Szittyakürt, 2002 (41. évfolyam, 1-6. szám)

2002-09-01 / 5. szám

A KÁRPÁTOKTUL LE AZ AL-DUNÁIG EGY BŐSZ ÜVÖLTÉS, EGY VAD ZIVATAR! A HUNGÁRIA SZABADSAGHARCOS MOZGALOM LAPJA 1956. OKTÓBER 23. XXXXI. ÉVFOLYAM 5. SZÁM - 2002. SZEPTEMBER-OKTÓBER Ára: 2,25 US dollár Szalay Róbert IGAZSÁGOT Az elmúlt 12 évben tanúi lehettünk annak, hogy a reformkommunisták, a libe­rális kozmopoliták és a kommunistákból szocialistákká vedlett elvtársak milyen ravasz és körmönfont módon igyekeztek és igyekeznek 1956 történelmét meg­hamisítani. Tények elhallgatásával és elferdítésével azt bizonygatták és bizony­gatják, hogy 1956 lényegében a kommunista rendszer megjavítására irányuló törekvés volt. így a forradalom előkészítői, vezetői, hősei és mártírjai alapvetően a reformkommunisták voltak, akiket a forradalom leverése után Kádár hívei kivé­geztek és bebörtönöztek. Ezt a hazug beállítást nemcsak az SZDSZ szellemiségén, Soros és Horn pénzén működő ú. n. 56-os Intézet hirdeti és terjeszti, hanem beállt a sorba dobverőnek az MSZP, illetve annak vezetői is. Kovács, Horn elvtárs és társaik fennhangon hirde­tik, hogy Nagy Imre, Maiéter és a többi mártír az ő hősük, mivel ezek kommu­nisták voltak és elveiket soha nem tagadták meg. Ez igaz! Nem véletlen, hogy a szégyenletes 2002-es választások után ez a kommunista kormány tervezi egy „Nagy Imre Kitüntetés” alapítását, amivel néhány félrevezetett vagy karrierista egyént próbál majd lekenyerezni. Azonban tisztázzuk a cáfolhatatlan tényeket! A forradalomhoz a reformkommunistáknak semmi, de semmi közük nem volt! Igaz, az október 23-án du. 14.00-ra hirdetett tüntetést ők kezdeményezték, a rend­szer megjavításának (és ezzel megmentésének) szándékával, azonban mire a tün­tetők a Bem szoborhoz értek, a kezdeményezés kicsúszott a szervezők kezéből és a tömeg határozott szovjet és kommunistaellenes jelszavakkal forradalmi irányba tolódott el. Ekkor kezdték kivágni a SZU-ra emlékeztető címereket a zászlókból és vált a lyukas zászló a forradalom jelképévé. A reformkommunisták még egy utol­só, elkeseredett kísérletet tettek, hogy a kezdeményezést magukhoz ragadják. A Parlamentbe cipelték Nagy Imrét, hogy a tömeget lecsillapítsa, azonban próbál­kozása csúfos kudarccal zárult. Ettől a pillanattól kezdve a reformkommunisták és kommunista elvtársaik a forradalom esküdt ellenségei, a kibontakozás kerékkötői, végső soron a forradalom árulói voltak. A forradalom leverése után néhány reformkommunista kivégzése és bebörtön­zése nem volt más, mint a kommunisták hagyományos egymás közötti marakodása a hatalomért. Aki mást állít, az aljas módon meghamisítja a történelmet! A szigorú tények azonban önmagukért beszélnek! A Pesti Srácok által megsemmisített páncélos és lőszeres gépkocsi az Üllői úton Lehet, hogy néhány naiv párttag hitt a rendszer megreformálhatóságában, és ezért 23-án kiment tüntetni, de a rádiónál leadott ÁVH-s sortűz után (ezzel kezdődött a forradalom) csak azok maradtak az utcán, akik utálták a kommunista rendszert és a szovjet megszállókat. Ok szereztek fegyvert, és vették fel az elke­seredett küzdelmet a szovjet hadsereggel és a magyar kollaboránsokkal. Ezek voltak a forradalmárok! E fegyveresek nem a rendszer megjavításáért, hanem annak megdöntéséért indultak a harcba. -folytatás a második oldalon -Major Tibor OKTÓBERI VETÉSEK A pusztulás,az enyészet, a halál szellemének számysuhogását halljuk e szóból: Mohács! Nemzetünk nagy tragédiájának egyetlen szóba tömörített szimbóluma, végzetes századok kiindulópontja. Ezeknek a szomorú évszázadoknak egyik leg­gyászosabb napja lett 1849. október 6-a. E gyászos emlékű napon az aradi vár árkában tizenhárom honvédtábornok életét oltja ki egy tőlünk lélekben, érzésben, nyelvben idegen uralkodóház zsarnoki önkénye. Amikor herceg Windischgrätz Alfréd tábornok 1848-ban átlépte Magyarország határát, azt hitte, hogy tulajdonképp csak karhatalmi feladatai lesznek és munkájá­nak tetemes részét rendeletek, felhívások és kiáltványok fogalmazásával