Szittyakürt, 1999 (38. évfolyam, 1-12. szám)
1999-11-01 / 11-12. szám
A KÁRPÁTOKTUL LE AZ AL-DUNÁIG EGY BŐSZ ÜVÖLTÉS, EGY VAD ZIVATAR! A HUNGÁRIA SZABADSÁGHARCOS MOZGALOM LAPJA 1956. OKTÓBER 23. XXXVIII. ÉVFOLYAM 11-12. SZÁM - 1999. NOVEMBER - DECEMBER Ára: 2,25 US dollár Major Tibor AMIKOR •• •• A SZABADSÁG FEGYVEREI DÖRÖGTEK! Vass Albert Karácsonyi levél A fájón-dicsőséges szabadságharcunknak hatalmas irodalma született. Ezredfordulóra a történetírás egészében és részleteiben feldolgozta és megszabta az 1956-os Szabadságharc helyét a világtörténelemben, s nem egy történész és politológus a nagy francia forradalom mellé helyezi, mint a 20. századi történelem sarkalatos eseményét. A „Pesti Srácok” a huszadik század leghősibb csodájává tették a magyar szabadságharcot. Győzelmük a kommunista zsarnokságú Szovjetunió összeomlásához vezetett. Az Egyesült Államok elnöke John F. Kennedy, aki életét veszti később a politikai gengszterizmus fegyverétől, elnöki tisztségében így értékelte az 1956-os eseményeket: „1956. október 23. olyan napja az emberiség történelmének, amely örökké élni és hatni fog a szabad emberek és nemzetek között. Ez a nap volt a bátorság, a lelkiismeret és a győzelem napja. Nincsen ehhez fogható nap az emberiség történelmében. Amerika sohasem fogja elismerni a Magyarország feletti szovjet uralmat. Nem fogjuk elismerni csúcskonferenciákon, sem szerződéses nyilatkozatokban, nemhogy szavakban nem ismerjük el, de még csak gondolatban sem! Magyarország követelése, hogy független és szabad legyen, nem érzelmi megalapozottságú, de nem is politikai a magyar szabadság alapja. Magyarország függetlensége és szabadsága mélyen gyökerezik a történelmében, a kultúrájában és a jogban. Nem számít, bármilyen fajtájú bábkormányt is állítsanak fel Magyarországon, mi nem fogjuk Magyarország követelését figyelmen kívül hagyni. Amerika minden tisztességes és ésszerű módon siettetni akarja annak a napnak elérkezését, amikor Magyarország férfiai s asszonyai ismét a szabadság és az igazság fényében állnak majd. 1956-ban az „Emberi Jogok” mexikói Ligája évenként kiadásra kerülő nagydíját, amellyel rendszerint csak magánszemélyeket szoktak kitüntetni, a „hős magyar népnek” adományozta. így kívánták kifejezésre juttatni elismerésüket, a magyar nép rendkívüli érdemeiért, amelyet az emberi jogok védelmében szereztek. A Liga főtitkára, Ruben Zaureano, e döntést a következőkkel indokolta: „Ezzel a jelképes kitüntetéssel fejezzük ki őszinte csodálatunkat egy kis nép hősi bátorsága iránt, amelyet a zsarnokság és az elnyomás ellem vívott harcában tanúsított.” Akkor még a véres és tépett nemzetiszínű lobogók alatt a szabadságért harcoló pesti srácokat csodálta a világ... Az 1945- ös országvesztés előtti utolsó magyar békerendszerű, demokratikus és alkotmányos parlament a vörös hordák elől menekülve, az ország legnyugatibb területeinek elvesztése után, 1945. március 29-én volt kénytelen elhagyni az országot. Parlamentáris élete tulajdonképpen csak 1949. május 29-én szűnt meg, miután a külföldön megalakult ideiglenes kormány lemondott. A parlamentális élet jogfolytonosságát elvitatni, vagy tagadni nem lehet. 1947. Szent István napjára összehívott „Altöttingi Országgyűlés“ történetét vitéz kisbamaki Farkas Ferenc vezérezredes írta meg a történetkutatás számára. Az exilparlament által megválasztott volt miniszterelnök dokumentációs munkájában olvasható, hogy a nyugati győztesek két esztendeig elismerték a száműzetésben működő parlament létjogosultságát. 1947 őszén a Szovjetunió tiltakozására megvonták annak működése engedélyét. Münchenben, 1947. szeptember 3-án a szövetséges hatalmak által átnyújtott parancs utolsó pontja kimondotta, hogy „Mindennemű kormány megalakítására vonatkozó kísérlet azonnal megszüntetendő.” Az akkori vérzivataros időkben az országgyűlés volt a magyar nép egyetlen emigrációban élő alkotmányos és jogfolytonos szerve. A nyugati győztesek tiszteletben tartották a jaltai megállapodást és mindenben teljesítették a keleti szövetségesük, a világ legkegyetlenebb zsarnokságának kívánságait. Kiadták a Szovjetuniónak a menekült ukránokat, sőt még a semleges Svédország is a svéd kikötőkbe befutó orosz hajókra hajtotta a pár év előtt svéd menlevelet kapott letteket és egyéb balti állambeli menekülteket. Angliában, őfelsége kormánya külön repülőgépen vitette haza a lengyel exil kormány tagjait, akiket aztán Varsóban, a bolsevisták rövid tárgyalás után kivégeztek. A magyar parlamentáris élet képviselőire, az országgyűlés tagjaira a legnagyobb tisztelettel gondolunk. A hontalanságban nem akartak egyebet, mint megőrizni a független magyar állameszmét, a magyar alkotmányosság a magyar szuverenitás elvét, gondolatát és