Szittyakürt, 1999 (38. évfolyam, 1-12. szám)

1999-06-01 / 6. szám

1999. június UlftVAKÖfct 3. oldal Rév ffy László ÁLLANDÓAN MEGISMÉTLŐDŐ ZSIDÓ HAZUGSÁGOK ÉS RÁGALMAK ELLEN BESZÉLJENEK A TÉNYEK Minden normálisan gondolkozó embert fellázítanak, azok az állandóan megismétlődő hazugságok, melyek a második világháború befejezése után 53 évvel még mindig elhangzanak a zsidóság részéről és szünet nélkül telekürtölik vele a tudatlan világot, hogy a kereszténység, a Katolikus Egyház nem állt ki megmentésük érdekében. Legyen szabad a hazugságokat tényekkel alátámasztott törtémésekkel megcáfolni, melyekről írásos dokumen­tumok maradtak hátra az utókor számára. A visszataszító- és a zsidó részről elhangzó perfid vádaskodásokat éppen Magyarország ellen az Amerikai Egyesült Államok követe J.F.MONT­­GOMERY írta meg híressé vált könyvében, melynek a címe: MA­GYARORSZÁG A VONAKODÓ CSATLÓS, amikor azt állította, hogy: - „MAGYARORSZÁG többet tett, mint amennyire erkölcsileg kötelezve volt amikor saját zsidói mellett menedéket nyújtott külföldi zsidóknak. De amikor engedett is a nyomásnak, lassabban és nagyobb méltósággal tette azt, mint szomszédai.” Ugyanis a „szomszédok” (románok, tótok) már az 1940-es évek elején a szószoros értelmében kiirtották minden német beavatkozás és segítség nélkül az országukban élő zsidókat. Kegyetlenül és irgalmatlanul. MONTGOMERY amiket leírt nem elkötelezetten és fantáziadúsan tette, hanem állításait teljes mértékben alátá­masztják a hivatalos magyar statiszti­kák. (Magyarország történelmi kro­nológiája IILkötet, Bp. 1983.) Ezek szerint az 1930-as népszám­láláskor Hazánkban 443.000 ezer zsidó élt, - ami az ország lakossága 5,1%-a volt. 1941-ben a számuk már felugrott több mint 400.000-el, 845.000-re, mely számból 151.000 bemenekült zsidó volt. A 151.000 Magyarországra mene­kült zsidó biztonságban érezte magát hazánkban, egészen 1944. márciusig, mely tényt Montgomery könyvében külön kiemeli:- „Hitlernek Magyararszággal szem­beni haragját nagyrészt a zsidóknak nyújtott védelem provokálta ki. EZEKNEK JELENTŐS RÉSZE UGYANIS TÚLÉLTE A NÁCI IDŐSZAKOT MAGYARORSZÁ­GON.” A magyar katolikus Egyház nem maradt meg a szónál, és egyének mentésénél. A püspöki kar képvise­letében SERÉDI JUSZTINIÁN bíboros Hercegprímás a Sztójay kormány első zsidórendeletei után nyomban felvette az érintkezést a miniszterelnökkel. Mikor Serédi bíboros 1944. április 13- án Sztójay miniszterelnöknél járt, hogy a sérelmes rendeletek visszavonását sürgesse, az ellentámadásba ment át és azt kérte, hogy a papság nagyobb buz­galommal ápolja és hirdesse a jövőbe vetett bizalmat. A bíboros erre így válaszolt: - „A katolikus papság nem szorul külső sürgetésre, amikor hazája történelmi jogaiért és ezeréves alkot­mányáért kell síkra szállni.” A kiadott egyházi Memorandumában többek között Serédi bíboros ezeket írta: - „Nagy fájdalommal és súlyos aggodalommal tölt el az a tény, hogy a kormány „zsidó-rendeleteit” az igazsá­gosságnak megfelelően nemcsak nem módosították, hanem újakkal tetézték és a jelek szerint még súlyosbítani fogják. Hogy ennek hazánkra nézve milyen végzetes következményei miként fogják sújtani a magyarságot, beleértve azokat a magyar állampol­gárokat is, akiknek a szóbanforgó ren­deletek kiadásához semmi közük nem volt, arra nézve nem szeretnék jóslások­ba bocsátkozni.” Mialatt a a zsidók gettóba telepítése és deportálása tartott, a katolikus püspöki kar hősi, önfeláldozó bátorság­gal és fáradtságot nem ismerő kitartás­sal küzdött annak megakadályozásáért, majd amikor meg kellett győződnie, hogy azt meggátolni nem tudja - legalább az embertelenségek eny­hítésén dolgozott. CZAPIK Gyula, SHVOY Lajos, APOR Vilmos, MIND­­SZENTY József püspökök eljártak az egyházmegyéjükben történt zsidó intézkedések ellen olyan erővel, ahogy azt megtehették. HAMVAS Endre több­ször próbálta megmenteni a zsidókat és, amikor