Szittyakürt, 2001 (40. évfolyam, 1-6. szám)
2001-09-01 / 5. szám
A KÁRPÁTOKTUL LE AZ AL-DUNÁIG EGY BŐSZ ÜVÖLTÉS, EGY VAD ZIVATAR! SZÉTSZÓRT HAJÁVAL, VÉRES HOMLOKÁVAL ÁLL A VIHARBAN MAGA A MAGYAR. ÍZIÍÍVAKÖfcT (Petőfi) A HUNGÁRIA SZABADSÁGHARCOS MOZGALOM LAPJA 1956. OKTÓBER 23. XXXX. ÉVFOLYAM 5. SZÁM - 2001. SZEPTEMBER-OKTÓBER Ára: 2,25 US dollár Major Tibor 1944. OKTÓBER 15. Ötvenhét éve immáron, hogy 1944. október 15-én a Hungarista Mozgalom zászlói a Fegyveres Nemzet harci lobogóivá váltak. A politikai taktikázás évtizedei cafatokra téphetik a hungarizmust, de az mégis életideálja marad a magyarnak, mert az bajban is, jólétben is magyar, szükségek és a Hungarizmus az egyetlen, átfogó magyar életideál. Nincs más, amire a nemzeti öntudat a nemzeti sorsfeladat építő munkáját alapozhatja. A komák temetőkbe öregedő szemtanúin, és még élő utolsó mohikánjain a terhelő, de szent kötelesség, hogy a hamisítás világában felnőtt nemzedékek tiszta látása elől leüssék a szemellenzőt. Mert nem mindegy tettekkel írni történelmet, s tévedéseken elbukva későn okulni, vagy tisztán látni, helyesen ítélni és időkben cselekedni! 1944. október 15-hez a politikai fordulatnak jó vagy rossz emléke ragadt. Tartalma azonban messze felül áll minden politikai ítéletben. 1944. október 15. rég várt folyamatot robbantott ki, és ez a folyamat nem zárait le se a vértanú Szálasi Ferenc akasztófáján, se a szovjet invázióval, a zsidó-kommunista diktatúrával, sem pedig az idő múlásával. Minden cifra vagy tüskés kulissza alatt él, mozog, lüktet, bontakozik a Magyar Sors. A mai nemzedékek is, a következők is csak kettőt tehetnek hozzá: javíthatják, vagy ronthatják. Tisztánlátás, becsület és felelősség kérdése. 1944. október 15-nek történelmi gyökerekig való elemzése segítheti az embert mind háromhoz. A nagy világégésben és országdúlásban, az erők kegyetlen próbáján egyedül a Hungarista Mozgalom állt szikraszilárdan. A Horthy-rendszer összeroppant, a „kiugrási kísérletben” a partizán szellemű baloldali erők, a megalkuvást, a meghódolást suttogták az emberek fülébe, amikor a vörös horda, gyilkolva, pusztítva, nőket gyalázva és betegségeket terjesztve nyomult előre. A nemzet a döntő pillanatban felismerte a végveszélyt és szembe akart szállni vele. Ez október 15-ének története. Minden más csak önmentegetőzés, politikai szócsavarás és hitványságok takargatása. 1944. október 15-én az ősi föld került veszélybe. Mert erről volt szó e napon és semmi többről. Nem egy hatalomra törő párt puccsa, nem idegen hatalmak érdekeinek szolgálata ez a nap, hanem a végveszély tudatára ébredt nemzet élniakarásának utolsó fellobbanása...“ „A történelmi tragédia és a végső pusztulás legkegyetlenebb viharának szele érintette meg október 15-e örökre felejthetetlen vasárnapján a magyar nemzetet. Szelíden virradt fel a nap, s a gondokkal terhelt lelkű magyarok, akik hetek óta a haza földjéért folytatott harc híreit várták szomjas lélekkel, aggódva a csaták kavargásában ott küzdő szeretteikért, vagy a magyar légtérben folyó harc jelentéseit akarták hallani, egyszerre szíven ütve tántorogtak el, mert a rádióból, amelynek a. halálig menő ellenállás, s a magyarság szabad és független életéért semmi áldozattól vissza, nem riadó magatartás igéit kellett volna harsognia, a gyáva és biztos pusztulást jelentő fegyverszünet bejelentését hallották... Mindenki előtt felrémlett a legközelebbi órák és napok iszonyú víziója: az országot elözönlő vörös bolsevista csőcselék gyújtogató, rabló és kegyetlenkedő garázdálkodása, s e komor kép felett az