Szittyakürt, 2000 (39. évfolyam, 1-6. szám)
2000-09-01 / 5. szám
A KARPATOKTUL LE AZ AL-DUNAIG EGY BŐSZ ÜVÖLTÉS, EGY VAD ZIVATAR! SZÉTSZÓRT HAJÁVAL, VÉRES HOMLOKÁVAL ÁLL A VIHARBAN MAGA A MAGYAR. (Petőfi) i o/jWiv i nnjrtVrtL, v n ÁLL A VIHARBAN MAGA A M JllttVAKÖlf A HUNGÁRIA SZABADSAGHARCOS MOZGALOM LAPJA 1956. OKTÓBER 23. XXXIX. ÉVFOLYAM 5. SZÁM - 2000. SZEPTEMBER-OKTÓBER Ára: 2,25 US dollár 1956 Nem felejtünk! A bolsevizmus ellen 1944-45-ben 44 éve, 1956. október 23-án kezdődött az a dicsőséges forradalom, mely két hét alatt ámulatba ejtette a Világot, mert a Szovjet Hadsereg a II. Világháború óta nem szenvedett olyan katonai és főleg erkölcsi vereséget, mint amilyet Magyarországon volt kénytelen elszenvedni. Nem felejtjük, nem felejthetjük el, hogy a Világ legerősebb szárazföldi hadseregének páncélosai, milyen csúfos vereséget szenvedtek a budapesti utcákon. Úgy gondolták, hogy ha e félelmetes acélszörnyek végigcsörtetnek a budapesti utcákon, - mint három évvel korábban Berlinben - akkor az emberek ijedten a házaikba húzódnak és minden marad a régiben. Nem ez történt! A Sztálin szobor ledöntése és a Rádió elfoglalása után, a nép megfélemlítésére, a kitörni készülő forradalom leverésére Budapestre érkező szovjet tankokat benzines palackokkal fogadták. Nem felejtjük, nem felejthetjük, hogy a budapesti fiatalok, a Pesti Srácok szinte fegyvertelenül kezdték meg a küzdelmet. Kezdetben csak az akkori un. Szabadságharcos Szövetség raktáraiból, a rendőröktől elvett és a fegyvergyárból szerzett fegyvereik voltak. Később az ellenségtől, az ÁVH-tól, a Honvédségtől, a szovjetektől zsákmányoltak fegyvereket, gránátokat, sokszor nehéz fegyvereket, (ágyúk, harckocsik) de a legfőbb fegyver mindvégig a benzines palack volt, ami „Molotovkoktél“ néven vonult be a történelembe. Nem felejtjük, nem felejthetjük el, hogy a kommunisták, a fegyveres harc kezdetének első percétől, ádáz küzdelmet folytattak a felkelt nép ellen. Az ÁVH, az Antifasiszta Ellenállók Szövetsége felfegyverzett tagjai, a Honvédség legfelsőbb vezetői, a szovjetekkel együttműködve a „felkelés” vérbefojtására törekedtek. Kijárási tilalmat, statáriumot hirdettek, hogy csírájában fojtsák el a forradalmat. De nem viselkedtek másképen azok a kommunisták sem, akik magukat ma „reformkommunistáknak” mondják. Ezek az írószövetségben a Petőfi Körben tevékenykedve próbálták a rendszert a maguk számára átmenteni. Úgy gondolták, az elégedetlenség felszításával, majd békés tüntetéssel lemondásra kényszerítik a párt és az állam vezetőit és maguk foglalják el ezeket a posztokat, (amit 28-a után meg is tettek néhány napra.) Ennek jegyében szervezték a Műegyetemről kiindulva a felvonulást a Bem szoborhoz, a lengyelekkel való szolidaritást demonstrálva. Eddig szó sem volt forradalomról! Az írószövetségben, a Petőfi Körben és egyéb fórumokon csak a szocializmus megreformálásáról vitatkoztak. Szó sem volt a párt vezető szerepének feladásáról, a magántulajdon visszaadásáról, a Varsói Szerződésből való kilépésről, a szovjet csapatok kivonásáról, stb. A viták fő célja, a forradalom elkerülése, a kommunista rendszer megmentése volt. Ez akkor mutatkozott meg, amikor a Bem szobornál kicsúszott a vezetés a