Szittyakürt, 2002 (41. évfolyam, 1-6. szám)
2002-09-01 / 5. szám
Tudathasadás a politikában és a művészetben 2002. szeptember-október «ITîVAKÔfcî 9. oldal Mielőtt rátérnék mondanivalóm lényegére, nézzük meg röviden, hogy mit ír az Egészségügyi ABC erről a betegségről? „Tudathasadás vagy szkizofrénia, az összes pszichés funkcióra kiterjedő olyan zavar, mely hangsúlyozottan és leginkább a gondolkodás zavarában nyilvánul meg. A tudathasadásos beteg saját gondolkodása következtében, megszűnik a valósághoz való alkalmazkodóképessége. Mint a mesében, itt is minden lehetségessé válik, ok, összefüggés és értelem nélkül. " Önkéntelenül ez jutott eszembe, amikor megláttam a Műsoros Újság 33. száma címoldalát, mely „Magyar Történelmi Arcképcsarnok” keretében Somogyi Győző festményeit ajánlotta figyelmünkbe. Nemzetünk nagyjait láthatjuk a képen, a világverő Attila és a honfoglaló Árpád után az államalapító Szent István, a lovagkirály Szent László és az igazságos, az európai reneszánsz magyarországi megálmodója Mátyás király mellett, ott éktelenkedik Maiéter Pál képe, akinek egyetlen „érdeme,” hogy a kommunisták egymás közötti marakodása során - mint az ellenforadalom egyik bűnbakját - kivégezték. Ezeréves történelmünk hallhatatlan nagyjai mellett, a bajtársait és a forradalmat eláruló karrierista képe! Mi ez, ha nem tudathasadás? Az utóbbi évtizedben tanúi lehettünk annak, hogy a történelemhamisítók milyen aljas és gátlástalan módon igyekeznek az emberek történelmi tudatát megfertőzni, ami főleg a XX. század történelmének ismertetésénél mutatkozik meg. Az első, de különösen a II. világháború hősei, a nemzet érdekében a végsőkig harcolók nacionalistákká, háborús bűnösökké, gonosztevőkké váltak, ugyanakkor a kommunista terrorlegények, a katonaszökevények, az ellenséggel kollaborálok nemzeti hőssé magasztosultak. Ugyanez a hazug történelmi értékelés jellemző az 1956-os forradalom és szabadságharc bemutatására. A forradalom igazi hőseiről, a Szovjet Hadsereg és a magyar kollaboránsok elleni harcot néhány nap alatt győzelemre vivő Pesti - és vidéki - Srácokról alig tudunk valamit. Ezek közül a harcok alatt több mint kétezren haltak hősi halált. A kádári megtorlás éveiben 400-at kivégeztek és 22 ezret bebörtönöztek. Mégis csak arról a néhány kivégzett és bezárt kommunistáról hallunk dicshimnuszokat zengeni, akiket a volt kommunisták és liberális kozmopoliták propagandacélból a maguk érdekében használnak fel. Nagy Imrét, mint „nemzeti hőst” lapunk 2002. évi márc.-ápr.-i száma mutatta be. Most lássuk röviden Maiéter Pál életútját és cselekedeteit, melyekből világosan megmutatkozik, hogy csak tudathasadásos állapotban lehet őt a nemzet nagyjaival egy lapon megjeleníteni! Maiéter Pál 1917-ben született a Felvidéken. A csonka országban, érettségi után jelentkezett a Ludovika Akadémiára. Ennek elvégzése után 1942- ben hadnaggyá avatták, és a keleti-frontra vezényelték. Itt fogságba esett, egyesek szerint átszökött az ellenséghez, és rövidesen jelentkezett partizániskolára. Be is vetették a német és magyar csapatok ellen. A háború után ezek a partizánok lettek a kommunista rendszer legbiztosabb támaszai. 