elháríthatatlan nemzethalál fekete bizonyosságai. Megbénult néhány percre a magyarság szívverése, hogy aztán annál elemibb erővel törjön fel az életösztön védekező, ellenálló, a gyáva megadást visszautasító akarata. Az úri klikk, a maguk hatalmát átmenteni akaró érdekszövetség, amely az ellenség és a zsidóság szellemi, anyagi zsoldjában hátba akarta döfni a halálos elszántsággal verekedő honvédseregeket, s szolgaságba taszítani a dolgozó milliókat, rosszul számított... Az árulás, az önmagunk és szövetségeseink elleni árulás parancsát megvetéssel utasította vissza a magyar honvédség, csendőrség, rendőrség és egy emberként állott a nemzeti társadalom is, a nacionalista tömegek, a nemzetiszocializmus fegyelmezett ereje, a vörös rém tetteit, két szemével látó tegnapi frontharcos légiós: a Keleti Arcvonal Bajtársi Szövetsége, s egy vértelen forradalom lángoló óráiban magához ragadta a hatalmat, s a nemzet jövendőjének irányítását. Déltől estig tartott csak a bizonytalanság, s október 15-én éjszaka már úgy borult a megpróbált országra, hogy minden magyar bizonyos volt felőle: nem lesz szabad és könnyű prédája a bolsevizmusnak ez a tatártól, töröktől, megtapodott, kegyetlenül sokat szenvedett föld!” - írta 1944. október 15-ének felejthetetlen napjáról a magyarság későbbi vértanúja Rajniss Ferenc, a Magyar Futár egykori főszerkesztője. Mindezt nem csak azért kell elmondanunk, mert 1944. október 15-ének az ötvenhetedik évfordulója van, hanem mert az összeroppant Horthy-rendszer és a megbukott kommunista diktatúra egykori vezetői éppúgy, mint a zsidó-bolsevizmus kiebrudalt támogatói a vörös hadsereg szálláscsinálói, még mindig az ötvenhét éves hazugságaik ösvényeit járják. Ma is azzal kérkednek, hogy hány zsidót mentettek meg, de arról hallgatnak, hogy hány magyar pusztult el miattuk. Ok még mindig a krematóriumokban elégetett zsidó hullák felett sírnak, de elfelejtették a foszforos bombák pokoli tüzében elevenen megégett asszonyokat és gyermekeket. Kegyetlenségnek és náci barbarizmusnak tartják a partizánok kivégzését, de hősi ellenállónak az árulókat, szabotálókat, a katonaszökevényeket, és a partizánok orgyilkosságait. Budapest lakosságának és a védő seregnek csodálatos hősiessége új Nándorfehérvárt jelent történelmünkben. Budapest hősiességét, az ősi föld védelmét nem az október 15, fegyverleltételi parancs szülte, hanem az új, nemzeti forradalmi rendszerben való bizalom. „Akik hangoztatták éveken keresztül, nagy mellet feszítve, dörgő szóval, hősi pózban, hogy vállalják a felelősséget, a nemzet és a történelem előtt, egyformán - a vértanú Rajniss Ferenc szavaival élve - egyszerre eltűntek, levegővé változtak, s maradtak a tragédia készülő viharának villámlobogásoktól megvilágított sötétjében egyedül az erős férfiak, akik csak-ugyan tudták, hogy mit akarnak, s akik szívükben melengették üldöztetés közben is, reménytelen napokban és évek alatt is a milliók álmát, igazi vágyát, becsületes akaratát.” Szálasi Ferenc, mint államférfiú is hű maradt azokhoz az elvekhez, melyeket a Horthyrendszer üldöztetése idején is mindig vallott. Még Horthy Miklós árulása után is-folytatás a 2. oldalon -RENDSZERVÁLTÁST 1956 SZELLEMÉBEN! Közelednek a 2002. évi országgyűlési képviselőválasztások. Ez már a negyedik lesz az un. rendszerváltozás óta, de az igazi rendszerváltás még várat magára. Minden igazi rendszerváltás alapvető eleme, a régi rendszer vezető apparátusának lecserélése, a bűnösök felelősségrevonása, a volt üldözöttek, mellőzöttek felemelése. Az elmúlt három kormányzati ciklusban