Szittyakürt, 2002 (41. évfolyam, 1-6. szám)
2002-05-01 / 3. szám
56-os forradalmár magyar katonatiszt Moszkvában a TV kamerái előtt 2002. május-június ÍZHTVAKÖfcf 7. oldal Hiába történt meg az un. rendszerváltás a volt Szovjetunióban is, a volt tagállamokban, elsősorban Oroszországban - alig történt valami a kommunizmus évtizedeinek reális értékelésére, a leírhatatlan borzalmaknak a feltárására. A levéltárak, - köztük a KGB levéltárak, - csak az 1990-es években váltak részben kutathatóvá és ekkor kezdődhetett a múlt feltárása. Ennek kapcsán került sor a Szovjetnió szerepének értékelésére az 1956-as magyar forradalom, illetve a forradalom vérbefojtásának körülményeire. A moszkvai TV nagy bátorságról tett tanúbizonyságot, amikor 1997-ben műsorára tűzte az 1956-os év eseményeinek, közte a magyarországi események bemutatását. Nagy bátorság kellett, mert a lakosság négy évtizeden keresztül csak azt hallotta és olvasta, hogy Magyarországon 1956-ban fasiszta ellenforradalom robbant ki, ahol tömegesen gyilkolják a kommunistákat és a magyar kormány kérésére a Szovjetunió internacionalista segítségnyújtás formájában mentette meg a magyarországi szocialista rendszert. Az orosz emberek tudatában ez a hamis kép rögződött és kevesen voltak, akik tervbe vették az igazság feltárását. Ezek között volt a moszkvai ATV tagjainak egy csoportja, amelyik nyílt fórumon, 500 hallgató előtt szándékozott a kérdést megvitatni. Jellemző volt az emberek gondolkozására, hogy amikor egyik résztvevő megemlítette, hogy a termet díszítő Szálin képet vegyék le, parázs vita kerekedett, és amikor kézfeltartással szavazásra került a sor, a résztvevőknek közel a fele a Sztálin kép fennmaradása mellett szavazott, és alig néhány szavazat döntötte el, hogy a képet mégis vegyék le. Azonban felszólították a rendezőket, hogy a képet csak a raktárba vigyék, hogy alkalom adtán ismét elővehessék. A hitelesség kedvéért a vitára meghívták Fomin ezredest, aki 1956-ban kapitányi rangban szolgált Magyarországon és a harcok idején tolmácsként működött a legfelsőbb magyar és Fomin ezredes szovjet katonai vezetés között. Fomin ezredes rögtön azzal kezdte: őszintén állíthatja azt, hogy a barátság és szívélyesség jellemezte az akkori magyar nép és a szovjet katonák kapcsolatát..., érthetetlennek tartja, hogyan állhatott elő egy olyan helyzet, melyben a rendkívül szívélyes és kedves viszony egy csapásra megváltozott. Elmondta, hogy a mai napig sem tudja megemészteni azt a keserű élményt, amikor is rendőri feladatokat végeztek azzal a hős szovjet hadsereggel, amelyik megnyerte a II. világháborút. Az orosz ezredes közölte a műsorban közreműködött 500 emberrel és azzal a 100 millióra tehető TV-nézővel, hogy őszintén mondhatja ki: Magyarországon 1956-ban fasiszta puccs játszódott le.... És az sem tagadható, hogy a magyarok lőttek először... Ebben a pillanatban, a felforrósodott légkörben emelkedett szólásra Szlama Árpád, magyar ezredesi egyenruhában, amikor is a Corvin körüli harcok tüzér főhadnagya 41 év múltán először és egyetlenként szólhatott az egykori Szovjetunió lakosságához. Fomin mondandójára és a bemutatott híradó-részletekre válaszolva így reagált: Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Amit Önök a magyarországi október-november kapcsán 41^42 évvel ezelőtt láthattak, és azt követően évtizedeken át, az éppúgy nem igaz, mint amit Fomin úr az imént előadott... Az igazság a következő: a sokat emlegetett