Szittyakürt, 2003 (42. évfolyam, 1-6. szám)
2003-05-01 / 3. szám
tflîîVAKOfct 3. oldal mnnYTű Volt egyszer egy kiállítás Kőszegen Jurisich Miklós városában 2003. március 19-én Dr. Bakay Kornél régész irányításával kiállítás nyílt ,,Horthy Miklós katonái és Szálasi Ferenc nyilasai” címmel, amely április 18-ig fogadta látogatóit. A Jurisich Miklós Vármúzeumban berendezett kiállítás három terméből az első kettő a két világháború közötti országrész-Egy könyv, amelyet minden magyarnak el kellene olvasni visszacsatolási törekvések propagandaanyagait mutatta be: 27 eredeti színes irredenta képeslapot, korabeli plakátokat, fényképfelvételeket a második bécsi döntés révén visszatért országrészekre való bevonulás örömteljes pillanatairól. Láthattuk a Szabadkán 1943-ban felállított ereklyés országzászló modelljét éppúgy, mint a fővárosi Szabadság tériét, valamint a korszak gyalogságának fegyverzetét: eredeti rövidített gyalogostiszti kardot, 1895 M Mannlicher szuronyokat, 1935 M szuronyokat, kard- és bajonett bojtokat, szárnysegédi vállövet, tábori sapkákat, 40 M magyar gyalogoscsendőr-kardokat, 1877 M könnyített lovassági kardot, 1904 M lovastiszti kardot, határvadász hadnagy tábori sapkáját (44 M), huszárhadnagy fehér Bocskai-sapkáját (29 M), tüzér őrvezető tábori sapkáját. Külön tárló vázolta a Kőszegen 1856. szeptember 15- én megnyílt katonai „főneveidé” alig ismert történetét. (Emlékeztetőül: az intézményben a tanítás 1856. szeptember 15-én indult meg. 1922-ben Reáliskolai Nevelőintézet lett, 1936-38 között Honvéd Középiskolai Nevelőintézet, 1938-45 között a „Magyar Királyi Honvédelmi Minisztérium Kőszegi Honvéd Alreáliskolája”-ként működött. 1945. január 22-én Csehországba költözött.) A két világháború közötti negyedszázad katonai életéről számos eredeti tárgy tanúskodott: gyorshadtest szakaszvezető frontöltözete, tábori csendőr szolgálati ruházata, az Országos Frontharcos Szövetség helyi zászlója, továbbá 95 M Mannclicher, 43 M Mauser, 44 M ismétlő karabély, 35 M ismétlő puska, karpaszományos rohamtüzér szakaszvezető szolgálati zubbonya. A legnagyobb érdeklődés mégis a harmadik termet kísérte. Itt kaptak helyet az 1944—45-ös esztendő emlékei. Dr. Bakay Kornél 2002. júniusa és 2003. márciusa között feltárta ugyanis Szálasi Ferenc kőszegi „bunkerét”. A feltárásról készült fényképek mellett a Nyilaskeresztes Párt Hungarista Mozgalom helyi szervezetének féltve őrzött tárgyait láthattuk (például a párt kőszegi szervezetének zászlaját). A „gettóról” megtudhattuk, hogy a zsidókat a városból deportálták, nem pedig gázkamrákban gyilkolták meg. A magyarországi - nota bene: nem magyar, csak magyarországi! - sajtó felháborodott, hogy a kiállítás a magyarságért legtöbb életáldozatot felmutató párt eszmeiségének megteremtőjét, hazánk utolsó törvényesen megválasztott államfőjét, Szálasi Ferencet, nem az évtizedek óta megszokott módon jellemezte. Hogy mennyire nem, álljon itt két idézet az egyik tárlóból. Az egyik: „Szálasi tehetségénél és szorgalmánál, anyagiasságtól mentes, becsületes jelleménél és jó modoránál fogva, egyike volt a legkiválóbb vezérkari tiszteknek.” (Strom Marcel, 1990). A másik: „Szálasi Ferenc, mint századparancsnok szolgált az ezredünkben. Kitűnt a többi századparancsnok közül. Kivonuláskor gyalog menetelt százada