Szittyakürt, 2003 (42. évfolyam, 1-6. szám)
2003-09-01 / 5. szám
mmAKdfct_____________fflflGYflROK 11 ICRRPflT-mCPCnCCBCn_____________ Széfeddin Sefket bey: CSÁNGÓORSZÁGBAN, AZ ŐSI MAGYARSÁG NYOMÁN (1.) 5. oldal I. A csángó-kérdés dióhéjban Hosszú órák óta robogunk a Szereth folyó partján, vaksötét moldovai éjszakában, úton a fájdalmas misztikum ködével övezett Csángóföld felé. Az utóbbi időben egyre gyakrabban hallottunk segélykérő kiáltásokat Moldova felől; a százezres lélekszámút is meghaladó csángó magyarság fájdalmas felhívását a magyarság Kárpátokon túl élő törzse felé: Pusztulunk, veszünk, felitatódunk az uralkodó román elemben, maholnap ősi nyelvünk mentőpadját is elveszítve magunk alól... Az erdélyi magyar lapok megrázó cikkekben hívták fel a közvélemény figyelmét a moldovai csángók helyzetére s az addig meglehetősen mostohán elhanyagolt csángók a maguk külső és belső válságával, különleges helyzeti elszigeteltségükkel, holtpontra jutott sorsukkal egyszerre az érdeklődés homlokterébe kerültek. Addig csak nyelvészek frekventálták a Csángóföldet, kiknek különös inyencségszámba ment az ősi és furcsa zöngéjű csángó nyelv sajátosságainak búvárolása; most már önként felkínálkozó apostolok indultak Moldova felé, hogy tanulmányozzák a csángókérdést és az erdélyi magyar párt emberei is sorra látogatták a Bakó, Putna és Román megyei csángó falvakat, hogy megkeressék azokat a lehetőségeket, melyek révén megmenthetővé válna a csángó magyarság a teljes elrománosodástól. Az önkéntes missziót vállalók közül Jávor Béla, de különösképpen a székelyföldi katolikus kántor: Domokos Pál Péter végeztek igen jelentős felderítő munkát, amely azzal a haszonnal járt, hogy a maga bajaival lefoglalt erdélyi magyarság végre megismerhette moldovai véreinek jóval szánandóbb és reménytelenebb helyzetét és szűkös lehetőségeinek ellenére is segítő akciót kezdeményezhetett a még esettebb sorsúak érdekében. Hogy ez a beindított akció számottevő eredményre nem vezetett, az az anyagiak hiányán túl, két főbb okra vezethető vissza, egyrészt a beindított mentőakció meglehetősen elkésettnek bizonyult, mivel a romanizálási törekvések máris jelentős eredményeket mutathatnak föl, másrészt mert a hatóságok mereven elutasító és sokszor brutalitásig menő magatartást tanúsítanak, mely leküzdhetetlen torlaszt emel azok elé, akik menteni próbálnák a magyarság részére a csángókat. Domokos Pál Péter „Moldovai magyarság" címen megjelent és nagy visszhangot ébresztett könyve jelentős lehetett abból a szempontból, hogy a magyarság végre megismerje és legsajgóbb belső ügyévé tegye a csángókérdést, viszont a többi e tárgykörbe vágó hírlapi ismertetéssel együtt ártalmára vált az ügynek, mivel „felfedezte", érdeklődéskörébe vonta a csángókat s ennek folyományaként megnehezítette, sőt szinte lehetetlenné tette a további segélyező, öntudatra ébresztő munkát. Reakcióképpen az állami hatóságok is fokozottabb figyelmet szenteltek arra, hogy sem önkéntes apostolok, sem hivatalos magyarpárti tényezők fel ne kereshessék a Csángóföldet, melynek népe csendes letargiában és tehetetlenül viselte sorsa beteljesedését, melyet a román iskolapolitika és román szellemű papok pasztorációs tevékenysége érlelt katasztrofális méretűvé. A csángók magyarságához szó sem férhet. Maga a csángó név a leghelytállóbb magyarázat szerint éppen olyan ősi, őshazából hozott név, mint a magyar vagy a hunn név. Ázsiában a Terek közelében van egy Csinaga nevezetű falu, nem messze tőle Sangatag és a Baksan folyó mellett Schangóthelység, minden arra utaló hagyomány szerint az ősi csángók alapításai, lehettek. Vámbéry szerint ma is élnek Ázsiában csangirok, sőt Északindiában ma is van egy Csanga nevű falu s ugyancsak azon a tájon ma is élnek az V. században odatelepedett kun törzsek. A kun eredetű csángók minden valószínűség szerint egy a vándorló hunokat kísérő és a Szereth völgyében visszamaradt nép lehettek, mely idővel elmagyarosodott, de megtartotta anthropológiai típusát és nyelvének eredethatározó, sajátos kunos zöngéjét. Most, amikor a román történészek igye-keznek kimutatni, hogy a moldovai csángók kun származása a történelem homályából előkapott mese, nem lesz érdeknélküli röviden kimutatni történelmi tényekre támasz-kodva az igazságot. A román érvelés szerint a moldovai csángók a folytonos tatár támadások miatt Kuthen vezetésével elhagyták Moldovát és 1239-ben Magyar-országra vándoroltak be. Azt azonban figyelmen kívül hagyják a derék román historikusok, hogy a kunoknak csak kis része telepedett ki Kuthennel, míg egy ugyancsak számottevő csoportjuk továbbra is Moldovában maradt. E tény mellett bizonyítanak IV. Béla oklevelei, melyekben nem egyszer történik említés a „Ciumana"-i kunokról, kiknek a térítése is ez időben folyik. 