Szittyakürt, 2002 (41. évfolyam, 1-6. szám)
2002-01-01 / 1. szám
2002. január-február «itmieöfct 7. oldal Bizonyítékok a magyarság finnugor genetikai rokonsága ellen Mind az egyes emberek, családok, mind a földkerekség népei máig kíváncsian kutatják gyökereiket. A „honnan jöttem, ki vagyok” kérdés megválaszolása rendkívül fontos, hiszen ez adja meg a biztonság, a valahova tartozás érzését. Nem szükséges példákat sorolnom, hogy az identitás ébredése vagy elvesztése hová vezet a harmadik évezred elején is. A világban dúló több száz véres konfliktus hátterében mindig megtalálható az etnikai identitás megsértése. A magyarság eredete azért is különleges, mert Európa szívébe egy egészen sajátos színt hozott. Azoknak a népeknek, amelyek Európát tekintik őshazájuknak, a kezdetektől föltűnt az a sajátos embertípus és kultúra, amelyet a magyarok máig megőriztek, és amely csak rájuk jellemző a Kárpát-medencében. Az őshaza vagy az a legkorábbi „szálláshely”, ahol népünk nyomait még megtalálhatjuk, több ezer kilométerre keleten volt. Őstörténetünk kutatásában számos tudományág képviselője vesz/vett részt: történész, régész, antropológus, néprajzos, nyelvész, zenetudós, genetikus, és sorolhatnám tovább. Az egészen nyilvánvaló, hogy a tárgyi, a nyelvészeti emlékek vagy éppen a szokások hamarabb „tűnnek” el, mint a biológiai adottságok, amelyek igen sokáig iránytűként működnek egy-egy etnikum származását illetően. Míg a társadalomtudományok körébe tartozó „bizonyító” érvek esetlegesek, addig a természettudományok - különösen a genetika eredményei - megfellebezhetetlen tényként döntenek le minden fikcióra alapozott, könnyen manipulálható elméletet. Nem volt ez másképp a magyar őstörténet kutatásában sem. Mai napig azt a „hivatalosan” elfogadott verziót hirdetik és tanítják hazánkban, hogy a .magyarság’ a finnugor népek közé tartozik. Ez a megdönthetetlennek látszó elmélet dőlt össze rövid idő alatt azáltal, hogy genetikái vizsgálatokkal perdöntőén igazolták: a finnugor népekhez nem fűz bennünket genetikai rokonság. Az 1800-as évek előtt elfogadott elmélet szerint a magyarság három hullámban érkezett a Kárpát-medencébe: a IV. század végén, mint Atilla hunjai (a székelyek ősei), 568-ban, majd utána két „hullámban” mint avarok, és 895-ben mint Árpád magyarjai. A hun-avar-magyar őstörténeti háromságból előbb a hunok szerepét vitatták el, aztán az avaroknak a magyarsággal való rokonítását vonták kétségbe, de az utolsó avar hullámot László Gyula professzor újra visszahozta történetírásunkba. A mai napig tartó vita Árpád népe körül bontakozott ki, hiszen ők foglalták el (vissza) véglegesen a Kárpátmedencét, és alkották „a magyarság” zömét, mintegy félmilliónyian voltak. A korábbi magyar őstörténetírás és történelemoktatás ismereteit korabeli külföldi auktorokra, szájhagyományra és krónikáinkra alapozta. A magyarságnak a belső-ázsiai türk törzsszövetségből való kiszakadását, majd Turánon, a Kaukázuson, Levedi törzsterületén és Etelközön át a Kárpát-medencébe irányuló tudatos honfoglalását írták le a nagy Historia Mundik; Willelmus Rubruk, Plano Carpini, Gregorius Barhebraeus, D’Herbelot, Colbert, Abulgázi, Deguignes vagy akár a magyar Szekér Joachim. A hun-avar-magyar őstörténeti háromság tanát a Monarchia törte meg; „tűrhetetlennek” tartották, hogy az indo-európai tengerbe fejlett írással, saját zenei rendszerrel és hangszervilággal, saját hitvilággal, sajátos népművészettel, ételkultúrával, eltérő ruházattal, sajátos viselkedési formával, más testalkattal és saját nyelvvel érkezik egy nép. A magyar őstörténetet német származású kutatók - Johann Eberhard Fischer, August Ludwig Schlözer, Paul Hunsdorfer (Hunfalvy), Joseph Budenz stb. - „vették kézbe”, de csatlakoztak hozzájuk az aktuális hatalmat kiszolgáló magyarok is (Gyarmati Sámuel, Jankó János, Zsirai Miklós és mások). 