Szittyakürt, 2000 (39. évfolyam, 1-6. szám)

2000-03-01 / 3. szám

10. oldal «ITTVAKOfcî 2000. március-április “NEM VAGYUNK „FASISZTÁK”- Jó és érdekes ez a lap - hallottuk sok fiatal testvér szájából a kritikát az 56-os eseményeket követő hónapokban - csak az a baj, hogy „fasiszta”. Senki sem haragudhat meg érte, ha egy régi példára utalunk. Egyik nagy francia tudós egy­szer elkezdte írni „Az emberi butaság története” című könyvét és el is jutott a 20-ik fóliánsig. Akkor aztán abbahagyta az egészet, mert rájött, hogy a témát 200 kötetben sem tudná kimeríteni. Egy magyar publicista pedig hatalmas - legalább 600 oldalas - könyvet írt arról, hogy az emberiséget hiedelmek kormányozzák. Hiede­lem az, hogy a középkor „sötét” volt, hogy a demokrácia a „legemberibb” életforma, hogy a vallás „népbutítás” és persze sötét hiedelem, vagy az emberi butaság történetének egyik fejezete az is, hogy a fasizmus valami rémületes és szörnyű munkásnyúzás volt. Azok a fiatal magyar testvéreink, akik a szovjet kobra bűvölő szemét még mindig nem tudták elfelejteni s akik idekint minden rosszra azt mondják, hogy „fasizmus”, sohasem olvasták Mussolini műveit. Semmit sem tudnak a Carta del Lavoro-ról és főként fogalmuk sincs arról, hogy az 1919-es évben az úgynevezett „fasizmus” hozta az olasz munkásnak a biztosí­tott munkabért, fizetéses szabadságot, öregségi biztosítást, a szabadidő mozgalmat, a Pontini mocsarak kiszárítását, az Egyház és az állam között kötött kiegyenlítő békét. A fasizmus hozott olyan diktatúrát, amely tulajdonképpen nem volt diktatúra, mert fölötte király uralkodott, a Pápa áldását élvezte és az egykori szakszervezeti vezérek együttérzésére támaszkodott és a szindikalizmus formájában pontosan azt valósította meg, amit a magyar októberi forradalom nem tudott elérni: a munkástanácsok és paraszttanácsok uralmát. Hogy ezeket „Fascio”-nak hívták, az nem jelent mást, minthogy az egységet, a különféle tár­sadalmi osztályok összefogását hirdették, a nemzeti egységet jelképezték. Ugyanazt, amit a magyar forradalom is akart. Mindezen felül a „Fasizmus” tulajdonképpen egy depolitizált tár­sadalmat akart, amelyben az államvezetés nem a politizáló pártvezérek marakodásában, vagy tehén-alkuszságán alapszik, hanem a nép hivatási rendek szerint választott uralmán. Mert - ugyebár - nem más, mint vak hiedelem, hogy a népuralmat csak a fogantyús szavazógép uralmán keresztül lehet gyakorolni és csak az a népuralom, amelyben 5-6 párt hazudik a szerencsétlen tömegnek és kergült demagógok, kapitalista nívón álló szaksz­ervezeti muftik konkurálnak egymásra, hogy tel­„Bűnös vagy szent?” A zsidóság is kérjen bocsánatot! A katolikus egyház Nyilatkozatot adott ki, a pápa bocsánatot kért és a Szent föl­dre megy vezekelni. „Bűnös vagy szent?” „Megtett-e mindent a Szentszék, hogy megakadályozza a zsidóságot ért második világháborús népirtásokat?” - teszi fel a kérdést a Corriere della Sera c. olasz napilap XII. Pius pápa szerepéről a holocaust kapcsán. Vatikáni és zsidó tudósokból álló vegyes bizottság fogja áttekinteni a pápa második világháborús politikáját, aki egyes zsidó szervezetek szerint „nem tett meg mindent amit megtehetett