Szittyakürt, 1999 (38. évfolyam, 1-12. szám)
1999-06-01 / 6. szám
1999. június St IfTVAKÖfcf 9. oldal Bobula Ida Heteken át hatalmas tömeg tolongott a New York-i Metropolitan Museum kiállításitermeiben. A szkiták aranykincseit bámulták: Ez a kiállítás nemsokára Los Angelesben is látható lesz: Gondolom, hogy ottani magyar barátaim mind szerét fogják ejteni annak, hogy megnézzék. Érdemes ezért külön erőfeszítést is tenniük az elfoglalt amerikai magyaroknak, mert ilyen látványban aligha lesz részük sok-sok évig. A kincs jelenlegi tulajdonosa ugyanis Oroszország. A tárgyak nagyobb része egyszerű sírrablásból került az orosz magánemberek kezébe, akiktől már Nagy Péter cár elkövetelte és kincstárába szállíttatta őket. A kincs jelentős része azonban szovjet-orosz régészek szakszerű és bravúros ásatásaiból származik. A szovjet-amerikai kultúrcsere akció során elsősorban a szkita kincseket kérte kölcsön az Egyesült Államok megbízottja, Thomas Hoving, A Metropolitan Museum of Art igazgatója. Miért éppen ezeket? Egyszerű a válasz, írja Hoving a kiállítás katalógusának bevezetőjében. Ezek a tárgyak unikumok. Ő bejárt sok múzeumot, látott sok kincset, egyiptomit, görögöt, középkorit, sőt újkori uralkodók mesés kincseit is, de mindezekből egy sem éri utol szépség, mesterségbeli tudás és erő dolgában a szittyák csodálatos holmijait. Elmondja azután Hoving, hogy a szkítákról és elődeikről keveset tudunk, írást nem hagytak ránk. Kortársuk a görög Herodotos, a történelemírás atyja írt egy könyvet róluk, melyet erős kritikával lehet csak olvasni, mert sok benne a teljességgel hihetetlen, meseszerű és egymásnak ellentmondó adat, Herodotos, mint minden görög, megvetéssel ír minden idegenről. A szkíták szerinte nomad barbárok. De Hoving megjegyzi, hogy még ha aranytárgyaik egy részét görög míveseknél csináltatták is, elsőrangú ízlésű műgyűjtőknek kellett lenniök. Valóban így is van, a szkita kiállítás tárgyai egészen magasrangú műveltség tanúvallomásai. A magyar látogató elmegy a kiállításra, megszédül a szépségektől és eszébe jut a gyerekkorában hallott induló: „Szittya vitézek a harc riadalma ne rettegtessen benneteket...“ Hiszen a magyarságban egészen a mi generációnkig tartotta magát a szittya (Scytha) eredet tudata, amiről régi krónikásaink írtak. Ezekután pedig kapja a magyar látogató az egyik hideg zuhanyt a másik után. Minden felirat a tárgyakon, tájékoztatás a falakon, megjegyzés a katalógusban úgy van megszerkesztve, hogy kizárja a szkitamagyar rokonságot. Egyetlen kivétel a katalógusban a Plate 21-hez adott rövid magyarázat: a harcos fejét egy nő ölébe hajtja; e szokás emléke él egy magyar népballadában. Molnár Anna balladájáról van szó, ahol az Ájgo Márton „fejébe néz” (olyan népszokás amivel nem dicsekedhetünk). A legszebb, szkítákat ábrázoló aranytárgyakról azt olvassuk, hogy azokat görög aranymívesek készítették. Na de miért van ez így? Á középkorban, sőt az újkor elején is, minden tudományos tekintély egész Európában belenyugodott, hogy a magyarok a Herodotos által leírt barbár nomád szkiták utódai. - a bibliai Góg és Magóg átkozott népei voltak az őseik. Az orosz cárok által összeszedett szkita kincsek híre azonban lassan átszivárgón a nyugati országokba és meggyőzte az értelmesebb embereket arról, hogy az a nép, amely ezeket a műveket A SZKÍTÁKRÓL létrehívta, nem lehetett barbár, sőt nagyon tehetséges kellett hogy legyen. A szkíták kívánatossá lettek mint