1870-ben Budapesten finnugor tanszék alakult, amelynek az volt a nagy csúsztatása, hogy a magyar nyelvben ténylegesen elforduló, finnugor eredetű szavak alapján a nyelvi rokonság helyett a magyarság finnugor eredetét tanította. A múlt században kettévált a témával foglalkozók tárbora: a hatalmat kritika nélkül kiszolgálókra és az igazi magyar őstörténetet vallókra. Ezt a szétválást jól jellemzi a hírhedté vált „ugor-török” háború, amelyben a hatalmat képviselők a finnugor elméletet, a magyar történeti hagyományokra építők pedig a török vonalat képviselték. Ez a magyarság feje fölött folyó vita azóta is tart. A monarchista-kommunista történelemszemlélet mai képviselői (Kristó Gyula, Róna-Tas András, Hajdú Péter, Fodor István és mások) máig a finnugor eredetet hirdetik, a László Gyula, Bakay Kornél, Kiszely István, Pap Gábor és mások által elfogadott őstörténettel szemben. Utóbbiak szerint zenénk, hangszereink, mondavilágunk, hitvilágunk, ételkultúránk, táncvilágunk, mesevilágunk, néprajzunk Belső- Ázsiába mutat, nem szólva a genetikailag döntő, csak mintegy 40 generáció alatt átkódolódó testalkatunkról. Magyar antropológusok - Török Aurél, Bartucz Lajos, Fehér Miklós, Kiszely István - soha nem ismerték el a magyarság finnugor eredetét, hiszen testi jegyeink ennek ellentmondanak. A molekuláris biológia és a genetika módszereinek rohamos fejlődése lehetővé tette, hogy megkérdőjelezhetetlen biztonsággal kimutatható legyen egyes etnikumok biológiai rokonsága. Az elmúlt évtizedben Hideo Matsumotó japán professzor immunológiai vizsgálataival olyan kémiailag rokon szerkezetű fehérjéket - immunglobulinokat - hasonlított össze, amelyek alkalmasak az összetartozó embercsoportok felderítésére: Matsumoto 12 ezer magyarországi mintát kapott feldolgozásra, az eredmény megerősítette az eddig is sejtett bizonyosságot: az a markerjelleg, amelynek legnyugatibb elterjedési területe a Kárpátmedencében a magyarságnál mutatható ki, legkeletebbre Kelet-Turkesztánban az ujgurok és a jugarok (mindkettő török nép) között fordul elő, de megtalálható Mongólia délnyugati területein is. Nem találta meg ezt a markerjelleget a japán professzor a finneknél és a „tiszta” ugor népeknél. Nemrég váltak publikussá azok a DNS- vizsgálatok, amelyeket a német és magyar akadémiai együttműködés keretében a 80- as évek második felében kilenc hazai etnikumból, kétezer ember klasszikus genetikai markerét elemezték a Szegedi Biológiai Központ (SZBK) Genetikai Intézetében. A kutatások eredménye számos elméletet megerősített, a jászok iráni eredetét, a cigányság származását, a kiskunok és a nagykunok kicsi genetikai távolságát a török populációktól stb. Eltekintve a vizsgálatok részletezésétől, az eredmények alapján világossá vált, hogy az eddig kizárólagosnak elfogadott és tanított elmélettel szemben genetikailag nem vagyunk rokonok a finnekkel (Az eredményeket Raskó