Szittyakürt, 1999 (38. évfolyam, 1-12. szám)

1999-08-01 / 7-8. szám

8. oldal $*ITTVAKÖfcf 1999. augusztus A történelemhamisítás folytatódhat Az 1956-os Magyar forradalom és szabadságharc alapjaiban rendítette meg a kom­munista világrendszert. Itt kapta a Szovjetunió az első súlyos, megrendítő csapást, ami soha nem gyógyult be és egyre üszkösödve elvezetett a kommunista rendszer és a Szovjetunió végső összeomlásához. Ennek a forradalomnak a hősei azok a Pesti Srácok voltak, akik benzines palackokkal és az ellenségtől elvett fegyverekkel, halálmegvető bátorsággal vették fel a küzdelmet a világ legerősebb szárazföldi hadseregével és magyar csatlósaival. Ezek a fiatalok október 23 és 28 között győzelemre vitték a forradalmat. Ezzel szemben voltak a reform-kommunisták, akik belátták, hogy a kommunista rendszer nem tartható fenn, csak akkor, ha levetkőzi a Sztálini bolsevista rendszer embertelen túlkapásait. Ezért a rendszert meg kell reformálni! Azonban tisztán kell látni, hogy ezek a reform-kommunisták nem gondoltak a kommunista rendszer felszá­molására, a párt vezető szerepének fel-adására, a több-pártrendszer bevezetésére, a Szovjetunióval való szakításra, a KGST-ből és a Varsói Szerződésből való kilépésre. A for­radalom győztes szakaszában, okt. 23 és 28 között ezek a reform-kommunisták védték a kommunista rendszert. A Szovjet Hadsereggel és az AVH-val szoros együttműködésben lőtték és lövették a felkelőknek és ellenforradalmároknak nevezett szabadságharcosokat. Amikor nyilvánvalóvá vált, hogy minden igyekezetük ellenére az egész országban győzött a forradalom, és felrémlett, hogy a kommu­nisták, reform kommunisták és mindenféle kol­­laboránsok együtt kerülnek a történelem sűlyesztőjébe, a reform-kommunisták taktikát változtattak. Elismerték a forradalom győzelmét. Volt szövetségesüket az ÁVH-t cser­benhagyva, - odavetve azok tagjait a nép haragjának, - átálltak /csak látszólag/ a for­radalom oldalára. Mint a „forradalom előkészítői” vezető szerepet akartak kapni a bekövetkező változásokban. Ehhez meg kellett szabadulni a forradalom legkövetkezetesebb harcosaitól. Hiszen ezek nem a kommunizmus megreformálásáért, hanem annak megdöntéséért fogtak fegyvert. Ezért a „Nemzetőrség” felál­lítása kapcsán le akarták fegyverezni a 18 év alatti harcosokat, pedig ezek adták az igazi for­radalmárok derékhadát. Szerencsére e tervük csak részben sikerült és amikor november 4-én a Szovjet Hadsereg újabb hitszegő támadást indí­tott Magyarország ellen, ismét a Pesti Srácok vették fel a reménytelen küzdelmet a sokszoros túlerővel szemben, mivel a 100.000 fős had­sereg, áruló reform-kommunista vezetőinek aknamunkája nyomán, jóformán puskalövés nélkül tette le a fegyvert. Dicsőség annak a néhány száz katonának, akik esküjükhöz híven az ellenállást választották, ezzel megmentve, - legalább részben - a hadsereg becsületét. A forradalom vérbetiprása után, Kádár János ígéretének ellenére, felelőségre vonták mindazokat, akik részesei voltak az „ellenfor­radalomnak”. De micsoda különbség volt a for­radalmárok és a reform-kommunisták felelősé­gre vonása között? A kommunisták egymás közötti marakodása a hatalomért beigazolódott! Ennek során a reform kommunistákat is elítélték, de rövid időn belül legtöbbjük amnesztiával vagy egyéni kegyelemmel szabadult, kivéve azt a néhány vezetőt, akiket elrettentő példát mutatva kivégeztek ill. nem részesítettek soron kívüli amnesztiában. Ezzel szemben a forradalmárokkal, /az ő szóhasználatukban ellenforradalmárokkal/ szemben a legkíméletlenebb bosszúhadjáratot kezdték meg. Több mint 20.000 embert börtönöztek be, legtöbbet 10-15 évre. „ Törvényesen”? közel 400 embert végeztek ki. - Az agyonvertekről, az „öngyilkosokról,” az eltűntekről, a „szökés közben agyonlőttekről” nem szól a krónika. Hasonlóan az AVH-s és Pufajkás sortüzek /Mosonmagyaróvár, Tiszakécske, Salgótarján, stb./ áldozatairól. És most nézzük, mi történt 1989 az úgyn­evezett rendszerváltás után? Amikor a kommu­nista rendszer recsegni-ropogni kezdet, Magyarországon a kommunisták segítségül hívták azokat a reform-kommunistákat, akiket 1956 után tessék-lássék elitéltek, de lelkileg soha nem