soraiban, pihenő alatt emberei közé ült. Alárendeltjei érdekében ő szókimondóan kiállt az elöljáróknál. Legénysége határozottan szerette.” (Kádár Gyula, 1978.) A Nyilaskeresztes Párt Hungarista Mozgalom eszmeiségét és politikáját a kiállítás rendezősége így értékelte: „A II. világháború utolsó hónapjainak szenvedése az akkori német birodalom (melybe Ausztria is beletartozott) népeivel együtt a legsúlyosabban a magyarokat érintette, mivel a német megszállás következtében hatalomra kerültek a magyar nyilasok, akiknek vezére Szálasi Ferenc volt. A Hungarista Mozgalom nem azonos az olasz fasizmussal, de a német nemzetiszocializmussal sem. Sem a totális államot, sem faji magasabbrendűséget a magyar nyilasok nem hirdettek. Ellenben a bolsevizmusnak és a nemzetközi nagytőkének ádáz ellenségei voltak. 1944. október 6-án úgy kerültek hatalomra, hogy a német katonai szövetséget mindenek elé helyezték, vakon bízva a Führer sokszor megígért csodafegyverében. Ezért Szálasi Ferenc az előretörő szovjet hadsereg elől egyre nyugatabbra húzódott, majd 1944 novemberében parancsot adott egy vezéri védőkörlet kiépítésére Szálasi Ferenc a 30-as években Kőszeg térségében. A felszínen faszerkezetű épületeket emeltek, míg a föld alatt 15-18 méter mélységben egy bunkerrendszert építettek, amelynek két lejárata és egy vészkijárata (s egyben szellőzőaknája) volt. Az A jelzetű főbejárat 18 méter mélységű volt, s benne egykor lift és lépcső vezetett a mélybe. A 24 és 30 négyzetméteres, téglából falazott földalatti termekben egykor bútorzat is volt. Villanyárammal és telefonokkal látták el a bunkert, amelyet a felszínen jelentős katonai erők védelmeztek. A háborús helyzet egyre súlyosabb lett, s végül 1945. március 28-án a kőszegi nyilas vezérkar és kormány Mattsee-ban megadta magát az amerikaiaknak, akik azonnal kiadták őket a magyar kommunista diktatúra hóhérai-nak. Szálasi Ferencet és kormányának minden tagját - két kivétellel - 1946-ban kivégezték.” A fenti értékelés néhány alaptévedést tartalmaz. 1.) A Kállay-kormány hintapolitikája miatt a németek nem megszállóként, hanem a német-magyar szövetségi eskü ellenőrzőiként és megvalósítóiként jöttek hazánkba. 2. ) A hungarista hatalomátvételre nem 1944. október 6-án, hanem 1944. október 15-én, német beavatkozás nélkül került sor. 3. ) Kovarcz Emil és pártszolgálatosai német segítség nélkül vették át a hatalmat, felkészülve egy esetleges kormányzói árulásra. A kiállítás részletesen tájékoztatott ugyanakkor Kiss János altábornagy sorsáról, anélkül, hogy a látogató megtudta volna, miért is végezték ki a pártszolgálatosok 1944. december 8-án: hazaárulásért. Éppúgy a szovjet cimborájául szegődött, mint a néhai fajvédő újságíró, Vitéz Bajcsy-Zsilinszky Endre. Évtizedek óta folyik Szálasi Ferenc és a nyilaskeresztesek gyalázása. Szomorú, hogy a mai úgynevezett jobboldal hangadóinak többsége sem tesz mást. Talán nem ártana elolvasniuk néhány nem zsidó, kommunista történelemkönyvet vagy tanulmányt. (A magyar nyelvű irodalomból a teljesség igénye nélkül ajánlandó Ungvári Gyula tanulmánya - Szálasi Ferenc: Hungarizmus. 1. A cél. Bp. 2000. Gede Testvérek kiadása -, valamint Szentesy Lászlóé - Szálasi Ferenc és a zsidókérdés. 