Szittyakürt, 2002 (41. évfolyam, 1-6. szám)
2002-05-01 / 3. szám
2002. május-június «IttVAKÖfet 3. oldal A RAOUL WALLENBERG LEGENDÁHOZ IL RÉSZ Rudolph Philipp a „Vi” című svéd lap 1955. január 14-i számában megjelent cikkének további része Raoul Wallenberg elfogatásával és kiszabadítása érdekében tett intézkedésekkel foglalkozik. Rendkívül érdekes cikkének további része, amely világosságot „igyekszik” deríteni arra, hogy Wallenberget miért tartóztatta le Berija rendőrsége. Mikor Wallenberg bizonyos követelésekkel lépett fel az őt kihallgató szovjet tisztviselővel szemben, az megkérdezte, „hol van Wallenberg írása, hogy ő a szovjet érdekeket Magyarországon képviselheti?” majd hozzáfűzte, hogy „az utóbbi napokban a svéd diplomatáknak a százaival találkozott, akik között még náci bűnözők és magas fasiszta funkcionáriusok is voltak, s akik svéd igazolást tudtak felmutatni. Mindezt nagyon gyanúsnak tartja.” A cikkíró szerint Günther svéd külügyminiszter két súlyos hibát követett el. „A demokrácia mindenek előtt a kérdések megtárgyalását jelenti” - mondotta T. G. Masaryk. 1944. október 15-én - közli R. Philipp - Horthy kormányzó fiát és a „trónörökösét” nácik elfogták. Horthy ekkor elvesztette önuralmát és rádiószózatban bejelentette a különbékét a szovjettel. Ez volt az, amit a nácik provokálni akartak. Egyetlen vasárnap elfoglalták a kormányépületeket, a rádiót, a postát, a telefon-központokat, benyomultak a királyi várba és elfogták a szószegőt. A nyilastörzsfőnököt, Quisling Szálasit államfővé emelték. A budapesti kormányváltás ahhoz vezetett Stockholmban, hogy a katonai attasét Szálasi „Charge d'Affaires”-é nevezte ki. Ebben az időben diplomatává kinevezett bandita elég régen tartózkodott már Stockholmban, ahol nyüzsögtek a különböző nemzetek náci diplomatái. így kezelhette volna az ember ezt a nácit is pár hétig udvariassággal. Ha azt a kísérletet, hogy a még életben maradt magyarországi zsidókat megmentsék a teljes megsemmisüléstől, komolyan vették. Mind a két nagyhatalom, az USA, amelynek elnöke Wallenberg mentőakcióját különben is szorgalmazta és támogatta, és a szovjet, amelynek érdekeit éppen a svéd követség képviselte Magyarországon, minden bizonnyal e tekintetben a legnagyobb megértést tanúsította volna. De éppen a magyar fasiszták ellen kezdett akciót Günther Kegyelmes: Szálasi ügyvivőjét kiutasították Svédországból. Egy ügyvivő kiutasítása a másik országból teljesen világos kinyilatkoztatása annak, hogy a kiutasító állam a másikkal semmiféle diplomáciai kapcsolatot nem kíván. Ennek ellenére nem intézkedett külügyminisztériumunk arról, hogy Raoult és a követségünket visszahívja, noha radikális intézkedésével minden jogalapot kihúzott ezzel alóla, hogy mint semleges diplomata hajthassa végre mentőakcióját és megfosztotta a követséget attól a súlyától, hogy mint védő az Egyesült Nemzetek és a Szovjet érdekeit képviselhesse. A külügyminisztérium ez a rendelkezése, és az ezt követő passzivitása, mint privát személyeket kiszolgáltatta a nyilaskormányzat kénye-kedvének. Ez volt az első hiba és röviddel következett a második. Mialatt Dekanosov helyettes külügyminiszter és Kolontay asszony Günther Kegyelmesen keresztül Raoul családját és a svéd nyilvánosságot megnyugtatni igyekezett, Berija budapesti meghatalmazottja Pesten azon dolgozott, hogy bizonyítékokat szerezzen, Raoul a náci kémszervezetek szolgálatában állott. Raoul Wallenberg magyar munkatársai százait fogták el és hallgatták ki. A legtöbbjüket rövidesen eleresztették, többen azonban eltűntek minden nyom nélkül. 