Szittyakürt, 1999 (38. évfolyam, 1-12. szám)
1999-04-01 / 4. szám
10. oldal **ltTVAKÖ*t 1999. március- Egy nemzetnek az önbecsülése, viselkedése, a történelme, jövőképzete egy elválaszthatatlan egységet alkotnak; amint egy boxoló sem fog a ringbe állni és verekedni, főleg nyerni, ha állandóan csak lekicsinylő és önbizalomvesztő vélekedést hall, úgy egy nemzet sem tud önbecsülő, büszke, sikeres jövőt formáló sorsot alakítani, ha állandó lekicsinylő véleményt hall, különös módon, a „saját“ tudósaitól. Kell-e nagyobb ellensége egy nemzetnek, ha az ún. „Saját“ tudósai árulják el, és adják az ellenségnek a szájába a magyarpusztító, és nemzetáruló elméletek alapjait, amelyeket aztán, felhasználnak ellenünk, mert a külföldi egyetemek, és könyvtárak tudományos (referencia) hivatkozási letéteményei a magyar tudósokra hivatkoznak: „Hát maguk mondják, a magyarok!! “ (A Szerk.) „NEM MENEKÜLHETÜNK LEGENDÁKBA” Az alábbiakban közöljük Szilas Zoltánnak 1998. aug. 23-án A Hazai Tükör számára készült interjúját Kosáry Domokos történésszel. Hogyan válaszolhatott volna Kosáry Domokos professzor, az MTA nyugalmazott elnöke, ha magyar érdekű, és szemléletű gondolkodása lenne: Vannak akik azt állítják hogy a finnugor törzsek sem érkeztek sehonnan, hanem a Kárpátmedence őslakosai voltak. Mi több ezen a tájékon mindenki másnak mi vagyunk az ősei! Sokan a valósággal nem törődve álmokat kergetnek vagy rossz olvasmányokból tanulnak. Megint mások bizonytalanok vagy megsértődnek valamiért a világra és ezért akarják utólag módosítani a történelmet. Nem néznek szembe a valósággal. Az eredet ügye általában érzékeny kérdés a nemzeti öntudat részeként is. A tizenharmadik századtól tartották magukat hun származásúnak a magyar nemesek. Nem volna meglepő, ha az uralkodóház korábban is Attilától származtatta volna magát: ahogy nyugaton Nagy Károly volt a legitimáció elvi alapja, úgy keleten Attila fejedelem. A magyarok és a hunok természetesen egyáltalán nem voltak azonosak. De én azt sem hiszem, hogy az Árpád-dinasztia hun származásúnak tartotta magát. Azt is írták a XI. században, hogy a magyarok Attila kardját nyújtották át egy német hercegnek, segítséget remélve. Az esetet a hun származás bizonyítékaként szokták emlegetni. Szerintem ha a kard átadói valóban a hunok leszármazottjának tekintették volna magukat, akkor eszük ágában sem lett volna elajándékozni az ereklyét. Valószínűbb, hogy a németek tartottak hun származásúnak bennünket! Anonymus ezerkétszáz körüli elbeszélésében Óbuda mint „Attila városa” szerepel. Ezt is a németektől hallották őseink, amikor az előbbiek itt jártak keresztes hadaikkal. Ez az egész hagyomány német irodalmi eredetű. Nyugati szomszédaink állították hogy annak idején úgy raboltunk, pusztítottunk, ahogy a hunok. Mi pedig büszkék voltunk arra, hogy „Isten ostoraként” emlegetnek. Ez a hiedelem úgy beivódott a nemesi történelmi tudatba, hogy még a reformkori magyarok is büszkén emlegették hun származásukat. Hozzá kell tennünk, hogy a magyarok, ha történelmi sokkhatás érte őket, ami bizony azóta is megesett, hajlamosak voltak megsértődni a történelemre, megneheztelni a sorsra, érzelmileg reagálni, dacolni. Az első világháború és Trianon sokkhatása után Márki Sándor, aki pedig képzett történész volt, Nyugat-Európára megsértődve olyasmiket írt a „turáni” népek történetéről, hogy a Nyugat dekadens, hanyatlik és a magyarokon át majd megvalósul a tatár Dzsingisz kán álma. A második világháború után a változatosság kedvéért állítólagos sumér származásunkat „fedezték fel” az emigrációba kényszerültek. íly távoli nevezetes és misztikus ősök emlegetése valami vigaszt nyújthatott az arra rászorulóknak. Szerintem azonban egészségesebb a valósághoz ragaszkodni. A népvándorlás idején más népcsoportok is éltek a finnugorok közelében, akik eltűntek, például az avarok, a besenyők... Miért tudtak a magyarok megmaradni?