Szittyakürt, 2002 (41. évfolyam, 1-6. szám)
2002-01-01 / 1. szám
Ötvenhét éve történt 8. oldal «itmKöM- 2002. január-február Galgóczi Sándor, aki városunk történetét lelkesen és behatóan tanulmányozza, írásában az ötvenhét éve Komáromot is érintő harci cselekményekről ad számot. 1945 januárjában a háború vészesen megközelítette Komáromot. Szomorú napok következtek mindnyájunkra, a fiatalokat elvitte a mozgósítás, az időseket pedig igénybe vette a hatóság a város körüli futóárkok és más védelmi rendszerek kiásására. 1944. december 20-án a 3. ukrán front csapatai megindították támadásukat Margit-vonal ellen, mely mintegy 30 kilométer mélységben kiépített védelmi rendszer volt, a Dunától a Velencei tó érintésével egészen a Balatonig húzódott, majd december 23-án a Margit-vonalat teljes mélységében áttörték. Az áttörést kb. 100 kilométer szélességű sávra bővítették ki, s másnap elfoglalták Bicskét. December 25-én átvágták a Budapest-Bécs utat és a következő napon benyomultak Esztergomba, ahol összeköttetésbe kerültek a 2. ukrán front csapataival és december 31-éré a Dunától délre a front elérte Komárom előterében Dunaalmás-Bánhida vonalát. Herbert Otto Gille SS tábornok, a 4. SS páncélos hadtest parancsnoka december 25-én táviratot kapott Himmlertől, az SS főnökétől, hogy hadtestével vezesse a Budapest elleni felmentő támadást, valamint ide irányították Varsótól a 96-os gyaloghadosz-tályt. A 4. SS páncélos hadtest elitcsapatnak számított. Állománya teljes volt. Kötelékében olyan hírhedt egységek harcoltak; mint az 5. „Wiking” és a 3. „Totenkopf’ - halálfejes SS hadosztályok. A hadtest nyomban berakodott, alakulatait vasúton szállították Győrbe és Komáromba, ahová december 30-a és január 1- je között érkeztek meg. Itt részletesen kidolgozott hadműveleti terv várta őket, s két páncélos meg három gyaloghadosztállyal kiegészítve hozzá is fogtak a végrehajtáshoz. A Budapest felmentésére kidolgozott Konrád fedőnevű támadás elgondolása az volt, hogy az összefogott német-magyar erők Bicske-Budapest irányába általános csapást mérnek a 4. orosz gárdahadsereg jobb szárnyára, megteremtik az összeköttetést „Budapest erőd” harcosaival és ezután visszafoglalják a Margit-vonal Duna -Velenceitó-Balaton közötti szakaszát. A támadáshoz csoportosuló erők a következők voltak: a 4. SS páncéloshadtest kötelékében a 3: „Totenkopf’ és az 5. „Wiking” SS páncéloshadosztályok, a 96. és 711. gyaloghadosztály, a III. páncéloshadtest vezetésével a 3. és 6. páncéloshadosztály, az I. magyar huszárhadosztály és a 217. népi gránátoshadosztály maradékai. A német támadás 1945. január 1-én tüzérségi előkészítés nélkül indult és az orosz vezetést teljes mértékben meglepte. Ez a támadó ék óriási veszteségek árán 1945. január 7-ére elérte Bicske-Mány-Pilisvörösvár-Dömös vonalát. Az orosz főparancsnokság, hogy az akuttá váló helyzetet mentse, utasította Malinovszkij marsallt, hogy a Duna északi partján azonnal mérjen ellencsapást Komárom irányába és jusson ki az ellenség hátába Malinovszkij elit hadserege, a Kravcsenko vezérezredes által vezényelt 6. (harckocsizó) gárdahadsereg, amely támadásba is lendült 1945. január 6-án és ezzel kezdetét vette a „Komáromi csata”, Svoy Kálmán titkos naplójában így emlékezik eme a csatára: 1945. január 3. A frontról jött jelentések alapján a Pilis hegyen lévő németek ki akarnak tömi, ezért támadnak Komárom felől. 1945. január 4. A németek a Vértesből kiindulva több falut elfoglaltak. Komárom felől nagy támadás 3 hadosztállyal, irány részben Felsőgalla, részben a Duna völgye, eleinte térnyerés, majd erős orosz tűzben összeomlott, nagy páncélosveszteség. 1945. január 5. Budapest felmentéséhez Sztálingrádhoz hasonlóan egy új hadseréget állítottak fel, 6 páncélos és több gyaloghadosztályból. Ez kapta feladatul a Duna és Mór közötti területről Komáromtól keletre Bicske irányába támadni. 1945. január 8. Az orosz csapatok Esztergomtól keletre felfogták a támadást, Bicskénél szétverték a német támadást. A Dunától északra, a Garam hídfőből előretörve egy nagy támadást indítottak az oroszok. 