Szittyakürt, 2001 (40. évfolyam, 1-6. szám)
2001-11-01 / 6. szám
A KARPATOKTUL LE AZ AL-DUNAIG EGY BŐSZ ÜVÖLTÉS, EGY VAD ZIVATAR! SZÉTSZÓRT HAJÁVAL, VÉRES HOMLOKÁVAL ÁLL A VIHARBAN MAGA A MAGYAR. (Petőfi) ozjE, i i nrvjrt V i-fívjLiO n ^t^ ÁLL A VIHARBAN MAGA A V JíHTVAKOfcT A HUNGÁRIA SZABADSÁGHARCOS MOZGALOM LAPJA 1956. OKTÓBER 23. XXXX. ÉVFOLYAM 6. SZÁM - 2001. NOVEMBER-DECEMBER Ára: 2,25 US dollár Major Tibor Az ELÁRULT SEMLEGES MAGYARORSZÁG! — 1956. november 4. — 1956 őszén Budapesten még ropogtak a fegyverek, az utcákon még harcoltak a „pesti srácok”, amikor a szabadságharc szempontjából katasztrofális időben jött sinai hadjárata Szuezi csatorna körül kirobbant arab-angol háború elméletileg és gyakorlatilag is pontot tett az 1956-os eseményekre. A szabadságharc első napjaiban az Egyesült Államok Elnöke, Eisenhower még a szabadság szimbólumának nevezte a magyar fővárost, de negyvennyolc óra múltán már Belgrádon át táviratot küldött Moszkvába és szabad kezet adott Szovjetuniónak a szabad, független és semleges Magyarország 1956. november 4- én történt szovjet mintájú felszámolására... Az amerikai kormány részéről 1956 táján hirdetett „liberation” politikát a magyarság „félreértette” és megsegítési ígéretet olvasott ki belőle. Robert D. Murphy, az Egyesült Államok külügyminisztériumának harmadik szá mú embere írta le emlékiratában, hogy: „Azt a benyomást, hogy kormányunknak része volt a magyar forradalom előkészítésében és ösztökélésében, szerencsétlen módon megerősítette Eisenhower elnöknek egy Bulganyin marsallhoz intézett felhívása is. Az elnök sürgette az orosz miniszterelnököt, hogy a szovjet csapatokat vonják ki Magyarországról és engedjék meg, hogy a magyar nép szabadon gyakorolhassa jogait. Eisenhower kijelentette: „Az Egyesült Államok a magyarországi fejleményeket úgy tekinti, mint a magyarok szabadság utáni régi és hő vágyának újabb kifejezését.” Én, amíg egyfelől együtt éreztem ezzel, másfelől sajnáltam, hogy az elnök éppen ebben az időpontban nyilatkozott meg, olyan időpontban, amikor nyilvánvaló volt, hogy az oroszok Amerikát akarják okolni azért a mészárlásért, amit ők Magyarországon készülnek rendezni. Amikor a félelmetes küzdelem végül is befejeződött, november 14-én, Eisenhower tanácsosnak látta, hogy újabb nyilatkozatot bocsásson ki: ebben kifejezte: ő sohasem volt szószólója annak, hogy egy védtelen nép nyílt felkelésbe törjön ki olyan erőkkel szemben, amelyek felett semmi esélye sincs a győzelemre:” (Diplomat among Warriors. Doubleday and Co.NY.1964) A nyugati világ mérhetetlenül lelkesedett értünk, őszintén rajongott a magyar szabadságharcosokért. Ha 1956. november 4-én egy Washington-szabású amerikai áll az Egyesült Államok élén, és elküld csak egyetlen amerikai ejtőernyős századot, akkor tűzbe-vérbe gyűl az egész vasfüggöny mögötti terület, talán maga Szovjetunió is, és a szabadság magyar-lengyel-bolgár-román-szlovák vérszerződéssel kötött igazi népszövetsége, világháború nélkül gázolja szét a bolsevizmus nagy szemétdombját és dönti össze a zsarnokság börtönfalait. „Visszatekintve az eseményekre, ma is csak azt mondhatjuk, hogy Magyarország elleni szovjet agressziót a világ nem fogadja el, ez ma is elképzelhetetlen. Mert álnok hitszegés történt és egy szabadságra vágyó bátor nép könyörtelen elnyomása. Magyarország örökre a szabadságvágy klaszikus szimbóluma lesz. A történelem talán bebizonyítja - írta R.D.Murphy - , hogy a szabad világ igenis beavatkozhatott volna és megszerezhette volna a magyaroknak a hőn áhított szabadságot. De itt a külügyminisztériumban senkinek nem volt meg