Szittyakürt, 1999 (38. évfolyam, 1-12. szám)
1999-06-01 / 6. szám
10. oldal St IttVAKÖfct 1999.június Kádergyerekek Oxfordban Óriási közhely, de akkor is igaz, hogy Magyarország jövőjének záloga az emberi tényező, a szürkeállomány, az oktatás minősége, a „tudásipar”. Legnagyobbjaink, mint gróf Széchenyi István, Eötvös,József, Klebelsberg Kunó, Teleki Pál éppen ezt ismerték fel, amikor felkészítették a magyar nemzetet a jövő legnagyobb csapásainak túlélésére is, mert túlélés, gyarapodás tartósan csak a tudás által lehetséges. Bár az isteni gondviselés nemcsak az egyének, hanem az országok sorsára is kiterjed, nem bizakodhatunk vakon abban, hogy Isten mindenkor kiterjeszti ránk kegyelmét, s a történelemben gyakran fordulnak elő olyan események, melyeket mi, földi halandók véletlennek, a vakszerencse játékának érzékelünk. A magyar sors nagy próbatétele volt Trianon, melylyel természeti kincseink legjavát is elveszítettük, nemcsak sokmilliónyi lelket, s önmagunkra utaltságunk a két világháború előtt éppúgy megmutatkozott, mint a második, vesztes háború utáni szovjet szolgaságban és most, a multinacionális, globális kiszolgáltatottságban. Amit elértünk, ezért nagyon sokat kellett fizetnünk mindig, vérrel, pénzzel, megaláztatással, s most sincsen másként. A ránk telepedett, önmagát kiválasztott „elit” politikai, gazdasági hatalmának továbbörökítésére a legcélszerűbb megoldás mindig a tudástőke kisajátítása és kamatoztatása volt. A külföldi kapcsolatok elképzelhetetlenek nyelvismeret nélkül, büntetlenül lopni csak naprakész jogi és pénzügyi, közgazdasági ismeretekkel felvértezve érdemes: az 1980-as években már jórészt kialakult szociálliberális nómenklatúra (vagyis az MSZMP főkáderei és „demokratikus ellenzékük”) már nem-csak ismerték, de alakították is a szocializmusból a kapitalizmusba való békés átmenet forgatókönyvét. Ne szépítsük a kialakult helyzetet: a rendszerváltozás óta az önmagát kiválasztott elit soha még nem tapasztalt hatalmi túlsúlyra tett szert. Náluk van az a pénzügyi, jogi, gazdasági, politikai, kapcsolati tudástőke, melynek birtokában már választásoktól és kormányoktól függetlenül rendelkezhetnek a legfontosabb ügyekben, melyek Magyarország jövőjét érintik. Ha a szociálliberális erők még egy cikluson át megszerezhették volna a törvényes hatalmat is, új rabszolgatartó társadalom alakult volna ki, melyben a kápók a nyugati egyetemekről hazatért „szakemberek” lettek volna, a Horn-Kuncze-kormány által képviselt régi-új elit váltócsapata. Szerencsére a Soros-erők inváziója nem sikerült, a magyar nemzet az utolsó pillanatban észhez tért, de a tudástőke, az információs túlhatalom változatlanul a szociálliberális szövetség oldalán van. A frankfurti könyvvásáron jobbára az idegenszerűek és idegenszívűek fogják képviselni a magyar kultúrát, s ugyanez a helyzet minden külföldi és hazai színtéren, melyben a tudástőke kamatoztatható. A keresztény, nemzeti gondolat nem szalonképes ma sem, tíz évvel a szégyenletes rendszerváltás után. És ez nem kis részben a mi gyengeségünk, tévedésünk, a mi hibánk, immár sok száz esztendeje. Mi jobban szeretünk vetni, mint aratni, nekünk a föld szent dolog, makacsul tudunk ragaszkodni kunyhóinkhoz, ha azok melegebbek, mint a paloták hűvös termei, nekünk nem istenünk a pénz, és nehezen tanulunk idegen nyelveket és szokásokat. Az egyenlő esélyeken alapuló közoktatás