Szittyakürt, 2000 (39. évfolyam, 1-6. szám)
2000-07-01 / 4. szám
2000. július-augusztus «IttVAKÖHt 7. oldal A nemzet múltjának egy darabkája E cikk tárgya a Rada Tibor volt ludovikás, mint szerző és v. Bánkuty Géza vállalkozó, mint kiadó által megjelentetett történelmi könyv, amely a Ludovika Akadémia és a többi tisztképző intézet múltját tárja az olvasó elé. A könyv nehéz sorsa azt hisszük mindnyájunk előtt ismeretes. Elsősorban a szerzőnek 12 évi munkája és jelentős összegű saját pénze van benne, párosulva a volt ludovikások munkájával és pénzével, akik sokoldalú áldozatkészségükkel támogatták a szerzőt. A könyv még így sem tudott megjelenni addig, amíg egy, az USA- ban élő honfitársunk, v. Bánkuty Géza fel nem ajánlott egy $ 50,000 adományt a könyv kiadására. Hangsúlyozni kell, hogy ez a jelentős összeg „adomány” volt, amelyet soha sem kell visszafizetni! Ez történt 1998. márciusában. Ezután egy éven belül kiadásra került a könyv I. kötete 1999. tavaszán, 3.000 példányban, 810 oldal terjedelemben. A kiadás utáni időben, úgy az otthoni, mint a nemzetközi média felhasználásával változatos hírek és közlemények jelentek meg v. Bánkuty Gézáról azzal a céllal, hogy az ő nevét, személyét és múltját kompromittálják. Ez a rágalmazó hadjárat úgy próbálta célját elérni, hogy v. Bánkuty Géza múltbeli tevékenységét és szereplését egyszerűen meghamisította. Mivel ez a helyzet úgy a kiadott ludovikás könyvet, mint bennünket, volt ludovikásokat egyaránt érint, szeretnénk a való tényeket az érdekeltek tudomására hozni! A rendelkezésre álló adatok, iratok és okmányok alapján minden kétséget kizárólag megállapítható, hogy a v. Bánkuty Géza személyével kapcsolatos és ellene irányuló állítások, vádaskodások minden alapot nélkülöző, nem bizonyítható, rágalmak és hazugságok. Ezt bizonyítják úgy a magyar, mint amerikai bíróságok döntéseiről kiadott okmányok is. Mi volt ludovikások megütközéssel ítéljük el mindazokat, akik a v. Bánkuty Géza elleni és személyes becsületét is sértő rágalmazásokban továbbra is részt vesznek, és egyéni, önző érdekeiket szolgálják egy olyan személy ellen, aki hosszú évek óta az összmagyar érdekek szolgálatában élharcos volt és bátor szóvivőnek és nemeslelkű adományozónak bizonyult. v. Bánkuty Géza tevékenysége és cselekedetei arról tanúskodnak, hogy ő egy hazáját szerető és hazájáért sokat áldozó jó magyar, aki az emigrációban elért egyéni sikereivel is mint vállalkozó nagyban hozzájárult fajtánk és nemzetünk jó hírnevének gyarapításához. Mi a még élő, volt ludovikások szükségesnek tartjuk kijelenteni, egyetemesen és fenntartás nélkül, hogy úgy mint a múltban, továbbra is teljes bizalommal viseltetünk v. Bánkuty Géza iránt, neki hitelt és bizalmatadunk a jövőben is, és őmellette kiállunk az igazság védelmében.További fontos feladatunknak tartjuk a könyv II. kötetének kiadását, amelynek kézirata már befejezés előtt áll. AII. kötet terjedelme az elsőhöz hasonlóan 800 oldal körül lesz. A két kötet együtt egy több, mint 1600 oldalt felölelő, monumentális történelmi mű, amely századok múltán is hirdetni fogja majd a jövő magyar nemzedékeknek a Ludovika Akadémia, és a többi tisztképző intézetek dicső múltját. Egyben ez a történelmi mű maradandó emléket állít a két világháborúban elesett több mint 800 ludovikás honvéd tisztnek, és a több mint 