások nélkül is nyilvánvaló. Ez a törvényhozói gyakorlat lényegileg nem jelent szakítást a tomista jogbölcselet alapelveivel, hiszen Szent Tamás tanítása szerint „az emberi törvény nem tilt minden bűnt,... hanem csak azokat, ..amelyek másoknak ártanak, és amely tilalmak nélkül az emberi társadalom nem volna fenntartható”.2 Továbbá: „Az emberi törvény nem ad parancsot az összes erények minden actusáról, hanem csak azokról, amik a közjóra irányulhatnak”.3

Teljesen téves Gazdag Istvánnak az az állítása, amely szerint a Nürnbergi Perben (1945-1946) a „törvényszéki tomizmus” köszönt vissza, hiszen itt - az ő állításával ellentétben - az ítéleteket nem azzal indokolták, hogy a vádlottak a tetteiket egy „romlott ideológia” szolgálatában tették, hanem olyan törvények megszegésére hivatkoztak a bírói szerepkörben ítélkező győztes hatalmak, amely törvények a vád tárgyát képező cselekmények elkövetésekor nem voltak kihirdetve, tehát visszaható erejű törvények voltak. Márpedig éppen Szent Tamás tanítja, hogy a törvény kihirdetése (promulgatio-ja) előfeltétele a törvény létezésének.4 A tomista jogbölcselet tehát éppen nem a Nürnbergi Per mellett, hanem az ellen szól.

A keresztény és antik jogrend összehasonlítása sem korrekt Gazdag István írásában. A kettő között ugyanis nem abban áll a különbség, hogy az antik jog nélkülözi, a keresztény jog pedig megköveteli az erkölcsi aspektust, hanem az, hogy az antik jogból - magától értődő okokból - hiányoznak azok a büntetőjogi törvényi tényállások, amelyeknek társadalmilag káros szerepét csak a keresztény morálteológia fényében ismerhetjük fel.

A keresztény (tomista) jogbölcselet specifikus vonása tehát mind az antik, mind pedig a felvilágosodás utáni kontinentális jogbölcselettel szemben egyáltalán nem az, hogy a belső meggyőződést kívánná jogilag, büntetőjogi eszközökkel szabályozni, befolyásolni vagy éppenséggel előírni, hanem az, hogy nem pusztán a büntetéstől való félelemkeltés eszközével, hanem erkölcsi motívumokkal is késztetni kíván a jogkövető magatartásra.’ A belső erkölcsi magatartás tehát nem tárgya, hanem motívuma a tomista elvekre felépülő büntetőjognak. A tomista filozófus-teológus mindig elfogadta és hirdette is aklasszikus jogelvet:, A belsőről nem ítél a bíró."6

Mondanunk sem kell, hogy mennyire abszurd Gazdag Istvánnak az az állítása, hogy a szovjet büntetőjog tomista

elveket követett volna. Való igaz, hogy a szovjet mindent megtett a belső véleményalkotás terrorisztikus befolyásolása érdekében, de - amint láttuk - a tomista erkölcsbölcselet a belső meggyőződést a hit tárgykörébe, és nem a joggal szerves kapcsolatban lévő igazságosság birodalmába utalja, és ezáltal a büntetőjogon kívül eső területnek tekinti, s mint ilyennek, nincsen semmi közös vonása a bolsevisták büntetőjogával.

A Gazdag István által példaként felhozott francia Lelluuche-törvény, amely a szubjektív diszkriminációs motívumot súlyosbító körülményként értékeli, valóban flagránsan megsérti „a belsőről nem ítél a bíró” klasszikus (és egyben tomista) jogelvet - de ezért azután igazán nem Szent Tamás a felelős! Mint ahogy azért sem, hogy igen sokan Aquinói Szent Tamás igazi tanítását (amely a „Summa Theologiae” című alapművében világosan, kristálytisztán van megfogalmazva, nem ismerve (vagy tökéletesen félreértve) tesznek egyesek bíráló (vagy éppen szidalmazó) megállapításokat a filozófiatörténet és az egész emberiség legnagyobb gondolkodójáról, Szent Tamásról, mint ahogy azt Gazdag István is teszi.

