Szittyakürt, 2002 (41. évfolyam, 1-6. szám)
2002-05-01 / 3. szám
Élet a Meotiszban I. 8. oldal «ItîVAKÔfcT 2002. május-június Korunk egyik legellentmondásosabb, legtöbbet vitatott kérdése a magyar őstörténeté. Nincs még egy nemzet a földön amely ennyire megosztott lenne őstörténetét illetően. A két egymástól gyökeresen eltérő nézet már több, mint száz éve foglalkoztatja a magyar tudóstársadalmat. A furcsa csak az, hogy 1848. előtt bőven elég volt egyfajta nézet is, amit mindenki a magáévá tudott tenni, és akkor az elnyomó vezetés még nem tudott olyan hatékonyan beleszólni a magyar közéletbe. A 48-as forradalom és szabadságharc viszont annyira megerősítette a nemzettudatot, hogy nem volt szabad tovább engedni a dicső múlt hirdetését. Az elnyomottságtudatot azóta is csak a nemzetietlen hatalom tudta ráerőltetni a magyarságra, de az ezt erősítő finnugor elméletet a nemzeti oldal gyomra soha sem vette be. Szerencsére azonban az antropológusok után már a genetikusok is minket igazolnak, akik kimondják: a magyar népnek genetikailag sincs semmi köze a finnugor népekhez! Egy pár megerőszakolt etimologizált őrület engem soha sem tudott meggyőzni, és csak csodálkozva nézem azokat, akik szemrebbenés nélkül szembemenetelnek a történelmi tényekkel. Mióta komolyabban foglalkozom a témával, átlátom a helyzetet. Őszintén megvallva munkáim inkább a korabeli kútfőkből (arab, bizánci, középkori magyar krónikák, stb.) táplálkoznak, és nem szívesen olvasok finnugrista tanulmányokat. Nagy részük (közel 100%) nem áll másból, mint sárdobálásból, degradálásból, vagy ahogy Zsirai Miklós mondta: „a vad őstörténeti rögeszmék kiirtásából”. Rájöttem arra, hogy a másik lejáratására írt tanulmányokból lehet, hogy nagyszerűen megélhet az egyszeri történész, de nem visz előrébb egy centit sem. Jelen tanulmány részben kutatómunkámat kivánja bemutatni, részben egy-két olyan dologra kíván rámutatni, ami elgondolkozásra adhat okot. Ellentétben azonban a finnugor tanulmányokkal megpróbálok a megbuktatott elmélet helyére kínálni egy emészthetőbbet. Első lépcsőként a magyar nép vándorlását szeretném bemutatni. Már iskolai tanulmányaim alatt feltűnt, hogy úgy mutatták be az ősmagyarokat, mint nomád népet, aki tereli az állatait, és folyamatosan vándorol. Ez szöget ütött a fejembe, hisz azt még a finnugorosok is elismerik, hogy a Meotiszban (finnugorul: Levédia) 150 évig voltak a magyarok, és elég idétlennek éreztem azt a magyarázatot, mely szerint ezen a területen őseink városalapítás helyett csak körbe-körbe mentek, mint a hülye gyerekek. Ezeket az őrületeket a kútfők sorra cáfolják. A finnugorosok által is elismert Konstantin császár 6 várost sorol fel a Dnyeper partjáról, amely igaz, hogy addigra már besenyő fennhatóság alatt áll, kizárt, hogy besenyő alapítás legyen. A kijevi krónika egyértelműen a magyar uralom idejére (737-888 között) teszi Keve (Kijev) és Győr (Csemigov) alapítását. De magyar város még a Krim bejáratánál lévő Szurozs (Perekop), és a sziget keleti felén fekvő Keres is. A sírleletek igazolják, hogy volt egy város a Kubán torkolatánál (szembe Kerccsel) amelyet Tmutarakannak vagy más néven Képinek hívnak. Ennyit a nomád életformáról. De megtaláltam azt az arab kútfőt, amire folyamatosan hivatkoznak, mert igaz, hogy megerőszakolva, de félig-meddig igazolhatná a rokonságot. Ez azt állítja, hogy tavasztól őszig az állataikból, ősztől tavaszig halászatból vegetáltak az ősmagyarok. Itt megakadtam. Tény, hogy a finnugorosok vesszőparipája a horgászás, halászás, mint közös ősfoglalkozás, de aki egy kicsit is ért hozzá, azt maximum megnevettetni tudja, de meggyőzni soha. A sírleletek egyértelműen bizonyítják, hogy a magyarok inkább halásztak, mint horgásztak. Nem kell ahhoz szakembernek lenni, hogy rájöjjünk, a