reformkommunisták kezéből. Amikor a gyárakból kijövő munkások csatlakoztak a fiatalokhoz és a jelszavak radikálisabbá váltak: „Ruszkik haza!” „Vesszen Gerő!” stb. Estére a felvonulás felkeléssé és az első lövések eldördülése után forradalommá, a szovjetek beavatkozása után szabadságharccá változott. A felvonulást elindító reformkommunisták ekkor megrettentek és egy platformra kerültek a hatalmon lévő, de hatalmukat féltő kommunistákkal. Közösen fújták a szöveget a „fosztogató, ellenforradalmi csőcselékről”. Felszólították „becsületes” fiatalokat és dolgozókat, hogy hagyják ott a „fegyveres ellenforradalmi bandákat” és térjenek haza. Nem felejtjük, nem felejthetjük, hogy ezek a „fegyveres ellenforradalmi bandák” öt nap alatt csodálatos szabadságharcos hadsereggé kovácsolódtak. Csapásai alatt a félelmetes pártállam kártyavárként omlott össze, és a Vörös Hadsereg Budapestre vezényelt egységei megtépázva, defenzívába kényszerültek. 28-ra az egész országban győzött a forradalom! A közigazgatás a „Forradalmi Bizottságok” kezébe, az üzemek irányítása a „Munkás-tanácsok” kezébe, a közbiztonság a fegyveresek, a későbbi „Nemzetőrök” kezébe került. És ekkor következett be a forradalom reformkommunisták általi elárulása! Nem felejtjük, nem felejthetjük el azt, amit a történelem már beigazolt, hogy „a forradalom győzelmének elfogadása” a még hivatalosan hatalmon lévő kommunisták részéről történt 28- án. Az ÁVH „feloszlatása” (?) a szovjet csapatok Budapestről, majd az országból való kivonásának ígérete, nem győzelem volt, hanem a forradalom elárulásának kezdete! E bejelentésnek egyetlen célja volt, a forradalom további kibontakozásának megakadályozása, a forradalmárok éberségének elaltatása, a fegyveresek lefegyverzése, a reformkommunisták pozícióba helyezése és a „rend fenntartása”, annak a Honvédségnek való átadása, amelyik öt napon keresztül a forradalmárok ellen harcolt, vagy tétlenül nézte, a szabadságharcosok élet-halál harcát a mérhetetlen túlerővel. A hadsereg vezetőivé a legmegbízhatóbb, kipróbált kommunistákat nevezték ki. A Honvédelmi Miniszter, a Vezérkar Főnöke, a Hadműveleti Csoportfőnök, a Honvédelmi Minisztérium Forradalmi Bizottságának Elnöke, Budapest Külső védelmi gyűrűjének parancsnoka, stb. kivétel nélkül a Szovjetunió katonai akadémiáin végzett, többen II. Világháborús partizánmúlttal rendelkező „ősbolsevik” lett. De a hivatásos állomány nagy része is elkötelezettje volt a rendszernek és végrehajtotta a kommunista kormány utasításait, kivéve azt a néhány száz tisztet és katonát, akik saját elhatározásukból, a fegyveres harc kezdetétől álltak a forradalmárok közé. Ezt a hadsereget kiáltották ki a reformkommunisták, a „forradalom hadseregének”! Amennyiben a fiatal jóhiszemű, tapasztalatlan és ezért könnyen megtéveszthető forradalmárok ennek a hadseregnek adják le a fegyvereket, akkor már 28-án véget ér a forradalom és „helyreáll a rend”, a kommunisták rendje, legfeljebb a jelszavak és az elnevezések változnak. Szerencsére nem ez történt! A fegyveresek nagy része megtartotta fegyverét és azt mondta, addig le sem teszik, amíg szovjet megszállók tartózkodnak az országban. Nem felejtjük, nem felejthetjük el, hogy a 28-án hatalomra került