Szittyakürt, 2000 (39. évfolyam, 1-6. szám)
2000-05-01 / 3. (4.) szám
2. oldal «lîîVAKÔfct 2000. május-június háborús felelősség kérdésének egyik legalaposabb ismerője és kutatója, egy nyilatkozatában a következőket jelentette ki: „Tanulmányaim és kutatásaim során arra a meggyőződésre jutottam, hogy Ausztria, és Magyarország a háború felidézésérért felelősségre nem vonható. Magyarország különválasztva Ausztriától szerintem teljesen ártatlan a világháború kitörésében.” („P.H.” 1926. VIII. 7.) A habsburgi politika volt az, amely a magyarság és a nemzetiségek között elhintette a viszály magvait, mert támogatta a nemzetiségek körében felbukkanó újabb politikai áramlatokat, amelyek a magyar állam kereteit szétfeszíteni igyekeztek. A bécsi állambölcsesség nemcsak támogatta, de maga is terjesztette a magyar sovinizmusról szóló meséket, pedig Magyarország nem volt türelmetlen nemzetállam, hanem valódi birodalom, mely más országlakó népek népiségének megsemmisítésére sohasem tört, sőt ápolta azt. Az első románnyelvű Bibliát Bethlen Gábor erdélyi fejedelem nyomatta a román kisebbség számára. Az első cirillbetűs szerb Bibliát szintén pesti nyomdában készítették a délvidéki szlávság számára. A legfőbb bizonyíték nemzeti kisebbségeink egyenrangúságának az 1886. évi magyar nemzetiségi törvény, amelyet akkor egész Európában mintának fogadtak el, amely kimondotta a „nemzetiségek egyenjogúságát” az élet minden vonalán. A nagyon is toleráns magyar állam még azt is eltűrte, hogy a bukaresti tőkével Erdélyben létesített hírhedt Albina nevű román bank 1901 és 1912 között félmillió holdnyi magyar birtokot vásárolt fel és juttatott erdélyi románok kezébe. Létezett a Trianon előtti Magyarországon összesen 3321 nem-magyamyelvű, tehát kisebbségi népiskola. Az elrabolt Felvidéken létezett 2220 magyar népiskolából a csehek 1919/20-ban csak 728-at hagytak meg, a 43 magyar gimnáziumból kettőt és a 17 magyar tanítóképzőből mindössze egyet! Követte a példát az Erdélyt elorzott Románia, bezárva 1919-ben a létezett 296 magyar óvodát egy szálig, a 60 magyar gimnáziumból meghagytak összesen ötöt. Ide kívánkozik még egy hiteles adat az úgynevezett „erőszakos magyarosításról”, a 230.000 főnyi erdélyi szászságnak volt Trianon előtt 5 németnyelvű főgimnáziuma, 2 reáliskolája, 1 tanítóképzője, több németoktatású polgári iskolája és két gazdasági főiskolája. Hol volt itt az a kulturális elnyomatás, amelyet a bécsi diplomácia maga is szorgalmasan terjesztett. Trianon előtt a „politikai elnyomatás” idején az ország területe 413 választókerületre oszlott, minden kerület egy képviselőt küldött a Pesti parlamentbe. A 413-ból a magyarok csak 229-ben alkottak többséget, a többiekben nemzetiségi választók voltak túlsúlyban, és ha úgy szavaztak, akkor román, szerb, vagy szlovák képviselőt küldtek a parlamentbe. Az érvényes választójogi törvény az egész országra kötelezően - mint Európa legtöbb államában - az ími-olvasni tudáshoz, és az adózáshoz kötötte a választói jogot. Hol volt ott elnyomás, amikor a szegény szlovák Árva-és Liptómegyében a tót választó már 60 fillér egyenes adó mellett szavazhatott, ugyanakkor a gazdag magyar Csanád-megyében minimum 68 korona egyenes adó jogán szavazhatott csak. Ide kívánkozik a balrahajlók kedvéért ma is egy idézet pontosan Marx kebelbarátjának, Engelsnek egy mondata, „A demokratikus pánszlávizmus” című könyvéből véve: „Hogy a magyarországi szlávok életben maradtak s nem vesztek el a történelemben, ezt a magyaroknak köszönhetik, és nem a cseheknek, akik a pánszláv rögeszme megszállottjaiként eszeveszetten gonosz dolgokon törik a fejüket.” Trianon óta Délkelet-Európa nemzetiségi kérdése mérhetetlenül bonyolultabb, mint azelőtt volt. Egy helyett több államnak a nyakába szakadt a nemzetiségi kérdés terhe, és épp emiatt az egész nagytér valamennyi országa elvesztette a megbékélés elemi feltételeit. Mérhetetlenül többen nyögik ott a kisebbségi sorsot, mint valamikor is az ezeréves szentistváni birodalomban. Az „utódállamok” tehát nem jogállamok, inkább népi-nemzetiségi börtönök. Eleve nem lehet észnél az, aki olyat állít, hogy a trianoni békediktátumban vagy a második világháborút követő békediktátumokban a népek önrendelkezési elve és önrendelkezési joga érvényesült. Mindkettőnek épp az ellenkezője történt! Sem új népi államok nem támadtak, sem pedig nem rendelkeztek a kérdésben a népek. Még nemzetiségek sem. Egyedül néhány nemzetközi haramia. Trianonban egyharmadára amputált ország, megfosztva bányáitól, erdeitől - se sója, se vasérce, se kőszene nem lévén - örök szegénységre elátkozott, és pusztulásraitélt országcsonk. Ez ellen küzdeni nem csak politikai rezon, de erkölcsi kötelesség is, országhatárokon belül és kivül azon egyaránt! A második világháborút követő politika boszorkányperek megrendezésén kívül Magyarország egyetlen helytartójának sem jutott eszébe, hogy a Kárpáttér népei egyetemes javát szolgáló vízügyi, országrendezés a párizsi szupertrianonban kimondott tilalom ellenére is lehetséges ! A tiszavidék mostani árvize teszi nagyanis időszerűvé a Kárpáttér vízügyi rendezését, amely a trianoni béklyóból való szabadulásunk egyik lényeges lépése is lehet. Tudjuk, hogy ezek a területek teljes egészükben Sztálin által diktált 1947. február 10-i szupertrianon rendelkezései szerint a történelmi Magyrarországtól elszakított területekhez tartoznak és ezt a kényes kérdést az „alapszerződések” értelmében a független magyar kormányok hazaáruló politizálása miatt érinteni nem szabad. Ez a tilalom természetesen mit sem változtathat ősföldünknek a Teremtő keze által adott és emberkéz által meg nem változtatható geopolitikai egységén. Mindenekelőtt meg kell állapítanunk, hogy a nagy magyar alföld Széchenyi István kora előtt 1/3 részében árterület volt. A magyar kormány ezt az árvízveszélyt Széchenyi úttörő munkájának megkezdése (1840) óta folytatott céltudatos és nagyszabású árvédelmi munkáival már az első világháborúi kitörését megelőző időkben megfékezte. Ez idő alatt 48.000 négyzetkilométer országterületet, Hollandia ármentesített területének háromszorosát óvta meg az árvizek évenként visszatérő pusztításaitól, és fogta mezőgazdasági művelés alá. 16.200 km hosszúságú víztelenítő csatornarendszert, 140 átemelő szivattyútelepet, 6-7 méter magasságú árvédelmi gátrendszert épített 6500 km hosszúságban és a kárpáti vízgyűjtő területeken 800 hydrológiai állomást létesített. Nyolcvan esztendővel ezelőtt abban a reménytelen küzdelemben, amelyet a magyar békedelegáció 1920-ban a békediktátorok ötös tanácsával folytatott a békeparancs enyhítése érdekében, csupán ezen egyetlen szempont érvényesítésénél volt képes némi elismerést elérni. A Kárpátmedence gazdaságpolitikai egysége még a békediktátorok előítéletét is áttörte. Ez az igazság azonban, akárcsak a Nemzetek Szövetsége alkotmányának minden paragrafusa, a győzteseknek az utódállamokkal szemben már előzetesen elvállalt kötelezettségei miatt csupán a békeparancs 293. szakaszának módosításában nyerhetett elégtelen kifejezést. E módosítás értelmében a Kárpátok erdő és vízgazdálkodása az utódállamok kiküldötteiből alkotott Dunabizottságnak elkeresztelt állandó vízügyi bizottság ellenőrzése alá utaltatott. Ez is, mint a párizskörnyéki békének a magyarságra kedvező minden rendelkezése — mint aminők a kisebbségvédő rendelkezések voltak-, az utódállamokban a soha végre nem hajtott történelmi okmánytárba kerültek, mert a békediktátorok elfelejtették e rendelkezések végrehajtását megfelelő szankciókkal biztosítani. A győzők eziránti feledékenysége a második világháborút követő békediktátumok észjárásában is átöröklött tünetként jelenkezik. Kárpáttér népeinek meg kell adni - területi, politikai, kultúrális és gazdasági szempontból egyaránt - életlehetőségét, amitől a trianoni szerződés a világtörténelem e legkevésbbé indokolható békediktátuma megfosztotta. Orbán Viktor miniszterelnök a magyarországi Amerikai Kereskedelmi Kamara ebédjén bejelentette, hogy a kormány jelenleg a hossza távú