Szittyakürt, 1999 (38. évfolyam, 1-12. szám)
1999-06-01 / 6. szám
J 4. oldal >£ITTVAK(}kT 1999. június SZÓSZEGŐ PÁRTOK, ILLEGITIM HONATYÁK Öt parlamenti párt 1999. február 9-én jóváhagyta Magyarország NATO-csatlakozását. Egy párt nem-mel szavazott, egy képviselő pedig tartózkodott az állásfoglalástól. A csatlakozást megszavazó képviselők - úgy a kormánypártiak, mint az ellenzékiek — felállva és tapsolva ünnepelték magukat, ill. az általuk elkövetett szó- és ígéretszegést. (Igaz, ez utóbbiakban többüknek közel tízéves, egy utódpártnak pedig több mint félévszázados gyakorlata van kis honunkban.) Mert minek lehet nevezni azt a hazug gyakorlatot, mely nem azt az ígéretet váltja valóra mely e pártok eredeti programjában szerepelt; mely a magyar nép természetes igénye volt 1956-ban és a rendszerváltásnak hazudott kormányváltás időszakában, mint szó- és igéretszegésnek, melyet ezek a pártok nem beígért terveiknek megfelelően valósítottak meg? Mert ezek a pártok még az Ellenzéki Kerekasztal megalakulása idején fogalmazták meg és foglalták választási programjaikba országunk örök semlegességét. Mind, kivétel nélkül! De lássuk csak 1989-90-es, első szabad választás előtti ígérvényeiket: A „Mit akar a Magyar Demokrata Fórum” c. röpirat 9. pontja a szovjet csapatok kivonásán kívül „...távlatban az ország semlegességé”-t tűzte ki célként. „A magyar jövőért” c. MDF program külpolitika fejezete pedig az „örökös semlegesség“-et ígérte népünknek. A „Szabad Demokraták Szövetségének programtervezete“ 1989-ben kiadott füzetének 7. oldalán olvashattuk: „...1956-ban megnyilvánult a magyar nép akarata... a kisállami függetlenség teljes értékű formája: a semlegesség iránt.” A következő (8.) oldalon pedig így nyilatkoztak a NATO-t most megszavazott igazmondás bajnokai: “...Harcolunk...a katonai tömbök nélküli Európáért.“ Hogy bizonyítsák az 56-os forradalom iránti elkötelezettségüket, nem röstellték írásba adni, hogy „...Elvi Nyilatkozatunk hagyományként vállalja az 1956-os semlegességi nyilatkozatot.” (55.old.) A „Mit akar a Kisgazdapárt” 1990-ben terjesztett szórólapja első sorában ez áll: „Független, semleges, demokratikus Magyarországot.” A FIDESZ szórólapja is „...Katonai tömbök nélküli, semleges Magyarországot” ígért válaszóinak. Még az MSZMP-ből átvedlett MSZP is - hogy európainak tűnjék - a semlegességet tűzte zászlajára; nehogy túl korán kitűnjön, hogy nem tud meglenni valamelyik nagyhatalom vazullusi szolgálata nélkül. A jelenlegi országgyűlés pártjai közül egyedül a MIÉP tartott ki - megalakulása óta - következetesen Magyarország semlegessége mellett. A jóváhagyást követő napon államunk első embere - tőle szokatlan módon - nagysietve aláírta a NATO-csatlakozást kihirdető törvényt. Mint mondotta volt: „Magyarország számára sorsdöntő fontosságú ez a törvény, s megilletődöttnek érzem magam ebben a pillanatban.” És hozzátette: „Az elmúlt több, mint nyolc esztendő alatt többszáz törvényt írtam alá, de ritkán, tapasztaltam ezt a szívmelengető érzést.” (Félreértések elkerülése végett: ezt az érzelmi kitörést nem Rákosi- Rósenfeld Mátyás, vagy Kádár-Csermanek Jani élte át egy-egy hűbéri fogadalom megtétele után, hanem az egykori - saját vallása szerinti - behívó elől bujkáló, csendőrre lövöldöző antifasiszta harcos: a magyar-országi „Kaiser”: a “Sanda Ipse” Közvéleménybefolyásoló Intézet által legnépszerűbbnek kikiáltott, „pártok fölött” álló politikus - az „Uncle Sam and Co.”