megteremtésén másfél száz éve fáradozunk, vagyis azon, hogy ne a rang és a vagyon, hanem a tehetség érvényesüljön. Ez ma ismét csak ábránd. A drága magániskolák és magánegyetemek világa a tudástőke eddigi birtokosait szolgálja. Az egykori kommunista pártbürokrácia csemetéi már oxfordi, Cambridge-i, harvardi és yale-i diplomával vannak felfegyverkezve, nem elődeik foxi-maxi marxista „egyetemi” bizonyítványaival. Az új kormány láthatólag felismerte a helyzetet, és megpróbálja menteni, ami még menthető, s az egyházi iskolák, egyetemek hátrányos helyzetének megszüntetésével vagy csökkentésével máris kivívta a szociálliberális ellenzék haragját. A népességfogyásból származó problémákat azonban nehezen tudja a kormányzat kezelni, hiszen egyre több oktatási intézmény válik gazdaságilag ésszerűtlenné: ez iskolák bezárását jelenti, s az oktatás és művelődés újabb háttérbe szorulását. Katasztrófahelyzet van kibontakozóban, a közoktatás eddigi struktúráját fenyegeti végveszély. Ez a struktúra a Kádár-korban épült ki, és ezer sebből vérzik. A közoktatásban pedig továbbra is ott regnálnak a sokszorosan hitelüket vesztett, hitehagyott és szakmailag lenullázódott MSZMP-MSZPs vezetők. Ugyanez persze elmondható a kulturális szféra minden területéről. A szociálliberális önkiválasztott elit féltékenyen őrzi kulcspozícióit a tudásipar minden területén, a Magyar Tudományos Akadémiától kezdve egészen az általános iskolák igazgatásáig. Amíg ezt az információs és manipulációs monopóliumot nem tudjuk megtörni, élőhalottak leszünk. Hiszen ők fogják utódainknak is tanítani, miről szól a magyar történelem, irodalom, zene, képzőművészet, film, természet- és társadalomtudomány. Az MSZP-SZDSZ-koalíció mindent ellopott tőlünk, ami még mozdítható volt. Legalább az agyunkat ne engedjük. És jövőnket. Ezért kell a mi Bocskai István Szabadegyetemünknek népfőiskolává, valódi egyetemmé válnia. Meg kell tömünk a tudástőke és az információs hatalom monopóliumát. Ha a kormány ehhez gyenge, a magunk erejéből. Mert erősek vagyunk, s okosabbak, mint gondolnánk. Szentmihályi Szabó Péter MAGYAR FÓRUM 1999. május 27. Lombosodnak az emlékfák és a remények Május első vasárnapja, anyák napja! Verőfényes nyárias délután. A MOM kultúrotthon első emeletén gyülekeztek azok az 56-os harcosok és hozzátartozóik, akik a JÁKÓ Vera alapítványtól tiszteletjegyet kaptak a délutáni magyar nóta és dalénekesek anyáknapi előadására. Az élővirágokkal gyönyörűen feldíszített színpadon, a Magyar Nemzeti Cigányzenekar kíséretében, az ország legismertebb népdal és magyamóta énekesei szórakoztatták a zsúfolásig megtelt nézőtér közönségét. A műsorvezető, Abrahám Dezső aki az 56-os Magyarok Világtanácsának szóvivője- bejelentette, hogy repertoárjuk elsősorban az édesanyákat köszöntő énekekből, dalokból áll. S valóban, Kovács Marika, B. Tóth Magda, Takács Béla és Bokor János ajkán, egymás után csendültek fel a szebbnél-szebb dalok, amit a közönség vastapssal és sok-sok virággal honorált. A művészi élményt nyújtó előadás után következett az esemény, ami megdobogtatta minden 56-os szívét. Kisétáltunk a közelben lévő szépen gondozott parkba, hogy megnézzük megeredtek-e azok a facsemeték, melyeket tavaly itt ültettek el a forradalom 42. évfordulójának tiszteletére a megemlékezők. Ugyanis október 23-án is a MOM kultúrotthon volt a megemlékezés színhelye. Az ünnepély