Mint köztudott, Aquinói Szent Tamás egyik nagy ér-deme éppen „Arisztotelész megkeresztelése” volt: a tomizmus azzal az alaptételével, amely szerint nem az számít, hogy ki képvisel egy nézetet, hanem az, hogy milyen érvekkel támasztja alá a mondanivalóját, lehetőséget teremtett minden antik igazság befogadására. A tomizmus és rajta keresztül az egész kereszténység valóban beemelte, integrálta a görög filozófia minden igazi értékét. Aki tehát a keresztény tomizmust, sőt egyenesen a monoteizmust támadva kíván „visszatérni” az antik kultúrához, szellemi „öngólt” lő. A tonizmus világnézet, amely a posztmodem szellemi káosz korában egyedüli képviselője az ismeretelméleti realizmusnak, a változást és megmaradást, a sokságot és egységet egyaránt megmagyarázni képes potentia-aktus-tannak és a teljes szellemi nyitottságot biztosító ismeretelméleti és lételméleti analógiatannak. Aki ezt a világnézetet támadja, megtámadott mindent, ami az antik kor filozófiájának alapja! S akkor - szubjektív szándékától függetlenül - a szellemi káosz erőit támogatja, nevezze bár százszor „jobboldalinak” (akár az „új jobboldal” képviselőjének) magát!

XlI.Piusz pápa jelmondata volt: „Opus iustitiae pax” (=„ a béke az igazságosság műve”). Ez a jogszolgáltatásra is érvényes: az emberi társadalomban, az emberek között igazi béke csak akkor lehetséges, ha a jogszolgáltatás nem a puszta megfélemlítésen, hanem az erkölcsi motiváción, vagyis az igazságosság erényének követésén alapul, vagyis a jogszolgáltatás valóban igazságszolgáltatás, és a jogkövetés az igazságosság erényének követése lesz!

Jegyzetek

' „Omnis lex ad bonum commune ordinatur” (Summa Theologiae, I—II,

q 90, a 2). A továbbiakban: ST.

! „A lege humana non prohibentur omnia vitia,... sed solum..., quae sunt in nocumentum aliorum, sine quorum prohibitione societas humana conservari non possit.” (ST, I—II, q 96, a 2)

3 „Non... de omnibus actibus omnium virtutum lex humana praecipit, sed solum de illis, qui sunt ordinabiles ad bonum commune.” (ST, I—II, q 96, a 3)

4 ST, q 90, a 4.

5 „Az emberi törvények, ha...igazságosak, kötelező erejüket lelkiismereti fórumon az örök törvénytől nyerik, amelyből erednek.” (=„Leges humanae, si iustae sint, habent vim obligandi in foro conscientiae a lege aeterna, a qua derivantur." (ST, I—II, q 96, a 4)

s „De internis non iudicat praetor.”

KATOLIKUS KATEKIZMUS (3.)

ISTEN ÉS A VILÁG

I. Mit tesz hinni?

Igaznak tartani, amit megbízható személy állít.

Józan ember azt tartja igaznak,

a) amit magától: tud vagy

b) amit másnak: hisz.

Különbség van tehát tudás és hit között. Amire magamtól rájöttem, azt tudom. így tudom azt, amit látok, hallok, vagy amire józan eszemmel következtethetek, pl. hogy kétszer kettő négy, vagy: ahol óra van, kellett órásnak is lennie, aki azt készítette. Amit pedig azért tartok igaznak, mert megbízható személy közölte, azt hiszem. Megbízható az, aki nem hazudik és nem szokott tévedni.

Ismereteink legnagyobb része hit (történelmi, földrajzi ismereteink stb.). Életünk oly rövid, hogy legtöbb ismeretünkre nem is tudnánk magunktól rájönni. Hit nélkül még azt sem tudnók, hogy hol, mikor születtünk.