reformkommunista vezetés mindent elkövetett, hogy a fegyveres A magyar történetírás, történelemoktatás a II. világháborút követő évtizedekben nagyfokú torzuláson ment keresztül. A tárgyilagos, tényeken alapuló történetírás háttérbe szorult és helyette a „pártos történelemszemlélet” vált uralkodóvá. Ez elsősorban arra törekedett, hogy az internacionalizmus szellemében száműzze a nemzeti büszkeséget, a nemzeti öntudatot erősítő történelemszemléletet. Különösen a XX. század történetének ismertetésénél mutatkozott meg az az erőszakos igyekezet, hogy a történelmet meghamisítva a legembertelenebb, leggonoszabb rendszert a kommunizmust dicsőítse, égig magasztalja, bűneit elhallgassa. Ugyanakkor a kommunizmussal szembenálló rendszerek eredményeit elhallgassa, hibáit, bűneit felnagyítva, érzelmekre hatóan kiszínezve próbálja elhitetni az emberekkel. Ez a sunyi manipuláció nyomon követhető minden 1945 és 1990 között írt történelmi könyvben, tankönyvben. Azonban nem mentesek a torzításoktól, az elhallgatásoktól az un. rendszerváltás után írt könyvek, tankönyvek sem, hiszen nagyrészben ugyanazok a történészek írták azokat, akik az előző évtizedekben is történészként tevékenykedtek, legfeljebb kiegészültek soraik néhány, a „rendszerváltás” után felszínre vetődött reformkommunista politikussal. Igaz, 1990 után némi javulás állt be a történetírás egyes területein. A Szovjetunió és a kommunista rendszer elvtelen dicsőítése árnyaltabb, visszafogottabb lett. Megemlítették a sztálinizmus borzalmait, ami eltorzította Lenin „magasztos” eszméit, de gondosan elhallgatva azt, hogy a kommunizmus embertelen eszméjének alapjait Oroszországban Lenin rakta le, Sztálin legfeljebb tökéletesítette Lenin elképzeléseit. A kommunizmus bűnei szinte „bocsánatos bűnként” jelennek meg, melyek néha még igazolhatók is az ellenséggel vívott harc jegyében, a szocialista rendszer védelmében. Ugyanakkor a bolsevizmussal szembenálló, a kommunizmus ellen harcoló rendszerek megítélésében semmi nem változott. A fasizmus, a nemzeti szocializmus, a hungarizmus eszmerendszerének és azok megvalósításának tényeit csak negatív megvilágításban tárgyalják. Bűneit sokkal nagyobb terjedelemben és részletesebben tárgyalják, mint a kommunizmus bűneit. Pedig, ha összehasonlítjuk a kommunizmus 100 millió áldozatának számát, a jobboldali rendszerek áldozatainak nagyságrenddel kisebb számával, pont fordítva kellene értékelni! Ez annál is indokoltabb lennne, mert a fasiszta és rokon rendszerek 55 éve vereséget szenvedtek, vezetőit, bűnöseit felelősségrevonták, megbüntették és még napjainkban is keresik, üldözik őket. Ezzel szemben a kommunista bűnösök nagy része még ma is él, nem is rosszul, felelősségrevonásukról, megbüntetésükről alig esik szó és jóformán semmi nem történik. E torz, felemás értékelés különösen vonatkozik az 1944. október 15-én történt hungarista hatalomátvételre és az ezt követő fél éves hősies honvédő harcra. A kommunista és főleg zsidó történészek és politikusok ezt a fél évet, mint a nyilas rémuralom tombolását, az ország kifosztását, a zsidóság vészkorszakát igyekeznek bemutatni az utókornak. Pedig ez a 6 hónap az ország hősies védelmét jelentette az ázsiai barbár bolsevizmussal szemben. Ez