deportálásukra sor került, távi­ratot küldött Sztójaynak és Jarossnak, ezeket írva: - „A szegedi gettó lakóit minden isteni és emberi jog fél­­retételével elszállítják. Isten előtt való felelősségem tudatában és lelkiis­meretem szavára hallgatva emelem fel szavamat ezen igazságtalanság ellen, mellyel bírói ítélettel el nem ítélt, tehát ártatlan emberek tömegét, szegedi lakókat tisztán faji származásuk miatt, szabadságuktól megfosztva bizonytalan végű deportálásnak kitesznek s így a magyar népünket is ISTEN és a VILÁG ítélőszéke elé terhelik.” A püspöki kar azon együttes akciójának, mely végül is a budapesti zsidóság megmentéséhez vezetett, báró APOR Vilmos volt a kezdeményezője és keresztűlerőszakolója. APOR Vilmos akkori győri megyéspüspök, ez idők legnagyobb magyarja mártíromságot szenvedett mindenkori kiállásáért, akit 1945. április első napjaiban a püspöki palotában oltalmat kereső - MINDEN VALLÁSFELEKEZETHEZ TAR­TOZÓ - győri asszonyok védelmezése miatt a bolsevista hordák agyonlőttek. Hogy pár szót szóljunk arról a legújabb vádról is, hogy az akkori Pápa, XII Pius soha nem emelte fel szavát a zsidóság megmentése érdekében, erre csupán egy szó a válasz, mielőtt a tényeket ismertetném: - HAZUGSÁG. 1944. június 27-én ANGELO RÓTTA pápai nuncius átiratot intézett a magyar hercegprímáshoz, melyben közölte vele, hogy a SZENTATYA kívánsága az, hogy a magyar püspöki kar nyilvánosan szálljon síkra a keresztény elvek, valamint a FAJI RENDELETEKKEL IGAZSÁGTA­LANUL SÚJTOTT HONFITÁRSAK VÉDELMÉBEN. A tervezett körlevél ez átirat vételekor már készen volt a hercegprímás íróasztalán, az ő saját fogalmazásában. XII. PIUS PÁPA ezen felhívását el juttatta más országokba is és nem rajta múlt, hogy a zsidóság tragédiája bekövetkezett 1944-ben. Talán az akkor honiakba bújtatott és cselekvésre képes nyugati államférfiak voltak a FŐBŰNÖSÖK a zsidók tragédiájában, mert amikor erre mód és lehetőség nyílt, hogy a zsidók életét megmentsék - megtagadták a segít­séget az 1930-as évek végén. Ez tény és valóság, csupán tagadni lehet, mert minden újszülöttnek úgy tanítják a történelmet a 20. század végén ahogy azt ők akarják. A második világháború befejezése óta ez a történelemhamisítás szünte­lenül és állandóan folyik. Az igazság kedvéért meg kell említeni, hogy a protestáns egyházak is megtettek minden tőlük telhetőt az igazságtalan faji üldözés és kegyetlen­kedések megakadályozására. RAVASZ László püspök, 1944. július 24-én PRO MEMORIÁ-ban foglalta össze a protestáns egyházak ilyen irányú tevékenységének ismertetését. Ezt titkos futár útján eljuttatta Genfbe, az Egyházak Világtanácsához. RAVASZ püspök szintén többször meglátogatta Sztójayt és követelte, hogy az akkor elkövetett rémségeket szűntesse be, melyek a zsidókat érték Marosvásárhelyen, Kolozsvárott, Bara­nyában és Kassán. Sztójay megígért mindent, de nem lett belőle semmi. Szólni kell az állandóan megis­métlődő 600.000-es létszámról is, mely csak az otthoni hazug propaganda vádaskodása a magyar nép ellen. Még a Jeruzsálemi emlékmúzeum­ban felállított kőoszlopra rávésett írás is azt mondta, héber és angol nyelven, Magyarország és Erdélyt 340.000. Ismerve a második világháború eseményeit majd a háború utáni kaotikus állapotokat, az áldozatok nagyrésze járványokban, elgyengülés­ben és más betegségekben halt meg. Nagyrészük a táborokból kisz­abadulva nem tért vissza Magyar­­országra, tehát akik a világ több országában telepedtek le, azokat is úgy állították be az Új rendszer urai, hogy szintén elpusztultak a haláltáborokban. Mi magyarok, nyugodtan elmond­hatjuk és felemelt fejjel bármikor, akárkinek megmondhatjuk, hogy a mi szerepünk a második világháború folyamán a zsidókkal szemben a lehető leghumánusabb volt az adott körülmé­nyekhez és lehetőségekhez képest. Nekünk nincs semmiféle okunk sem az önvádaskodásra, sem a bűnbánat meg­tartására. Éppen ezért, ha