Szittyakürt, 2002 (41. évfolyam, 1-6. szám)
2002-05-01 / 3. szám
2. oldal sm tVAKÖfct 2002. május-június-folytatás az első oldalról -AII. világháború elmaradhatatlan volt. Logikus következményeként az elsőnek, az első háborút követő békediktátumnak. Amikor a második világháború valóban elkövetkezett, Transili professzor „Back Door to War” című munkájában olvasható, hogy hogyan igyekezett Németország elkerülni az Egyesült Államokkal való háborút. Ugyanezt tette Japán is. Az elnök Roosevelt, valamint Hull külügyi államtitkár és Stimson hadügyminiszter a háborút akarták. „Az a kérdés, hogy hogyan tudjuk úgy manőverezni Japánt - írta naplójába Stimson -, hogy beugorjék a háborúba, anélkül, hogy nagyobb kárt okozna.” Barnes Henry Elmer: „Perpetual War of Perpetual Peace” című hatalmas munkájában megállapítja, hogy Németország, Olaszország és Japán egyaránt szerettek volna békét kötni, de az „unconditional surrender” megakadályozott mindent. A feltétel nélküli megadás követelése meghosszabította a háborút, mert mindenki a végsőkig harcolt, hogy elkerülje ezt a megszégyenítést, ami egyúttal azt is jelentette, hogy a béke kíméletlen lesz. Valóban becstelenebb diktátum nem jött létre a világtörténelemben, mint a második világháborút követő békediktátumok. Annakidején Wilson 14 pontjának és a népek önrendelkezési jogának maszlagával kötötték a Párizs környéki békéket, és drótozták össze a Népszövetséget. A népek önrendelkezési jogának elvét azon mód lábbal taposták Magyarország szétdarabolásával. Ez a gnosztikus áfium az UNO-vá vérátömlesztett csoportban továbbra is hitvallás maradt. A békediktátorok semmit sem tanultak az első világháború tanulságaiból. Ezért hagyták helyben Magyarország feldarabolását 1945- ben, Lengyelország határait egyszerűen betolták Németországba, Szovjetunióét Lengyelországba. Hozzájárulva a legyőzött népeknek az ősi földjükről való könyörtelen kiűzetéséhez, és áment mondva a balti államok bekebelezésére. Reánk nézve a világtörténelem legaljasabb békediktátumának első paragrafusa azzal kezdődik, hogy Magyarország határai az 1938. január 1-i állapotnak megfelelően „viszszaállíttatnak.” A bécsi döntések, amelyeket elismert Anglia és Franciaország is, semmisnek „nyilváníttatnak.” Ezután következik az újabb területi csonkítás: „Magyarország átadja Csehszlovákiának Horvátújfalu, Oroszvár és Dunacson községeket.” Az 1947-ben Párizsban összeült béketárgyalásakon egy Európa szívéig előrehatolt kommunista nagyhatalom, a Szovjetunió jelent meg, és magának igényelte a Kárpátokon belüli medence politikai rendezésének kizárólagos jogát, amit a nyugati győztesek át is engedtek neki. A nyugati államférfiak politikai rövidlátása még az első világháborút követő trianoni békeszerződést létrehozó államférfiak politikai dilettantizmusát is túlszárnyalta. 1920-ban az ünnepélyesen meghirdetett Wilsoni elvek megszegésével, meghallgatásunk nélkül - titkos szerződések alapján - döntenek sorsunkról. 1947-ben látványos békekonferenciát rendeztek. A szerződéstervezet lényegét ez alkalommal is előzőleg tartott titkos tanácskozásokon és előzőleg kötött titkos megegyezések alapján állapították meg a győztesek. A londoni konferencia 1945. szeptemberében semmisnek nyilvánította a német-olasz segítségei végrehajtott területváltozásokat. A párizsi konferencia 1946. júliusában úgy döntött, hogy Eszak-Erdélyt teljes egészében vissza kell adni Romániának. A potsdami értekezlet kimondta a magyarországi németek kitelepítését. A titkos megállapodások során 1943. tavaszán a csehszlovák elnök, Benes kérésére az amerikai és az angol kormány hozzájárulását a felvidéki magyarság „kicseréléséhez”. A párizsi békeszerződés (1947. február 10.) lényegében a második világháború alatt de facto hatálytalanított trianoni békeszerződés (1920. június 4.) újbóli érvénybe léptetése, ami