Szittyakürt, 1999 (38. évfolyam, 1-12. szám)
1999-03-01 / 3. szám
1999. március «IttVAKÖfcT 9. oldal 1939. MARCIUS IDUSA KARPATALJAN Hatvan évvel ezelőtt, 1939. március 16-án a budapesti esti lapok „Újra magyar zászló leng a Kárpátok ormán”, „Magyar honvéd áll őrt az ezeréves határokon”, „Közös magyar-lengyel határ” vastagbetűs fejcímekkel adták tudtára a főváros lakosságának, az országnak és az egész világnak, hogy a magyar honvédség kétnapos hadművelettel az ezeréves Magyarország egyik részét - melyet a Trianoni-békében Kárpátalja (Podkarpatska Russ) néven az ottlakó magyar és rutén lakosság tiltakozása ellenére - Csehszlovákiához csatolták, birtokba vette. 1938. őszén a szudétanémet kérdés kapcsán Csehszlovákia alapjaiban rendűit meg, a szlovákokkal együtt Kárpátalja ruténjei is elérkezettnek vélték az időt arra, hogy a gyűlölt cseh gyámkodást magukról lerázzák.A csehek, hogy széthulló „birodalmunkból” mentsék, ami még menthető, most egyszerre minden engedményre készek voltak és tizenkilenc esztendő után megadták nemcsak Szlovákiának, de Kárpátaljának is az autonómiát. A rutén pártok ajánlására Bródy Andrást a rutén földműves párt tagját állították miniszteri ranggal Kárpátalja élére. Amikor azonban kiderült, hogy Bródy András az autonnóm kormányzat egyik legfontosabb feladatának annak eldöntését tarja, hogy Kárpátalja népe maga döntsön sorsáról, jövendő hovatartozásáról és előkészületet tett népszavazásra, Prága az ukrán irányzattal egyettértésben Bródy Andrást 1938. október 26-án tisztségéből felmentette és következő napon hazaárulás vádjával letartóztatta és a prágai Pankrácz börtönbe záratta. Prága ekkor az ukrán irányzat vezetőjét, Volosin Ágoston címzetes kanonokot nevezte ki Kárpátalja miniszterelnökévé és az ott állomásozó csehszlovák haderő parancsnokát Prchala tábornokot a belügyminiszterré. Volosin uralmának megszilárdítására azonnal felállította galíciai mintára hírhedtté vált ukrán lövészgárdát, a Szics-gárdát, megalakította az Ukrán Nemzeti Tanácsot és Kárpátalja nevét Kárpát-Ukrajnára változtatta. Volosint eme tevékenységében a németek is hathatósan támogatták nemcsak erkölcsileg és anyagilag, hanem a Szics-gárda felfegyverzésével is. „Egy független kárpát-ukrán állam külső támogatás nélkül a jelen időben aligha volna életképes. E megoldás előnye mégis az lenne, hogy egy jövendő Nagyukrajna magját itt teremtenénk meg vele. Lengyelorlországban, Szovjetunióban és Romániában élő sok millió ukrán számára - olvasható a német külügyminisztérium 1938. október 7-én kelt Hitlerhez felterjesztett memorandumában - létrehoznánk az anyaországot és ezáltal nemzeti kisebbségekké válnának. Mindenesetre autonómiát kell követelni Kárpátukrajna számára a nemzeti önrendelkezési jog jelszavával és ebben a kérdésben valószínűleg nem lesznek véleményeltérések. Az autonóm Ukrajnának Magyarország felé való orientálódását végleg ki kell zárni. Ezt a megoldást kívánná egyformán Magyarország és Lengyelország. Ezzel a közös lengyel-magyar határ jönne létre, ami megkönnyítené egy németellenes blokk kialakulását. Katonai szempontból a Wehrmacht főparancsnokság is ellenzi a közös lengyel-magyar határt.” Volosinék követelésére 1939. január 6-án Prchala tábornok csapatai meglepetésszerűen megrohanták Munkács városát, a lakosság zöme a legendás Rongyos gárdistákkal az élen visszaverték az orvtámadókat. 1939. március 12-én Csehszlovákia végérvényesen alkotóelemeire bomlott szét, Volosin a németek biztatására Szics-gárdistáival az ideiglenes fővárosban kikiáltotta Kárpát-Ukrajna függetlenségét. Prchala tábornok páncélosaival vérbefojtotta a Szics gárdisták Huszton történt felkelését, de látván, hogy Csehszlovákia órái meg vannak számlálva Romániától menedékjogot kérve a técsöi Tiszahídon kimenekült az összeomló, torzszülött trianoni országtákolmányból. Március 13-án Hitler Tisot Berlinbe rendeli Szlovákia függetlenségének kikiáltására, Hacha cseh államelnök pedig március 15-én hajnalban aláírja Csehszlovákia halálos ítéletét és a német csapatok minden ellenállás nélkül elfoglalják Csehországot. 