1945-ben már százados, és a debreceni kormányt őrző egység parancsnoka. Gyorsan halad a ranglétrán, és 1956-ra már ezredes, a Műszaki Kisegítő Dandár parancsnoka. A dandár egyik zászlóalja a Kilián-laktanyában volt elhelyezve, ennek parancsnoka Csiba Lajos százados volt. Mivel október 23-24-25-én a Kilián a forradalom egyik fellegvára lett, Maiétert ez kellemetlenül érintette, ezért 25-én harckocsikkal kiment a laktanyába, hogy azt a felkelőktől visszafoglalja. Ettől kezdve egészen a forradalom győzelméig Maiéter és az emberei csak a felkelőket lőtték és lövették. 28-án a kormány rákényszerült a forradalom győzelmének elismerésére. Kapóra jött, hogy a közben világhírnévre szert tett Kiliánban ott volt Maiéter. Nosza! A Kilián hírnevét mossuk össze a kommunista ezredes nevével, és már is igazolva van, hogy a forradalmat a kommunisták vezették a rendszer megjavításáért. így előbb honvédelmi miniszterhelyettessé, egy nap múlva miniszterré nevezték ki, és tábornokká léptették elő. Ebben a minőségben semmit nem tett az ország védelmének megerősítésére, pedig nyilvánvaló volt, hogy friss, nagylétszámú szovjet egységek módszeresen kezdik megszállni az országot. E közben Maiéter soha, egyetlen parancsot nem adott ki a honvédségnek a várható szovjet támadás elhárítására. Minisztersége alatt is többször kijelentette, hogy nem lőtt és nem is fog lövetni a szovjetekre, hiszen mindent nekik köszönhet. Jellemző, hogy a következő hazaáruló parancsok kiadásához adta hozzájárulását:- A másodéves, jól kiképzett katonákat leszerelték, csak a kiképzetlen újoncok maradtak a csapatoknál. Ezek nagy részét is 3-án, szombaton eltávozásra hazaengedték.- Leszerelték az éppen tartalékos-tiszti kiképzésen résztvevő egyetemistákat, pedig ezek voltak a forradalom honvédségen belüli hangadói.- A tüzelőállásban lévő páncéltörő ágyúkat viszszavonták a láktanyákba, és még az ütőszegeket is kiszereltették a lövegekből, így azok hasznavehetetlen ócskavassá váltak.- Megparancsolták a magyar csapatparancsnokoknak, hogy a velük szembenálló szovjet egységekkel vegyék fel a baráti kapcsolatot a „provokációk elkerülése” céljából.- Utasították a helyőrségek parancsnokait, hogy a városokban szereljék le a lakosság és a katonák körében mutatkozó szovjetellenes hangulatot. Úgy gondolom, a honvédség ilyen mértékű szétzilálása és lezüllesztése a hazaárulás fogalmával egyenlő! November 3-án a szovjetek Tökölön mégis letartóztatják. Nem csak a katonák, de minden józanul gondolkodó civil ember előtt is világos, hogy Maiéter és társai miért mentek Tökölre? Erre az időpontra az ország teljes megszállása befejeződött, a november 4-re szóló támadási parancsot kiadták, és a szovjet csapatok kiinduló állásokban várták a támadás megindítását. Ezt a katonai vezetésnek tudnia kellett! Aki elhiszi azt a dajkamesét, hogy a szovjet csapatok kivonulásának egyeztetését akarták megbeszélni, az szánalomraméltóan naív, vagy tudatosan hallgatja el a valóságot. A katonai és pártküldöttség minden valószínűség szerint azért ment Tökölre, hogy a forradalom leverése utáni helyzetről tárgyaljon. Ezt valószínűsíti az a tény, hogy egy szovjet páncélos egységgel be szándékoztak menni a Honvédelmi Minisztériumba, hogy a maradék honvédséggel is letetessék a fegyvert. Mikor ezt az oszlopot a Soroksári úton a Jutadombnál november 4-én hajnalban magyar légvédelmi tüzéregységek