István és Béres Judit, valamint mások publikálták). A fentiek alapján remélhetjük, hogy a magyarság türk eredetét bizonyító és hirdető, eddig „másodrendű” állampolgároknak tekintett kutatók igazát elismerik. Hankó Ildikó A „mag" tanítója A magyar őstörténet kutatásának helyzetére legjellemzőbb, ha elmondjuk, hogy nincs önálló tanszéke egyetlen honi egyetemen sem. Az adott kérdéseket saját szakmai és egyéb elfogultságaik kényszerzubbonyában kutatják a nyelvészeti, történelmi, néprajzi tanszékek munkatársai. Ennek ellenére létezik az őstörténeti kutatás, mint önálló diszciplína. Irányzatai vannak, és óriási érdeklődés kíséri. S ami legalább ilyen fontos, egyre-másra jelentkeznek az új generáció tagjai. Közöttük a legkarakteresebb a Torontóban élő Forray Zoltán Tamás. Forray egyszerre régi és új jelenség. Olyan kutató, aki nem csak a dolgozószobája magányában elmélkedik. Noha természetesen napjai legnagyobb részében gondolatait leginkább a magyar őstörténet megválaszolatlan kérdései foglalják le. De ő nemcsak olvas, hanem elmegy minden olyan helyre, amelyet valamilyen szempontból fontosnak tart. Nem mindent hisz el, amit leírva lát, a saját szemével akar meggyőződni közismertnek vélt dolgokról is. Elmegy, és megnézi. És tudja, hogy a helyszínen, „magyar szemmel” még találhat is olyan új tényeket, összefüggéseket, amelyek mellett mások, más kultúrájúak elmennek, mivel nem fontos nekik, nem értik, mert nem az övék: Baráthosi Balogh Benedek méltó követője. Utazó kutató. Nézeteinek kialakulására elsősorban Körösi Csorna Sándor, Fáy Elek és Magyar Adorján hatott megtermékenyítően. Otthonosan mozog Belize, Guatemala és Venezuela dzsungeleiben éppen úgy, mint a Marquesas-szigeteken, Szíriában vagy Európa bármely pontján. Utolsó kutatóútja tavasszal Dél-Törökországban volt a Nimrud-hegyen és környékén, erről azóta már több írásban beszámolt. Utazásai eredményességét azzal is növeli, hogy az adott kérdésben mindig naprakész a legfrissebb tudományos eredményeket illetően. Elsősorban az angol és a spanyol nyelvű tudományos irodalomban jártas. Ezzel mindenképpen kutatótársai előtt jár, akik „nyelvi nehézségeik” miatt többnyire csak egymástól tanulnak. Előnyt élvez azért is, mért teljesen független. Maga teremti elő munkásságának anyagi feltételeit, így nem kell alkalmazkodnia senkihez. Nem kell taktikáznia, kimondhatja megtalált igazságait, legyen bármi is a következménye. Egyszerre elméleti és gyakorlati ember. Ritka típus nálunk. Felfedezéseit, meglátásait azonnal közkinccsé teszi, folyóiratot (Táltos) ad ki, könyvei jelennek meg. Ezekközül a legfontosabb: A kerék ősmagyar eredete című, mely méltatlanul kevés visszhangot keltett. Legújabb munkája az Ősi hitünk I. A mag népeinek rejtett titkai címet viseli. (A „mag” szóból ered a mágus és a magyar szó is, vagyis a szakrális tudás képviselőinek a nevei.) írásainak sikerét jól mutatja, hogy az Árpád, a papkirály című füzete már több mint 13 ezer példányban fogyott el. Élvezettel figyeli gyakran újszerű gondolatai, felfedezései hatását. Egyesek megdöbbenését, felháborodását. Nézeteit szívesen vitatja meg ellenzőivel, s ilyen viták alkalmával derül ki, hogy egy-egy felzúdulást keltő megállapítása mögött még mennyi rejtett tény, bizonyíték van. Forray Zoltán Tamás, éppen mert nem bújik el a viták, a más véleményűek elől, szívesen terjeszti tudását, lelkesen