1939. március 15-én a magyar csapatok megindulnak Kárpátalja felszabadítására és Fencsika és Zekeháza körzetében Prchala tábornok páncélosokkal megerősített utóvédjeinek megsemmisítése után Nagyszöllös délután 2 órakor újra szabad volt. Megkezdődik a cseh-szicsgárda uralom felszámolása Kárpátalján két erős magyar egység hajtotta maga előtt az ellenséget, az egyik Huszt-Nagyszőllős-i országút mentén, a másik pedig a Tisza folyását követve. Huszt előtt már előre elkészített állásokból a szics-gárda várja honvédeinket. Honvédeink fergeteges támadása és a legendás Rongyos-gárda együttműködése megtört minden ellenállást és „Kárpát-Ukrajna” fővárosa Huszt március 16-án délután újra szabad volt. Kökényes, Irhóc, Dombó és Királymező községeket is megtisztították a szics bandáktól. Aknaszlatinán a bányaváros előtt két zenekar is várta már a magyarok bevonulását. „A városka előtt rengeteg gyerek - olvassuk egy tanú feljegyzéséből ezekről a történelmi időkről - mind nemzetiszínű kokárdát, visel. A Rongyosokat várták. Látni akarták a legendás Rongyor-Gárda tagjait.” A Rongyosok pedig folytatták az útjukat az ősi határ felé... 1939. március 16-án a délutáni órákban a lengyel külügyminiszter felesége Hory Andrást, Magyarország varsói követét hívta telefonon: "Itt Beck József né beszél. Én akarok az első lenni, aki a magyar követtel az örvendetes hírt közli, hogy e pillanatban vett telefonértesülés szerint a honvéd csapatok egy perccel előbb megérkeztek a lengyel határra és a Kárpátokon a magyar és a lengyel zászló most újra egymás mellett leng." Akkor még nem sejtették, hogy a közös Magyar-lengyel határ néhány hónap múlva, szeptember 1-én a hazájukat elhagyni kényszerült lengyelek nagyrésze a pusztulásból való menekülés útját is jelentette, amikor eldördültek a német ágyúk a lengyel határon. 1944. tavaszán a kommunizmus elleni küzdelmünkben a hadiesemények szomorú alakulása következtében a hadszíntér elérte a Kárpátok természetes vonalát, miként már az első világháborúban s az évezredes magyar történelem során már annyiszor, ismét bebizonyosodott Kárpátalja stratégiai jelentősége a Dunamedence védelme szempontjából. A Kárpátok gerincére támaszkodó védelemben, aránylag kicsiny magyar erők teljes mértékben helytállottak ás a vörös hadsereg frontális támadását egészen 1944. végéig elhárították. A magyar hadvezetés a Kárpátokat eredményesen megvédő I. magyar hadsereget csak akkor volt kénytelen kivonni védelmi állásiból, amikor a románok az egész középeurópai térségre nézve végzetes következményekkel járó átállása nyomán a szovjet erők számára megnyílt az út a magyar síkság felé s Temesvár térségéből északra előretörve a Kárpátokat védő erőket teljes bekerítéssel fenyegették. Ezzel a kárpátaljai magyarok és ruszinok sorsa is megpecsételődött! KÁRPÁTALJA NEM UKRÁN, HANEM ÉVEZREDES ŐSI MAGYAR FÖLD! Elsée Reclus, a nagy francia geográfus egyszerűen csak szavakba öntötte a tényt, hogy a történelmi Magyarország a legideálisabb földrajzi egység amelyről valaha is álmodhatott államalkotó nép. A Fátra, a Tártra, az Erdős-Kárpátok, a Radnai Havasok, a Keleti-Kárpátok, a Fogarasi Havasok, a Retyezát, a Duna, a nagy hegyek és nagy folyók eszményi egységet zárnak be és, akik a határokon belül laknak, azok egymásra vannak utalva mindörökkön örökké. Feladatuk tehát az lehet, hogy közös erővel, közös célkitűzésekkel megkeressék a közös testvéri együttműködés és együttélés feltételeit, mert ezeknek a természetes földrajzi kereteknek ma is döntő jelentőségük van a Kárpátmedencében élő népek életében. A történelmi igazságok mindig érvényesülnek az emberi gyarlóságokkal és az