20 kilométer szélességben áttörték a a frontot, s előrenyomultak Köbölkút- Kürt-Bátoskeszi-Dunamocs vonaláig. Jelentések szerint az oroszok Komáromtól északra állnak. Ez az első eset, hogy két hadsereg egy folyó által elválasztva két paralell, de ellenkező irányban mindegyik egy főváros ellen (Budapest- Pozsony) támad. Az oroszok ezen támadása a Budapest elleni felmentő hadsereg hátába kerül, s csak a Duna van köztük, melyen bármikor átkelhetnek. 1945. január 9. A németek 400 tankot veszítettek. A Dunától északra erős német ellenállás, az oroszok 7 km-re állnak Komárom előtt. 1945. január 10. Német újracsoportosítás, az oroszok fölénybe kerülnek. Sok tank és rohamlöveg harca. A Dunától északra Komárom előtt 2 km-re állnak az oroszok és a várost lövik-ostromolják. A 2. ukrán front csapatai Vezekény és a Garam torkolati vonalában 30 kilométeres szélességben 1945. január 6-án indították meg mindent elsöprő támadásukat nyugati irányban Komárom felé azzal a céllal, hogy Komárom elfoglalása után a Dunán átkelve a Dunától délre támadó német erők hátába kerüljenek. Malinovszkij marsall vezetésével a 7. gárdahadsereg, a 6. páncélos gárdahadsereg, valamint a 27. lövész gárdahadtest, a 25. lövész gárdahadtest, a 9. gárdahadtest és az 5. harckocsizó gárdahadtest - összesen 65.000 ember, 719 ágyú és aknavető, 214 harckocsi s a hozzájuk csatlakozott 4. motoros gárdahadtest vett részt a támadásban. 1945. január 6. A támadás első napján az orosz erők elérték Nagysalló-Vezekény-Muzsla-Karva vonalát. 1945. január 7. A második napon elérték Nagyölved- Madar-Dunamocs vonalát. 1945. január 8. A harmadik napon az orosz erők elérték Ersekújvár-Ogyalla-Komárom előterét. Ezen a frontvonalon azonban az erősödő német ellenállás hatására a támadás megtorpant. A német oldalról a Déli hadseregcsoport parancsnoksága alatt Ersekújvár-Ogyallá-Komárom vonalában felvonult a 20-as, 3-as, 6-os páncéloshadosztály és az 57-es páncéloshadtest. A 72-es gránátoshadtest összesen 60.000 emberből, 580 ágyúból és aknavetőből s több mint 100 harckocsiból állt. A front vonala ettől kezdve majd egy hétig ott állt Komárom előtt a Vág hídjától párszáz méterre. A hidak előtti térséget a 22-es gyalogezred katonái is védték, először a téglagyári állomásnál voltak beásva, majd visszavonultak a közúti és a vasúti híd elé. A Vághíd előtti épületekben olasz tüzérek lőállásai voltak. A közúti híd elaknásítását csak a harmadik kísérletre sikerült befejezni, mivel az első két alkalommal a szerelő német árkászkatonát találat érte és beleesett a Vágba. (Tapos János vágóhídi házmester közlése.) Egy héten át lőtte és ostromolta Komáromot az orosz hadsereg, nappal gránátok, aknák, rakéták csapódtak be főleg a város keleti felébe, éjjel pedig repülőgépről hullottak a bombák. Német tüzérségi ütegek voltak beásva a Széna téren, valamint a gazdasági iskolába vezető vasút mentén. Január I4-én beindult az ellentámadás, melyet a győri repülőtérről felszállott 18 darab Ju 88-as Stuka zuhanóbombázó nyitott meg, azaz zuhanták a magasból a Vág menti orosz állásokra és harckocsikra. Azokat kb. 100 m mélységben megközelítették és bombáikat kioldva hirtelen éles szögben visszahúztak a levegőbe. Ez volt az ellentámadás első fázisa, a második hullámban a páncélosok és a gyalogság következett. A Vághíd előterében, a téglagyár és a hetényi állomás között 50-55 orosz páncélos égett ki. Ez volt a német hadsereg utolsó ellentámadása a Duna bal partján. A téglagyári állomáshoz vezető út mentén pedig három nagy tömegsírba helyezték azokat az elesett orosz katonákat, akiket hiába vártak otthon szeretteik. Az orosz erőket visszanyomták majdnem oda, ahonnét elindították a támadásukat, vagyis Vezekény-Muzsla-Karva vonalára, ahol aztán egészen március 15-ig megmerevedett a front. Galgóczi Sándor • • Örökösök kerestetnek... Intenet-ben keresik híres képek egykori tulajdonosait. Főleg a nácik által elkobzott, rabolt képek eredetét kutatják. Neves múzeumokban található képekről, nem tudják múzeumok igazgatói, hogy kerültek hozzájuk? Furcsa, mert minden múzeumnak van leltáranyaga, s egy milliókat érő