tanít, nem rejtőzködik, nem fél, hogy „meglopják”. Van miből adnia. Sőt, hogy taníthasson, még áldoz is rá. Lassan már hagyománnyá válik örvényesi tábora, ahová főleg fiatalokat hív szeretettel tanulni, szórakozni. Idén ez harmadszor történt, több Szittyakongresszust is szervezett már. Mások üzletet csinálnak az őstörténet iránti érdeklődésből. Gondoljunk csak az elszaporodott, főleg gyógyító táltosokra, sámánokra. Ő azonban nagyúri eleganciával áldoz rá, és nem kuncsorog álszponzorok után sem. Saját világát építi, abban igyekszik kiteljesedni. Ami azért is fontos, mert már megjelentek első hívei, követői. Bognár József A VÉRCSOPORTOK JELENTŐSÉGE A MAGYAR ŐSTÖRTÉNET GENETIKAI KUTATÁSÁBAN A KOR HALAD-A VÉR MARAD! A különböző embercsoportokat az embertan kezdetben a szemmel látható szín, fej, arcforma, testmagasság stb. szerint osztályozta. Színskálákat és méreteket állapítottak meg, de az eredmények sok félreértést okoztak. Az utóbbi nyolcvan évben az ember és ember közti fizikai különbségek megállapításában a vércsoport-jellegek bázisa, egyetlen génben székelve, hódít mindnagyobb teret, kizárólagosan és egyedülállóan örökölhető és a generációk hosszú során változatlanul öröklődik. Változatlan az egyed halála után, ezek a tulajdonságok teszik az emberi különbségek feltárásban ma már nélkülözhetetlenné. A fizikai antropológusok osztályozásának is a generációról-generációra öröklődő géncsoportok képezik az alapját, amelyeknek a kombinációjából alakul ki velünk születő jellegünk, genotípusunk és phenotípusunk. A vércsoport-anthropológiának fő célja: meghatározni az emberiség biológiai történetét, múltbeli mozgásait, keveredéseit. Ismeretes, hogy az AB0 vércsoport alkatrészei jelen vannak az emberi test valamennyi szövetében, szervében, a vörös vérsejtek széthullása után is kimutathatóak a sejtgyök maradékában. Száraz környezetben csodálatosan ellenállnak kémiai hatásoknak és még a vérfoltokból is sokáig kimutathatóak. Öreg csontok szikkadt velejében sok beszáradt vér maradt, de a csontok más részeiben is. Ezek vizsgálata terén a Boyd házaspár végezte felelősségteljes biztonsággal az úttörő munkát. Egyiptomi és amerikai múmiákon először száraz maradványokban, majd csontjaikból mutatták ki vércsoport jellegüket. Használjuk a vércsoportokat a faji kérdés megoldásához, hogy minél tökéletesebben ismerhessük meg az öröklődés szabályait, a világ népeinek a származását és egymáshoz való biológiai viszonyát. Jelenleg közel 100 vércsoport ismeretes, amelyeknek a keletkezése független egymástól, a gének gyakorisága majdnem valamennyinél alkalmas és hasznos módszert ad a népességnek, származásának egymáshoz való viszonyának a megállapításához. Munkámban az emberiség vércsoport-viszonyait és ezen belül magyarságunknak mutatom be az AB0 vércsoporttal különleges helyünket az európai népcsaládban. A 160 oldalnyi tanulmányban 22 térkép, 6 ábra és 60 táblázattal mutatom be majdnem az egész emberiség, és ezen belül a csonka haza 4 tájegységének, 95 járásának, 83 vidéki városának + a főváros és 19 vármegyéjének a vércsoport adatait. A Haptoglobin vércsoporttal, egy lengyel szerológus munkájával pedig azt szeretném bizonyítva látni, hogy a mai magyarság a Kárpátmedence őslakóinak vérszerinti leszármazottja! (A mű idehaza is kapható a nemzeti könyvterjesztőknél.) * dr. Nagy Ákos szerológus, Áusztrália