1-3. rész. Pannon Front, 15-17. szám.) Nem vitatom a kiállítás rendezőinek jobbító szándékát, szép volt látni sok eredeti tárgyat, képet, ez azonban kevés. Néhány soros utalással nem lehet fogalmakat tisztázni. A vendégkönyv bejegyzései alapján tény viszont, hogy a kiállítás látogatói - magyar diákok, értelmiségiek, munkások - így is örültek a részeredményeknek. Egy kőszegi székely kislány például örömmel nyugtázta, hogy végre olyan kiállítást láthatott, amely a magyarság valódi szenvedéseiről, és nem a zsidóság állítólagos megsemmisítéséről szólt. De volt, aki csak ennyit jegyzett meg: „Nagypéntek nélkül nincs feltámadás.” Egyetlen sort olvastam, amitől keserű lett a szám íze: „Elmebeteg, torz szülemény”. A MAZSIHISZ ügyvezető igazgatójától való, aki a kiállítás megnyitását követő 72 órán belül Kőszegre utazott, hogy közösség ellen izgasson. Volt idő Európában, amikor ha vitás kérdésekben dönteni kellett, a válasz ez volt: „Roma locuta, causa finita.” Róma szavára a vita befejeződött. Nekem úgy tűnik, ma ez így van: „Juda locuta, causa finita.” Istenem, de szeretném tudni, mikor üt az óra, mikor mondjuk azt, hogy elég volt a mazsihiszták történelemferdítéséből, magyargyalázásából, tudatkiheréléséből, az európainak hazudott unió - a JUDEU - elvárta szellemirtásból! Ifj. Tompó László CSENDŐR TESTAMENTUM (Részlet Vitéz Szénái József „Csendőrsors” című emlékiratából) „Délelőtt 11 óra körül lehetett az idő, amikor a fogda ajtaja kinyílt, és a gatyás rendőr jelent meg.- Domnu Szendi - mondja -, jöjjön, fel kell kísérnem az emeletre!- Máris mehetünk - mondtam, mert el voltam készülve, hogy minden pillanatban hívhatnak. Egy tágas utcai szobába kísért a rendőr, ahol a félszeműn kívül még négy zsidó - akik közül hármat, Mcndelovicsot, Kaufman Pubit, aki rőfös kereskedősegéd, és Adlert, a fiákeres kocsist - személyesen és névről is ismertem. A negyediket, egy hentessegédet, aki a Nagybocskó melletti Tiszaveresmartra való volt, és a félszeműt, kinek nevét később tudtam meg, Dr. Wohl Zoltánt nem ismertem. Amikor a rendőr bekísért a szobába, az öt zsidó megvetően, vigyorogva és kéjelegve nézett rám. Ez alatt az 1-2 perc alatt arra gondoltam, hogy az 1-2 órával ezelőtt agyonvert Nyitrait én is követn fogom. Nem maradt sok időm gondolkozni, mert a rendőr eltávozott a szobából, és a félszemű közelebb lépett hozzám.- Mi voltál te Bárdfalván?- Csendőr voltam - válaszoltam- Na, az anyád csendőr briganti istenét, mondd meg, hogy hány zsidót gyilkoltál meg!- Egyet se! -feleltem. Ebben a pillanatban mind az öt zsidó rámvetette magát, és elkezdtek rúgni, géppisztoly agyával ütni. A félszeműnél egy karvastagságú görbebot volt, azzal ütött agyba-főbe. Mint a megveszekedett fenevadak, úgy estek nekem. Hogy mennyi ideig tartott az az őrjöngő ütlegelés és rugdosás, nem tudom, mert félig eszméletlen állapotban voltam. A falnak dőlve ültem a szoba padlóján. Számból, orromból ömlött a vér, ruhám csupa egy merő vér volt. A hozzám intézett kérdéseket, amelyeket ezek a minden emberi formából kivetkőzött zsidók intéztek hozzám, alig hallottam. Az összes kérdés csak zsidókkal kapcsolatos volt. Hány zsidót lőttem agyon, hol voltam a zsidók deportálásakor, stb. Amikor tagadó választ adtam, akkor újból nekem estek, és ütöttek és rugdaltak. Végre megjelent a rendőr, és lekísért a fogdába. Arcom össze volt törve, orromból és számból még mindég szivárgott a vér.”