100 kivégzett honvéd tiszt mártírnak. Őszinte öröm tölt el bennünket és köszönettel említjük meg, hogy vitéz Bánkuty Géza vállalta a II. kötet kiadását is, amelyre a közeljövőben kerül sor. Ez a bőkezű adományozás szinte egyedülálló a korunkbeli magyar emigráció történetében, további tanujelét adván e magyar hazafi és emigráns honfitársunk áldozatkészségének, és önzetlen munkásságának az örök magyar haza szolgálatában. Régi „Alma Materünkre emlékezve mi volt ludovikások egy szívvel, egy lélekkel ismételjük meg eskünket: A Hazáért mindhalálig! Rada Tibor ny.á. alezredes, szerző Tokay László ny.á. őrnagy, a szerző munkatársa v. Detre Gyula M. Kir. szkv. ht. főhadnagy vitéz Kiss Gábor M. Kir. csendőr főhadnagy a Csendőr Bajtársi Közösség központi vezetője Dobolyi Árpád volt ludovikás tiszt Átvéve: CAN AD AI MAGYARS ÁG-bál Az állítólagos antalli értékrend Nem imánk róla, - hiszen Antall már majdnem egy évtizede lehanyatlott, - de egyes csoportok, az MDF hajdani vezetősége, és főleg jelenlegi elnöknője nagy megszállottsággal beszél a követendő antalli értékrendről. Nos hát, miből is áll ez? Valóban értékek foglalata volt az a politika, vagy éppen az ellenkezője, azaz az előrelátható bukás előidőzője? Egy kicsit távolról kell kezdeni. Antall zsidó származását egyesek azzal akarták kétségbe vonni, hogy őneki már az apja is magas pozíciót töltött be Horthy idejében. Az igaz, csakhogy Horthy, kormányzása utolsó idejében nyugat felé kacsingatott, és neki jól jött az id. Antall, aki viszont már nem esett a zsidótörvények hatása alá, mert idevándorló ősei még annak idején - XVIII. szd. - katolizált. Ténykedéséről pedig tudjuk, hogy kiérdemelte a jeruzsálemi megdicsőülést. Hiába, a vér nem válik vízzé. Antall, föllépésekor még a politika iránt érdeklődő nemzeti tábor előtt is ismeretlen volt. Hogy hogyan került az MDF élére, az nagyon érdekes kérdés, de nem akarunk sok felé kitérni. De annyit mondhatunk: saját balekságunkból, ahogy ezt Szabó Dezső mondta volna, ha még élt volna. Antall, mindjárt föllépésekor föltűnt hatásos fogalmazásával, nagy magabiztosságával, egyesek szerint önteltségével. De nézzük a részleteket. Már mint megválasztott pártelnök és miniszterelnökjelölt - nyilván megbízatás alapján - járt az USÁ-ban. Hogy pénzügyi körökben miben állapodott meg, az más kérdés... A választások nagyszerű nemzeti győzelemmel végződtek 90 tavaszán. Antall miniszterelnök lett... De már pár nap, vagy hét múlva jött az első meglepetés. Ugyanis, ő, már mint nagy ember, előzetes jelzéssel teljesen ellentétben: leült tárgyalni a legyőzött kozmopolita ellenzékkel, mondhatnám: nemzeti ellenséggel, az SzDSz-el. Csak úgy suttyomban, fölhatalmazás nélkül. Volt is fölháborodás az MDF-benn! El akarták tőle venni a pártelnökséget. De ő értett a manipulációhoz. Revolverezett: ha elveszik tőle a pártelnökséget, akkor lemond a miniszterelnökségről is. Ez valóban nagy zavart okozott volna a hazai politikában, de a külföldi hatása sem lett volna éppen jó. Az MDF vezetősége nem vállalta a szükséges és üdvös műtétet, aki pedig az életben, akarom mondani, a hatalomban való maradást jelentette volnaé. Győzött a gyávaságot kihasználó nagy varázsló (egyesek szerint szélhámos, mások szerint áruló)... Antall viszont nyeregben érezte magát. És gátlástalanul ment tovább. Alig pár nap, és