erkölcsi tartalmát egy szabad Magyarország számára. Az idegen földön megtartott magyar országgyűlésnek természetesen csak eszmei jellege volt és egyben tiltakozás az orosz szuronyok árnyékában, Vorosilov szovjet marsall legfőbb védnöksége alatt működő budapesti bábparlament munkája ellen. A törvényhozók alkotmányos kötelességüknek tartották, hogy az ország borzalmas kifosztása, a magyar nép mérhetetlen szenvedése idején tiltakozzon a népirtás, a kommunista terroruralom, és a jogbitorlás rendszere ellen. „Ha a parlament 1944. október 15-én leteszi a fegyvert, az oroszok 24 óra alatt eljutottak volna az ország nyugati hatáfoly tatás a 2. oldalon Testvér, ki ott messze a Donnál a hóban és fagyban őrséget állasz: midőn idehaza kigyúlnak szerte a karácsonyfák: gondolatok szárnyán föl-kereslek Téged. Röstellem a meleg szobát, az ünnepi asztalt, a családi kör biztonságos melegét, szeretnék odaállani melléd a hóviharba, a fagyos, szeles idegen éjszakába, szeretném kivenni dermedt kezedből a fegyvert, hogy legalább ezen az egy estén békében megpihenhess. Hiába csillog szemembe a karácsonyfa fénye, Téged látlak állani mozdulatlanul a messzi nagy folyónál. Karmos szél vágja orcádba az orosz puszták havát, körülötted köd és kietlen idegen vidék, s míg minden idegszálad feszülten figyel az ellenség felé, érzem, haza gondolsz. Tieidet látod meghitt otthoni körben, idős szüléidét, feleségedet, kis gyermekeidet látod, ahogy az apró karácsonyfa gyertyáit meg-gyújtják, füledben fölzsong a betlehemes ének s a szíved egy pillanatra, tudom, megnehezül .Érezned kell, Testvér, ott messze idegenben, hogy ma minden kis karácsonyfa mellől imádság és aggódó szeretet száll feléd, egy nemzet imája és szeretete. Reád gondol ma minden magyar ember, férfi és asszony, szülő és gyermek. Reád, ki messze idegen földön érettünk markolod a fegyvert, érettünk állsz, tűrsz, szenvedsz és harcolsz, szélben, hóban, fagyban, megtorpanás nélkül. Te őrződ ott messze a Don mellett a mi karácsonyunkat. Testvér s m i valamennyien, mikor meggyújtottuk a gyertyákat, áhítatos és mély ünnepi csöndben elküldjük Hozzád imádság szárnyán a hálát, mely lelkűnkből könnyesen kicsordul. Köszönjük Neked a karácsonyeste ünnepi békességét. Otthonunk melegét, a mindennapi kenyér megszokott ízét, a munkát és az életet. Mert mind ezt Te őrződ ott messze idegen földön, hóban és fagyban, tűzben, veszedelemben, kemény vállalással. S ha már nem oszthatjuk meg Veled a hóvihart, az ellenség golyóját: ígérjük Neked ezen az estén, hogy kétszer annyit dolgozunk, mint eddig, türelemmel és magyar öntudattal vállaljuk az életnek minden ránk háruló terhét, hogy könnyebb legyen a Te szolgálatod. Szívesen mondunk le kenyerünk feléről, mert tudjuk, hogy azáltal számodra jut szélesebb karéj. Ezen a karácsonyestén egy kicsit úgy érezzük magunkat meleg otthonunkban, mintha elárultunk volna Téged. Magadban állasz, irdatlan távol tőlünk. Ismeretlen hó lepte pusztaságban. Szorítod a fegyvert pihenés nélkül. Érettünk. Percenként farkasszemet nézel a halállal. Mindég, mindég mindent érettünk. Testvér, szeretném, ha ez a lélek szárnyán induló levél csillagnyitáskor, még ma este, eljutna Hozzád. Szeretném, ha ezen az estén meg-éreznéd, hogy Neked gyúl ki minden karácsonyfa, s idehaza minden szív ma teéretted fáj, aggódik és Téged ünnepel. Érezned kell Testvér, ahogy ottan állasz idegen földön, hogy egy nemzet szeretete áll őrséget melletted, érezned kell, ha rohamra indulsz, hogy láthatatlanul ott megyünk valamennyien Veled s érezned kell, érezned kell, hogy nem lehet számodra más út, csak a győzelem és a diadalmas hazatérés útja, mert egy nép lelkeküzd az oldaladon s a lélek, úgy-e tudod Testvér, legyőzhetetlen .Szeretném, ha ma megéreznéd mind-azt, ami sóhajban és gondolatban feléd indul ebből az országból. Faluról, városról, kunyhóból, palotából, gyermeki szívből, szülői szívből, testvéri, bajtársi érzésből. Ezer és ezer kilométerek feszülnek közöttünk s Te ott a távoli havas pusztaságban bizonyára megkeresel egy csillagot, mely hazafelé mutat. Fényére rákötöd vágyaid forró terhét, hogy valahol egy ablakon beejtse azokhoz, akik ma nélküled ünnepelnek. Mi pedig, itthonmaradottak, ma megterítjük helyedet az asztalnál, aztán a karácsonyfa gyertyáit meggyújtjuk s állunk előtte szótlanul. Meggyújtjuk lelkűnkben is a hűség és a szeretet gyertyáját s fényét elküldjük Hozzád, végtelen orosz pusztákon keresztül, hogy melegedjen mellette a szíved, őrségben álló mozdulatlan alakod felködlik előttünk a távolságon át s míg gyerekek száján felcsendül a betlehemes ének: ahányan vagyunk, mind, az egész nemzet, megindultan tisztelgünk Testvér, előtted. (ELLENZÉK, 1942. december 24. csütörtök, címlap)