rokonok, elsősorban a szlávok számára, akik nem voltak fémművesek, tehát, szükségük van fémműves elődökre, akikre büszkék lehetnek. Az európai tudomány tehát rövid idő alatt kitudta a magyarságot a szittya örökségből a dicsőséges indo-európai (indo-german) népek családja javára. Ehhez még segítettek a magyar történetírók, akiknek sikerült megtalálni a nyugati krónikákat, amelyekből a mi régi krónikásaink kimásolták Scythia leírását. Ebből azt a következtetést vonták le szinte hihetetlenül hamisan a mi történetíróink, hogy a szittyó eredet tudata nem volt ősi, azt a krónikások találtak ki. Ez nincs szükségszerűen így, de a szittya eredet tanát a múlt századi Nagy Géza után már senki sem merte védelmezni. Történelmünk sok más értékével együtt a szittyák is Csáky szalmája lettek, elkaparintották tőlünk. Ezt teszi a jelenlegi kiállítás is. Olvassuk, hogy a szittyák valószínűleg Szibériából származtak, továbbá azt a határozott állítást, hogy iráni nyelvet beszéltek. Ezt mondja nekünk Farkas Ayma, aki Brooklyn College tanárnője, a katalógus előszavában. Nem szereti ezeket a barbár nomádokat, akiknek fejedelmei, szerinte „extravagáns“ fényűzéssel temetkeztek. Azt írja, hogy szkítaság egy volt a sok nomád csoport közül, melyek a steppéken éltek és az állatalakos művészet nem egy csoporté volt, hanem valamennyié. Erre azt kell mondanunk, hogy a szibériai származás lehetséges, de olyan távoli őskorból, amelyben Szibéria meleg volt és talán a legtöbb nép őshazája volt. Az „iráni nyelv“ vágyálom. Adataink gyérek és nem az irániságot bizonyítják. Ami pedig a szittya művészetet illeti, annak fő motívuma az állatküzdelem. A jó állatot, a szarvasmarhát, vagy a lovat, de leginkább a szarvast megtámadják a gonosz állatok, az oroszlán, párduc, sas, griff. A jó és rossz örök, tragikus küzdelme ez. Ezt a motívumot a szkita aranyművesek Mezopotámiából hozták, ahol megvan igen sok változatban, már a régi sumir időkben is. A szkita aranyművesség egyenes őse a rendkívül magas színvonalú sumir ötvösség, Nézzük meg Sir Leonard Woolle könyveiben a sumir ékszereket és azt a csodálatos aranysisakot melyet sumir mester készített Úr varosában Kr. e. 3000 év körül, amikor a görög nemzet és művészet még nem létezett. A szkíta művészet nem Kelet-Ázsiából jött a Kaukázus vidékére, hanem megfordítva amelyik pusztai nép átvette az állatküzdelem motívumot, annak mesterei a szkíták, vagy elődeik, a preszkiták voltak. A kiállítás katalógusában Boris Piotrovszky erősen hangsúlyozza, hogy a szkíta művészet eredete nem a közel-kelet. Nem mondja meg, hogy a közel-keleti eredetet kétségtelennek tartotta Rene Grousset a steppei népek kultúrájának nagy francia szakembere, elsősorban a Zawiyehben talált tárgyak alapján. Csak annyit mond Piotrovszky, hogy Zawiyeh dátuma a Kr. e. VI. század és hogy újabb szkíta leletek is vannak a steppékről, melyeket VII. századinak jeleztek. De semmit sem mond a luristáni bronzokról, melyek Kr. e. 1000. és 800. között kerültek a földbe és átmenetet képeztek a mezopotámiai és a szkíta műveltség között. Tehát kedves barátaim nézzétek meg a szkíta kiállítást és hallgassátok meg a tárgyak beszédét. Hallgassátok meg a görög Herodotost és az amerikai katalógus íróit A tárgyaknak hihettek, az írók mondanivalóit rostáljátok meg, mert azok mögött érdekek, indulatok és hiúságok vannak - nemcsak tiszta tudomány. Ne vegyük rossz néven, bennünk is van ilyesmi, ez emberi dolog. De ne