nemzeti fejlesztési tervét dolgozza ki, és vitatja meg. „A kormány feje autópályák építéséről, vidékfejlesztésről, a tudományos kutatás, és fejlesztés, sőt a gazdasági megújulás támogatásáról, lakásépítésről, s ami a legfontosabb, kis- és közép vállalkozások fejlesztéséről beszélt, melyeket a leendő Széchenyi Istvánról elnevezendő hosszútávú terv tartalmazhat“ - olvasható a Magyar Demokrata ez évi március 30-iki számában. (Bencsik András: A Széchenyi-terv) A Trianont követő helyzetben, noha a Kárpátmedence egyetemes és átfogó vízrendészetének politikai feltételei hiányoztak a sokat bírált Horthy-kormány az alföldöntözés kérdésének megoldása érdekében nagyszabása kísérletet hajtott végre, amelynek tapasztalatai egy későbbi szerencsésebb helyzetben az egyetemes megoldás irányelvéül szokgálta. Az e célból létesített Öntözésügyi Hivatal a Közép- Tiszán Tiszafüred mellett a felduzzasztott Hernád vízerejével hajtott átemelő szivattyútelepet létesített, amely kb. 25.000 hektár öntözéséhez szükséges vizet volt képes a Tiszából az öntözőcsatornákba átemelni. Amidőn azonban az 1939. tavaszán Kárpátalja és az 1940. aug. 29-i második bécsi döntéssel Eszakerdély és a felső Tisza és mellékfolyóinak vízgyűjtő területe is visszakerült csonkahazához, a hortobágyi vízgyűjtő terveit félretették és haladéktalanul hozzáfogtak a kárpátaljai völgy zárógátak építésének előmunkálataihoz. E munkálatok a második világháború miatt és Kárpátaljának újbóli elrablása folytán befejezetlenül maradtak, Széchenyi István, a korabeli műszaki ismeretek mellett még nem gondolhatott az ármentesítés és az öntözés feladatainak organikus megoldására. Orbán Viktor kormárnyának „Széchenyi-terve” mintha a Legnagyobb Magyar végrendeletének végrehajtását szolgálná. E nemes szolgálatban alkalmazzuk a Kárpáttérben a Tenesse völgy vízrendészetének kitűnő eredménnyel végrehajtott példáját. A Kárpáttér vízrendszerének mintájául szolgáló hatalmas Tenessee folyó, amelynek vízszállítása nagyobb a Dunáénál, vízgyűjtő területe pedig három amerikai állam területére terjed ki, amelyek mindegyike nagyobb a Kárpáttér területénél. A Tennessee egységes szabályozásának végrehajtása három állam felségjogába ütközött. Azonos közjogi kérdés megoldását vetette fel, mint a Kárpáttér vízügyi országrendezésének feltétele. És ez a közjogi kérdése - az alföldi folyórendszer vízgyűjtőit feldaraboló három állam: Ukrajna, Magyarország és Románia között létesítendő államközi egyezmény. Az idő tájt Roosevelt adminisztrációja ezt a közjogi kérdést a „Tennessee Valley Authority”-nak nevezett olyan jogi személy létesítésével oldotta meg, amely a Tennessee szabályozás tervezését, szervezését, a szükséges területek kisajátítását, a kapcsolatos műszaki létesítmények felépítését, ellenőrzését és a kapcsolatos hitelműveleteket mindhárom állam felségterületén teljhatalommal hajtotta végre. A Tennessee szabályozás egyik megalkotója E. Lilienthal, a „Tenesseevölgy újjászületéséről” írt tanulmányában akaratlanul is a Kárpáttér fellendülésének gazdaságpolitikai feltételét állapította meg, amidőn ezeket irta: „A természet egyik alaptörvénye, hogy az ember és az ő természetes segédforrásai teljes egészet képeznek: hogy a föld, a folyók, az erdők, a talajkincsek, a mezőgazdaság, az ipar és az emberek elválaszthatatlan egységet alkotnak.” Miért nem lehet ezt a példát és ezt a józan tanácsot a Kárpáttérben követni és gazdaságpolitikai tekintetben állékonyabb ötvözetté tömöríteni. E népek történelmi egymásrautaltságát csak azok tagadják és támadják, akik bent egyetlen faj uralmát, vagy kint egyetlen hatalom gyarmatállami helyzetét szánták Magyarországnak. Kevés nép járta meg a szenvedések keresztútját annyiszor, mint a magyar. Nyolc évtizeddel ezelőtt 1920-ban is, amikor egy tragikus sorsfordulóval véreink milliói kerültek Románia, valamint ez eddig nem is létezett Csehszlovákia és Jugoszlávia uralma alá.Soprontól eltekintve minden vitás kérdés Magyarország kárára oldódott meg, és az ország saját