egy botrányosan káros bejelentést tett: mi lovagias nemzet vagyunk - a fogás is, csak meg kell dicsérni a magyart - és vállaljuk az ország külföldi adósságát. Azt, amit a kommunisták csináltak, a magyar nép tudta és beleegyezése nélkül... Akkor, amikor a nagyobb összeggel tartozó Lengyelország és Szovjetunió kért és kapott könnyítéseket. Azóta adósságcsapdában vagyunk: a régi adósságokat újabb kölcsönökkel egyenlítjük ki, rosszabb föltételekkel. De Antall mindent meg tudott „magyarázni”: Ezt is, meg a paktumot is nyugat követelte, - mert különben kivették volna a Magyar Nemzeti Bankból 800 millió dollárjukat. Az lehet, - de nem biztos, - különben pedig az ország függetlenség valamivel többet ér, - ám az is igaz, hogy abban az időben a távolkeleti tigrisek nagyon előnyös javaslatokkal közeledtek. De hát Antall, - talán faji alapon - a nyugati pénzmágnásokkal kívánt inkább együttműködni. Minek nekünk a japán rokonság?!... Azóta már ismerjük a híres közgazdászok, köztük amerikaiak véleményét is: ahová a valutaalap és a Világbank beteszi a lábát, ott egy réteg nagyon meggazdagszik, a tömegek pedig nyomorszint felé közelednek. Antall viszont ment tovább „nagyívű” pályáján. Bedobott egy nagy frázist, már a másodikat: a tizenöt millió magyar miniszterelnöknek érzi magát. És már is „bizonyított”, elment Kijevbe és megkötötte Ukrajnával a hírhedt alapszerződést. Ez elismerte a trianoni határt és nem biztosította az önkormányzatot a kb. 200.000 magyar számára a Kárpátalján. Abban az időben én a helyszínen jártam, és érzékeltem, mit váltott ki ez a gyalázatos szerződés az ottani magyarok között. Egy általános megfogalmazás így szólt: ez az eset hasonlít ahhoz, mikor a pap fölmegy a szószékre, és kijelente onnan, hogy nincs Isten! Gyalázatos szerződés volt ez, mondjuk még egyszer. Mert nem volt rá kényszer, sőt, 56-os teljesítménnyel dicsekedhetünk. Nem meglepő, hogy a következő szoclib kormány utánozta ezt a szerződést Romániával és Szlovákiával. De a legcsunyább, a legnemzetellenesebb cselekedete még hátra volt, Nagyon gondos előkészület után meghozatta az abortusz-törvényt. Ugyanabban a szellemben, mint a kommunista idevonatkozó rendeletéi. Hogyan? Ő nem tudta volna, hogy addig 5 millió abortusz volt nálunk, egy történetmileg kifogyott nemzetben Ez tudatos nemzetpusztító politika volt. Cinikus kijelentése elárulta: különös örömére szolgál, hogy ezt a kényes kérdést európai módon oldottuk meg. Mit? A nemzetgyilkolást? Az SzDSz-el kötött paktum szabad utat engedett az erkölcsi rombolásnak, a rádió és a tévé kozmopolita kezében való meghagyása révén, a privatizáció útján a régi elemek birtokba kerülése révén, - már csak egy dolog volt hátra: lehetővé tenni a magyarság kipusztítását. Lényegében ez volt az antalli politika. Nagy dumával lefröccsentve... De a magyar nép átlátott a szitán: már 90 őszén, a helyhatósági választásokon és a később országgyűlési választásokon hátat fordított a szédelgőknek... Csakhogy: az a mi, betegségünk, ahogy ezt Széchenyi megállapította: a közönybe való esés. Tétlenségbe esünk, ahelyett, hogy erőteljes, öntudatos ellenakciókba csapnánk át. Lefogyni, lebénítani a belső ellenséget, ami már hosszú ideje tombolt fölöttünk, nem elég a külső ellenség? Ez a megmaradás parancsa. És egyetlen módja. Dr. Komáromi Szilveszter Esztergom