volna”, azaz, nem fordult Hitlerhez az üldözöttek megmentése érdekében. Sokan nem fogadták kitörő lelkesedéssel, amikor 1988-ban a Vatikán megje­lentette az „Emlékezünk, Gondolatok a Soahról” című nyilatkozatát, pedig a Szent­szék akkor meglehetősen önkritikusan értékelte saját szerepét. Azonban köztudott, hogy a katolikus egyház Európa-szerte szervezetten mentette a nácizmus üldözöttéit. Hitler öngyilkos lett, Szálasit és társait felakasztották, mert bűnösök voltak, elnyerték méltó büntetésüket. Kun Béla, Szamuely, Péter Gábor, Rákosi Mátyás, Gerő Ernő zsidó származású volt, magyarok ezreit küldték a halálba, milliókat nyomorítottak meg egy életre, üldözték a papokat, a vallásos embereket. Kádár ateista volt, de ő is gyilkolt: for­radalmárokat akasztatott, ezreket záratott börtönbe. Valamennyien megmenekültek a felelősségre vonás elől! A halál az halál, a gázkamrában is, az akasztófán is, a hozzátartozóknak pedig el nem múló fájdalom szeretteik elvesztése akár zsidóról, akár nem zsidóról van szó. A zsidóságnak nincs az egész világra kiterjedd egyházi vezetője, de minden országban van vallási vezetősége (főrabbi, MAZSIHISZ), amerikai és nyugati poli­tikai kapcsolataik pedig közismertek. Indokolt tehát feltenni a kérdést. „Megtettek-e mindent” a magyarországi zsidó egyházi vezetők azért, hogy ne kerüljenek börtönbe, bitófára magyarok, keresztények csak azért, mert búzát talál­tak a paraszt padlásán, mert imádkozni tanította a plébános a gyerekeket, mert védelmezték szent forradalmunkat?“ A Szentszék bocsánatot kért, „zsidó szervezetek és közéleti személyiségek üdvö-zölték az „Emlékezünk...” nyilvánosságra hozatalát. A magyarság jogos igénye, hogy a magyarországi zsidó vallási vezetők is kér­jenek bocsánatot, mert nem léptek fel a gyilkosságok ellen és „nem tettek meg min­dent” hogy a Nyugat megakadályozza a népirtást, a magyar holocaustot! A fájdal­mas múlt ily módon való lezárása a magyarság és a két világvallás híveinek körében megnyugvást, megbékélést váltana ki! „Az antiszemitizmus: csalás. Megalománia.” Szabó Dezső nagyot szív a szivarjából, megöblösödik a hangja. „Látja, az én elgondolásom töretlen. Egyik legfontosabb tételem a kővetkező. Először, olyan politikai rendszer, amely minden tényében növeli a nemzeti munkaegyetem tömegét őnsorsa irányítására, azaz arra, hogy a nemzet egész tömegében állammá fejlődjék és amely megszűntet minden szabad zsákmányolási lehetőséget, a politikai, a gazdasági, a kul­turális életben egyaránt ”... ...És az antiszemitizmus? „Az antiszemitizmus: csalás. Megalománia. Százötven millió szemita van, ezekből tizenötmillió zsidó. Azért, mert én egy-két zsidót utálok, már antiszemita vagyok? A zsidók csinálják az antiszemitizmust, hogy eltereljék különböző felelősségek vállalásáról a figyel­met. Nem vagyok antiszemita. “ (részlet egy interjúból, melyet Réti Sándor készített Szabó Dezsővel a nagy magyar író­val. Megjelent, a Pesti Posta c. lapban, 1937. november 3-án.) jes szétesésre juttassák az államot és a társadal­mat. A népuralomnak lehet olyan formája is, amelyben nem a hiedelmek, nem a politikai agy­bajok alapján választják meg az állam vezetőit, hanem a legszélesebb