látszólag a párizsi békeszerződésből származik, a valóságban a trianoni békediktátum egyenes következménye. A második békediktátumot még súlyosabbá teszik azok a rendelkezések, amelyek Magyarországot kifejezetten megfosztották a békés változtatások lehetőségétől. A magyar békeszerződés egyik cikkelye (4.) Magyarországnak kifejezetten megtiltotta, hogy a határok revíziója érdekében erőfeszítéseket tegyen, megtiltva még a revíziós propaganda használatát is. Az első Trianon diktátuma szelíd és barátságos szenteltvíz volt ahhoz a vitriolhoz képest, amelyet a második Trianon a magyarság arcában öntött, amely még a kisebbségek nemzetközi védelmének az ügyét is elejtette - nyugati segítséggel. Attilái örökségünk birtoklásában a Kárpát-medence utolsó évezrede a nyugati kultúra és civilizáció történelme. Történelmi népei a civilizátor magyar nép vezetésével a térségbe plántáltak minden értéket és vívmányt, melyet a nyugati szellemtudományok és természettudományok valaha produkáltak. Az idegen földön termett Szent István-legendákból kiderül, hogy a nagy király az akkori Európa élén lovagolt, szellemi, erkölcsi és szociális vonatkozásban. A térség felszabdalásával a trianoni békediktátum ezt a kultúr-remeket kilökte a nyugati kultúrkörből, a kárpátmedencei egységes magyar néptesten keresztül-kasul mesterséges határokat vont, hogy végül hat különböző államban tengessük életünket. Elárulván ezzel azt, hogy a magyar-faji erő és géniusz nemzetalkotó ereje a maga egészében egyedül is biztosítéka az intéger Kárpát-medencének. A mi legszebb történelmi magaslataink nem egyszer voltak egyúttal az igazi európai szellem magaslatai is. A trianoni békediktátorok megerőszakolták a történelmet, olyasmit mondattak a történelemmel, amit az nem mondott. Kérdésessé tettek olyan területeket, határokat melyekre a magyar évezredek történelme rányomta már a patináját, és megadta az igazolást. Az őslakosság nem vitatható többségének akaratából ezer esztendő óta fennállott keresztény magyar állam külső erőhatalom által történt erőszakos megcsonkítása olyan erkölcs- és jogellenes cselekmény volt, melyre jogok nem alapíthatóak. Azok az államok, melyek Magyarország testéből ilykép lecsatolt területekkel gyarapodtak, ezt a birtokállományt jogtalanul vallják magukénak. Népi önrendelkezési jogról ilyen körülmények között szólni sem lehet, az ott teremtett status quo nem tartható fenn! Jövőre szóló végleges rendezést célzó tárgyalások kiindulási alapja nem lehet egy jogellenes állapot, mint amilyen a trianoni „jogszerzés” volt. Tudjuk, hogy az idő haladást merev jogszabályokkal nem lehet megkötni. Nem is akarjuk, mert a fejlődés hívei vagyunk. Ez azonban nem jelenti azt, hogy az idő jogellenes állapotot szentesíthet. Ilyen állapotot az idő legfeljebb tartósíthat, de ha az érdekeltek nem hagyják jóvá, úgy jogellenes marad mindvégig és kedvező alkalommal megdönthető. Mert parancsszóval, kényszerrel és hatalmi diktátummal sikeres és tartós rendezés nem valósítható meg, ezt a történelem kézzelfoghatólag igazolja. Harmincnégy esztendeje, hogy Marschalkó Lajos a magyar emigráció ébresztője a Hungária Aeterna c. cikk nagy írója 1968. május 20-án örökre lehunyta szemét egy müncheni kórházban. Marschalkó Lajosnak csak a teste halt meg. Szelleme, lelki hagyatéka és az általa hirdetett magyar irányzat tovább él, és várja a történelem logikájával kérlelhetetlenül bekövetkező megvalósulását. A nagy halott lelke a halálban is zúgó szélvészként beszél. HÍDFŐ HUNGARIAN WEEK A. NEMZET, AZ OTTHON *8 A JÖVŐ BZOLOALATAXAN AJLLA KMIORACIÖS POLITIKAI HETITAP 388. S2LA_M XV. ÍVFOLYAM LONTX5N, 1962 OKTÓBER 25. Hungária Aeterna Örök Magyarország! Levert szabadságharcok vérnyomában hányszor, de hányszor kerestük az emlékedet? És bevalljuk: mikor nemzedékek, politikai vélemények között sokszor kutattuk az emigrációban