1945. februárjában még Lars Berget, a követség attaséjét, a B-osztály vezetőjét is igen részletesen kihallgatták és őrizet alá helyezték. A kihallgatás során Berija meghatalmazottja megkísérelte, hogy kivegye belőle, hogy Raoul Bergerrel együtt a kémszolgálat vezetője volt.” Berijának a cikk írója szerint nem sikerült Wallenberg ellen bizonyítékokat szereznie, mire a svéd követség több tagját haza is küldték a Dunavecsei internáló táborból, ahol őket Tolbuchin Marsall fogvatartotta. Berija azonban, írja Philipp, nem nyugodott bele a sikertelenségbe, hanem tovább nyomozott. „Gestapo-tiszteket, akiket az oroszok Finnországban és Németországban fogták el hallgattak ki Moszkvában, hogy nem tudnak-e valamit Wallenbergről. Az, hogy Günther Kolontay asszony bizalmas közlését, miszerint Wallenberg orosz védelem alatt áll, még Per Albin Hannon miniszterelnök, legközvetlenebb munkatársai és Raoul családja előtt is titokban tartotta. Söderblom moszkvai követünk pedig saját szakállára azt a hipotézist állította fel, hogy Raoult a nácik Pest és Debrecen között útközben meggyilkolták. Vagy az a külügyminiszteri nyilatkozat, amely közölte, hogy Raoul Wallenbergnek nem volt sem a külügyminisztérium, sem a svéd követ, Danielsson részéről felhatalmazása, hogy Tjemisjov tábornoknál, mint követségi ügyvivő jelentkezzen és így önhatalmúlag cselekedett.” Rudolph Philipp gondos, előzetes kutatások s a történetek pontos ismerete alapján írt cikke alapján nyilvánvaló, hogy Raoul Wallenberg soha nem volt a szó igazi értelmében: diplomata. Egy gazdag zsidó család tagja, aki meggyőződésből-e, vagy kaland-keresésből területenkívüliséget biztosító diplomáciai útlevéllel eljött Magyarországra, hogy egy nemzetközi szervezet megbízásából ott úgynevezett zsidó-mentési akciót építsen és irányítson. Lévai Jenő: „Black Book on the Martyrdom of Hungarian Jewry” című könyve (1948, The Central: European Times Publishing Co Ltd. Zűriek) 355. oldalán a következőket írja Wallenberg személyéről: „Ez a harminckét éves stockholmi születésű nem volt hivatásos diplomata. Egy export-import kereskedelmi vállalat tulajdonosa volt, ilyen minőségben többször járt Budapesten és itt egy csomó barátot szerzett magának. 1944. júliusában több zsidó organizáció felkérésére hajlandónak nyilatkozott, hogy Budapestre jön: Július közepén a svéd külügyminiszter mint rendkívüli megbízottat, követségi titkári rangban Budapestre küldötte.” Mind Philipp, mind Lévai tanúsága alapján, tehát Wallenberg diplomatának álcázott ügynökként érkezett Budapestre, kihasználva a diplomata részére biztosított mozgási szabadságot. Amikor Raoul Wallenberg - Philipp tanúsága alapján - okmányhamisításokért, partizán-tevékenységért, gyilkosságra való felbújtás, és az ország rendjének erőszakos megdöntésére irányuló ellelenállási mozgalmak szervezése, és a szovjet részére teljesített szolgálatok miatt körözés alatt állott a kormányhatóságok és Budapest védői részéről, már tulajdonképpen ezt a csalással szerzett diplomáciai védelmet sem élvezte, mert a magyar ügyvivő kiutasításával diplomáciai védettsége Philipp nézete szerint is érvénytelen volt. A legkisebb felelősség nem terhelte volna tehát a Szálasi koalíciós kormányt, a pártszolgálat, honvédség, rendőrség, csendőrség egyetlen tagját sem, ha ott lőtték volna agyon, ahol találják, mert kémtevékenységét és partizán akcióit a szovjet javára maga Philipp bizonyítja. Partizán mozgalmakat szervezett, fellázított, vérszomjas, szadista, elszánt fickókból rablóbandát állított össze, és gyilkolni, rabolni küldte őket a városba: zsidók mentése címén. Rudolph Philipp cikkében elmondja, hogy ezek a szovjet érdekében dolgozó és jól felszerelt partizánok valóságos vérfürdőket rendeztek rendőri és nyilas egyenruhában. Annak idején az esetek százait jelentették, hogy a nyilasok