- A futóversenyt mindig megnyeri valaki. Talán jobban tudtunk alkalmazkodni a viszonyokhoz. A besenyők elől költöztünk, menekültünk ide. A már itt élők (szlávok, maradék avarok) viszont hódítóknak látták az érkezőket. Korábban az avarok, utóbb meg a besenyők is mások elől menekültek. Ez a lovas nomád népek sorsa volt. A kelet-európai sztyeppén élő nomád vagy félnomád népek nem voltak fejletlenebbek, mint települt kortársaik, csak más életmódot folytattak, mert eltérő természeti feltételekhez kellett igazodniuk. A névadó finnugor nyelvű törzs egyébként közben más török és egyéb elemekkel keveredett, mint ahogy ismét másokkal, továbbiakkal az új hazában is. László Gyula történész kettős honfoglalást emlegetett. Van-e realitása ennek?- László Gyula kitűnő szerző és művész (grafikus) volt, és régi barátom. Jeles könyvet írt annak idején a honfoglaló magyarság életéről. De ezt a későbbi elméletét, amely ma már túlhaladott régészeti feltevéseken alapult, nem tudtam elfogadni, mint ahogy szakembereink többsége sem... Szerinte a magyarok egy csoportja monogur néven már a hetedik században ideérkezett, majd a kilencedik század végén a - honfoglaláskor jöttek utánuk a többiek. Mai ismereteink ezt nem igazolják. Sokat vitatkoztam vele erről barátilag, - mert szerintem ez inkább az ő művészi fantáziájának kissé romantikus szüleménye volt. Azt válaszolta, hogy ő nem is tartja mindezt bizonyosnak, csak felveti az elméletet. Lehet, hogy egy bajba került nemzet lelkiállapotán olykor enyhíthetnek a még régebbi, még fényesebb múltról szóló legendák. De azért jobb másként kigyógyulnunk a sokkhatás okozta megrázkódtatásból. A magyar nemzet olyan értékes, valódi történeti múlttal, hagyományokkal rendelkezik, hogy nincs szüksége mesékre. Hogyan látja az apa és fia, Géza fejedelem és Szent István király szerepét az „átállási folyamatban" és az államalapításban?- Az úgynevezett „hosszú tizedik században” Európa megnőtt. Skandináviától kezdve Kelet-KözépEurópán át hatalmas félkörívben újabb zónákkal lett gazdagabb. A vikingeknek északnyugaton, a magyaroknak pedig keleten be kellett látniuk, hogy „kalandozó” hadjárataik sem a tengeren sem a szárazföldön nem folytathatók. Az átállás nem ment könnyen és hamar Géza fejedelmet reális politikai megfontolás vezette, amikor a magyar kalandozások súlyos vereségei után a Nyugattal békét próbált keresni, beengedte a keresztény civilizáció terjesztőit. Még nem veretett pénzt, nem voltak írott tönvényei, nem alapított püspökségeket. Mindezt István király, tehát a fia tette meg. Az államalapítást, az európai keresztény kultúrához való tényleges csatlakozást kellő eréllyel ez a céltudatos, nagy uralkodó vitte véghez. Forray Zoltán, a Körösi Csorna Sándor Történelmi Társaság elnöke szerint erre a kérdésre lehetett volna így is válaszolni: Igen, az a tudós, aki nyílt agyai és tárgyilagos gondolatvilággal áll az új, korszakformáló információs forradalom küszöbén, el kell hogy ismerje, semmi sem mondható befejezettnek, semmi sem fix, és állandó csak a változás, így el kell ismerni: igen, a Kárpát-medence ma magyarnak nevezett lakosságának túlnyomó része őslakos itt alakult, formálódott, itt alakult nyelve, gondolatvilága évtízezredektől kiindulva, - a rudabányai, vértesszőlősi, tatai, szeleta-barlangi, aggteleki, szirmabesenyői emberrel kezdődően egészen a karanovói, körősi, tordai, budakalászi kultúrák kialakulásán át benépesítve a Kárpát-medencét, amikor Európában sehol ilyen folyamatos fejlődés nem bizonyítható a népvándorlásokig. Érdekes módon csak a szkíta, hun-avar tudott itt állandósulni, míg az indoeurópai népek csak „átutazóban” voltak itt, ezzel is a hasonló-hasonlóval való rokonszenvezés elméletét támasztva alá. Az idegen itt nem tudott megmaradni. Ősi rovásírásos emlékek is csak avar-magyarul maradtak meg, annak ellenére, hogy újonnan megkeresztelt királyaink, rendelkezései szerint tűzzel-vassal irtották az ősi szkíta írást, mint az ördög írását. Lásd Szent István, Szent László és András királyaink parancsai a szkítákkal azonosítanak bennünket ősi írásunk alapján. A görögök is „királyi szkítának” írják őseinket. A kínai történetírás meg egyenesen elismeri Atilla és Árpád rokonságát. Nem lehet kivételt tenni a hun-magyar esetben a nyugat-európai letelepedések elfogadottságával, mint amilyen a kelta-latin-germánviking-szláv. Mert ha az akkori kortársak ma