Szittyakürt, 2003 (42. évfolyam, 1-6. szám)
2003-07-01 / 4. szám
A KARPATOKTUL LE AZ AL-DUNAIG EGY BŐSZ ÜVÖLTÉS, EGY VAD ZIVATAR! SZÉTSZÓRT HAJÁVAL, VÉRES HOMLOKÁVAL ÁLL A VIHARBAN MAGA A MAGYAR. (Petőfi) OZjGIOZíUIU I XrVJGY VAL, V II ÁLL A VIHARBAN MAGA A M «lîîVAKOfcî A HUNGÁRIA SZABADSAGHARCOS MOZGALOM LAPJA 1956. OKTÓBER 23. 42. ÉVFOLYAM 4. SZÁM - 2003. AUGUSZTUS Ára: 2,25 US dollár Major Tibor Hol vagy István király, magyarok királya! Mikor augusztus 20-a felé fordul az idő, Szent Istvánra gondol a magyar. Gazdag és nemes egyéniség az, akinek szelleme ezer évvel éli túl halandó testét. Még gazdagabb, akinek alkotását ezredév múltán is méltatni, sőt vágyni és követni lehet. Aki Szent Istvánra gondol, az nemcsak egy nagy királyt érez magáénak, hanem mindazt, ami Szent István szelleméből nőtt ki: a krisztusi hitet, a Szent Koronából fakadó jogot a kárpáti népközösség békéjét. Hatalmas lélek az, mely dönteni képes ott, ahol egek magasságába nyúló értékek ütköznek egymással! Szent István döntött a hit dolgában. Aztán döntött népe életrendjének kérdésében. A törzsvezéri uralom meleg, megszokott, családias rendje volt a magyar életnek, olyan szilárd tartó kerete népének, mint a Kárpátok koszorúja. Szent István döntése mégis e gyökeres rend ellen való volt. Ha a hit dolgában a nép ereit csapolta meg István, akkor az alkotmány dolgában: a fejeket vagdosta le, értékes nemesfőket, melyekből talán boldogabb ezredév hajolhatott volna a magyarság fölé? - nem tudni. Mi késztette erre István királyt? Mi adta hozzá neki az erőt, hogy végre is hajtsa? Vajon szabad-e Szent István alakját gyermeki lélekkel szemlélni, és vajon lehet-e mai szemmel ítélni fölötte? A gyermekszem talán csak a hittérítő szentet, a mai szem pedig talán éppen Koppány vezér Árpád-házi herceg felnégyelésével csak a vér-apasztó zsarnokot látja benne. A gyermekszem színes emlék-koszorút fon föléje, a mai szem birodalomalkotó tehetségét, vasakaratát, meg erőszakát koszorúzza. Az ábrándozó visszavárja az ő alkotását, mint egekből hulló harmatot, a tudóskodó magyarázza és korszerűsíti az ő államgondolatát, a bíráló félve beszél róla, ha az új idők szellemében tárgyilagos akar lenni. Az egek szellemi magasságába kell nyúlnia annak, aki István királyra tekint. Arra az emberre, aki minden adódó fejedelmi és királyi kérdést roppant értékek összeütközésének terhe alatt oldott meg! Olyan kérdések eldöntésének súlya nehezedett rá, amilyeneknek a kulcsát még ma sem találni. Szelíd szentség és kegyetlen erőszak népének tizedelése és történelmi életútra terelése, ősi szokások meg vér-alkotmány széttörése és ezerév erős állambölcseleti maghintés - ilyenek az ő alkotásai. Hol van az a legcsiszoltabb koponya, mely egyensúlyba képes hozni ilyen ellentéteket? Az értelmen messze túlszárnyaló osztatlan emberi szellem hívő sejtelme adhat csak választ István rejtélyére. Nem faragható mondatokba ez a sejtelem, s mégis ez az, ami a magyarság szívében-lelkében él... Szinte elkerülhetetlen, hogy első szent királyunk ünnepe alkalmából ne történne említés arról, hogy mi magyarok a kereszténység felvétele előtt milyen barbár, fosztogató, műveletlen, kalandor nép voltunk, de István királlyal bevonultunk az egységes keresztény, kulturált nyu-gati táborba, amivel aztán elértük a szellemi és erkölcsi nagykorúságot: magunkra vállalva a kultúrális nyugat védőbástya szerepét, mellyel biztosítottuk magunknak az ezeréves fennmaradást. A magyar történettanítás eme tétele szó- és betűszerinti valótlanság, mert nyugati keresztény kultúrközösség abban az időben egyszerűen nem létezett. Voltak magukat kereszténynek valló uralkodók, birodalmak, országok, fejedelemségek, akik politikai érdekből, de később vallási színezettel is egymással szemben a legvéresebb harcokat vívták: pápaság-császárság küzdelmei, invesztitúra harc, vagy az olasz városállamok vetélkedései, spanyol-francia-angol-német versengések az európai, majd világhegemóniáért. Nagy Ottó, Géza fejedelmünk kortársa öt pápai bullát hamisított azért, hogy Magyarországot a salzburgi érsekség hatáskörébe vonja, és a kereszténység terjesztése címén politikai hatalmát kiterjessze Magyarország fölé. A NAGY KÉRDÉS- Pusztul a nép - kezdtem. Hangom elakadt. - A magyarság...- Mit? Magyarok? - hangzott. - Csönd, te zsidógyűlölő!