1228-ban létesüli az első kun püspökség s az Anjouk alatt újabb két kun püspökség létesül, a milcovi és a sirethi. A IV. században a moldovai vajdák fennhatósága alá kerülnek a kunok. Ez időtől Bogdan Petriceicu Haedeu is úgy emlékszik meg róluk, mint őslakó kunokról. Rosetti román történetíró is elismeri, hogy Moldovában, a moldovai fejedelemség megalapítása előtt jóval már ott laktak a kunok, erre vall a Szereth és és a Tatros völgyének számtalan helység-, hegy- és folyó elne-vezése, melyek magyar eredetűek s a csángóktól származnak, még azokból az időkből, amikor híre-pora sem volt még a moldovai fejedelemségnek. Általában a csángó elne-vezés is a román fejedelemségek keletkezésének idejében kezd általánossá válni a kunok megnevezésére. A csángók az idők folyamán székely népelemeket szívtak fel magukba, azonban ennek a kapcsolatnak csak a nyelvben mutatkozott átformáló hatása, különösen Délmoldovában, míg a csángó nyelv Eszak-moldovában jobban megőrizte ősi kun jellegét. Magyar jellegű csángókat ma már csak Bakó és Román megyékben, a két említett város közti sávon találunk. Még egy negyedóra és Román városába érkezünk... II. Lakatos Demeter a csángó költő. Román városa... az északmoldovai csángóság főhelye, nemcsak Román megye székhelye, de igen jelentős terményértékesítő központ is egyben, ahol a piaci napokon a távol s közeli csángó vidék falvainak népe felvonul. Szabófalva, Keldist, Jugány, Kiekufalu, Újfalu, Tamászfala, Zsudufala, Kukás, Korhan, Rotunda, Nyercsest, Mikluszeny, Otcelén, Girizd, Bartisest és Burunyest népei sokszorozzák meg ilyenkor az egyébként csendes és eseménytelen városka forgalmát. A város éppolyan, mint bármely más moldovai város, rendezetlen, szennyes, szegényes. Szövevényesen szétágazó utcáinak sokasága külsőben döbbenetes ellentétet mutat a fényes utcaelnevezésekkel. Az állomástól a város központjába vezető Strada Garei, Ferdinánd király bulevardja nevét viseli és a Főtér, mint az ország bármely városában, itt is a Piata Unire (Egyesülés tere) nevet kapta. Úgynevezett elit szálló nincs a városban. A Zöld pipához címzett fogadóban ugyan van vendégszoba de azt végelkeseredésében se vegye igénybe az utazó, mert eleve azt fogja tapasztalni, hogy még az éjszaka sejtelmes lényei is idegen gyűlölettől vannak áthatva, s akár csak a hatóságok, ott csípnek egyet az emberen, ahol lehet. Az étterem sem valami bizalomgerjesztő helyiség, de ott legalább társaskörben van az ember. A szomszéd asztalnál nagyobb csoporttól körülvéve, lelkesarcú fiatalember tart borközi értekezést, egy ismerősen hangzó és mégis alig érthető nyelven. Időnkint román szavak ütik meg a fülemet, egy-egy tisztán ejtett magyar szót hallok, de a beszédet, mely igen sebes és telidestele van sziszegő és mély hangokkal - mégsem értem... Csángó nyelv ez, mely ősi sajátosságai mellett már magyar és román behatásokkal van tele. A szomszéd asztalnál ülő fiatalember, aki gyenge vinkó mellett lendületes előadást tart, nem más, mint Lakatos Demeter, a szabófalvai csángó költő. Hamarosan átül asztalomhoz és megindul a beszélgetés... Az irodalmi interjú, melyhez különleges keretet egy sötét moldvai kocsmai-nteriör és furcsa, ütött-kopott emberekből álló bámész éjjeli népCSÁNGÓ ORPHEUS A BÁRÁNY-HAVASON ség ad, - először elég körülményesen indul. Magyar kérdéseimre tört magyarsággal kevert csángó nyelven felel Lakatos Demeter. De mert egyazon lélek és ősi származás, rokoni húrokat rezdít meg bennünk és egymás testvéri közelébe hoz - különösebb nehézség nélkül elcse-veghet a csángó sors egyszerű megszólaltatója és a pesti újságíró. Lakatos Demeter 25 esztendős. Falujában román iskolában