hagyjuk magunkat félrevezetni. A szkíta-magyar rokonság ügyében idézem legnagyobb élő régészünk, László Gyula szövegét, akit különösen becsülök, mert tudományán felül józan magyar esze is van, neki hihetünk: „Mai történetíróink kivétel nélkül mind elvetik a magyarság szkíta származásának gondolatát mondván, hogy Anonymus Schythia leírását nyugati krónikások szövegéből másolta ki ... a magunk részéről - a romantikát mellőzve -, mégsem vetnők el a szkíta és hun ősök kérdését. Mert igaz ugyan, hogy Anonymus... másolt.., de nyilván nem tette volna, ha a magyar gondolkozásban nem élt volna a szkíta ősük hite. Könnyen meglehet, hogy ez éppen magyar forrásból jutott el Nyugatra.” (Vértesszőlőstől Pusztaszerig. Gondolat, Budapest 1974. 99-101 oldal.) Bobula Ida a Ricker College (Main), majd a Limestone College (So. Carolina) történelem professzora, a sumerologia világszerte elismert szaktekintélye és avatott tudósa azok közül a kevesek közül való, akik a legnagyobb magyar építő kultuszminiszter, az áldott emlékű .Klebelsberg Kunó gróf közvetlen munkatársai közé tartoztak. A sumér ötvösművészetről szóló könyvét (Sumerian Technology) a világhírű Smithsonian Institution publikálta 1960-ban. Szeretettel ajánljuk kedves olvasóink figyelmébe az Amerikába emigrált magyarságnak annyi sok tiszteletet és dicsőséget kiérdemlő magyar tudós írását. A Fővárosi Bíróság ítélete tett pontot arra a méltatlan támadásra, ami nagy tekintélyvesztést okozva majdnem az 56-os Magyarok Világszövetsége kettészakadásához vezetett. A Bíróság kimondta, hogy az elmúlt 1 és 1/2 év minden egységbontó kísérlete - a két legutóbbi kongresszust is beleértve - szabálytalan és érvénytelen. Az 56-os Magyarok Világszövetsége egyetlen és legitim vezetője Pongrácz Gergely. Továbbá kimondta a Bíróság, hogy az 1997-es állapotból kiindulva 1999. október 31-ig egy jól előkészített, alapszabály-módosítással és tisztújítással egybekötött kongresszust kell tartani! Ennek kapcsán nem érdektelen áttekinteni, hogy mi történt az elmúlt 1 és 1/2 évben, aminek a végére a mostani bírói ítélet tett pontot. Mint közismert, az un. rendszerváltáskor és azóta (sajnos) több 56-os és forradalmi szervezet jött létre. Ezek gyakran egymással vetélkedve, igyekeztek a másik fölé kerekedni. A tagság és a közvélemény egyre jobban kiábrándult az egymást leváltó, egymást lejárató vezetőkből, akik a mindenkori kormány kegyeit keresve, sorra adták fel 56 forradalmi követeléseit. Ebben a szolgalelkű megalkuvásban addig mentek, hogy a Nádor utca 36-ban székelő három jelentős szervezet, a TIB, a POFOSZ és az 56-os Szövetség vezetői, felajánlkoztak, hogy 24 millió forint támogatás fejében, együtt ünnepelnek, együtt koszorúznak a Pufajkás államfővel. Ugyanekkor az 56-os Magyarok Világszövetsége egyetlen fillér állami támogatást nem kapott és amikor Hóm Gyula ezt felajánlotta Pongrácz Gergelynek, azt ő, az elnökség határozata alapján visszautasította, mivel e „támogatásnak” nyilván ára lett volna! így következett el az 1998-as választás, amikor a kommunista-liberális kormány kicsöppent a hatalomból. Ekkor felmerült a lehetősége annak, hogy az új kormány, a Hom-kormány által támogatott Nádor u-i szervezetek helyett, az addig mellőzött, de hiteles, Pongrácz Gergely vezette forradalmárokból álló 56-os Fontos közlemény! Magyarok Világszövetségével veszi fel a kapcsolatot. A Nádor utcai szervezetek vezetői megrettentek ettől a gondolattól. Megkeresték