ezekből nagyon kevés valósult meg, sőt, tanúi lehettünk annak a szomorú ténynek, hogy dicsőséges 1956-os forradalmunknak nem csak az igazi hőseit felejtették el, hanem magának a forradalomnak a világtörténelmi jelentőségét is elbagatellizálták, a forradalom történetét meghamisították. A reformkommunista történelemhamisítók elszánt következetességgel, a liberális médiák és Soros György pénzének segítségével azt a hamis tételt sulykolják az emberek tudatába, hogy a forradalomnak a refomkommunisták voltak az előkészítői, hősei és mártírjai; ezért ők a jogos örökösei. Ez ellen a hamis nézet ellen eddig egyetlen kormány illetékesei sem léptek fel, pedig nemzeti elkötelezettségű politikusok, volt 56-osok, újságírók következetesen igyekeztek erre rámutatni. Mert ne felejtsük el, hogy nemzetünk jövőjét és boldog életét csak igaz, őszinte alapokra lehet építeni, ami történelmünk igaz bemutatásával kezdődhet. „A történelem az élet tanítómestere” mondja az ókori latin mondás, és ha ez igaz, akkor törté-nelemhamisításra nem lehet egy nemzet jövőjét, az emberek és főleg az ifjúság nemzettudatát alapozni. Munkatársunk 1992-ben írt gondolatébresztő cikke ma éppen olyan időszerű, mint egyévtizeddel ezelőtt. Ezért ajánljuk figyelmébe a magukat nemzetinek érző plitikusoknak és a választópolgároknak, hogy azok a magyar nemzet igaz képviselői, akik a történelmi igazság mellett állnak ki, szemben azokkal, akik Moszkva engedelmes bábjaként évtizedekig az MSZMP, az Ellenállók és Antifasiszták Szövetségének tagjaként; napjainkban pedig az MSZP, az SZDSZ és az un. 56-os Intézet keretében nyíltan, vagy cinkos hallgatással a történelemhamisítást támogatják. Szerk. Forradalmár hősök, vagy kommunista mártírok? Három éve, 1989. június 16-án az egész világ a budapesti Hősök teréről közvetített temetést láthatta a képernyőről, erről a temetésről számolt be szinte valamennyi rádió és vezető napilap. Nagy Imre és négy társának újratemetése az egész országot megrázta, mert mindenki úgy érezte hogy ezzel a temetéssel kezdődik meg 195ó rehabilitálása. Mindenki úgy gondolta, ez az első lépés a rendszerváltás felé; a mártírok temetése után sor kerül a gyilkosok felelősségrevonására, az országot tönkretevő kommunista vezetőgárda lecserélésére. Azonban három évvel a nagy temetés után egyre jobban világosodik meg az emberek Akik egy hét alatt győzelemre vitték a forradalmat előtt, hogy ez a temetés volt az első lépés a kommunista hatalom és vagyonátmentés máig tartó eredményes útján. Napjainkban az elmúlt 35 év leghírhedtebb politikusai, volt ÁVH-vezetők, munkásőrparancsnokok, a volt gyilkosok és tömeggyilkosok és az-ezeket 35 éven át fedező bűnpártolók, ma érdemeik elismerése mellett kiemelt nyugdíjakkal, luxuslakásokban és villákban, sokan 40—45 évesen pihenik ki fáradalmaikat, és hétvégeken a vadászházak meghitt magányában gyűlnek össze a volt elvtársak, hogy visszasírják a régi szép időket, amikor a hatalom csúcsain szinte élet-halál urai voltak. Hogyan lehetséges ez? Milyen összefüggés van Nagy Imréék temetése és a kommunista hatalomátmentés között? Itt kell rámutatni arra a mesteri manipulációra, ahogy a (reform)kommunisták megpróbálták, és napjainkig sikeresen folytatják 1956 kisajátítását. Ennek alapvető tétele, hogy voltak, vannak jó kommunisták is, a reformkommunisták, mint Nagy Imre és társai, akik a forradalom vezetői voltak és az életüket áldozták a magyar nép szabadságáért. Ezek után természetes, hogy minden olyan kommunista, akit 1956 után bármilyen sérelem, elmarasz—folytatás a 2. oldalon -
