Szittyakürt, 1999 (38. évfolyam, 1-12. szám)
1999-06-01 / 6. szám
2. oldal «ItfVAKÖfcT 1999.június Elért eredményeiket a bekövetkezett nemzeti tragédiánkon keresztül ismerjük: Trianonban országunk kétharmadát fizettük az idegenpártolásért. A magyar közoktatásügyi alaptörvény nem korlátozza a tanítás nyelvének szabad megválasztását s a magyar nyelv kötelező tanítása mellett, minden nemzetiség szabadon használhatja a tanítás nyelvéül anyanyelvét. Trianonban ellenünk elhangzott vádakban mégis mi voltunk a nemzetiségek elnyomói. Mi akadályoztuk a kisebbségek nemzeti kultúrájának kifejlődést abban az országban, ahol az 1913/14. iskola évben - ez volt az utolsó békeév- 16.929 elemi iskolája közül 3321 nemmagyar tanítási nyelvvel működött, amelyek közül 2048 részesült államsegélyben. Az 1480 román, 182 német, 307 szlovák, 31 szerb, 40 rutén, 3 vend és 2 cseh nemmagyar tannyelvű iskolánál az államsegély 1914-ben 2,615 000 aranykoronát (~ 3,029.570 pengőt) tett ki. Országunkat gyöngítettük minden nem-magyar tannyelvű iskola támogatásával. Végzetes hiba volt állami támogatásban részesíteni azokat a nemzetiségi iskolákat, amelyek -igen kevés kivételt nem tekintvea magyarság elleni izgatásnak melegágyai, az ezeréves hazától való elszakadásnak és az ország összeomlásának előkészítői voltak. Az őshonos magyarság évezredes területén a beengedett és letelepített nemzetiségi iskoláiban, ahol a tanulóknak a magyar nyelvre való tanítását kínzásnak nevezték, olyan tankönyveket, térképeket, jegyzeteket terjesztettek, amelyek az ország politikai egységét és biztonságát veszélyeztették. Jellemzésképen felemlítjük, hogy 1868- tól 1895-ig, tehát 27 év alatt 84 román, 16 osztrák. 14 német. 18 szlovák, 12 szerb, 3 horvát, 9 rutén, 7 csele és 1 magyar nyelvű tankönyvet volt kénytelen a magyar közoktatásügyi kormányhatóság az ország területéről kitiltani. Felvidék az ott lakó népekkel együtt a magyar állam szerves részét alkotta. Krofta Kamii pozsonyi cseh egyetemi tanár, aki különösen szükségesnek mondta a szlovák nemzet külön történelmének megírását, kénytelen volt elismerni, hogy „Szlovákia a magyar állam keretében nem alkotott külön területet, se politikai, se közigazgatási tekintetben.” A magyarsághoz való viszonyuk is más volt, mint a többi népeké. A magyarság államfenntartó ereje biztosította számukra a békés fejlődést évszázadokon át és ennek köszönheti azt, hogy anyanyelvét, népművészetét, szokásait megőrizhette és népi állagában több millióra szaparodhatott, amit kevés nép mondhat el magáról. A szlovák nemzetiség először 1861-ben adott ki hírlapot, amely „Pest-Budinske Vedomosti” címen Budán indult meg. Ennek a lapnak folytatása a „Narodni Noviny”, amely lap 1870 óta Turóc-szentmártonban jelent meg. Itt indult meg a „Narodny Hlasnik” c. közgazdasági irányú lap. 1898-ban már 21 szlovák nyelvű lap és folyóirat jelent meg. 1908-ban ez a szám már 41-re emelkedett. A Budapesten megindított „Slovenské Noviny” című napilap az első világháború végén már 30.000 példányban jelent meg. A szlovák kérdés nyomát a 18. században fedezhetjük fel, de ez akkor még nem a magyarságtól való elszakadási kísérlet, hanem a cseh befolyástól való szabadulás igyekezete. Mácsay Sándor pálos szerzetes egyházi beszédeit Nyitrán, már nem csehül, hanem szlovákul mondja. Szlovákul jelenik meg 1718-ban gyűjteményes kiadása. Bajza Ignác pozsonyi kanonok 1789-ben Nyitrán szlovák imakönyvet ad ki, Bemolák Antal pedig 1790-ben megírta és kiadta a szlovák nyelv tankönyvét. A szlovák nemzetiségi törekvéseknek ezt a korszakát élesen el kell választanunk a második stádiumtól, amikor a nyelvkérdés politikai kérdéssé vált. A szlovák kérdésnek cseh kérdéssé való gyökeres átalakulása, amit „fajváltozásnak“ is nevezhetünk, szlovák kérdés jelentőségét a belőle kibontakozó magasabb rendű nemzeti veszedelem miatt erősen megnövelte és minden más kérdés elé helyezte. A szlovákság vezetői a magyar-szlovák sorsközösség eszméjét