E példákból egyúttal láthatod, hogy milyen szörnyen együgyű mondás az, hogy „csak azt hiszem (tartom igaznak), amit látok”. E mondás alapján nem volna szabad igaznak tartanod, hogy Mátyás király élt, mert őt nem láttad, vagy hogy Amerika van, mert még nem voltál ott. A levegőben szétszórt ezerfajta rádióhullámot sem láthatod, még a legerősebb nagyító üveggel sem, mégis hiszel létezésükben.

Mindenki hisz tehát, mert hit nélkül az emberi társadalom széthull s minden haladás megakad. Még a hitetlen embernek is van hite, csinál magának vallást, csak azon fordul meg, hogy kinek hiszünk.

Isten föltétlenül megbízható, mert róla lehetetlenség föltételezni, hogy hazudik vagy téved.

2. Ki az Isten?

Az egész világ teremtője és ura.

3. Miből következtetjük, hogy kell Istennek lenni?

A világ olyan csodálatos, hogy azt kigondolni és

megalkotni csak végtelenül bölcs és hatalmas lény tudhatta.

Ha a zsebemben levő órából órásra kell következtetnem, az égnek sokkal csodálatosabb gépezete még inkább kiált mester után.

A legkisebb palotát is csak előzetes terv és szabályok szerint lehet fölépíteni; hát még a világmindenséget !

És mily bámulatos rend uralkodik a világon. A vasúti menetrendből előre tudom, hogy melyik napon, melyik órában, melyik városból minő irányba indul a vonat, mert a vasút központi vezetősége már előre és nagy gonddal összeállította a vonatok menetrendjét. És mégis, mennyi késés, baleset, vonatkimaradás, forgalmi akadály, kisiklás, sőt összeütközés és nagyobb vasúti szerencsétlenség is történik.

Lám, a világűrben a világtestek, csillagok, bolygók és üstökösök megszámlálhatatlan milliói szédületes sebességgel keringenek és azok soha össze nem ütköznek, pályájukból soha ki nem siklanak, soha nem késnek vagy sietnek; annyira, hogy pl. a nap- és holdfogyatkozásokat, az üstökösök megjelenését évszázadokkal

ejőre, másodpercnyi pontossággal előre meg tudjuk állapítani. „Az Űr törvénye hiba nélkül való” (18. zsolt. 8. v.).

Gondolkodtál-e már azon, hogy milyen életre kiható célszerűség a havazás? Ha télen a puha hó helyett jéggé fagyott felhőtömegek szakadnának ránk, elképzelhetjük végzetes következményét. De a nagy hidegben még az eső is kemény páncéllal borítaná, megdermesztené és életképtelenné tenné a termést. így azonban éppen ellenkezően, a hó puha takarója „gyapjúként” (147. zsolt.) borítja a termőföldet; úgyhogy alatta a hőmérséklet sohasem esik a fagypont alá és így a vetés szépen tovább fejlődhetik.

A csodás célszerűségek annyira körülvesznek, körülölelnek minket, hogy legtöbbjére rá sem eszmélünk. Ki gondol például arra, hogy testünk minden egyes tagja megfázhatik, sőt megfagyhat, ezért takargatjuk be minden testrészünket és védjük a hideg ellen; a szemünk ellenben, melyre még a legnagyobb hidegben is szükségünk van és amelyet emiatt nem takarhatunk le, soha meg nem fagy. Vagy ki gondol csodálkozással a kezére. Minden szerszám a használattól elkopik, hasznavehetetlenné lesz, elvásik, megromlik. A késünk csorbás lesz, a cipőnk kilyukad, a ruhánk elszakad, de a kezünk, amelyet percről-percre használunk, nem kopik, nem horpad, alakja nem változik!

Pedig, mint a Szentírás mondja: „Sok van elrejtve, mi még nagyobb ezeknél, mert keveset látunk az ő (Isten) műveiből”. (Jézus, Sirák fia 43, 36.)- folytatjuk -Forrás: Tower Vilmos: Isten igazsága. Bp., 1941. 6-9. old.