Szittyakürt, 1999 (38. évfolyam, 1-12. szám)
1999-11-01 / 11-12. szám
1999. november-december »IttVAKifer 3. oldal veszi kezdetét; az ily történelmi cselekvés pedig, lényege szerint, a világhistória összes tanúságai alapján, sohasem tartozott a fejlesztő, a jövőt előkészítő és biztosító jelenségek közé. Az erdélyi vezető elem meggyöngülése érthető. Bizonyos tekintetben, - különösen területileg, - kívül esett az újabb idő rohanó alakulásainak sodrából; az állam részéről csak akkor jutott gondozáshoz, amikor az állam ráért, vagyis végső szükség esetében, sokszor legutolsó sorban, holott a helyzet éppen az ellenkezőt követelte volna azon okon, amelyetKossuth Lajos négy szóval fejezett ki, oly meggyőzően és világosan, hogy jelentősége legott szeme előtt állott minden gondolkozó hazafinak. A négy szó ez: „Erdély Magyarországnak jobb keze.” Ha nem is végleg elkésve, de bizony későn jött a felocsúlás. Az erdélyi rész magyar társadalma fölocsúdott, föleszmélt s az E. M. K. E. megalkotásával a cselekvés - hogy ne mondjam, önvédelem - terére lépett. Ez a föleszmélés életerőt jelent, s ahol ez van, ott van van biztos jövő is, kivált akkor, ha a magyar társadalom egésze fölfogja, magáévá teszi és az állam is helyt áll. A főfeladat mindig az lesz: czéltudatos kultúrális fejlesztés, mert csak ennek nyomán, eredményeként terem a haladó, a gazdasági és minden uraló erő. Ez a magyar sor. Az oláh sor alakulása igen érdekes, és reánk, magyarokra nézve igen tanulságos. Az erdélyrészi államellenes nálkozás csak a „mártírság” pontján kezdődik, mert ez ellene van annak az erős államalakulatnak, amelyet magyar birodalomnak ismerünk és nevezünk, s amely lényeges alkotórésze Európa állam-csoportosításának és a történelem összes tanúságai szerint, egyedüli biztosítéka annak, hogy Európa e részén valódi alkotmányos szabadság legyen az uralkodó. A magyar faj a legnehezebb viszonyok között is bebizonyította, hogy erre törekszik, és midőn elérte a szabadságot, részesítette benne mindenkor azokat is, akik nehéz időkben az elnyomókhoz szegődtek, hogy aztán a magyarral együtt maguk is elnyomassanak. így áll ma a harctér kérdése, a harc jellege. A magyarság, mint államalkotó elem, az az egyik oldalon áll ezredéves történelme világos tanúságaival, melyek a szabadság és felvilágosodás érdekében teljesített miszsziót jelentenek, még pedig az emberiség szolgálatában is. A másik oldalon áll az oláhság „római” követeléseivel, melyekre itt sem az ethnologia, sem az anthropológia mértékeit alkalmazni nem akarhatom, mert messze vezetne. De egyet el kell ismemi, hogy t. i. az oláh irredantista propaganda, mely Magyarország egységének megbontására tör, tervszerűen, szívósan és nagy körültekintéssel működik. Súlyát kiválóan arra fekteti, hogy új nemzedéket neveljen, mely telítve legyen irredentisztikus tartalommal; neveli pedig itt és a Havasföld ifjú államában is, amint az utóbbit a mellékelt térkép-másolat bizonyítja. ebben a lapban is, s az a tapasztalati tény, és az a czikk szólította ki Kossuth Lajosnak örök szépségű levelét, amelyből aztán az E. M. K. E. szerény „Kossuth alapítványba telt ki. Az „eloláhosodás” romboló menete évtizedeken át tartott Erdélyben, világosan bizonyítva, hogy a magyarság vezető, így fenntartó és fejlesztő eleme, a birtokos osztály, az értelmiség meggyengült, meghanyatlott és elalélt; ami egyértelmű a népelemnek sülyedésével, aláhanyatlásával, sőt elfajulásával. Mert valóságos elfajulás az, ha egy népelem, melynek egy ezredévet felölelő története fönséges és magasztos, a világrész alakulására is döntő volt, hozzá mér kétségbevonhatatlan és a nép tudatában is élő, lesüllyed oly népelembe, melynek törzénelmi fejlődése vitás, homályos, s melynek összes népies tradíciója a múlt századig sem ér föl, mert valójában csak Janku és Axentje