és tényét szándékosan elködösítve a szlovák nemzetiség egyéniségét odadobták a cseh terjeszkedési politika prédájául és segédkezet nyújtottak egy meghamisított faji jelszavak védelme alatt a szlovákság leigázásához, valamint a Trianonhoz vezető magyarságtól való elforduláshoz. Henri Pozzi francia diplomata 1935-ben kiadott „Századunk bűnösei” című könyvében írja, hogy: „Románia, Szerbia, és Csehország egyetlen olyan területet sem kapott Trianonban, amely valaha az övé lett volna! Csehszlovákia államiságát a trianoni békének köszönhette. A békekonferencián a szerbek, a csehek és románok által magukénak követelt országrészek a történelem folyamán sohasem voltak birtokukban. Mégis megkapták mindazokat a területeket, amelyet Trianonban követeltek!” Tragikus, hogy a magyar államegység szétrepesztésére irányuló tendenciák, külső hatalmak világpolitikai törekvéseit szolgálták. Itt alapozták meg Magyarország szétrombolása révén megnövelt államok segítségével közép-európai befolyási körzetüket. Captain A.H,Ma Ramsay 1962-ben Londonban megjelent „The Nameless War” c. politikai tanulmányában azt írta, hogy a Versailles-i Konferenciának egy nagyon érdekes része titokban lett tartva azok részéről, akiknek hatalmuk volt mindig arra, hogy a nagyközönség előtt bármit is eltitkoljanak, illetve, még a háztetőkről is szabadon hirdetni kívánságaikat. „Ezen a Konferencián minden fontosabb döntést a „Nagy Négy” hozta: Lloyd George M. Clemenceau, báró Somino és Wilson elnök. Ezt mindenki tudja - közli Ramsay -, amit azonban alig tud valaki, hogy Lloyd Georgnek a zsidó Jassoon, Clemenceunek a zsidó Mandel Rothschild és Wilson elnöknek a zsidó Bandies volt a titkára, báró Somino maga is zsidó volt. A fordítójuk egy Mantoux nevű, katonai tanácsadójuk egy Kish nevű zsidó. Széltében-hosszában tudott dolog az a tény is, hogy úgy Lloyd Georgnek, mint a többieknek csak nagyon ködös fogalmaik voltak a földrajz terén, azonban zsidó titkáraik éppen ellenkezőleg, szakértői voltak annak. Ezek a zsidók, esténként mindig 6 órakor ültek össze és megszövegezték a határozatokat és kitérképezték a döntéseket a „Nagy Négy” másnapi ülésére. Az eredmény végzetes lett, minden tisztességes ember szemszögén át nézve azt, akik becsületes békét akartak olyan feltételekkel, melyek talán szigorúak is, de igazságosak és így hosszú békét képesek biztosítani.” Eddig egy angol hazafi tollából. Ha valakinek, úgy nekünk 56-os szabadságharcosoknak kell tanúságot tennünk a történelem előtt, mert hisszük a magyar igazság feltámadását, hogy Benito Mussolini volt az egyetlen állemférfiú magaslatán álló európai, aki már 1921-ben meglátta azt a veszélyt, amely Moszkva felől közelít egész Európára a Mathias Corvinusok és Hunyadi Jánosok Magyarországára, világosan látta, hogy a trianoni feldaraboltsággal a benesi csehszlovákizmussal és a nagy jugoszláv ábrándokkal végeredményben a pánszláv-bolsevizmus közelit Róma felé is. 1923-ban hangzott el Mussolini első nyilatkozata a magyar igazság mellett, aki barátja volt a bethleni Magyarország kormányának és a magyar népnek, mint Gömbös Gyulának vagy az antibolsevista vértanú Szálasi Ferencnek, C.A, Macartney Magyarország című történelmi munkájában (Fordították: Dr. Fest Nándor és Kállay Miklós) így emlékezett meg ezekről a történelmi időkről: „Nem hozott javulást az a sajtóhadjárat, amelyet Lord Rothermere indított lapjaiban a trianoni békeszerződés revíziója érdekében. Lord Rothermere befolyását nagyon túlbecsülték a magyarok, akik azt hitték, hogy a szabadulás napja nemsokára virrad. Ez az örömük a kisantant államait csak még összébb tömörítette és megerősítette engesztelhetetlen magatartásukat Magyarországgal szemben. De Lord Rothermere kezdeményezésénél is sokkal fontosabb volt, hogy az olasz kormány most hivatalosan magáévá tette a magyar határok revíziójának ügyét. Mussolini 1928. június 5-én a külpolitikáról szólva, abban a beszédében, melyet erről a tárgyról két év óta