XX. szovjet pártkongresszus hatására mi, otthon Magyarországon is vártunk valamiféle enyhülést, hiszen a szovjet megszállásból következő kommunista rémuralom temetővé és börtönné változtatta az országot. - Meg kell mondanom, hogy 1956. őszén semmiféle imperialisták nem támadták meg a dolgozó magyar népet - maga a végleg elkeseredett munkásság vonult az utcára, követelve a változásokat. Fomin úr, az egykori megszálló hadsereg kapitánya álságos módon jelentette ki azt, hogy a magyarok lőttek először. Igen, mert az elsőként tűzparancsot vezénylők annak az AVH-nak voltak a tagjai, akik számára egyenesen Moszkvából jött a parancs - a kommunista párt fegyveres ökle sújtott le október 23-án a fegyvertelen tüntetőkre... Így kezdődött el a forradalom, és ez a folyamat vezetett a Szovjet Hadsereggel vívott szabadságharcig, mikor is egy szuperhadsereggel szemben kellett megvédeni hazánkat. Munkások és munkásnők, nem egy esetben 12-15 éves gyermekek kényszerítették térdre a hatalmas Szovjetunió tankhadseregét. - A műsor közben kaptam meg egy igen furcsa kérdést: az újságíró az iránt érdeklődött, hogy mit éreztem, mikor a szovjet katonákra lőttem... Nos, az illető zsurnaliszta nyilván nem volt katona, hiszen akkor tudhatná: a tüzér nem emberekre céloz, hanem álló vagy mozgó objektumokra. Készséggel elhiszem, moszkvaiak is lehettek az elesettek között..., de most itt a nyilvánosság előtt kérdezem meg a kérdezőt: mit érezhetett annak az orosz páncélosnak a vezetője, aki Budapest belvárosában, az Üllői úton eltaposta a sebesülteket..., mit érezhetett, amikor a vonagló 13 éves magyar kisfiún átgázolt és még meg is fordult rajta?... - Én, mint magyar honvédő 1956-ban csak katonai eskümnek tettem eleget, amikor a hazámat megtámadó tüzet okádó orosz harckocsikra lőttem. Megtettem, mert azt diktálta a katonatiszti becsület!..." A magyar ezredes beszédét követően azon az estén percekig dübörgött a taps. A stúdióban lévők felállva ünnepelték a bátor magyart. Olyan szimpátiatüntetés kezdődött el a moszkvai ATV épületében, amely még a műsorkészítőket is megdöbbentette. Diákok, háborút megjárt katonák, gyári munkások és egyszerű munkásasszonyok tülekedtek a szabadságharc parlamentere felé - sokan csak azért, hogy megérinthessék egyenruháját, átadhassák apróbb, számukra jelentőséggel bíróajándékaikat. Szlama Árpád Az orosz főváros lakosságát, az orosz és ukrán vidék TV nézőit egyetlen órára meglegyintette a szabadság fuvallata, az az érzés, amit ők soha nem élhettek át. A műsor végén Szlama ezredest úgy mutattak be az ott megjelent Hruscsov lányának: Nézze csak meg, ez a magyar katonatiszt kétszer nyerte meg a magyar szabadságharcot, először 1956-ban Budapesten, majd itt és most Moszkvában. Szlama Árpádot a moszkvai útról hazatérve mély csend és elhallgatás fogadta. Utólag így emlékezik erről az időről: ’’Akik ismernek, azok nagyon jól tudják, hogy nem az a típusú ember vagyok, aki lépve beszél...” - „...ismerik a szigorúságomat, nemcsak önmagámmal, hanem másokkal szemben is. Nem tudok félni, az élet így nevelt, a siralomház azzá nevelt, amilyen lettem, a legapróbb jónak is képes vagyok örülni. Elvállaltam, hogy elutazom a bolsevizmus fővárosába, és próbálok valami keveset tenni a hadifogságba hurcolt ötvenhatosok ezreiért... Moszkvából hazatérve névtelen telefonokat kaptam, többnyire fenyegető tartalommal. A Magyar Politikai Foglyok Szövetsége Értekezletén még az is elhangzott, hogy