etnikuma lakosságának egyharmada került idegen szolgaságba. A trianoni békeparancs kisérő irata, az un. „Millerand levél” kilátásba helyezte ugyan a szerződések esetleges módosítását, de a Népszövetséget a franciák és a kis-Entente dominálták. Így változás nem történt mindaddig míg Németország önhatalmúlag meg nem kezdte a békeszerződés korlátjainak ledöntését. Amikor a történelem és a sors kereke végig dübörgött rajtunk, a második világháborút követő párizsi békemű csak folytatása volt az elsőnek. Ez a dektétum még a revízió gondolatát is elvetette, eltiltotta! A kommunista államok közül egyedül Magyarországon volt olyan törvény, amely engedélyezte a művi vetéléseket. A százötvenéves török-uralom nem okozott annyi vérveszteséget a magyarságnak, mint a judeo bolsevizmus által végrehajtott „népegészségügyi” törvény. Magyarul ez azt jelenti,hogy már az anyaméhben el kell pusztítani a magyar életet, mert a születendő kismagyar számára nem tud elég iskolát, lakást építeni, és a családoknak nem tud megfelelő keresetet biztosítani. A Központi Statisztikai Hivatal szerint 1957 és 1961 között az élve születések száma 763.620, mig a művi vetélések száma 753.457 volt. Vagyis csak tízezerrel több születés történt, mint művi vetélés. 1955-re a nemzetgyilkossági törvény a magyar nép biológiai állományában 1,200.000 főnyi veszteséget okozott, többet, mint a két világháború magyar hősi halottainak száma volt. „Amelyik ország évenként több embert tesz sírba, mint bölcsőbe, az nem takarít a jövőre: föleszi a készet. Végül teljes magát.” - írta Illyés Gyula, a paraszti származású nagy magyar lángelme halálos Ítéletként a kommunista rendszer fölött. Ez a vádirat, halálos ítélet a mai polgári kormány abortusz törvényes politizálására is. A nemzeti lét kérdésessé vált a gyarmatosító külső erőszak és a belső meghasonlottság örvényeiben, a születések számának mai napig tartó csökkenésével és a fenyegető nemzethalál rémével. Történelmünknek a magyar jelenhez annyiszor döbbenetesen hasonló korszakában - amikor tízmilliós szint alá csökken a magyarság lélekszáma, és idegenek letelepítésével kívánják a népesedési egyesúlyt helyreállítani - mindig akadtak vezetőink, akik a kor igényeihez idomulva hajtották végre nemzetmentő faladataikat. A magyar föld minden egyes talpalatnyi helye legelsősorban az évezredes magyar sorsot hordozó magyarságnak szolgál otthonul. Ez volt az a lelki vezérgondolat, melyre a Horthy-kormány nagy programja a külföldön élő magyarok hazatelepítésének munkája felépült. Erdély felszabadulásakor a kolozsvári díszszemlén 73 magyar zászlóval vonult fel az első bukovinai menekült ifjúság, magasra emelt zászlóikkal jelezve az élniakarás és a hazavágyás szent gondolatát. Az újkeletű magyar honfoglalás munkájaként 1940 kora őszén elidult 180 év számkivetés után vissza a régi hazába. Semmiféle politikának, amelyeknek nincsenek meg a mély, még az ellenség tiszteletét és kiváltó erkölcsi alapjai, amely nem a nemzet évezredes jogaira és igazságaira támaszkodik, ezeket pedig nem emelt fővel és meggyőződéssel képviselik, nincsen létjogosultsága, se becsülete, se megnyugtató eredménye. Aki erről letér, az többé nem a magyar történelem örököse és munkása. Akinek nem az ország sorsa a fontos, hanem önmaguk. Akiknek Magyarország nem haza, a mindenek fölött való. Ezek örök templomi árusok, kik áldozati galambokkal spekulálnak és a magyar Golgothán „alapszerződésekkel” most is Krisztus-ruhán osztozkodnak. A trianoni békediktátumra emlékezve álmainkban is abban a régi szentistváni Magyarországban vagyunk otthon, amely számunkra nem Vácnál kezdődött, és nem Szegednél végződött, de a Tátralomnici csúcsnál, a Fogarasi havasoknál és Fiuménél, ahogy ezt még nekünk tanították. Hisszük, hogy a békediktatumok és a magyar faji erőt pocsékoló népgyilkosság bűnei miatt csaknem a kihalás stádiumába jutott nemzet a kitelepített és elüldözött magyar vérink hazatelepítésével új erőt meríthet, új idők országépítő nagy munkájához. Major Tibor