a kormány közelében maradt néhány támogatójukat, és megkezdték az 56- os MVSZ bomlasztását. Megtalálták az 56-os MVSZ soraiban is a „gyenge láncszemet” Vincze János személyében. Hiúságát, akamokságát, túlzott ambícióit kihasználva kijátszották Pográcz Gergely ellen. Vincze János 1998. okt. 24-én egy kongresszusnak nevezett puccsal, magát választatta meg az 56-os MVSZ elnökének és ebben a - jogtalanul használt - minőségben kezdte meg körleveleinek, üzeneteinek, tájékoztatóinak továbbítását a tagság felé. - ugyanis, fondorlatos módon megszerezte a Szövetség bélyegzőjét és tagnyilvántartását. - Jellemző tevékenységének jogtalanságára, hogy az 56-os MVSZ elnökségének Magyarországon tartózkodó 10 tagja közül, 8 elítélte a puccsot és csak a jóhiszemű tagság egy részének félrevezetésével tudta Vincze folytatni káros, egységbontó tevékenységét. Vincze hazug és rágalmazó körlevelei, a hivatalosság látszatát keltve nagyon sok, - főleg külföldön élő 56-ost megzavartak és bizonytalanná tettek. A helyzet tisztázására az 56-os MVSZ Világtanácsa - mely két kongresszus között a Szövetség legmagasabb határozathozó szerve - 1999. március 29. 30., 31-re háromnapos találkozót szervezett, melyre meghívták az összes 56-os szervezet vezetőjét, a kormány több tagját és ismert közéleti személyeket. Ekkor riadtak meg igazán a Nádor utcában székelő és Vinczét támogató szervezetek vezetői. Ha erre a találkozóra elmennek a meghívott kormánytagok, egyértelműen kiderül, hogy kik 56 eszméinek igazi, önzetlen és következetes képviselői. Tehát ezt a találkozást meg kellett akadályozni! Megtalálták azt az embert Boross Péter személyében, aki mint Orbán Viktor Miniszterelnök Főtanácsadója, Vincze János valótlanságoktól és rosszindulatú ferdítésektől hemzsegő levelére hivatkozva, (a nélkül, hogy az abban foglaltak igazságáról meggyőződött volna) az összes meghívottnak szétküldve, majdnem sikerült a találkozót megfúrnia. Szerencsére a találkozó a szabotálási kísérletek ellenére nagyon jól sikerült és főleg arra volt jó, hogy lelepleződött az 56os MVSZ ellen irányuló méltatlan támadás és hogy kik állnak a támadás mögött. A május 18-i bírói ítélet igazságot szolgáltatott - Vincze általgyilkosnak és sikkasztónak nevezett Pongrácz Gergelynek és a többi megrágalmazott 56-os nak! A tárgyalótermet zsúfolásig megtöltötték a Pongrácz Gergely mellett felsorakozott 56-os bajtársak, akiknek hitelességét Kádár börtöneiben eltöltött sok-sok év támasztotta alá. Ekkor, egy szál magában, két fegyveres őrző-védő kíséretében megjelent Vincze János. Ugyanis azt hazudta a bíróságnak, hogy megfenyegették és védelem nélkül nem mer az 56- osok közelébe menni. Miután kiderült, hogy senki nem fenyegette, de még szóba sem állt vele senki, a Bírónő elküldte a két fegyverest. Pongrácz Gergely meghallgatása és a Legfőbb Ügyészség véleményezése után, a bíróság Vinczét jóformán meg sem hallgatva hozta meg egyértelmű és jogerős ítéletét, ami Vincze Jánost minden jogtalanul felvett tisztségétől megfosztotta és Pongrácz Gergelyt erősítette meg, mint az 56-os MVSZ elnökét! Tehát az 56-os MVSZ szétbomlasztására irányuló kísérlet csúfos kudarcot vallott! Reméljük a megzavart fejek is lassan kitisztulnak, és a márciusi találkozóra meghívott kormánytagok és közéleti személyek is rájönnek arra a régi népi bölcsességnek az igazságára, hogy „Nem minden arany ami fénylik” még akkor sem, ha azt egy Főtanácsadó hirdeti!- figyelő -