emberi igazságtalanságokkal szemben. Most ne beszéljünk egyenlőre másról, a történelmi igazságunkat most csupán az árvízsúlytotta magyaroknak és ruszinoknak sorsán aggódva, nyomorúságukon segítve a békediktátumokkal az elszakított Kárpátaljára vetítsük le. És látni fogjuk, hogy amint érvényesült az együvé tartozás, a népi gondolatban működésbe lép más vonatkozásban is a történelmi vonzás. A. Latorca, az Ung, a Labore, az Ondava, a Tapoly, a Tárcái mindenkor a mélyföldek tehát mindenkor a Magyar Alföld felé fognak folyni és az ő folyásuk irányával mindenben megegyezik a Vihorlát tövében élő kárpáti népek fejlődésének irányvonala is. Ennek a területnek a különböző nemzetiségű lakossága az évszázadok folyamán a legnagyobb egyetértésben, élt együtt. A magyar haza iránti hűsége és ragaszkodása példás volt. Az őslakos magyarsággal vállvetve, különösen a XIX. században betelepített ruszinok utódai vállalták mindenkor a magyar sorsközösséggel járó, nem egyszer súlyos áldozatokat, így a magyarság mellett találjuk őket a nemzeti szabadságharcokban, különösen II. Rákóczi Ferenc felkelésekor, amiért a fejedelemtől a „charissima et fidelissima natio”, s a „gens fidelissima” elnevezést érdemelték ki. Amikor 1848-ban Bécs intrikája nyomán Magyarország egyes nemzetiségei a magyarság ellen fordultak, a ruszin nép körében nem talált visszhangra a magyarellenes izgatás. Ez a nép a magyarság melletti hűségében akkor sem rendült meg, amikor a Kárpátokat átlépték az orosz csapatok, hogy a császárral szövetségben leverjék a magyar szabadságharcot. Kárpátalja népe történelmi jelentőségű bizonyságát szolgáltatta a közös magyar haza iránt érzett hagyományos hűségének 1919-ben is, amikor Munkács székhellyel megalakult szojm egyhangúlag kimondotta, hogy továbbra is a történelmi hazájához Magyarországhoz kíván tartozni. A terület sorsát azonban akkor nem a lakosság szabadon megnyilvánított akarata, hanem a nyers erőszak döntötte el. Bethlen István 1933. november 27-én Londonban, a Közel- és Középkeleti Társaságban mondott beszédében Kárpátaljára vonatkozólag a következő javaslatot teszi: „Minden gazdasági érdeke, történelmi tradíciója a ruthén népet ehhez a földhöz fűzi. A csehekkel semmi közösségre nem vágynak, a Magyar Alfölddel való kapcsolat nélkül pusztulás vár rájuk és ennélfogva éppúgy ruthén és magyar érdek, hogy nemzeti autonómiájuk kiépíthessék és ezen a réven kovatartozandóságuk tekintetében szabadon nyilatkozhassanak.” Tragikus, hogy a ruszin nép Magyarországhoz fűzött testvéri kapcsolatait gonosz kezek széttépték és megkérdezés nélkül a cseh imperializmus szabadságot és népi hagyományokat megölő közösségébe taszították. „Kárpátalja ezer esztendőn át Szent István országához tartozott. 1920-ban - közli Mihályi Gilbert 0. Praem Európa válsága és megmentáse c. történelmi munkájában - a trianoni békében Csehszlovákiának adták 10 évre. Utána népszavazással kellett volna dönteni a terület hovatartozandóságáról. Ez azonban elmaradt. 1945. június 29-én pedig Csehszlovákia Kárpátalját átengedte a Szovjetuniónak.” Benes nem Moszkva parancsának engedett, amikor Kárpátaljáról lemondott, hanem régi programját valósította meg, miként azt ”Ou vont les Slaves” c. könyvében minden kendőzés nélkül meg is mondja. Benes ott azt írja, hogy ő és társai a párizsi békekonferencián (1919-1920) is csak azért követelték Kárpátalja területét, hogy ott azt az időlegesen kiesett orosz hatalom számára megmentsék. Amikor a Szovjet előszörtett kísérletet arra, hogy fegyveresen rohanja le Európát, s a vörös hadsereg már Varsót fenyegette, Masarik Tamás, Csehszlovákia köztársasági elnöke fogadta Gillersont a Vöröskereszt szovjet kiküldöttjét, akinek többek között azt a kijelentés tette: „Én a kárpátaljai ruszinokat, mint csehszlovák és szovjetorosz létét fogom fel, s mi csehek a ruszinokat az első adandó alka