után pedig kijöttek a parkba, hogy egy gondosan előkészített megemlékezés keretében elültessék azt a négy nemes facsemetét, amit erre az alkalomra hoztak az őrségből. Akkor több száz résztvevő állta körül a kis gödröcskéket, melyekbe a facsemetéket állították és az ország 87 községéből és a Felvidékről, Bényből hozott egyegy kis zacskónyi földdel temették be a kis gyökereket. Ezzel szimbolizálva azt a nemzeti egységet, ami 1956. okt. 23-után , impozáns módon mutatkozott meg. A megemlékezés keretében v. Bánkuty Géza az 56-os Magyarok Világtanácsának Elnöke elmondta, hogy ez a négy zsenge facsemete szimbolizálja azt az elismerést, amit az új kormánytól várnak az idős harcosok. Ugyanis az un. rendszerváltás után, ezen a téren nem sok történt, legfeljebb az, hogy néhány reformkommunista, a média segítségével a maga részére igyekezett kihasználni 1956. minden eredményét és dicsőségét. Az új kormány tagjai viszont évek óta sorozatosan hitet tettek az 56-os forradalom eszméi mellett, aminek kiemelkedő eseménye volt Orbán Viktor beszéde 1989. június 16-án a Hősök-terén. Most, hogy Orbán Viktor lett a Miniszterelnök és a kormányban ott vannak a FIDESZ alapító tagjai, az 56-osok elvárják és remélik, hogy végre történik valami az egykori harcosok erkölcsi felemelése és a Kádári megtorlás résztvevőinek, legalább erkölcsi elmarasztalása terén. Ha a négy facsemete megered, az azt jelentheti, hogy megindul valami ezen a téren és mire erős fává növekednek, igaz, az itt emlékezők akkor már nem lesznek az élők sorában 1956. október 23. emléke olyan fényesen kell, hogy ragyogjon a magyar történelem egén, mint 1848. március 15. Fejezte be beszédét Bánkuty Géza. Most egy szigorú tél, fagyok és viharok után vajon állták-e a facsemeték a természet viszontagságait? Vajon történt-e a kormány részéről valamilyen reménykeltő lépés? Ezek a gondolatok foglalkoztatták a fák felé közeledő 56 osokat, azokat, akik itt voltak a fák ültetésénél is. Mikor a négy csemetéhez értünk, az öröm könnyei csillogtak a szemekben. Mind a négy fa gyönyörűen megeredt, szép kis lombozatot bontottak és az üde zöld levelek között egy-egy kipattanni készülő virág bimbója is feltűnt. A résztvevők pillantásai gyöngéd szeretettel, szinte áhítattal simogatták a négy kis csemetét, mintha templomban lettünk volna. A körülöttünk álló hatalmas vadgesztenyefák most vannak virágzásuk pompájában. Mint egy nagy katedrális díszesen faragott oszlopai, úgy vették körül az emlékezők kis csoportját. A társaságban volt Kesztyűs Ferenc nemzetközi hírű grafikus és festőművész, aki itt volt a fák ültetésénél is. Felidézte Bánkuty Géza szavait és emlékeztetett, hogy nem csak a fák eredtek meg és lombosodnak, hanem a kormány is megtette az első lépéseket 56 forradalma igazságának elismerése felé. Első lépés volt, hogy megvonta a Hom-kormány által adott 60 millió Forintot, a forradalom eredményeit kisajátító un. 56-os intézettől. Második lépés, hogy az Oktatási Miniszter bejelentette egy rádióriportban, hogy a XX. század magyar történetét feldolgozó tankönyvek megírásánál, figyelembe veszik az 56-os szervezetek megbízottainak véleményét. Most már nem kell más, mint várni, reménykedni és gondozni, óvni, öntözni a fákat, hogy erősödjenek, lombosodjanak és október 23-án talán már egy kormánytag is itt fog ünnepelni velünk együtt! Adja Isten, hogy így legyen! Kovács Imre