a fél év a bátorságnak, önfeláldozásnak, hősiességnek, a hazaszeretetnek olyan példáit szolgáltatta, ami a magyar katonaerények legfényesebb lapjaira kívánkozik! A hungarista hatalomátvétel törvénytelenségéről, a zsidóság vészkorszakáról, az ország kifosztásáról kiagyalt hazugságok, csak elfogult, szélsőségesen egyoldalú agyakban születhettek meg! A minden háborúval együttjáró veszteségeket, nélkülözéseket, borzalmakat, szenvedéseket nem szabad egy politikai rendszer bűneként feltüntetni. Aki ezt teszi, az tudatosan hamisítja meg a történelmi tényeket! Itt az ideje, hogy a hazugságoktól megtisztítva, a rideg és megcáfolhatatlan tények felsorolásával világítsunk rá arra, hogy a II. világháború befejező szakaszában a magyar nemzet döntő többsége milyen módon tett hitet hazaszeretetből, vitézségből, szövetségesi hűségből, végső soron az európai civilizáció védelméből. Mikor a Vörös Hadsereg elérte az ország területét, a legfelsőbb vezető körök kétségbeesett próbálkozásba kezdtek, hogy uralmukat a háború utáni időkre is átmentsék. Erre az időre a németeket legtöbb szövetségesük elhagyta, - olaszok, finnek, románok, - csupán a magyarok álltak még szemben a Vörös Hadsereggel. Horthy úgy gondolta, ha leteszi a fegyvert a szovjetek előtt és szembefordul a németekkel, félfeudális rendszerét és uralkodó osztályát átmentheti. - Hogy ez mennyire hiú ábránd volt, azt a következő évtized bizonyította, amikor a szovjet megszállás alatt álló „felszabadított” országokban, akár győztesek, akár vesztesek voltak, egyformán történt meg a kommunista diktatúra létrejötte és az előző uralkodó osztályok felszámolása. - Ilyen előzmények után hangzott el 1944. október 15-én Horthy emlékezetes rádiószózata, melyben bejelentette, hogy Magyarország kilép a háborúból, és különbékét kér. Itt kell megjegyezni, hogy ez a lépés ellenkezett az alkotmánnyal. Ugyanis, amikor 1920-ban Horthy kormányzóvá lett választva, megkapta az egyes királyi jogok gyakorlását, azonban a hadüzenethez és a békekötéshez szükség volt az Országgyűlés hozzájárulásához is. Ez nem volt meg. Tehát a fegyverszünet ill. a békekérés nem volt megfelelően előkészítve, az október 15-i rádiószózat Horthynak és szűkebb környezetének magánkezdeményezése volt, ami egyáltalán nem találkozott a nemzet többségének egyetértésével. Ez a következő órákban, napokban mutatkozott meg, amikor szinte mindenki, még a „Legfőbb Hadúrra“ esküt tett hivatásos katonatisztek is a honvédő harc továbbfolytatása mellett döntöttek.Ezután vizsgáljuk meg, hogy a hungarista hatalomátvétel törvényes volt-e, amit az elmúlt 55 év baloldali történészei egyöntetűen törvénytelennek bélyegeztek? Horthy, miután rádiószózata a közvéleményre alig volt hatással, látva a nyilasok készülődését a harc továbbfolytatására, a németek nyomására lemondott és Szálasi Ferencet nevezte ki miniszterelnöknek. Néhány nap múlva összeült a Felsőház és a Parlament, ezek túlnyomó többséggel elfogadták Horthy lemondását és Szálasi ideiglenes államfővé való kinevezését. Ezt olyan köztiszteletben álló tekintélyes államférfiak neve hitelesíti, mint Serédy Jusztinián herceg NEMZETTESTVERI SZERETETTEL KÖSZÖNTJÜK A VII. NAGY SZITTYA TÖRTÉNELMI VILÁGKONGRESSZUST !
