Szittyakürt, 2002 (41. évfolyam, 1-6. szám)
2002-09-01 / 5. szám
2. oldal **lîfVAKÔfcî 2002. szeptember-október folytatás az első oldalról -Néhány nap alatt kivívták a világ csodálatát. A félelmetes kommunista államgépezet napok alatt összeomlott. A szovjet csapatok súlyos veszteségeket elszenvedve 6 nap után kénytelenek voltak egységeiket kivonni Budapestről. Ugyanakkor Moszkva hatalmas katonai egységek és több ezer páncélos felvonultatásával újabb támadásra készült, ami november 4-én következett be. A forradalom 12 napja alatt a reformkommunisták - Nagy Imrével az élen - csak a forradalmárok ellen tevékenykedtek, a legszorosabb együttműködésben a. Szovjet Hadsereggel. Előbb statáriumot és kijárási tilalmat hirdettek ki, és kérték a Szovjet Hadsereg beavatkozását. Mikor mindezek ellenére győzött a forradalom (okt. 29-én), megpróbálták annak irányítását átvenni. „Elismerték a forradalom győzelmét,” mintha ők is ezt akarták volna. Hamis szavakkal megtévesztették a jóhiszemű embereket - nagyon sok harcost is -, de a kulisszák mögött továbbra is a forradalom ellen dolgoztak. Szabotálták a Nemzetőrség felállítását és felfegyverzését. Szétzüllesztették a hadsereget. Félrevezették az embereket a Szovjet Hadsereg kivonulásával hitegetve. Megakadályozták az ellenállást és elárulták az ellenállni akarókat. A számok nem hazudnak! Ha a számok alapján vizsgáljuk meg a forradalom mérlegét, égbekiáltóan mutatkozik meg a történelemhamisítás! A forradalom leverése után kivégeztek öt és bebörtönöztek néhány évre 25-30 (reform) kommunistát. Ezzel szemben a forradalmárok közül meggyilkoltak (bírói Megsemmisített szovjet üteg ítélettel) több mint 400 embert (a bírói ítélet nélkül agyonvertekről és a harcok alatt elesettekről most nem írok), 22.000 embert bebörtönöztek. Sokan közülük a 10-15 éves büntetésüket az utolsó napig leülték. 16.000 embert internáltak. Az üldözés elől 200.000 ember menekült ki az országból. Milyen aljas és elvetemült arcátlanság kell ahhoz, hogy dicsőséges forradalmunkat néhány (reform)kommunista hőstetteként mutassák be, ugyanakkor 40.000 forradalmárról - akik soha be nem gyógyuló sebet ejtettek a világkommunizmus vezető erején, a Szovjetunión - alig ejtenek szót. Az igazat, és csakis az igazat! Ezt kellene írni az 56-ról szóló tanulmányoknak, könyveknek, de főleg a tankönyveknek. Ne hazugságokkal vezessék félre az embereket, és főleg a fiatalokat. Mert ha a történteknek csak az egyik felét közük, a másik felét pedig elhallgatják, az féligazság. A féligazság pedig hazugság! Medgyessy Péter miniszterelnök - a volt D-209-es ügynök - már több alkalommal leírta az 56-osokat, mint öreg embereket, akik lassan kihalnak és nem kell foglalkozni velük. De még sokan élnek az idős, de legendás Pesti Srácok közül! Még az ő életükben, az ő tanúságtételük mellett kell megtenni mindent, hogy 56 igaz története a maga valóságában és nagyszerűségében kerüljön be az emberek tudatába, és ragyogja be történelmünk aranylapjait.- folytatás az első oldalról -A magyarság közép-európai keresztény államiságának ezer esztendejét több korforduló jellemzi, melyek végül is kialakították a sajátságos európai magyar élet formát. Ezeknek a korfordulóknak mindig megvoltak a nagy alakjai. Mind a nemzeti királyaink között, mind azokban a nagy hazafiakban, akiknek többször sikerült a magyarságot a ránktörő ellenséggel szembeállítani, hogy a magyar szabadságot és függetlenséget megvédjék. Az isteni küldetés mindig állított valakit a magyarság élére, aki kezébe vette a Nemzet sorsának irányítását. így volt ez 1944. október 15-én is! A II. világháború győzteseinek „történészei” éveken át rágalmakat szórtak a 1945-ös legyőzöttekre. Egyik legtöbbet ócsárolt személyiség ma is Szálasi Ferenc nemzetvezető, akit a kommunisták 1946-ban kivégeztek. Számtalan írásműben gyilkosnak nevezték, a németek bábjának, a magyar zsidók elhurcolójának, Eichmann cinkostársának. A leghihetetlenebb álhíreket terjesztették róla, s mindezt evangéliumi bizonyossággal. Lassacskán azonban komoly történelem tudósok újra átvizsgálták Szálasi Ferenc nemzetvezető ügyét, és végkövetkeztetéseik más képet nyújtanak a Hungarista Mozgalom vezetőjéről. Elsőnek Macartney angolszász történész „October fifteenth” (Október tizenötödike) című, a két világháború közti Magyarország történetét tárgyaló kétkötetes művében. Szálasi Ferenc agyonrágalmazott emlékét professzor Macartney messzemenően rehabilitálja. Macartney kifejezetten szembeszól a halálos ítéletet hozó ,,népbíróság” és a hazai kommunista sajtó megállapításaival, amelyek a mártír Szálasi Ferencen semmi jót nem hagytak, őt