-vel kötendő vazullusi szerződés törvénybe iktatása alkalmából.) Közbevetőleg: Nem volt kétségünk afelől, hogy a média hosszantartó agymosása után, az 1997. november 16-án megtartott „népszavazás” a NATO-ba való belépés győzelmét hozza. Igaz, hogy a szavazásra jogosultaknak több mint a fele nem is vett részt a szavazáson. Ennek következtében a jogosultaknak csak 41%-a szavazta meg a belépést. De hát a mi csodálatos keletközépeurópai demokráciánk ilyen arányú „többségre” is lehetőséget ad. A NATO-csatlakozást kimondó törvényt méltató pártok szónokai nem haboztak sietve kijelenteni, hogy a megszavazott törvény kimondja, hogy bármely tagország ellen irányuló fegyveres támadást mindannyiunk elleni támadásnak értékelnék és a tagállamok aszerint lépnek fel. A derék honatyák elfelejtették, vagy elkerülte figyelmüket?), hogy a NATO Alapító Okiratának 5.§-a fenti pozitívnak tűnő szöveget azzal zárja le, hogy fegyveres segítség csak akkor jöhet szóba, ha a tagállamok egyhangúlag döntenek emellett. Ebből a fogalmazásból kiviláglik, hogy szó sincs mindenáron való segítségnyújtásról. Vajon elképzelhető lett volna, hogy az a Franciaország, Nagybritannia és USA, amely létrehozta - hazánk rovására - a sosemvolt Nagy-Romániát, az összetákolt Cseh-Szlovákiát és a szörnyszülött SHS-Jugoszláviát, a magyarok mellé állna-e szomszédainkkal történő nézeteltérés esetén? Ugye, hogy nem! A trianoni és párizsi igazságtalan diktátum következtében létrehozott utódállamok teljes elismerést kaptak fentnevezett „szülőiktől”. Ezekben nagy megdöbbenést váltott ki, amikor egyik „gyermekük”: Jugoszlávia - a benne élő népek-nemzetek természetes nacionalizmusa hatására osztódás által szaporodott; rövidebb háborúkkal vívta ki függetlenségét Szlovénia, Horvátország, Bosznia-Hercegovina és - Macedonia, magárahagyva a Szerbiából és Montenegróból álló Kis-Jugoszláviát. A nyugati nagyhatalmak nem tapsoltak a csehek és tótok szétválásának sem, mert a nemzeteket és határaikat örökre megváltoztathatatlannak tartották. De a népek akarata megváltoztatta terveiket. Kis-Jugoszlávia Koszovó (Rigómező) nevű térségében, ahol a betelepült albánok a tartomány 90%át lakták, harcot folytattak régiójuk autonómiájának visszaállításáért, melyet a Milosevics-éra elvett tőlük. Mivel a hatalom hajthatatlan maradt, már a fegyveres harcot is vállalták mind többen és többen a térség függetlenségéért. Erre a kormány rendőri és katonai erővel válaszolt és mind gyakrabban érkeztek hírek az albán lakosság ellen elkövetett szerb kegyetlenkedésről, melynek az albán exodus lett a következénye. Az Európa déli részén elkövetett barbarizmus már szemet szúrt a nyugati nagyhatalmaknak is. Ezért elhatározták, hogy javító-nevelő célzattal megbüntetik „gyermeküket”,a kis imposztort, Milosevicset és március 24-én a NATO megkezdte bombatámadásait Kis-Jugoszlávia ellen. Közben március 12-én Magyarországot felvették a NATO-ba. Országunk az egyetlen NATO-ország Kis-Jugoszlávia közvetlen szomszédságában. Mintha a NATO arra várt volna, hogy Magyarország is tagja legyen a támadó katonai tömbnek: hadüzenet nélküli háborújának első heteiben már nemcsak Oszerbiát és annak katonai célpontjait bombázta, hanem a pusztítás áldozatává vált a megszállt magyar Délvidék (Szabadka, Zombor, Újvidék, Gombos, stb.) is. Támadásuknak magyar sebesültjei vannak, magyar családok házai dőltek romba, magyar dolgozók tízezreinek munkahelyét semmisítették meg; nem is beszélve a magyar, NATO-t megszavazott anyaországról, melynek óriási gazdasági károkat okoztak a lebombázott dunai hidak miatti hajóforgalom szüneteltetésével, az embargóval, és más műveletek ellehetetlenítésével. Bolsevikből liberálissá átvedlett politikusaink és firkászaink most a koszovói albán nép szenvedésével erőlködnek meggyőzni a magyarságot arról, hogy nincs más út, csak a NATO „emberséges” repülői és rakétái által okozott „meggyőzés”. De könyörgöm! Miért nem Albánia tette meg az első lépéseket albán testvéreik érdekében, vagy miért nem a Koszovóval határos Macedónia melyet elözönlöttek a Koszovóból elüldözöttek? Lelkiismeretemet megnyugtatja, hogy nem szavaztam a NATO-ra. De belépésünk sem volt törvényes, mert illegitim képviselők” szavazták meg. Államformánk sem törvényes. Ugyanis a Magyar Királyságot - mint államformát - nem szakíthatta meg semmi és senki. 