- Pusziid a nép... - Hallgass! Ne beszélj itt másról! A kérdés Egy volt és leszen is: antiszemita vagy-é? Illyés Gyula Ebben a gyűlöletes küzdelemben a szent Lajosok Franciaországának vezetői nem éreztek lelkiismeretfurdalást szövetségre lépni a pogánynak mondott török hatalommal, vagy az újabb korban a bibliára esküvő Henrikek és Eduardok Angliájának, valamint a Washingtonok, Jeffersonok Amerikájának irányítói sem csináltak lelki nehézséget abból, hogy a második világháború folyamán ne kössenek szerződést és ne adjanak támogatást a világtörténelem legistentelenebb legzsamokibb diktatúrájának, a judeo-bolsevizmusnak. Ha a magyar sors valóságát mérlegre helyezzük ezzel a hajdani elemi iskoláktól egyetemekig tanított valótlan történelemszemlélettel, korunk viszonylatában olyan fajsúlytalan eredményt kapunk, mint amilyen az Egyesült Nemzetek Szövetsége által biztosított emberi szabadság és önrendelkezés értéke. Nem a mi hősiességünk, nyugatvédő szerepünk körül van a hiba. Hanem abban, hogy azt csak mi tudtuk és éreztük e kitüntető „szerep” alig viselhető áldozataival de a Nyugat hatalmasai csak akkor tettek elismerő kijelentéseket, amikor pillanatnyi érdekeik úgy kívánták. István király óta egyetlen esetet sem tud felmutatni a történelem, amikor a változó politikai érdekek szerint tett elismerő kijelentések valamilyen gyakorlati előnnyel is jártak volna nemzetünkre. A törökök elleni küzdelmekben kapott nyugati támogatás sem miértünk történt, hanem a támogató hatalmak érdekéből. A keleti pogány uralmat valójában nem felszabadulás követte, hanem a nyugati keresztény Lipótok, Kollonichok, Caraffák elnyomása. ,,Első szent királyunk vallás- és egyházpolitikájával kapcsolatosan - írta Gyékényesi Gy. László: Szent István történelmi alakja c. nemzetvédelmi munkájában (Szittyakürt 1972. aug. szám.) - sokat hangoztatott kitétel, hogy népünket azzal ,,a Nyugatba helyezte”, pedig ez nem felel meg a történelmi valóságnak. Jóllehet, hogy ő magas később az egész Arpád-ház a nyugati kereszténységet vette fel, egyház- és hatalompolitikája nem volt sem nyugati, sem keleti, hanem kifejezetten középkeleti-európai, azaz kárpátduna-táji. Ez a külpolitika azonban földrajzi és történelmi szükségszerűségből született, melyet a művelt és koncepciózus királyi fő figyelmen kívül nem hagyhatott. A tizedik század végén ugyanis több évszázados két oldali ráhatás után a bizánci térítés és egyházpolitika több eredményt könyvelhetett el magának e tájon, mint a római. Ásatások bizonyítják, hogy a honfoglalás előtti korban ott élő avarok, bolgárok már a keleti kereszténység formái szerint éltek lelki életüket. Sőt a Pannóniát szelő utak mentén és a központokban számos monostor is épült a görög szertartások intézményesítésére. Az újonnan jött honfoglaló nép kebelében is a hit bizánci formái éltek. Tudjuk, hogy a vezérek közül Bulcsú, kinek a görög császár volt a keresztapja, s a Vidinben megkeresztelt Ajtony szintén a keleti szertartású egyházhoz tartoztak. Közelebbről Szent István apósa: Erdély gyulája, édesanyja: Sarolt és nővére is, aki a bolgár cár felesége volt, ugyancsak a bizánci egyházi kormányzat hívei voltak. Ennek az egyoldalú hatásnak kiegyensúlyozására és európai térnyerésére a clunyi reformban megizmosodott római kereszténység éppen Szent István korában kezdett nagyobb arányú és erőteljesebb térítő munkában. Az egyházi glóbus két pólusa között a versengés és a feszültség állandóan nőtt, és a szakadás 1054-ben be is következett, de Szent István életében mindkettő megkerülhetetlen politikai erő volt a tájon. Az országépítő király egyházpolitákája és külpolitikája nem is volt soha egyoldalú. A keleti és nyugati császárral kiegyensúlyozott diplomáciai viszonyt tartott. Ha a clunyi szellemiségnek Pannonhalmán várat emelt, Veszprémvölgyébe is megépülhetett a Magyarország címere Szép vagy, o hon, bérc, völgy változnak gazdag öledben, Téridet országos négy folyam árja szegi: Ám természettől mindez lelketlen ajándék: Naggyá csak fiaid szent akaratja tehet. Vörösmarty Mihály Kárpátok övezte Duna-Tisza mentén Nem volt eddig soha ilyen gonosz önkény! Szolga lett a magyar, bitangok szolgája, Akik élni hagynak, de csak a mocsárba’. Meddig, oh vajh’ meddig tart e szörnyű járom? Mikor lesz már ünnep ősi Budaváron? Krisztus Golgotáját e nép meddig járja?- Segíts István király, magyarok királya!... (Mogyórósdi N. Kálmán: István királyhoz c. verséből)