bárhol a nagyvilág­ban erről szó esik és az 50 év óta ismételt hazugságot hall juk, olvassuk, kötelességünk ellene azonnal tiltakozni. Jusson eszünkbe újra Mindszenty József elhangzott szavai, amikor azokat a zsidók védelmében felemelte,:- „Népünknek nem tulajdonsága az ellenségeskedés és a bajbajutott embereket kötelessége megsegíteni.” Ezeket a szavakat megismételte 1945. után, amikor azt mondta:- „Közbenjárásunknak köszönheti a budapesti zsidóság, hogy nagy részben megmenekült.” Mindezeket tartottam szükségesnek leírni az állandóan megismétlődő hazug zsidó vádaskodások ellen Hazám és annak fiai védelmében.- Révffy -Hihetetlen! 1989-90-ben, az un. rendszerváltás kezdetén, min­den kommunistaellenes erő 1956-ra hivatkozva vette fel a küzdelmet a régi rendszer ellen. Ez ter­mészetes volt, hiszen a Világkommunizmus az első megrendítő csapást 1956-ban Budapest utcáin kapta, amit soha nem tudott kiheverni. Ez a csapás egyre üszkösödött és elvezetett a rendszer 1991-es végső összeomlásához. Az un. rendszerváltás után Magyarországon min­den normális, igazságszerető és reálisan gondolkozó ember úgy gondolta, hogy a bűnös kommunista rendszer haszonélvezőit - ha nem is vonják felelőségre, de - legalább leváltják azokat és a kommunizmus elleni küzdelem élharcosai, a sokat szenvedett 56-osok megfelelő anyagi, de főleg erkölcsi elégtételt kapnak. Nem ez történt. A nyögvenyelősen kiizzadt kárpótlási törvénnyel kiszúrták a kommunista rendszer üldözöttéinek a szemét. Ezzel szemben a Privatizációs törvénnyel lehetőséget adtak a volt kommunista nomenklatúra tagjainak és utódainak, hogy szemérmetlen módon a maguk részére kaparintsák meg az állami vagyon jelentős részét, kirekesztve abból nemcsak az 56- osokat, hanem a dolgozók döntő többségét is. A szabadságra és demokráciára hivatkozva, az egyszerű, becsületes emberek tudatának megzavarására 1200 különböző társadalmi szervezet jött létre, melyek mindegyike állami támogatásból szándékozik magát fenntartani. E szervezetek már nevükben is kifejezik politikai hovatartozásukat, tár­sadalmi elkötelezettségüket és céljaikat. Jellemző a meg nem valósult rendszerváltásra, hogy az 1999-re megszavazott állami támogatásból az egyes szervezetek milyen arányban részesülnek! Néhány kiragadott példa:- Szociális Szakmai Szövetség 1 millió Ft.- Kengyeli Gyalogos Egyesület 1 millió Ft.- Magyar Garabonciás Szövetség 1.200.000 Ft.- Független Női Szövetség 2.100.000 Ft.- Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetsége 1.100.000 Ft.- Fidelitas 6.492.000 Ft. \- Baloldali Ifjúsági Társulás 3.566.000 Ft.- Ifjú Szocialisták Mozgalma 2.377.000 Ft.- Az SZDSZ által későbbiekben megjelölt szervezet 1.596.000 Ft.- 56-os Magyarok Világszövetsége 0,000.000 Ft. - Lásd levél! Az 56-os MVSZ a leghitelesebb forradalmárokat tömöríti soraiba, a Corvin-közi, a Széna-téri. és a többi forradalmárt, akik hosszú éveket húztak le Kádár börtöneiben. Akiknek sikerült külföldre menekülni, azok 35 évig következetesen küzdöttek 56 igazáért a kommunista rendszer ellen. Az 56-os MVSZ nem kapott állami támogatást és amikor Horn Gyula ezt felajánlotta, büszkén és öntudatosan visszautasította azt, mert ennek a „támogatásnak” ára lett volna. A Hom-kormány bukásával felcsillant a remény, hogy a kormány által eddig is támogatott, Nádor u.-ban székelő szervezetek mellett, az 56-os MVSZ is részesül némi anyagi támogatásban, hogy legalább egy szerény irodát és annak fenntartási költségeit fedezni tudják és azt ne a létminimum határán Magyarországon élő és idős, nyugdíjas külföldön élő tagoknak kelljen összeadni. Hol van az állami támogatást odaítélő bizottságnak a józan ítélőképessége? Senki nem hinné el a fenti képtelenséget, ha azt nem hivatalosan, az Országgyűlés 40/1999-es határozata ismerteti. Orbán Viktor Miniszterelnök Úr ezen érdemes elgondolkozni! Besztercei Rudolf

Next

/
Thumbnails
Contents