a tehetsége vagy fantáziája arra, hogy utat mutasson.” Nyugat vezető hatalmának nem volt receptje, fantáziája, civilkurázsija és diplomáciai felkészültsége arra, hogy a szabadságharc és a semleges Magyarország által kínált óriási történelmi lehetőséget megragadja. Eisenhower, a nagy „keresztes vitéz”, aki Morgenthau diadalmi zászlaját hordozta Európában - katonai tanácsadói és politikai barátai tanácsai ellenére - képtelen volt a magyar szabadságharc idején a világ Washingtonjává változni, pedig világnagyságot próbáltak belőle alakítani. Kikiáltották a XX. század nagy humanistájának és az emberi szabadság élő szimbólumának. Ünnepelték egész Európában melynek városait az ő parancsára bombázták agyon, és törölték el a föld színéről Drezda városát, háromszázötvenezer foszforgázban elégett halottjával együtt. Drezda nyílt város volt, melynek utcáin a kommunizmus elől menekülők tízezrei sátoroztak. Eisenhower adta át Prágát a szovjet hadseregnek és ő ellenezte Churchill balkáni partraszállási tervét, melynek célja a délkelet-európai államok köztük Magyarország szovjetkézbe kerülésének a megakadályozása lett volna. Sztálin kívánságának megfelelően 1945. december 20- án kelt parancsának embertelenlégét és gonoszságát mi sem bizonyítja jobban,mint az, hogy az elrendelt parancsot Pentagon is „Operation Keelhaul”-nak nevezte, Henry Kissinger külügyminiszter 1960-ban írt „The necessity for choice” című tanulmányában kifejti, hogy 1956-ban az Egyesült Államok katonailag erősebb volt, mint Szovjetunió és mégis „a Szovjetunió féiemlítette meg Amerikát és elrettentette attól, hogy Magyarország segítségére siessen. Nem annak veszélye rettentett el bennünket, hogy esetleg alulmaradunk, hanem az a tény, hogy nem voltunk hajlandók megfizetni a győzelem árát. A szuezi válság alatt a Szovjetunió kanosaiul azzal fenyegetett, hogy rakétákkal támad Párizsra és Londonra, s tette ezt, ámbár csaknem biztos lehetett abban, hogy egy általános háborút elveszítene. A magyar forradalom alatt viszont a Nyugat, ámbár sokkal erősebb volt, nem tudta elszánni magát arra, hogy hasonló módon megfenyegesse a Szovjetuniót.” Mindehhez tudni kell,hogy az 1941-es terv szerint a vasfüggöny és a bíborfüggöny mögötti hatalmak, a szovjet kommunista párt és az amerikai szabadkőmívesség, élén a zsidó B’nai Brith páhollyal két hemiszférára osztották a világot. Reichenberger amerikai lelkész „Európa romokban” c. könyvében megírja, hogy a keleti féltekét szovjet igazgatás alatt, míg a nyugatit a liberális kapitalizmus gyámkodása alatt kell kormányozni, amig a világkormány meg nem valósul. 1956 októberében a sors különös véletlensége folytán egyszerre két nemzet lázadt fel e világhatalmi ábránd ellen: az egyiptomiak a csekkönyvvel kormányozott világuralom, a Rotschild-részvények diktatúrája ellen keltek fel, míg a magyarok a Kaganovics, Gerő, Rákosi és az ÁVH diktatúrája ellen. Magyarország nem hitt a Kaganovics-Rosenfeld-Singer-féle koegzisztenciában Abd el Nasser pedig nem sokat tartott a Kaganovics-Baruch-Ben Gurian-féle koegzisztencializmusról. Az eredmény látható volt. Magyarországot Kaganovics és Mikoján hadosztályaival verette le a legsötétebb világhatalom, Nassert pedig Ben Gurion és Rotschild, a Lazard testvérek angol és francia katonái. Ebben a helyzetben mi sem volt természetesebb, mint az UN viselkedése. Közel- Keleten kiegyenlítő megoldást kerestek, mert ott már - a szovjet fenyegetés következtében - Izrael becses bőréről volt szó. Magyarországot azonban magára hagyták, mert nagyon is jól tudták, hogy ez a nép nemcsak a világuralom keleti feléből