mértékű, titkos szavazat alapján a foglalkozási ágak - munkások, parasz­tok, iparosok, kereskedők, középosztálybeliek - választják meg parlamenti érdekképviseletüket. Ez a rendszer kizárja a marxizmus-bolseviz­­mus legkisebb lehetőségét. Megsemmisíti a marxizmus létalapját, az osztályharcot, amely 1848, a marxi Kommunista Kiáltvány óta szün­telenül lefelé szintezi a nemzeteket, osztá­lyokat, társadalmakat. Az úgynevezett korpo­rativ államban minden egyén szabad és érvényesíti személyi jogait és minden társadalmi osztály egyenlően a nemzet tagja. Ilyen rend­szerben nem lehetnek Rákosik és Kádárok, akik előjogokat követelnek azon a címen, hogy ők a munkásosztály fiai, de ugyanígy nem lehetnek iparbárók, feudális földarisztokraták sem, akik ugyanilyen születési jogon követelik maguknak az összes társadalmi osztályok fölötti hatalmat. A hivatásrendi államban a hivatásoknak sincsenek előjogaik. S ha a Fasizmusnak voltak kezdeti tévedései, azok csak arra vezethetők vissza, hogy a helyzet tehetetlenségi nyomatéka következtében Mussolini egyelőre kénytelen volt valamiféle diktatúra látszatában megvalósí­tani elveit és terveit. Azonban Magyarország sohasem volt fasisz­ta állam. Magyarországon nem a hivatásren­deken, hanem az osztályok egymás melletti versengésén, vagy békéjén alakult a Horthy­­rendszer. Az 1920 és 1945 között eltelt magyar korszakban Magyarországon sem fasizmus, sem demokrácia, sem egypárt-rendszer nem uralkodott. Az 1939-ben életrehívott ország­­gyűlést már titkos szavazással választották meg s abban helyet foglaltak a Magyar Élet Pártja, a Független Kisgazda Párt, a Szociáldemokrata Párt, a Nyilaskeresztes Párt, a Keresztény Községi Párt, a Demokrata Párt tagjai is. A ma­gyar rendszer még 1944. október 15-e után sem tudott fasizmussá alakulni, mert a Szálasi Ferenc által életrehívott háborús kormányban is ott voltak a Magyar Nemzeti Szövetség, a három nemzeti párt képviselői és senkinek, legkevésbé Szálasi Ferencnek nem jutott eszébe, hogy bevezesse a totális egypárt-uralmat. Koalíciós kormány volt ez, olyan mint a világ legtöbb „de­mokratikus” államában létezik. Magyarországon eddig egyetlen totális uralomra törő párt létezett: a Kommunista Párt. Igaz, ez olyan gyatra és szegényes társaság volt, hogy Rákosiék 1944. közepén moszkvai parancs-ra feloszlatták az egész szánalmas gyülevészt, amelyről később egy olyan hithű kommunista, mint Tito írta meg, hogy 1944. augusztusában összesen 42, azaz negyvenkét darab földalatti tagból állott. Magyarországon nem volt soha „fehér” fasizmus, sem fekete, sem barna, sem pedig zöld. Magyarországon ma is csak a „fasizmus” vörös fajtája uralkodik. Azonban azt hisszük, hogy a rossz értelem­ben használt „fasizmus” problémáját eldöntötte már egy olyan kiváló szakértő, mint Lenin, aki azt mondotta: „addig nem győzhetünk, amíg Mussolini nincs a mi oldalunkon”. És 1945 után még világosabban meghatározta a kérdés lényegét a Leninnél is bölcsebb Sztálin, aki azt mondotta, hogy „aki nem bolsevista, vagy nem szereti a kommunizmust, az - fasiszta”. Ezért ajánljuk fiatal barátainknak, hogy hagyjanak fel a „fasizmus” emlegetésével, mert éppen nekünk, magyaroknak jogunk van minden