folyók ősztől tavaszig könyörtelenül befagynak. Halászni pedig a jégen elég érdekes lehet. A szomorú azonban az, hogy a finnugristák annyira lenézik az ősmagyarokat, hogy nem feltételezik fel róluk azt, hogy áttértek volna az állatok számára történő téli takarmányozáshoz. De térjünk vissza a horgászáshoz. Teljesen igaza van annak, aki azt állítja, hogy attól még, hogy befagyott a folyó, léken keresztül még lehetne horgászni. A korabeli folyókról azonban inkább kérdezzük meg Maszudit, az arab földrajztudósok legjelentősebbikét, aki az egyik tanulmányában remek képet ad a magyarokról, és a folyók befagyásának mértékéről: „Nem félve a mély vizet, lóháton átmennek a kemény jégrétegen, amely terhük alatt nem törik be, s így kazár területre jutnak. Előfordul, hogy a határőrök nem bírnak velük, és maga a király kénytelen ellenük menni, hogy az átkelést és a betörést megakadályozza. Nyáron a turkok nem kelnek át a folyón.” Tehát, ha egy jégréteg olyan vastag, hogy elbír több száz, vagy ezer lovast, az nem semmi. Ezzel az idézettel viszont elértünk egy másik kérdéshez. Drága jó finnugorosaink állandóan azt szajkózzák, hogy a kazárok igája alatt nyögött ez a kis nép. Maszudi úgy tűnik másként tudja, de őt látszik megerősíteni egy másik arab Gurdézi is. O a következőket írja a magyarok által betöltött szerepről: „A velük szomszédos szlávfajú népek felett uralkodnak s őket termékekből álló nehéz adókkal terhelik. Ezeket, ha egyszer hatalmukba kerítették, rabszolgáiknak tekintik.” De van egy harmadik, Diniszki, aki egy 868-as magyar hadjáratról számol be, ahol a kazároknak egy iszlám országtól kellett segítséget kérniük. Ezek a tények is inkább azt támasztják alá, hogy a magyar a térség vezető népe volt ebben az időben. Továbbá elég furcsán jön ki, hogy a kazárok egy hatalmas határerődöt építenek birodalmuk közepére. Sarkéi kérdése kulcskérdés a témában. Kővári László VANNAK MÉG CSODÁK! 50 évvel ezelőtt 23 atombombát robbantottak, s tették tönkre Bikini-Atoll-t. Ma ott a természet csodájával találkozhatunk. Sötét zöld pálmafák állnak a tenger partján, gyöngyfehér homokszemeken csillog a kékes tenger víz a hajnalnak fényében. Zafír-kék hullámok a korallok felett kis halászcsónakot ringatnak az óceánon. így kezdődnek a Pacifik-sziget napjai, mely évtizedek előtt a legveszélyezettebb hely volt, úgy nevezett „halálzóna”, melyet életveszélyes volt megközelíteni is. A csoda megtörtént.... Szinte hihetetlen, sőt elképzelhetetlen volt a sok atomrobbantás után, hogy bármiféle élőlény ott túlélhetné a sok mérget, Az idillikus szép sziget környezete is tönkrement 1946- ban. Az USA katonaság messzebb fekvő szigetekre telepítette ki a gyér lakosságot. Azok mondják ma, ha tudták volna, mit követnek el szigetük ellen, soha se mentek volna el onnan. A szigetlakok ellen az exodus bekövetkezett. Az első felvonása a tragédiának: Atomtest - Nr.l. - Hawaii-tói 2500 kilométerre Bikini, az USA „atom-gyakorlótere” lett. 23-szor emelkedett a halált okozó atom bomba felhő Atoll fölé. A „Bravo” nevű H-bomba 1200-szor erősebb volt, mint melyet Hirosimára dobtak! Három atoll sziget „párolgott” el..., tűnt el a robbanás következtében, s lassan, ezer quadrátkilométer környezetben oszlott szét a földre, fűre, fára, tengerbe... Tudósok 1968-ban átvizsgálták a szigetet és környezetét. Nagy mértékben találtak rádium aktivitást, stontium, plutonium, cásium mérgező anyagot, s megállapították, biológiai szempontból Bikini halott, minden életet kioltottak az atombombák. A tudósok azonban tévedtek már akkor, mikor Atoll-nak kiállították a halotti bizonyítványt. Hogy miképp történt a csoda, ők sem tudják. Átláthatatlan, meglepő, csodával határos, amit ma tapasztaltak. Aki ma BIKINI-re látogat, kényszert érez, hogy leboruljon a földre, imádkozzék és hálát adjon Istennek,- annyi szépség láttán, mely ott várja... 