akar kitömi, de nem fogadja el annak nyugati formáját sem. „A két hemiszféra elmélete akkor vált kísértetiesen viágossá - írta Marschalkó Lajos „Világhódítók az igazi háborús bűnösök” c. könyvében - midőn a keleti hemiszférából ki akart tömi a magyar nép és a nyugatiból az arab világ.” A magyar szabadságharc nemzeti programjáról a Rheinischer Merkur című nyugatnémet újság „Nachkommunisten” című nagyszerű vezércikkében már 1956. december 28-án megállapította, hogy: „Újfajta antikommunizmus ez. Népünk idősebb politikus nemzedéke gondolkodásában megállt a kommunizmus előtt, mi már túljutottunk a kommunizmuson... E három ragyogó eszme: az emberi szabadság, a szociális igazságosság és a nevek szolidaritásának eszménye a kommunizmuson túljutott magyar forradalmárok nagyszerű látomása az emberiség jövőjéről... Merre visz tehát: a jövő útja? A gyárak és nagyüzemek ne térjenek vissza magánkézbe, de állami tulajdonba se menjenek. Jogi személy legyen a tulajdonos, amit a helyi munkástanács és általa szakemberekből választott vezetőség alkot. Nincs szükség arra, hogy az állam küldjön pártfunkcionárius ellenőröket a nyakukra, a munkástanács és a szakvezetőség kölcsönösen ellenőrzi egymást. A munkásnak legyen része a termelés jövedelméből. Érdekeit éppúgy, mint a munkaadók és a szabadpályán működők érdekeit az államhatalomtól és pártpolitikától független szakszervezetek védjék.” Napnál világosabb, hogy ez nemzeti program és nincsen köze a marxizmushoz, sem a világuralomra törő zsidóság érdekeihez. Csak ilyen nemzeti program tudja ma is szétzúzni a zsidók által kormányozott nagytőke hatalmát. Csak alcímként: Hová vezet a cionizmus szolgálata? A palesztiniai zsidó állam megalapítása az Egyesült Államok támogatásával nem találkozott valami különös lelkesedéssel. Még a zsidóság körében is akadtak, akik bizony kételkedéssel, nyugtalansággal néztek ennek a kalandos vállalkozásnak jövője elé. A New York Times, amely talán a leghatalmasabb szószólója a zsidóság politikai,gazdasági érdekeinek, egyik cikkében megkockáztatta ezt a megállapítást: „Sokan vannak közöttünk, akik már régen fontolgatjuk,hogy okos dolog-e ott, Közép-Keleten, annyi ellenséges érdekszférában, egyházi államot létesíteni a zsidó vallás és a cionista nacionalizmus nevében.” Ahhoz, hogy igazán küzdeni tudjunk: „gyűlölnünk kell” valakit vagy valamit, mert a „gyűlölet” a leghatékonyabb hatóereje a történelemnek és a haladásnak. Ezt írja ezt vallja Manahim Begin az Irgum Zvai Zeuni izraelbeli terrorista szervezet vezetője a La Revolte! (Lázadás!) c. könyvében. Manahim Begin szerint Izrael-állam megalapítása nemcsak azt jelentette, hogy egy gyarmati lakosságra ráerőltették a nemzeti, állami önállóságot. A hazatérés csodáját a nemzeti, állami feltámadás csodája követte. Egyetlen nemzedék során a zsidó nép megtanulta újra a fegyverforgatás művészetét, hősiességt - írta M.Begin -, hogy szembe tudjon szállni az elnyomatás minden újabb kisérletével...” Ezt a csodálatos fegyverforgatást és hősiességet a francia Présent c. újság 1982. szept. 22. száma vezércikkében így példázza: „A zsidók tragikus sorsa megismétlődik. A második világháború után már-már azt hitték, hogy e nép, balsorsa véget ért, a zsidók nagy szenvedései garanciát és védelmet nyújtanak számukra a jövőben... zsidósághoz nem lehetett hozzányúlni, sebezhetetlenné vált. A nürnbergi per az antiszemitizmust törvényen kívül helyezte. Az évezredes átok megszűnt. Énnek az volt a bizonyítéka, hogy a nép visszatalált ősi hazájára, bár a Messiás nem jött el. Nos, e csodálatos immunitás az idei nyáron néhány hét