rabolnak, fosztogatnak és gyilkolnak. Honvédeket állítanak meg az utcán honvédek, szó nélkül agyonlövik őket, elveszik ruhájukat, a fegyverüket és táblát akasztanak a nyakukra: „így jár, aki szökevény!” A főváros védelmének irányítói hamarosan megállapították, hogy nem lehet szó sem nyilasokról, sem honvédekről. A vérfürdőkre csak akkor derült világosság, amikor egy ilyen nyilasegyenruhás csoport akkor nyitotta meg a tüzet egy igazi nyilas járőrre, amikor a szomszédos romépületben egy csendőrjárőr tartózkodott feltűnés nélkül. A csendőrök a nyilasruhába öltözött csoportot megadásra szólították, majd tűzharccal elnyomták őket és megállapították, hogy valamennyien zsidók voltak. Philipp tanúként vallja, hogy nemcsak a svéd, de a svájci Vöröskereszt is eljátszotta azt a jogát, hogy védelembe részesítsék és jelvényeit tiszteletben tartsák, mert cikkében világosan megmondja, hogy a partizán-akciókat, Vöröskereszt jelvényének fedezete alatt hajtották végre és szervezték meg. Philipp kereken tagadja azt a vádat, amely irányában Berija rendőrsége nyomozott, hogy Wallenberg „mentési akciója” mellett a német kémszolgálat szolgálatában is állott. Azt állítja, hogy nem hiszi, hogy bizonyítékot találtak volna. Wallenberg fogsága idején nem elhanyagolható személyi változás történt. Berija ugyanis közben megbukott és kivégezték. Kézenfekvő volna tehát, hogy ha Wallenberget Berija jogtalanul tartotta fogságban, épp úgy elengedték volna, ahogy többszáz foglyot, Berija kivégeztetése után, akiket ez a hóhér minden ok nélkül fogatott el. Wallenberg további fogságbantartását az indokolja, hogy igenis a szovjet titkos rendőrség talált bizonyítékot arra, hogy kémkedett a németek részére is. Ahogyan Kasztnerről bebizonyították, úgy Wallenbergről is eléggé feltehető, hogy igenis kapcsolatban állott a Gestapoval, a Gestapo őt saját személyében védte, mert tőle értékes információkat vélt kapni. Mert annyira korlátoltnak már még sem szabad a Gestapot tartani, hogy ha nagyon akarta volna, a Budapestet körülvevő gyűrűn belül nem tudta volna Wallenberget felhajtani. A Gestapo ennél a feladatnál ezerszer nehezebb kérdéseket játszi könnyedséggel megoldott. Berija rendőrsége valóban elfogott menekülő jobboldaliakat, akik svéd menlevéllel rendelkeztek, ezt maga Philipp sem cáfolja. Fentáll tehát a jogos feltevés, hogy Wallenberg nemcsak zsidók részére árulta a menlevelet, hanem a hozzáforduló, megszorult s minden bizonnyal pénzes jobboldali „nácik” számára is. Kivizsgálása a Wallenberg legendák világába tartozik.... A svéd külügyminiszter, mind a moszkvai svéd követ több mint tíz esztendeig hazudtak és rágalmazták a magyar nemzeti mozgalmakat, így elsősorban Szálasi Ferencet és a nyilaskeresztes párt tagjait. Terhűkre írtak egy olyan gyilkosságot, amely soha nem történt meg, és mindezt akkor, amikor pontosan tudták, miszerint a Wallenberg nyilas legyilkoltatásában simán hazudnak. Philipp vallomásából a történtek pontos ismerete alapján kiderült, hogy a „nyilas gengsztereket” nem érdekelte a svéd követség személyzete, noha valamennyien már csak magánszemélyek voltak, nem lépett fel egyetlen nyilas soha sem a svájci, a svéd, a dán vagy pápai kirendeltség nyilvánvalóan törvénytelenül és hamis iratokkal dolgozó tisztviselői ellen, csupán minden erejével védte az ország fővárosát és a nemzetközi hadijog betartásával, de kíméletlenül harcolt a bolsevisták és segítőtársaik ellen. Major Tibor A Szittyakürt világhálózati honlapja elérhető a következő címen: http://web.cetlink.net/-szittya Drótposta (email) címe: szittya@cetlink.net Kérjük kedves olvasóinkat, akik számítógéppel és email-lel rendelkeznek, küldjék be címüket a SZITTYAKÜRT email jére