hazudok, 56-os katonatisztként el sem mertem volna utazni. Kénytelen voltam bemutatni útlevelemet, és azokat a dokumentumokat, melyek bizonyították az oroszországi delegációnk tényét. Bizonygatnom kellett a megtörténtet..., bizonygatnom, azok előtt, akik nem sokkal előtte Gál Zoltán, kommunista ex-belügyminiszterrel és Horn Gyulával egyezkedtek, alamizsnát kérve a valamikori ellenségtől. Nekem nem az fáj, hogy a kinti nagykövetségünkön még egy kávéval sem kínáltak meg, és a fekvőhelyért is fizetni kellett - de hazám vezetőinek közömbössége, a médiacsend, s az a tény, hogy az utóbbi évben sem tett senki semmit a Szovjetunióban kivégzett szabadságharcosaink és a fogságba hurcoltak ügyében..., nos, ez letaglózó volt.” Szlama Árpádot Kádár vészbírái halálra ítélték, majd az ítéletet „kegyelemből” 15 évi börtönre változtatták, amit az utolsó napig le is ült. 134 katonatársa került 1956 után börtönbe. 13 bitófán fejezte be az életét. Szlama Árpádot 1990-ben rehabilitálták és léptették elő ezredessé. Nyugdíja ma jóval alacsonyabb, mint az egykori vallatóknak, gyilkosoknak. „A polgári demokrácia megvalósította 1956. célkitűzéseit!" Ezt Orbán Viktor mondta 1999. október 21-én, amikor találkozottaz 56-osokkal. Ott voltak kommunistákból forradalmárrá átváltozott ellenállók és antifasiszták is, akik időközben tizedesből, őrmesterből ezredesi, tábornoki rangra emelkedtek. Ezek az emberek Német Miklós, Antall József, Boross Péter és Horn Gyula után Orbán Viktort is biztosították támogatásukról. A forradalom és szabadságharc célkitűzéseit elértük! Valóban? A hazájukból elüldözött 200.000 ötvenhatos magyarból két, vagy háromtucatnyi hazatért. Nem hívta őket senki. Meghalni jöttek szülőföldjükre. És maradtak a vörös csillagok, a gyalázat emlékművei, szerte az országban és a budapesti Szabadság-téren is mementójául annak, hogy szabadságharcunk vérbefojtóit, Magyarország megszállóit és gyarmatátevőit, asszonyaink, lányaink százezreinek meggyalázóit, a magyar férfiak százezreinek Szibériába hurcolóit, örök dicsőség övezi e földön. ,,Nem tetszettünk forradalmat csinálni!" így az új hódítók már nyugatról törnek be az országba, tankok helyett angol, amerikai, izraeli bankok képében. Megvalósult a sajtó és szólásszabadság! így tengerentúli magyarok nevében Tom Lantos és Soros György nyilatkozik. Az Erdélyiek panaszát Tamás Gáspár Miklós adja elő. 1956-ról Göncz Árpád és a történelemhamisító un. 56-os Intézet beszél „hitelesen.” A magyarságról Schweitzer József főrabbi tart előadást. Öt év telt el Szlama ezredes moszkvai útja óta, de a forradalom értékelése terén nem sok változás történt! A közvéleményt formáló médiákban. Könyvekben és tankönyvekben, 1956-nak az a hamis értékelése tükröződik, amit a reformkommunisták öklendeztek ki magukból, megerőszakolva a cáfolhatatlan tényeket. Ma 1956 hőseiként olyan kommunistákat ünnepelnek, olyan kommunistáknak emelnek szobrot és avatnak emléktáblát, olyan katonákat léptetnek elő a legmagasabb rendfokozatokba, akik csak a forradalmárokat lőtték. Közülük többen elsőnek álltak a forradalmat leverő szovjetek oldalára, aláírva a kádári „Tiszti nyilatkozatot” és mindent elkövetnek, hogy a forradalom valódi hősei, a „Pesti Srácok” hősiessége és dicsősége a feledés homályába merüljön. Ezért nyilatkoznak 1956-ról olyanok, akiknek még a gondolatában sem fordult meg, hogy fegyvert emeljenek a Szovjet Hadseregre és ezért ítélik hallgatásra azt a néhány