is létező államalkotó elemek Európában, akkor a szkíta-hun elemek is élők és államalkotók valahol. Minden arra utal, bogy a Kárpát-medencében ma magyarnak nevezett nép ma ezeknek egyenes-ágú leszármazottai. Nem véletlenül hívja ezt a kárpát-medencei országot a világ Hungáriá-nak, Hungary-nak vagy Ungarn-nak. A második világháború után szétszóródott magyar emigráció olyan külföldi forrásokhoz jutott bozzá tömegesen, ami addig nem volt elérhető. A sumer származást éppen külföldi tudósok, mint Lenormant, Oppert vagy Sayce, már a múlt század közepén felvetették a magyar rokonsággal kapcsolatban, de politikai és hatalmi érdekeknek ez akkor sem, és most sem elfogadható. Ezért van máig is a finnugor elmélet erőltetve. VÁLASZ LEHETNE: A finnugorok, ma már túlhaladt kérdés. Ilyen nem volt, mivel egy állandóan jég és hó-uralta észak-szibériai őshaza biológiai lehetetlenség. Ott szaporodni, terjeszkedni még a zuzmó sem tud, mint ahogy az eszkimó, aleut és csukcs népek esetében is láthatjuk, a kemény, zord életmód korlátozza a népszaporulatot. A finnugor elmélet nem veszi figyelembe a klimatológiát és azt sem, hogy a neolitikum befolyásolódott a jégkorszaktól, hiszen pont a jégkorszak megszűnése indította el a népesség gyarapodást. Azonkívül, sehol a perma-frontban (állandó talajfagyban) nincsenek finnugor temetők, sírok és egyéb maradványok, pedig e jeges klíma az, ami a legjobban megőrzi a szerves anyagokat. Az altáji, pariziki, jégasszony” múmia erre a legjobb példa, hogy a sokkal délebbre fekvő területről i.e. időből csak szkíta-hun maradványok találhatók. VÁLASZ LEHETNE: László Gyulának nemhogy igaza van, de a régészeti leletek egy olyan ősi kultúrát bizonyítanak, amely kapcsolatban állt Nyugat-Ázsiával és a Közel-Kelettel. Gondolok itt lovas-nomád „beaker” kultúrára, amely Kubántól Nagy Britanniáig átfedte Európát az indoeurópaiak megjelenése előtt. Vagy a hikszoszok közel-keleti emlékeire. Mindegyiknek szkíta gyökere van, amely valószínűleg a Kárpát-medencéből indult ki minden irányba. Ettől az elmélettől jobb a magyar nép számára nincs, mint egyeneságú szkíta leszármazottnak. A harmadik évezred ezt az elméletet igazolni fogja, mert az információs áradat újabb és erősebb bizonyítékok tömegét fogja magával hozni Európától Ázsiáig és Afrikáig. Az avarok, besenyők beolvadtak a fejlettebb államszervező magyarok által véglegesített Hungáriába. A finnugorság nem úgy rokon, ahogy eddig gondoltuk, hanem fordítva. A szkíta-hun ősi népek leszakadt kultúrmezsgyékre szorult forgácsai ők, de a főág a Kárpát-medencében található. A jászok, besenyők, kunok is ezért kérték a 13. században is a letelepedést csak itt és nem másutt, mert a rokonnépek ma is élő országa, állama ez. VÁLASZ LEHETNE: Géza kagán volt a hun népek szokása szerint, míg István európai normák szerint lett elfogadva királynak. A korai keresztény történetírók, mint a nyugati kultúra és civilizáció képviselői, természetesen, hogy saját germán vagy latin népeiket fölértékeljék, a hungáriait „ledöngölték”. így Géza, mivel nem volt keresztény, csak „törzsfőnök” lehetett. Fia, István mivel fejet hajtott, már király, sőt mint a legújabb hun birodalom királya, óriási vagyont hozva a kereszténységbe, szentté is vált nagyon hamar. A „kalandozások” mint sokan gondolják, közhiedelmek ellenére nem voltak rablóhadjáratok, hanem Charlemagne és a frankok által elrablott avar kincsek visszaszerzésére indultak. Ennek legértékesebbje a Szent Korona volt. Addig Nyugat nem lehetett békében, amíg az vissza nem került. Ezért a pápa kivettette az aacheni Nagy Károly sírjából. (Vajon miért volt egy ilyen hatalmas európai uralkodónak, mint Charlemagne olyan fontos, hogy egy barbár ázsiai horda koronájával kerüljön a sírba?) Miután a korona azzal a feltétellel kerülhetett vissza, hogy a magyarság véglegesen letesz a nyugati hadjáratokról és felveszi az amúgyis hasonló kereszténységet. (Lásd az honfoglalás-kori sírokból előkerült kereszteket.) Nem a nyugati hadjárat „súlyos vereségei” késztették Gézát vagy Istvánt a „kalandozások” beszüntetésére, hanem az elért cél: az, hogy kialakulttá és elfogadottá vált a