23 atombomba (70 millió tonna TNT) felrobbantása után 46 év múlva Atoll a legszebb az 50 szép sziget közül. A természet regenerálódott, győzött a szél, a víz, a nap, a természet. A búvárkodók megállapították a Csendes-Óceán Paradicsoma van ott, szenzációs újjászületését ünnepli a természet. Csak az ember adta fel a szigetet, de a természet nem! Ereje nagyobb volt, mint az emberé,vagy az atombombáé. A hosszantartó esőzés, dagály-apály, az óriási Pacifiktenger összedolgozott a természet visszaállításán, a sziget gyógyulásán. Akik a rádiumaktivitását vizsgálták, megállapították, vagy a víz szétmosta, vagy a tenger mélyen a föld alá ásta. Aki ma Bikini szigetén él, nincs nagyobb sugárzásnak kitéve, mintha egy nagyvárosban élne. Saját erejéből tisztult Atoll újra! Csernobil még csak nem is reménykedhet hasonlóról. A rádiumaktivitás szárazföldön konzerválódik. Az akkor (kényszer) kitelepített Bikini lakossága azonnal szeretne visszatérni régi lakóhelyére. Már több csoport vissza is tért, letűzték zászlójukat a földre, hol leendő otthonuk állni fog, de sokan, főleg az öregek, kik látták az atomfelhőket, még mindig félelmet éreznek a sugárzástól. Felszólították az USA-t, kártérítést követelnek. Méghozzá magas kártérítést és további pénzeket az újjáépítéshez. 195 millió dollárt már fizettek az AMI-k, de jelenleg befagyasztották a további kártérítést, sőt még a tárgyalásokat is arról. Más dolga van most Amerikának, másra kell a pénz! Bikini csodája - ma még a TERMÉSZETÉ. Lassan merészkednek turisták csak a szigetre. Szerintük Bikini többet nyújt, mint az egész Karibik. Az első amerikai 1969-ben, a bikiniek engedelmével megkezdte búvárkodását a tengerben. Ma 12 szobás kis hotelja van: „Bikini-Atoll-Divers” nevet viseli, és hosszú időre nincs kiadó szobája. Horgásznak, búvárkodnak a tengerben, s megállapították, a természet „zsibong”, zajlik az élettől. A Csendes-Óceán környékéről különböző fajú madarak ott rakják fészküket a fákon, a tenger igen gazdag halállomány birtokosa. Az átok helyett, melyet az amerikaiak a robbanásokkal okoztak, - áldássá változott, mert ahol az ember évtizedekre magára hagyja a természetet,önmagától regenerálódik. Újra visszaköltöztek a különleges állatfajok, halak, teknősbékák, szebbnél-szebb korallfajok, melyeket a tengerkutatok eddig még nem láttak, élnek a tengerben. Ha visszatérnek az őslakók a szigetre, vezetőjük Amaras és Edward Maddison megnyugtatja a kíváncsiskodókat, továbbra is vigyázni fognak a természeti csodára és nem fogják átadni szigetüket a turizmusnak, sem szállodasorok építőinek, tőkebefektetőknek. Úgy akarnak élni ott mint az atomkisérletek előtt! 2002. április 8. TerebessyEmőke Ártányi László A gyilkosok köztünk élnek! Kiemelt nyugdíjból az élet napos oldalán. Álmaik nem lepik be rémek, Véres tetteikre jó emlékezni az élet alkonyán. Hogy hányat, s hogyan kínoztak meg, S mikor már mereven feküdt az összeroppant test, Az volt ám a diadal! S előtte hogy sírt, könyörgött! Ahhoz kellett ám a férfierő! Kegyetlenül belerúgni, ütni, Míg cafatokban lógott róla a bőr. Micsoda piszok világ lett! Itt ülni nyakkendősen, öltönyben A pádon, s beszélgetni az elvtársakkal. Azokról a gerincroppantó időkről, Mikor Herkulesnek érezhette magát Minden primitív, piti gyilkos. Talán vissza se tér már az a világ! A főelvtársak százmilliós villákban Ülnek, s forradalmian nagy gazemberek. Jó pénzért kiárusítják az országot. Persze, persze, mi se élünk rosszul, Gazdag asztalhoz ülünk minden nap. De azok a körömletépések, heremorzsolások, A dagadtra vert talp muzsikája! Az üveges tekintet, az ájult testek. Elvtársak! Ti is az Andrássy út Hatvanba álmodjátok magatokat Minden éjszaka?!