a magyar élet lényegének és értelmének folyamatosságát, bizony nagyon sokszor nem találtuk meg azt. Az egyiknek túl szocialista volt 1956 októbere, a másiknak túl nemzeti 1944 októbere és minden, ami előtte járt. Szinte először halljuk most a valóban szabadságharcos fiatalság részéről a feloldozó igét, midőn a clevelandi Hungária Szabadságharcos Mozgalom tájékoztató körlevelét olvassuk. A többi és sokszor igen derék szabadságharcos mozgalmak ne értsék félre, és ne tekintsék a „konkurencia” reklámjának, de jól esik ez a tiszta magyar hang, amely újra egybekapcsolja a múltat, jelent s jövőt. íme, vannak már fiatalok is, akik néha az öregeknél is bátrabban merik kimondani azokat az igazságokat, amelyekért kezdettől fogva harcol a Hídfő. Nem volt szalonképes - írják - a magyar emigrációban, aki Magyarország háborús bűnösként történt megbélyegzéséről beszélt, aki magyar nemzet történelmi elhatározásainak alapján állt, ha az ellentétben állott a baloldal és a világhatalmat kezükben tartók felfogásával és érdekeivel. „Ezeknek a történelmi jelentőségű eseményeknek már az említése is maga után vonta a fasiszta, náci, nyilas megbélyegzést, mely megbélyegzéstől emigrációnk zöme erősen idegenkedett és félt.” Igen! A vérbetiport magyar szabadságharcnak jönnie kellett, hogy az új generáció elitje kimondja: célja a fokozottabb mértékű harc a bolsevizmus és annak minden rejtett formája ellen. Harc a trianoni és páris-kömyéki bé keparancsok megsemmisítéséért, a történelmi Magyarország visszaállításáért. Bizony mondjuk: ez annak a programnak veleje, amelyen nem érezik a Free Európa csehszlovák és világhódító kloakáinak bűze, a gyáva megalkuvás hervadás-szaga. Tudjuk, hogy vannak még más szabadságharcos szövetségek is, amelyek ugyanezt a gerinces nemzeti magatartást hirdetik, s csak sajnálni tudjuk, hogy nem fogtak össze, legalább szervezetileg clevelandi testvéreikkel, mert úgy hisszük, hogy ez az alap, amelyen egyesülhet a fiatal és az idősebb generáció is. És ez az alap, amelyen egyesülnie kell a hasonló bátor, független szabadságharcos szövetségnek, még ha vannak is úgynevezett áthidalhatatlan személyi ellentétek. Bizonyára voltak 1944 október és 1956 október harcosai és mártírjai között is, - a magyar jellemből kifolyólag - személyi elválasztódások. De mikor a nemzet életéről, vagy haláláról volt szó, akkor ezek elszálltak, mint a pipafüst és az igazi magyarok, - ha kezet fogni nem is - de tudtak váll-váll mellett harcolni, meghalni az egészért: - Magyarországért! Ha kezünkbe vesszük az emigrációs sajtó bármelyik lapját - jobboldalit, vagy baloldalit - hovatovább egy rovat lesz a legterjedelmesebb: „halálozás” címszó alatt. De mielőtt ez a halálozási rovat lezáródik, igaza van a Hungária Szabadságharcosoknak: Hívják össze valahol az új nürnbergi bíróságot. Ültessék oda a vádlottak padjára az 1944 előtti és utáni Magyarországot. És mi majd bizonyítani fogjuk, hogy Magyarország nem bűnös volt, hanem - áldozat! És mi bizonyítani tudjuk, hogy a keleti front és a József körúti aszfalt-front magyar hősei, a Gyűjtőfogház és a Markó, a salzburgi börtön mártírjai egy azon eszméért haltak meg. Mi igazolni tudjuk, hogy egyetlen céltudatos országhódítás alatt pusztult és veszett a magyar nép. És egy azonos világerő omlasztotta össze — a párisi Grand Orienttől a moszkvai Kominformig - Szent István Magyarországát. Mielőtt a negyvenötös generáció jobbik részét nem fedi be az idegen sírhalom, ameddig az igazi szabadságharcosok nem fáradnak el ebben a sokszor reménytelen és áldatlan emigrációs tusakodásban, hinni és vallani kell: nemzedékeid sorsváltásában és összetartozásában mégis egy vagy, és mégis oszthatatlan: - Örök Magyarország! 2002. május 26. Budapest „Tabán” ’56-os központi emlékmű - 12 óra Rákoskeresztúri Temető 301-es Parcella - 16 óra (M.N.SZ.P.) Telefon: 281-1317