szakadtak el egymástól, Vásárhelyi Miklós, Hegedűs B. András, Litván György, Kovács István, Váradi Gyula és társaik. Létrehozták az un. Történelmi Igazságtétel Bizottságot és megkezdték az öt kivégzett kom­munista társuk rehabilitásáért folyó küzdelmet. Ekkor szó sem volt az 1956-os forradalom és a forradalmárok rehabilitálásáról, csupán az öt reform-kommunista kegyeleti temetéséről. Ezt a temetést változtatták ügyes taktikával nagy nemzeti megmozdulássá, amikor a Hősök terén öt kommunistát valósággal szentté avattak. A még élő forradalmároknak késhegyig menő har­cot kellett folytatni, hogy az őt kommunista mel­lett legalább egy üres koporsó jelképezze a for­radalom sok ezer áldozatát. E „nagy temetés’után indult meg a for­radalom történetének nagyüzemű hamisítása. Az SZDSZ politikai és eszmei, valamint Soros György anyagi támogatásával sorra jelentek meg az olvasókönyvek, tanulmányok, bibliográfiák, melyek mindegyike a reform-kommunisták munkásságát, „hősiességét” emelte ki. Egymás után tartották a történelmi, - nem egyszer nemzetközi - konferenciákat 1956-ról, melyek mindegyikén a reform-kommunisták érdemeit emelték ki . Megjegyezték, hogy volt néhány felelőtlen lövöldöző is, de ezek csak zavarták a kibontakozást. Minden igyekezetük arra irányult, hogy azt sulykolják az emberek tudatá­ba, hogy 1956 tulajdonképpen a reform-kommu­nisták kezdeményezése volt és 1956 előkészítői, hősei és mártírjai valójában a reform-kommu­nisták voltak. Ennek a hazugságnak életbenntartásához szükség volt arra, hogy az emberek megtévesztésére a TIB-be hívjanak néhány való­di forradalmárt. így került a szervezetbe pl. Rácz Sándor, Dénes István, Fónay Jenő, de ezek amikor rájöttek a TIB valódi céljaira, otthagyták ezt a manipuláló társaságot. Ekkor kezdődött a forradalom leghitelesebb alakjainak rágal­makkal, hazugságokkal, csúsztatásokkal, de legalább elhallgatással történő félreállítása. így került „balvágányra” Pongrátz Gergely, a leg­endás Corvin-köz főparancsnoka, Rácz Sándor, A Nagy Budapesti Munkástanács 15 évre elitéit elnöke, Dénes János, az egyetlen 56-os for­radalmár, aki négy évig, Parlamenti képviselőként igyekezett 56 szellemét életben tartani és folytathatnám a sort. Ezzel szemben forradalmi hőssé magasztosult Vásárhelyi Miklós, Maiéter Pál, Kovács István, Váradi Gyula és hasonszőrű társaik, akik csak a for­radalom kibontakozásának fékezésében és annak elárulásában jeleskedtek. A Soros pénzen üzemelő un. 56-os Intézet e történelemhamisítás fő letéteményese. Nem véletlen, hogy 1994-ben, a Hom-kormány ha­talomra kerülése után, Soros pénze mellé 60 millió Ft. évi támogatást kaptak, hogy „munkájukat” még sikeresebben folytathassák.- Meg is dolgoztak a bizalomért! -Amikor 1998-ban a kommunista-liberális koalíció a választásokon vereséget szenvedett, az új kormány első intézkedései között szerepelt, hogy az un. 56-os Intézettől megvonta a Hornék által adott 60 milliós támogatás 90 %-át. Igaz, a megmaradt 6 millió is jelentős összegnek szá­mít, ha figyelembe vesszük, hogy a leghitele­sebb forradalmárokat tömörítő 56-os Magyarok Világszövetsége egyetlen Ft támogatást sem kap az állami költségvetésből. Azonban a történelem hamisításához a 6 millió kevésnek bizonyult. Ezért a Demszky Gábor vezette SZDSZ-es Fővárosi Önkor­mányzat 15 milliós támogatást szavazott meg az Intézetnek. Tehát tovább folyhat a történelem hamisítás! A természet kérlelhetetlen törvényei szerint az 56-os forradalom résztvevői egy-két évtized múlva meghalnak és akkor az utókornak, a tanulóifjúságnak, a történelmi események után érdeklődőknek, a kutatóknak, csak azok az írá­sok állnak majd rendelkezésre, amit az elmúlt években és úgy látszik a továbbiakban is, a történelem hamisító reform-kommunisták adnak ki nem egyszer hatalmas példányszámban és jóformán fillérekért. Amennyiben a kormányzat nem vet gátat e sötét manipulációnak, úgy cinkosságot vállal a történelem hamisítókkal az igazság meg­­gyalázásában és ezért felelőséget kell vállalniuk az utókor és a történelem színe előtt. Szalay Róbert. FÜGGETLENSÉGI BÁL LOS ANGELESBEN Évekre visszanyúló hagyomány, hogy a Califoniában élő magyarok min­den évben