feltartóztatták, visszatérve Tökölre, onnan üzentek a Honvédelmi Minisztériumba az ott lapító elvtársaiknak, hogy akadályozzák meg a honvédség harcbalépését. Elkövették azt a legsúlyosabb, megbocsájthatatlan bűnt, hogy a szovjet katonai térképeken bejelölték azokat a pontokat, ahol a szovjetek nagyobb ellenállásra számíthattak. Azonban a kádári rezsimnek bűnbakokra volt szüksége, ezért 1958-ban egy koncepciós per keretében elítélték, Nagy Imrével és társaival együtt kivégezték. Szánalom neki, mint minden kivégzett mártírnak, de hősi mítoszt ne fonjunk köré, mert akkor elorozzuk a dicsőséget azoktól, akik a forradalmat győzelemre vitték. Befejezésül engedtessék meg egy gondolat! A művészetnek bármely ága - irodalom, festészet, szobrászat, stb. -, de még a publicisztika sem engedhetné meg magának, hogy a történelemhamisítók uszályába kerüljön, még akkor se, ha ezzel a hatalmon lévőknél jó pontokat gyűjtögethet, vagy anyagi jólétet teremthet magának. Az igazat, és csakis az igazat! Ezt követeli meg a történelmi igazság, a becsület és az emberi igazságérzet. Ezért Maiéter Pált nemzeti történelmünk nagyjai közé helyezni vagy tudatos történelemhamisítás, vagy szánalmas szkizofrénia. Név és cím a Szerkesztőségben Fából vaskarika Avagy demokratikus szólásszabadságból kommunista cenzúra. A Magyar Hírlap riportere interjút készített Medgyessy igazságügyi miniszterével, Bárándy Péterrel. Ebből közlünk néhány részletet, amit ha összevetünk az emberi jogok nyilatkozatával, megláthatjuk, hogy az MSZP-SZDSZ kormány idején hogyan készül fából vaskarika. Emberi Jogok Nemzetközi Nyilatkozatának 19. cikkelye: „Mindenkinek joga van a szabad véleményhez és annak kinyilatkoztatásához, mely jog magában foglalja az akadály nélküli véleményformáló szabadságot, valamint az információ- és gondolat átvitelét és továbbítását bármilyen hírközlő' szerv által, határokra való tekintet nélkül.” Most pedig nézzük az interjút: Riporter: Törvényt alkotnak a gyülőletkeltés, az uszítás ellen. Mikorra tervezik? Bárándi Péter: A Btk. módosítása folyamatban van, amelynek ez is a része. Várható, hogy az emberi méltóság védelmében a szólásszabadság, a véleménynyilvánítás szabadsága, a sajtószabadság bizonyos korlátozást kell szenvedjen, ami fájdalmas dolog, de az országon belüli demokrácia megszilárdítása ma ezt szükségessé és lehetővé teszi. R: Nem született elmarasztaló ítélet ilyen ügyekben az elmúlt évtizedben? B. P: Nem is igazán születhetett, mert jogi szabályozás abszolút prioritást biztosított a szólásszabadság korlátozhatatlanságának, ami nagyon helyes. E nélkül nincs demokrácia. Mára annyira megszilárdult a demokrácia, hogy egy ilyen nagyon célzott, egy területre vonatkozó korlátozása a véleménynyilvánításnak megengedhető. Ez nem rejt komoly veszélyeket, viszont az emberi méltóság védelme megköveteli, hogy ne lehessen zsidózni, ne lehessen cigányozni, és sem olyan eseteket büntetlenül tagadni, amelynek tagadása jelentős embercsoportok érzelmeit érinti. R: Az uszító irodalom a mai napig jelen van rendezvényeken, sátracskákban, ponyvákon. B. P: A kérdés az, hogy a jogalkalmazó, aki majd ezt el fogja dönteni, kit tekint terjesztőnek. Országfüggő, hogy melyik országban mi az igazi veszély. Sok helyen a Mein Kampfot