1946-ban a köztársaság, 1949-ben a népköztársaság, majd 1989-ben ismét köztársaság kikiáltása nem érvényes, mert mindhárom esetben szovjet megszállás alatt volt hazánk: ellenségeink asszisztálása mellett kellett államformát váltanunk. Ezért nem nevezhető törvényesnek sem jelenlegi államformánk, sem az államforma képviselői: a választott államelnöktől a kinevezett parlamenti hivatalsegédig. Éppen ezért nevetséges „jogállamiságról” beszélni egy olyan országban, melynek 1946. február 1-e óta nincs törvényes államformája. Illetve van: változatlanul a Magyar Királyság. Én ezt tekintem legitimnek: a múltban is és a jelenben is. Addig, amíg át nem veszi az országiás szerepét a valódi népuralom: a Szent-Korona nevében a Kárpát-Dunatáj népét és a nemzetfelség eszméjét szolgáló Nemzeti Közszervezet!- inf er -Erdőtelepítés !? A Föld népességének rohamos szaporodása, az őserdők és erdők területének gyors pusztítása előrevetíti egy ökológiai válság kialakulását. Ezt elsősorban az Afrikai és D-Amerikai őserdők pusztulása jelzi, de kisebb mértékben világszerte, így hazánkban is kimutatható. Mint köztudott Budapest tüdeje a Budai Hegyvidék, ami az uralkodó E-Ny-i szélirányt figyelembevéve éltető oxigénnel látja el a fővárost. A 2 millió lakos egészségének alapvető érdeke fűződik ahhoz, hogy ez a budai erdőség érintetlen maradjon, esetleg növekedjen. Ezzel szemben mi történt? Demszky Gábor polgármestersége alatt a Budai Hegységből néhány év alatt három Városligetnek megfelelő erdőt irtottak ki, hogy helyet teremtsenek az elvtársakból kapitalista urakká vedlett milliomosok, úszómedencével és teniszpályákkal kérkedő sokmilliós luxusvilláinak, amit fegyveres őrző-védő KFT-k és videokamerás rendszerek óvnak attól, hogy földi halandó a közelükbe se férkőzhessen. A budai hegyek erdőinek pusztításával, egyenes arányban növekedett a fővárosban, - elsősorban a belvárosban - a vasoszlopokból álló erdőség telepítése. Ugyanis, a gyalogosok érdekeire hivatkozva tízezerszám telepítették és telepítik a várost elcsúfító fényes és színes vasoszlopokat a járdákra. Egy-egy oszlop telepítése 4-5000 Ft-ba kerül. Felmerül a kérdés, hogy e sokmilliós üzletet melyik vállalkozó kapta meg? Volte egyáltalán pályázati kiírás e fölösleges beruházásra, vagy sundán-bundán, rokoni, haveri, netán elvtársi alapon juttatták valakik valakinek e ragyogó üzletet? Mindannyian emlékszünk még Demszky Gábor feleségének és olasz üzlettársainak sárga kis daruskocsiaira, melyek a rendőrség asszisztálásával tömegesen „rabolták el” a kényszerűségből, - sokszor csak néhány percre megálló - úgymond „szabálytalanul parkoló” gépkocsikat, amit csak súlyos ezrek lefizetésével lehetett kiváltani. Az oszloperdő telepítése kinek az érdeke volt? Egy sárga festékcsík felfestése a járdára ugyanezt a célt elérte volna és századrészébe sem került volna az oszloptelepítésnek. Legfeljebb a „Közte-rület felügyelet” részére jelentett volna némi többletmunkát. Azonban ezeknek az erőteljes fiatalembereknek ez nem jelentett volna megterhelést, mert munkakörük elég laza és meghatározhatatlan, amibe egy kis többletmunka bőven beleférne. Tehát Demszky Gábor fák helyett, vasoszloperdőt telepített, miközben a valódi erdőséget kíméletlenül pusztították. Érdemes volna utánanézni, hogy a Rózsadombon, Szabadsághegyen, Hármashatárhegyen kik és kinek az engedélyével építettek az erdők helyén luxusépületeket? (Horn Gyulához hasonlóan) Biztos vagyok benne, hogy nincs közöttük egyetlen 56-os forradalmár sem!- figyelő -A SZITTYAKÜRT világhálózati honlapja elérhető a következő címen: http://web.cetlinknet/~szittya/ DRÓTPOSTA (EMAIL) CÍME: szittya@cetlink.net Kérjük kedves olvasóinkat, akik számítógéppel és email-lel rendelkeznek, küldjék be címüket a SZITTYAKÜRT email-re.