megünneplik azt a napot, amikor az utolsó Szovjet megszálló katona is elhagyta Magyarországot. Az ünnepi bál gondolata az 56-os Magyarok Világszövetsége alapító tagjától, a Szervezet Los Angelesi vezetőjétől Lassan Györgytől szár­mazik. Valójában ezen a napon vált igazán függetlenné hazánk! A Bált rendszeresen Los Angeles egy-egy nagy szállodájának díszter­mében tartják, ahol minden alkalommal több száz résztvevő, főleg volt 56-os harcosok és jelentős közéleti szemé­lyiségek is megjelennek. Ebben az évben a vendégek között volt Pongrátz Gergely az 56-os MVSZ örökös elnöke és Bánkuty Géza az 56-os MVSZ Világtanácsa elnöke is. A bálok anyagi bevételét kizárólag 1956 szellemének és emlékének fenntartására fordítják. Ennek kapcsán került sor Budapesten, aTabán legszebb helyén Magyarorszá­gon az egyetlen jelen­tősebb 56-os emlékmű felállítására, ahol min­den évben október 23- án összegyűlnek a Magyarországon élő és a világban szét­szóródott 56-os har­cosok, hogy megem­lékezzenek azokról a dicsőséges napokról, amikor a „Pesti Srácok” halálos sebet ejtettek a Szovjet Hadsereg és a Világkommunizmus testén, mely seb soha nem gyógyult be és elvezetett a kommu­nizmus 1991-es végső összeomlásáho tudósító NEM FELEJTÜNK! 150 éve 1849. Július 3l-én a Segesvár mel­letti csatában halt hősi halált 26 éves korában a magyarok lánglelkű költője Petőfi Sándor. Magyar fiatalok milliói szívták magukba verseiből a hazaszeretetei, a népért, a nemzetért hozott áldozatvál­lalás nemes gondolatát. Versei ma is világító fáklyaként mutatják azt az utat, amit minden becsületes magyarnak követ­nie kellene ahhoz, hogy nemzetünk meg­maradjon olyannak, amilyen dicső volt az elmúlt 1100 éves Kárpát-medencei törté­nelmünk során. Petőfi, ha ma élne, biztosan nacionalista, soviniszta, fajgyűlölő, fasisz­ta jelzőket kapna a liberális média bértoll­­nokaitól és a kozmopolita politikusoktól. Hiszen nap mint nap tanúi vagyunk, hogy mindenki, aki a magyarságért, a nemzetért szót emel, a fenti elmarasztalónak szánt minősítést kapja. Legyünk büszkék Petőfi „szélsőséges" nemzeti öntudatára és, ha az 0 szel­lemében neveljük ifjúságunkat, a nemzet fennmaradását nem fenyegeti veszély! Nemzeti figyelő Az elhagyott zászló Megtépve, megcsúfolva, Sivatag közepén, Magában áll a zászló, Melyet szolgálok én. Nagy és hosszú vihar volt, Mely rajta ennyit tépte, De bármint meg van rontva, Még most is látszik csonka Szárnyán az isten képe. És a szent jelnek egyre Gyérülnek hívei, Bálvány elébe mennek Térdet, főt hajtani. Hadd menjenek! nem méltók Egy sorban állni velünk. Ha a fecskék ledérek S éghajlatotcserélnek, Mi sasok nem cserélünk. Mily varázshatalmú e Díszeden csonka jel! A legdicsőbbek érte S alatta haltak el. Mutatja ez, mutatja, Hogy az igazság itt van, S ez isten oltáránál, Bár a világ odább áll, Megállók a síriglan! Szatmár, 1947. július A Magyar Köztársaság Miniszterelnöke Lassan György úr részére elnök ’56-os Világszövetség Californiai Szervezete Kedves Barátaim! Szívből köszöntőm a Függetlenségi Bál minden kedves résztvevőjét és rajtuk keresztül az Egyesült Államok magyarságát. Sorsfordító esztendők után egy éve ismét polgári kormánya van Magyar­­országnak. E kormányt hirdetett eszményeiben és stratégiájában az egyetemes magyarság érdekei vezérlik, és az 1956-os szabadságharc hőseinek szellemisége hatja át. Ezért is tekinti feladatának a családok helyzetének javítását, a gyermeknevelés támogatását és az ország biztonságának megerősítését. Továbbá a nemzeti érdekek érvényesítésére törekszik a határon túli nemzetrészek tekintetében is. Személyes törekvésem, hogy a mérsékelt és józan jobboldali erők összefogásával a rosszemlékű baloldali kurzus ne legyen a jövőben kormányzati tényező. A Bál, amelyen elfoglaltságom miatt megjelenni nem tudok, bizonysága annak, hogy a távol az óhazától él a magyar szellem azok körében is, akik kényszerű körülmények miatt és az emberibb élet reményében otthont váltottak. Hűségük és magyarságuk erőt ad számomra is kormányfői tisztségem méltó betöltéséhez. Köszönöm a meghívást és szeretettel köszöntőm Mindnyájukat. Budapest, 1999. május 19. Orbán Viktor

Next

/
Thumbnails
Contents