simán meg lehet venni, bemegy az ember a könyvesboltba, hazaviszi és olvasgatja. Más országokban ezért lecsukják. Valószínűleg a helyi veszélyérzet az, ami ebben döntő. Nem biztos, hogy Belgiumban ugyanolyan veszélyt jelent egy Mein Kampf megjelenése, mint Dél-Olaszországban, Magyarországon, Lengyelországban vagy Nagy-Britanniában. Vita folyik kiemelkedő tudású magyar jogászok között, sokuknak ellentétes a véleménye az enyémmel, próbáljuk egymást meggyőzni több-kevesebb sikerrel. A fentiekhez nem kell kommentár! Szerkesztőség ULI MADLEEN... „Kívül a kaszárnyán...” 1941. augusztus 19-től a német „Soldatensender” (katonai adóállomás) minden este, pontosan 21 óra 57-kor a már mythos-szá vált slágert: Lili Marleen-t (Lake Anderson interpretációjában) küldte a fronton harcoló német katonái felé. De nemcsak a német katonák voltak elbűvölve az évszázad dalától, de még a másik oldal katonái is ezt hallgatták áhítattal. Sőt! 30 nyelvre lefordították szövegét!, melyet még 1915-ben Hans Leip 21 éves katona írt menyasszonyának. Norbert Schultze zenésítette meg a verset. Nemrég új könyv jelent meg a német könyvpiacon, címe: „WIE EINST LILI MARLEEN...” A szerző nem személyeknek, inkább a dalnak állít örök emléket. Bár a könyv nélkül is a „Lili Marleen” a XX. sz. felejthetetlen szép dala. 1915-ben, mielőtt csapatával Hans Leip a Kárpátokba vonult, írta a Lili Marleen-t. Berlinben tavasz volt, virágzottak a fák... s Hans Leip Elisabeth Schőnemannba, ki a katonai korház orvosának volt a lánya, őt hívták Marleen-nek. A költő 22 évvel később, 1937-ben egészítette ki megkezdett versét, mely akkor először jelent meg nyomtatásban Hamburgban. A költő illusztrálta is verseit a kötetben, melynek nem volt feltűnő sikere. 1938-ban a Berlinben élő Norbert Schultze volt a második, aki Rudolf Zink (a költő barátja volt) után Lili Marleen-hez zenét szerzett. 1939-ben jelent meg az első hanglemez: „Egy őrségben álló katona dala” címmel, melyhez a takaródét trombita kísérte. A siker elmarad. 1941-ben Belgrádban, a katonai adót egy fiatal hadnagy vezette. Nem azért, mert annyira tetszett volna néki a dal, de mert tartalékban csak kevés lemez volt, többször ismételték. Mikor, később új lemezek érkeztek az adóállomásra, elmaradt a Lili Marleen. Miután a hadnagy kivette Lili Marleen-t a műsorból, elárasztották levelekkel az adóállomást. Eleinte csak 3 ezer, majd egyre több levél érkezett, volt olyan nap, máskor 12.460 levél jött, melyben kérték, követelték a LILI MARLEEN-dalt. Afrikából- az Északi sarkig üzentek ezzel a dallal haza szeretteiknek a katonák. Kérésükre kinyomtatták a szövegét, és továbbadták. Mágneses ereje volt a dalnak, feljegyezték, úgy a németek, amint az angolok, mikor Belgrádból közvetítették a Lili Marleen-t, mindkét fronton elhallgattak a fegyverek! Senki sem tudja bizonyosan, élt-e egyáltalán LILI Marleen, de a dal ma is él tovább. Kevés dalnak, vagy Schláger?-nek volt ilyen átütő ereje, hogy ennyi évet túlélt, s még talán többet is fog! Az eredeti Lili Marleen vers utolsó szakasza: Aus dem stillen Raume, aus der Erde Grund hebt mich wie im Traume dein verliebter Mund. Wenn sich die späten Nebel drehn, werd' ich an der Laterne stehn, wie einst, Lili Marleen. Wie einst, Lili Marleen... Terebessy Emőke