ilyen jelzőre azzal felelni, hogy aki fasisztát mond, az saját maga bolsevista. Tehát egy rosz­­szabb, gyilkosabb és betyárabb terrorizmus képviselője. Itt, Nyugaton is. Mert mi nem voltunk soha tagjai a Fascionak, de ők vagy tag­jai, vagy kiszolgálói voltak a kommunista totális diktatúrának. Mi nem vagyunk fasiszták, nem voltunk és nem is leszünk azok. Mi olyan magyar rendszer­ről álmodunk és olyan rendszert szeretnénk megvalósítani, amely nem egy pártot, nem egy világnézetet, nem valami egyfajta-színű totalita­rizmust képvisel, hanem „szintézist”. Mind­egyikből átveszi azt, ami jó, ami a magyar vi­szonyok között használható lesz, amely a hivatásrendek keretében megvalósítja a titkos szavazást és megteremti a demokratikus béka­egér harcoktól mentes nemzeti és szociális egységet, a foglalkozási ágak természetes egyensúlyát és egyenlőségét, kiküszöbölve ezzel minden diktatúra, de minden demokratikusnak csúfolt párturalom lehetőségét is. Ha erre valaki azt mondja, hogy ez fasizmus, akkor nem tudunk mást tenni, mint mélységesen sajnálkozni az illető agybéli képességei fölött s a magunk útján tovább haladni az egyetemes, egységes, osztályharcok által meg nem osztott, keresztény erkölcsű, szociális magyar Nemzetért. A Szerző az írást 1957-ben tette közzé. Koncepciós per 2000-ben? Megdöbbentő ítéletnek lehettek tanúi mindazok, aki ott voltak amikor a Fővárosi Bíróság ítéletet hirdetett, a közel három éve húzódó perben, melynek elsőrendű vádlott­ja Ekrem Kemál György volt. A vád: Fegyveres szervezkedés a fennálló állam­rend erőszakos megdöntésére. Emlékezni kell arra, hogy 1945-től 1956- ig és a forradalom leverését követően a Fő utcai ÁVH boszorkánykonyháján ezzel a váddal ítélték el és küldték a halálba százával mindazokat, - köztük Ekrem Kemál György édesapját is, akiket a rend­szer ellenségének tartottak. Ezután nézzük meg a jelenlegi per tényeit! Elöljáróban meg kell jegyezni, hogy a per előkészítői, a nyomozóhatóságok készítették elő a pert, ami, ha nem volna tragikus, nevetséges volna! Ugyanis a szervezkedéshez legalább két ember szük­séges. Ezzel szemben Ekrem Kemál György önmagával szervezkedett, mivel a tárgyalás során kiderüli, hogy másoknak a „szer­vezkedéshez” semmi, de semmi közük nem volt. Az államrend erőszakos fegyveres megdöntését néhány tucat rozsdás, használ­hatatlan kispuska és pisztolylőszer bizonyí­totta, amihez egyetlen kilövőeszköz sem volt. Tehát egyetlen személy, egyetlen fegyver nélkül szervezkedett a fennálló államrend erőszakos, fegyveres megdön­tésére. Erre a „ teljesítményre még az 1940-50-es évek ÁVH-s nyomozói sem voltak képesek. Azok legalább a házkutatás során odacsempésztek néhány „ bizonyítékot” a gyanúsított lakásába. A mostani nyomozók csak néhány lehallgató készüléket helyeztek el Kemál lakásában, és az ott felvett, jórészt élvezhetetlen - magán­jellegű beszélgetés képezte a vád alapvető bizonyítékát. Végül is az ítélet két év felfüggesztett börtön és 500.000 Ft. pénzbüntetés a rendszerváltott igazságszol­gáltatás nagyobb dicsőségére! A Princzek, a Tocsikok, a maffiózók, a milliárdokat sikkasztok és csalók, közben vígan élik életüket. tudósító

Next

/
Thumbnails
Contents