valóban forradalmárt, akik Szlama Árpádhoz hasonlóan, reménytelen helyzetben is fegyverrel védték a forradalmat és szembe mertek szállni a világ legerősebb szárazföldi hadseregével. Hungária Szabadságharcos Mozgalom Történész Csoportja A cikk egyes részeit a californiai ,.Magyarok Vasárnapja” c. lapból vettük át. A MAGYAR JOBBOLDAL IDENTITÁS ZAVARA Bizony, azonosságzavarról kell szólnom, amikor a magát magyarnak és jobboldalinak nevező pártok, mozgalmak és azok szimpatizánsai egy kalap alá vonják a tüzet és a vizet: a hungarizmust és a kommunizmust. Ez vonatkozik a MIÉP-re és a FIDESZ-MDF-re, valamint a magukat kereszténynek nyilvánító csoportosulásokra is. (Az FKgP-ről itt nem is szólok, mert ez a párt a Horthy-rendszerben balodali pártnak nyilvánult, csak a „felszabadulás” után avanzsált „jobboldalivá” - a „palástos hóhér” Tildy Zoltán és a svábokat kitelepítő Nagy Ferenc ellenére.) Az identitászavar akkor nyilvánult meg kézzelfoghatóan, amikor a „Terror Háza” múzeumát hozták létre úgy, hogy a magyar Szálasi Ferencet összemosták a magyarságtól idegen Rákosi Mátyással és Kádár Jánossal. Megütközést keltett bennem, hogy hogyan lehetett a nemzetközi ötágú csillag mellé odahelyezni a nemzeti, nyílban végződő keresztet. Az elsőnek említett egy olyan ideológia jelképe, melynek világviszonylatban mintegy százmilló ártatlan ember esett áldozatául békében(!), míg a következő jelképet vallók csak a második világháború pár utolsó hónapjában ítélkezték a haza- és nemzetárulók felett. Az egyik békében, a másik háborúban!!! Az egyik a magyar nemzet ellen, a másik a magyar nemzetért! Az egyik az internacionalista bolsevizmus érdekében terrorizálta a magyar lakosságot, a másik e terroristák ellenében vette fel a harcot egy olyan időben, amikor már minden kilátástalannak tűnt; miként a szigetvári hős: Zrínyi Miklós és megfogyatkozott csapata a pogány török ellen. (Zrínyit ezért a tettéért nem ítélte el egy magyar sem!) Máig sem tudom felfogni ezt az összemosást: a magyar jobboldal fél attól, hogy ha nem tesz egyenlőségjelet a hazafi és a hazaáruló közé, akkor a baloldal Cloaca naxima-ja léte végéig ezt bugyogja fel bűzlő kiömlőnyílásán? Erre a kérdésre helyénvaló a pufajkás viszontkérdése: „Na és?” Abszurd tény lenne a tömeggyilkos M. Begin-ek és A. Sharon-ok korában ma is Nürnberg szellemében ítélkezni. Alapos okkal feltételezhető, hogy a magyar jobb-oldal - minden jószándéka ellenére - rabja azoknak az előítéleteknek, melyeket a baloldali liberál-bolsi tömegtájékoztatás próbál világszerte elhitetni. Nem igaz az a vádaskodás, amit a baloldal egy csoportja fél évszázada hangoztat, hogy a „nyilas-éra” hozta a magyarországi zsidókra a „vészkorszakot”. A hungaristák kormányzása alatt egyetlen zsidókkal teli vonat nem hagyta el az országot a német munkatáborok felé; azok még a Horthy-érában vitték ki a vidéki zsidókat a Sztójay-kormányzat alatt. (Hitler nem kedvelte Szálasit túlságosan makacs magyarsága miatt. Azért tanácsolta Horthynak a jóval engedékenyebb Sztójay Dömét a miniszterelnökségre. Az utóbbi alatt létesültek az országban a zsidó gettók német nyomásra, nem Szálasi alatt.) Az Andrássy út 60. az 1944 okt. 15-i Horthy-proklamáció után 3 hónapig volt a hungaristák székhelye; a kommunisták erőszakszerve viszont több mint egy évtizedig uralta ez épületkomplexumot. Az egyenlőségjelet a magyarok többsége nevetségesnek tartja. Hangsúlyozom: a magyarok többsége! Mag F. Károly