festmény, akár Tintoretto-tól, vagy Rubens-től, valószínű nem ismeretlen emberek adománya volt, vagy drága pénzen vették, cserélték. Mindennek nyoma kell legyen. Valamikor Hitler is képgyűjtő volt és minden múzeális értéket drága pénzért VÁSÁROLT. Utódai, ma azt híresztelik, lefoglalta, elkobozta a zsidók vagyonát, abból gazdagodott. Náci vadászai kutattaknagy mesterek művei után, és lefoglalták a nemzet nevében. Tudvalevő, hogy Hitler, mikor még hitt a győzelemben, elképzelése Linz-ben egy, a Louvre-nál is nagyobb múzeum felállítása volt, mely hirdetni fogja országának kincseit. A linzi múzeumból csak a modell maradt meg, sosem épült fel. - A német múzeumokból az igazi értékeket leszedték a falakról és a bombázások elől Altaussee sóbányáiba vitték, természetesen szakértelemmel becsomagolva, nehogy károsodás érje valamelyiket is. - A regálokon állítólag 10.000 festmény, szobor gyűlt össze, Aki a láger vezetője volt, mikor már nem hitt a győzelemben, fel akarta robbantani a sóbányát, nehogy az ellenség kezébe kerüljön. Ládákban vitték a robbanóanyagokat a sóbányába, mindenre készen, de német munkások éjjel a ládákat kihordták, hogy megmentsék az értékeket. Az Internet felhívására bizonyára sokan fognak jelentkezni, de bizonyítani kell, hogy valójában igényt tarthatnak-e az értékekre. Nehéz ügy lesz... Hogy emlékezhetne egy unoka, aki akkor egy-két éves volt, vagy meg sem született! , hogy nagyszülei házában a falon lógott Van Dyck, vagy Tintoretto festménye? (A kiválasztott nép bizonyára mindenre emlékezni fog, hisz ők csodalények!) Kevesen tudják, azért közlök pár adatot Hitler vagyongyűjtésének forrásaiból. Nem az állam pénzét költötte műértékekre, hanem könyvének, a MAIN KAMPF-nak minden jövedelme az övé volt, amiből milliókat költött leendő német múzeumának gyarapítására. Minden bélyeg ára, melyen az ő arcképe volt, - annak jövedelme is pénztárába folyt be, melyet kizárólag a műkincsekre költött. Ez komoly összeg volt, hozzászámítva: minden újságban megjelent képe utáni jövedelem is a kontójára ment. - Feljegyzések maradtak, melyeket „udvari” fényképésze átadott a háború után az illetékeseknek, s ebből kiderült, 115 millió Reichsmark(Birodalmi márka)-ot adott ki gyűjteményéért. A MEIN KAMPF Bestseller volt /még ma is az!/ elég jövedelmet hozhatott, hogy gyűjtőszenvedélyét abból kielégíthesse. À zsidók vagyonából sem ő gazdagodott, múzeumokba vándoroltak azok az értékek, melyek odavalók, hogy a nép láthassa! - és mindenkié legyen. Amikor az amerikai katonák bevonultak Münchenbe, Salzburgba, és megtalálták a sóbányában elrejtett értékeket, valósággal ZABRÁLTAK, (mint az oroszok!) náluk nem volt tiltva a múzeumi értékek kiemelése, tehát ki tudja, ki mit vitt el és hova kerültek? Alig hiszem, hogy az USA-ból, vagy Angliából, Canadából, valaki jelentkezne: itt van nálam Rubens festménye...megmentettem... természetesen viaszaadom .... Igaz, egy amerikai katona évekkel ezelőtt visszaadta Németországnak hivatalosan Hitler pisztolyát, melyet a bunkerből - vagy Hitler Sasfészké-ből „megmentett”. Vannak kivételek és van remény is talán, hogy a lopott értékek visszakerüljenek egykori helyükre. Higyjünk benne? Az is lehetséges, hogy az unoka, vagy leszármazott... emlékszik arra, hogy lakásukban, nagyapjánál a falon lógott Rubens kép, de vajon nem kópia volt az? Hogy lehet ezt bizonyítani? Sehogy! Amit az oroszok s II. világháború alatt (és után elvittek, loptak Európából, vagy Afganisztánból - azt sem adták vissza, hanem ezen anyagból kiállításokat rendeztek Moszkvában, Szentpéterváron, beléptidíj mellett megnézhetik azok, kiktől zabrálták. „A háború az háború”, ami azalatt történt, ahhoz nekünk semmi közünk... így válaszolt a csehek elnöke a szudéta németek kártalanítási kérvényére. A csehek még fenéktörlésre alkalmas bonuszokat sem osztogattak a károsultaknak, mint a „jó” magyar kormány... A rablott vagyon visszaadásáról szó sem lehet... Hirdethetnénk mi is az Interneten, egész biztos vagyok benne, egyetlen jelentkező sem akadna, aki bármit is önként visszaadna jogos tulajdonosának! Terebessy Emőke