árulónak, németbérencnek, tömeggyilkosnak és ezenkívül félkegyelműnek neveztek. Keletről-nyugatról egyaránt elhallgatják azt a gondolatot és tényt, hogy a két világháború között minden nemzeti mozgalom Európa életrendszerének korszerűsítésére és megerősítésére irányult, még öncélú utakon is. Mert nyugat felöl a gyarmati és profit-kapitalista érdekeltségek rontották már erősen Európa kontinentális kereteit, keletről a Magyaroszországot jármába fogó bolsevizmus fenyegette. A szolgálat, amit tulajdonképpen Európa valamennyi nemzete megtett, s amelynek során Magyarország 1944. október 15-én végső bizonyságot tett, nem a német imperializmusnak szólt, hanem a szövetséges német katonai erőnek. Mert ez nemcsak a német nemzetért harcolt minden fronton, hanem azért is, hogy Európa - Európa maradhasson. A magyar nép túlnyomó része 1945-ben nem tartotta természetesnek, hogy „háborús bűnösség” címén a Trianont követő Magyarország majdem valamennyi miniszterelnökét s legtöbb miniszterét kivégezzék. A háborús időszak magyar politikusai talán külpolitikai és katonapolitikai ítéleteikben tévedtek, de politikájuk motívuma a nemzet szolgálata volt. Magyarország nemzetvezetője nem volt ,,Hitler Quislingje” Macartney professzor történelmi művében szinte rögeszmének tünteti fel a vértanú Szálasi Ferencnek azt a szándékát, hogy a hatalmat ,,csak a nemzet és az államfő közös akaratából” kívánja átvenni. Macartney továbbá maga emelte ki ismételten Szálasi Ferenc alkotmánytiszteletét és azoknak a belpolitikai rágalmaknak alaptalanságát, amely őt alkotmánytörés és államcsíny szándékával gyanúsították. 1944. október 15-ét az alkotmányellenes cselekmények egész sorozata előzi meg, amely a Lakatos-kormány puccsszerű kinevezésével veszi kezdetét. Ugyanis 1944. augusztus 24-én vitéz nagybányai Horthy Miklós kormányzó a Sztójay-kormányt lemondásra kényszeríti, s saját maga által összeállított kormánylistával kinevezi Lakatos Géza ny. vezérezredest miniszterelnöknek. A kormánynak egyik előre elhatározott fő feladata a háborúból való kilépés előkészítése, és annak mindenáron való végrehajtása. Ennek a szándéknak a keresztülvitelére Horthy kormányzó a törvényhozás megkérdezése nélkül, mindent saját maga és „titkos tanácsosai” kezdeményeznek. 1944. szeptember 7-én Horthy Miklós koronatanácsot hív össze a fegyverszüneti tárgyalások kezdeményezésére. Jelenléte és személyes javaslata ellenére az éles ellentétek miatt határozathozatal nélkül oszlik fel a tanácskozás. 1944 szeptember 10-én Horthy ismét összehívja a „titkos tanácsosok” ülését, amely a fegyverszüneti tárgyalások azonnali megindítása mellett dönt. Mivel azonban az ülés felelős álláson kívül gyülekezete, döntését törvényesen is érvényre akarják juttatni, ezért másnapra Lakatos Géza minisztertanácsot hív össze. A minisztertanács a koronatanácshoz hasonlóan elutasítja a fegyverszüneti javaslatot. A kettős kudarc következtében Lakatos beadja kormánya lemondását, majd a koronatanácsban és minisztertanácsban a fegyverszüneti javaslat ellen felszólaló miniszterek kihagyásával új kormányt alakít. így alakul meg 1944. szeptember 11-én a második Lakatos-féle puccskormány. A koronatanács és minisztertanács elutasító magatartása ellenére a törvényhozók két házának megkérdezése nélkül, az illegális „titkos tanácsosok” döntésére támaszkodva Horty Miklós 1944. szeptember 28-án kiküldi Faragó Gábor altábornagyot Moszkvába előzetes fegyverszüneti tárgyalások kezdeményezésére. Nyilvánvaló, hogy cselekedete és a fegyverszüneti feltételek elfogadása az alkotmányba s a kormányzói jogkörébe ütköző. Az 1920. l.s 1937: XlX.t. cikkek korlátozták ezt az államfői jogkört és azt az államfő és országgyűlés együttes feladatává tették, fegyvernyugvás elrendelését, fegyverszünet kötését nem lehet a „háborúviselés” fogalmi meghatározásából kikönyvelni. Éppen olyan ország- és társadalom sorskialakítás ez, mint maga a béke vagy háború. A magyar törvényhozás az államfolyamatnak ezeket az életkérdéseit az államfő és az országgyűlés együttes döntése alá helyezte. Horthy hozzájárulásával Moszkvában 1944. október 10-én megkötött fegyverszüneti egyezmény arra kötelezte volna az országot, hogy a szövetséges Németországnak hadat üzenjen, s a német hadsereget megtámadja. 1944. október 15-én a kormányzó fegyverszüneti hadparancsának a rádióban beolvasása után a németek megtámadására irányuló hadműveleteknek Maünovski szovjet marsallal való megbeszélésére Nádas Lajos vezérkari ezredest, a honvédelmi minisztérium hadműveleti osztályának vezetőjét jelölte ki. Mindezt szintén az országgyűlés tudta s előzetes hozzájárulása nélkül. -folytatás a 3. oldalon -