töltötte. A Honvédelmi Bizottmány tagjait és a magyar kormánybiztosokat „törvényen kívülieknek és földönfutóknak” nyilvánították. Kijelentették azt is, hogy azok, „akik a pártütő kormánytól akármi csekély parancsot elfogadni vagy annak engedelmeskedni merészelnek, rögtönitélő bíróáság által tüstént ki végeztetnek.” Pozsonyban Kempen altábornagy később az osztrák csendőrség első főfelü­gyelője, Pápán gróf Althann alezredes örömmel élt a lehetőségekkel és megkezdte a „vértanúgyártást”. Mindent összevéve azonban ezidőtájt Magyarországon kevesebb embert végeztek ki, mint Olaszországban. Az olaszországi kegyetlen­ségek közt a legkirívóbb a bresciai volt, amelyet a hesseni választófejedelem tör­vénytelen fia, báró Haynau Gyula rendelt el. Annak ellenére, hogy 1849. április 22- én Haynau kegyetlenkedéseivel az osztrák kormány is kénytelen volt foglalkozni, Ferenc József a megvert Windischgrätz és báró Weiden táborszernagy helyére új főparancsnoknak nevezi ki a magyarországi hadsereg élére a táborszernaggyá elő­léptetett tömeggyilkos Haynaut. Mihelyt Haynau Pozsonyba ér, megkezdődnek az akasztások. Lipótvár védői közül Mednyánszky alezredest és Gruber századost végezteti ki, majd a lelkes po­zsonyi evangélikus pap, Rázga Pál következik. Haynau méltó segítőtársa Susan vezérőrnagy, aki a nagyigmándi főhadiszálláson megbotoztatja a kocsi és a tatai református papot, a bánhidai plébánost,a csákberényi református és katolikus papot pedig agyonlöveti. Az aradi vértanúkról Haynau először Radetzkynek szóló levelében tesz említést. „Törvényes királyuknak nem adták meg magukat, mert lázadó vezérek, számszerint 11-en, féltek hogy felkötettem őket" - írja, majd meglepő fordulattal a követ­kezőképp zárja levelét: „A föld népe mindenhol jóindulatú, csak eddig a for­radalmárok félrevezették, és rettegésben tartották szegényeket - ha néhány százat felkötnek és agyonlőnek, nyugalom lesz.” Egy másik levelében pedig így ír: ,,A lázadó vezéreket fel fogom köttetni, és minden cs. és kir. tisztet, aki a forradal­márok szolgálatában állt, agyon fogok lövetni, gyökerestől kiirtom a gazt, és egész Európának példát fogok mutatni, hogyan kell bánni a lázadókkal és hogyan kell a rendet, nyugalmat és békességet egy évszázadra biztosítani. A magyarok háromszáz év óta mindig lázadók, csaknem valamennyi Habsburg király idejében törtek ki for­radalmak. Én vagyok az az ember, aki rendet fog teremteni. Nyugodt lelkiismerettel lövetek agyon százakat, mert ismert szilárd meggyőződésem, hogy ez az egyetlen mód intő példát szolgáltat minden jövendő forradalomnak.” 1849. október 6-án 13 magyar tábornok halt mártírhalált, mert hittek abban, hogy csak szabad nemzetnek van értelme és jövője. E hős katonák mártíromságát úgy viselte a magyar nemzet, mint nagyszerű példaadást, tudván, hogy a mártírok szelleme erősebb az elnyomók erejénél, és előbb-utóbb legyőzi azokat Míg ők bitófán véreznek el, fajtánk legtisztább hajtása, a magyar paraszt idegen földön, egy idegen uralkodóház családi érdekeiért ontja hiába vérét. Az elesettek és meg nem született magyarok helyét pedig elfoglalja a ránk uszított idegen népek szapo­ra tömege. A kivégzett 13 honvédtábornok életáldozata csak egy megrázó stációja volt a magyar mártírok hosszú sorában. Hédervári Kont 30 nemese éppúgy egy idegenvérű zsarnok uralkodó áldozata, mint Hunyadi László, vagy a Wesselényi féle alkotmányvédő szövetség tagjai, s az eperjesi hóhér, Carajfa által legyilkolt ma­gyarok. A 13 honvédtábornokkal nem zárult be a magyar mártírok végtelen sorozata. Az 1919-es proletárdiktatúrában az idegenvérű terrorkülönítmény parancsnoka, Szamu­­elly Tibor akasztatta, gyilkoltatta a magyar vezetőréteg legjobbjait, mint a Habs­burgok zsidó-fattya teljhatalmú tábornoka, Haynau. Történelmünk leggyászosabb korában, 1945^16-ban a szintén idegenvérű Rákosi Mátyás már magyarokkal, Til­­dyékkel, Nagy Ferencékkel végeztette el a magyarirtást, -folytatás a 2. oldalon -

Next

/
Thumbnails
Contents