először tartotta következőket mondotta: „Magyarország megbízhat Olaszország barátságában. Elmondhatni, hogy a trianoni szerződés területi intézkedései túlságosan mélyen vágtak a húsába és hozzáfűzhetjük ehhez, hogy Magyarország ezer éven át nagyfontosságú történelmi missziót teljesít a Duna völgyében. A magyar nemzet lángoló hazaszeretetével, céltudatos munkájával-, melyet hatalma tudatában a béke idején folytatott, jobb sorsot érdemel. Nemcsak az általános igazság szempontjából, hanem Olaszország érdekében is helyes lesz, ha Magyarország kedvezőbb sorsa megvalósul.” Benito Mussolini látta a magyar tragédián keresztül azt az Európát is, amelyet történelmi Magyarország elpusztításával tettek tönkre. Lloyd George volt angol miniszterelnök - aki egyébként nem volt híve a békeszerződések revíziójánakkésőbb beismerőleg jelentette ki hogy balkánizálták Európának ezt az egész területét. A vérbetiport magyar szabadságharcnak kellett jönnie, hogy az új generáció elitje kimondja a fokozottabb harcot a trianoni és páriskörnyéki békeparancsok megsemmisitéséért. Vannak világtörténeti lélektani pillanatok, amikor a nemzetek jogos törekvései találkoznak az elrendezésben irányszabó hatalmak megértésével és érdekeivel, ennek a lélektani pillanatnak a kihasználását adott esetben nem szabad és nem lehet elmulasztanunk. Ezek a találkozások meg kell, hogy valósítsák a magyarság igazságos követeléseit, célhoz kell vezessék a még jogos revindikációs törekvéseket és fejlődéstörténetileg javítanunk kell a trianoni békediktátummal összekevert nemzetek oly régóta és hiába sóvárgott békéjét. Kiváló történészünk Raffay Ernő szavaival élve: „A magyar külpolitika lehetőséget kapott arra, hogy az Európai Unió álláspontja alapján, kezdeményezze egyik-másik trianoni szomszédos országnál a határkérdés békés, tisztességes, mindegyik fél érdekeit a legjobban szolgló tárgyalások megkezdését. Föl kell hívnom a figyelmet arra, hogy ha Magyarország az EU egyértelmű és félreérthetetlen felszólítására nem hozza elő a Kárpát-medencei határkérdés békés megoldásának ügyét, akkor a felvétel után elveszítjük ezt a lehetőséget, hiszen azután joggal mondhatják, hogy miért nem tettük szóvá a határrendezésre vonatkozó szándékunkat akkor, amikor az Európai Unió ezt előhozta.” Az igazság legyen a Dunavölgy egészséges újjászervezésnek alapja. Az erkölcsi igazság és a jobb belátás diadalrajutásával magyar kálváriánk tövises útjának végére kell érnünk! Trianoni megemlékezés a Budai Várban. Június 4-én sűrű sorokban igyekeztek az emberek a Budai Vár központjában lévő Dísz-tér felé, ahol a Magyar Igazság és Élet Pártja (MIÉP) tartotta a békediktátum 79. évfordulóján a megemlékezést. Több-ezer ember töltötte meg a teret, nemzetiszínű zászlókkal és Trianont elítélő feliratokkal, amikor a Himnusz eléneklésével elkezdődött a gyűlés. Reményik Sándor „Eredj, ha tudsz” c. verse adta meg az összejövetel alaphangját, amit Nagy Feró és elöadótársai által énekelt - a múltból jól ismert, de évtizedekig elhallgatott - dalai egészítettek ki. A megemlékezés fő szónoka Csurka István volt, aki szenvedélyes szavakkal ecsetelte, hogy az elszakított területek magyarsága megmaradásának egyetlen lehetősége, a történelem által megbukott Trianoni békediktátum felülvizsgálata és újraértékelése még akkor is, ha a kényszerhelyzetben lévő elszakított területeken élő politikusok és a Magyar Parlament „realista” képviselői nem merik ezt nyíltan kimondani. A hallgatóság nagy tetszésnyilvánítással fogadta Csurka István szavait. A történelem most ismét esélyt ad arra, hogy a határainkon kívül élő 3 és 1/2 - 4 millió magyar nemzettestvérünk megmaradását biztosítsuk! Ezt nem kihasználni Nemzetárulás! (tudósító) Deák Ferenc (a haza bölcse) mondta: „Amit erő és hatalom elvesz, Önmaga lemondott, Azt idő és kedvező szerencse Annak visszaszerzése Ismét visszadhatják Mindig nehéz, De miről a nemzet S mindig kétséges Félve szenvedéstől, 1861. szept. 8.