föllépésével, Nagy-Enyed pusztulásával és a magyarság 1848-49-ki irtásával mozgalomban nincsen egyetlenegy számbavehető oláh szereplő, kinek szép atyja ne nevelkedett volna valamely erdélyi magyar birtokos család portáján. A fejlődási menet az, hogy az ügyesebb oláh béres csürbíróságig, ennek fia komornyikságig vitte, ki ismét fiát iskoláztatta, s kiből azután „honoration” vált, hogy napjainkban „mártírrá” alakuljon. Nem kicsinylés az, mely e genezis kifejtésére ösztönzött; az igazi demokrata örül az ily fejlődési menetnek, s örül Darwin híve is. A sajA térképnek súlyt kölcsönöz, hogy a király és királyné arcképét is mutatja: egyébként kötelező taneszköze a romániai városi és falusi népiskoláknak, ábrázolván a „román földet” — „Terile romane”! E földnek nyugati és északnyugati határát azután a Tisza és folytatólag a Latorcza alkotná s így a magyar Szegednek egyik egyik része már oláh földre esnék, Debreczen teljesen benne van; Makó, Hódmezővásárhely, Mező-Túr, a Nagy-Kunság, a Hajdúság, Szabolcs, Bereg, Máramaros, az egész Erdély, délnek Ternes, Torontál, Krassó-A román belpolitika a magyar kisebbséggel szemben Trianon óta semmit nem változott. Fö cél a magyarság beolvasztása, elrománosítása. Ehhez a politikához járult hozzá a Magyar Kormány is az „alapszerződésekkel” amikor örökre lemondott a határok módosításáról és ezzel az Erdélyben élő több millió magyarról, mert sorsuk előbb-utóbb a beolvadás lesz! Az elrománosodási folyamat már a múlt században is ijesztő méreteket öltött, pedig Erdély még Magyarország szerves része volt. Ezért tanulságos Herman Ottó 105 évvel ezelőtt a „Vasárnapi Újságban” írt cikkét elolvasni és a következtetéseket levonni. OLÁH „IRREDENTA” (Ehhez egy oláh iskolai térkép) Egy negyedszázad múlt el azóta, hogy lovam bevitt egy igazán „istenhátamögötti” erdélyrészi faluba, hol a „magyar templom” küszöbét fölverte a fű, falán nagyot repesztett az árva elhagyatottság, a kirohadt tető lyukain pedig ki s be járt a szél, alkonyaikor a kuvik, a nép „halálmadara”, mely megszállt s egyet kuvikol, hírül adja a biztos halált. A jövetelemet megelőző vasárnapon kötött a falu utolsó magyar leánya katrincát, az utolsó magyar legény bocskort, vagyis: lemondott ősi vallásáról, nemzetiségéről s ,,eloláhosodott.” - Megírtam valamikor Szörény mind csupa merő oláh föld! így oktatják az ifjú oláh nemzedéket több mint egy évtizede! Evvel együtt jár az, hogy az ifjú nemzedéket a magasabb fokon franczia és olasz főiskolákban neveltetik, hogy mint állítólag latin fajt, a nyugat hatalmas latin népcsaládjaival szerves kapcsolatba hozzák, az illető nyelvek alapos ismerete és jól ápolt társadalmi összeköttetések révén pedig szorosan összefűzzék. A cél és az eszköz teljesen világos. És ha kérdjük, vajon e körültekintő, tervszerű eljárással szemben és akkor, amikor a propagandának már sikerült az erdélyi Mezőség legutolsó földalatti viskójába is bevinni az elszakadás eszmélyét, mondom, ha kérdem, hogy elégségese az, amit a magyar állam és a magyar társadalom evvel szemben múltja és jövője érdekében tett? Az én feleletem a leghatározottabb: nem! HERMANN OTTÓ És mit tesz ma a Magyar Kormány? Kérdezi a szerkesztőség! Bartis Ferenc ÉS MÉGIS ÉLÜNK Széttépve és összetörtén, Győzelmektől meggyötörtén, Már magzatként, bajba ölten, Vándor bölcső-temetőben,/ Es mégis élünk. Dobra vernek minden vágyat,/ Árverezés a vasárnap, Nászukra is gyászhír támad, Üresek a gyermek ágyak, És mégis élünk. Fogaskerék, futószalag, Egyik elment, másik maradt, Bölcsőnk, sírunk porrá szakad, Zokognak a kövek, a szavak, És mégis élünk. Hogyha sírunk, kiröhögnek, Hogyha kérünk, fel is kötnek, Hogxha küzdünk, odalöknek, Történelmi kárörömnek, És mégis élünk. Magyar, szavad világ értse! Anyanyelvűnk szívünk vére, Anyánk szíve tetemére, Átok zúdult, vége, vége../ Es mégis élünk.