tanulta meg a betűvetést s már zsenge korától írogatott. Falusi műkedvelők adták elő csángó és román nyelven írott színdarabjait, melyekben az emberi élet visz-szásságait, falusi emberek mindennapi apró-cseprő bajait tárta fel hol maró gúnnyal, hol csendes szatírával, nevettetve meggondolkoztató formában. Egy nap vándorbotot vesz kezébe, truppot alakít és bejárja a csángó földet vándor színtársulatával. Amolyan ezermester társulat ez; mű-sorukon színdarabok mellett akrobatikus mutatványok, komoly szavalatok és ismeretterjesztő előadások szerepelnek. Szerző, színigazgató és főszereplő-előadó egyszemélyben a fiatal csángó fiú, akit mindenütt szeretettel fogadnak vérei. Eveken át járja szülőföldjét Lakatos és egy nap nem tudva ellenállani a nagyváros csábításának, Bukarestbe utazik, egy csomó román verssel a tarsolyában. Az egyik bukaresti nagy lap ifjúsági verspályázatot hirdet, Lakatos is pályázik első díjat nyer. Egyszeriben felfigyelnek a különleges adottságú román költőre és versengve közük írásait. Legelői jár ebben is a Cuvantul, mely a „román Villon", a csavargó-költő felfedezésének dicsőségét magának tudja. De felfigyel rá Cuza professzor is, az antiszemita politikus, a nagy román hazafi és a csángóföldi nemzeti propaganda céljaira használja fel Lakatost. Propagandaverseket írat vele az Altina című nagy román néplapba és korteskörútakra küldi a Csángóföldre. Lakatos Demeter, akiben a román iskola és a gyors bukaresti sikerek elhomályosították a faji, öntudatot, kortes-politikát csinál Guzának és ezenközben is állandóan írogat Bukarestnek, úgyhogy neve lassan bele-rögződik a köztudatba és a népi költők legelső sorában jelölik ki helyét... Egy nap aztán magyar nyomtatott vers, Reményik Sándor egyik verse kerül a csángó ifjú kezébe... és fölsajog benne az eltemetett, elhomályosított magyar érzés. Megszökik munkaadói elől, hazatér a fájdalmas sorsú szülőföldre és magyarul kezd írni magyar verset ősi csángó nyelvén. Első magyarul írt verse csakhamar az erdélyi közönség elé kerül és nem sokkal később a csonkaházai közönség is gyönyörködhetik „A falevelek hullodoznok, det fú szél” kezdetű vers eredeti szépségében. A magyar szó mámora, a magyar írás tudásának gyönyörűsége, a magyar írói sors vállalására hivatja Lakatos Demetert, aki ezután már csak magyarul fog írni és nem fog többé letérni a megtalált igaz útról. Legújabb versét, amit erdélyi útjáról hazatérőben írt, - átnyújtja, azzal a kéréssel, nyomassuk ki Magyarországon, hogy ott is felfigyeljenek a csángókra és ebből a kicsike verséből megértsék, hogyan érzenek és gondolkodnak a magyar csángók... íme, a vers: MESZE OTT, HŰL NAP SZENTÜLE Megfogvala ápám szokcor Kezemtül, Micsiszavala hűl a nap Leszentíil Mongyavala, gyermek látud Ott ni... ni, Mesze ott hol a nap le bújik Moszt ni... ni, Ott vagyond egy nagy szíp ország Tuddmeg tisz Megjárd ott az világodand há leik risz. In elmenek moszt, viny vogyok Nem uro, Ne feleisdel én tanitlok Csak iuro. Det meghűlt, okorisz monto Hálálnál, Mit montom iletenbe ne Feleisdel. Riut det monto basu nekem Örőki... Myhá moszt i látom mind folnok Küniijü. Monto nekem, en nem tudom Mosztonig. Élig moszt az ti tüze, hogy Belim ig. Nem felejtemel szoho en Apámot Kishike det uoltom nekem Mit mondot. Ott vagyond a műk országunk tuddmeg iul Ott hűl nop minden őszte Leszentül... A vers alá, ajánlásképpen ezt írja Lakatos Demeter: Iszten ágyán es el ne nagyan, Meniországbo helet hagyan... (A vers, mely bár erősen mulatja, hogy új magyar szavakat is tanult újabban, - csángó szó ismeret nélkül nem mindenütt érthető. A sajátosabb kifejezések megértésére: hűl = hol, szokcor = sokszor, vagyond = vagyon, viny = vén, iuro = jóra meeghult = meghalt, myhá = mintha, Künüii = könnyei, iul = jól, Riut = rítt, sírt keservesen Há leik risz = ha részed lesz benne, világodand = világodat (világot látni, járni kifejezéssel kapcsolatban), leszentül = leáldozik, micsiszavala = mutatja vala, van, tisz = te is, nem uro = nem tudok, det = mikor, okorisz = akkoris, öröki = örökké, uoltom = voltam, öszte = este basu = öreg szülő, (Folytatjuk) Az író 1936 januárjában tett moldvai útjának tapasztalatairól ad számot itt kiragadott néhány írásában.
