Szittyakürt, 1999 (38. évfolyam, 1-12. szám)
1999-01-01 / 1. szám
2. oldal ÍZITTVAKÖfeT 1999. január-február VÁLASZ TÖBBEKNEK Pedig létezett magyar nyelv kell szereznünk a forradalom igaz történetének ismertetésével. Az őslakos magyar sors és a Kárpátmedence sorsa elválaszthatatlanok egymástól. Feloldhatatlan sorsközösség ez, a betelepült vagy betelepített más népek sorsközösségével. Ezért szükséges a nemzetközi jog asztalára tenni a békediktátumok okmányait és azután tárgyalni arról, hogy milyen rendezést kíván a Kárpát-vidék helyzetének alakulása. Először meg kell semmisíteni ezt a papírrongyot, mert a trianoni és a párizsi békediktátumokból csak a békétlenség irányába vezet minden út. Villogjon-vagdosson a vigyázó kard a meggyötörtetésnek, letiportságnak, a megalázottságnak, a testi és lelki szenvedésnek véget nem érő kálváriáján mindaddig, amíg az igazságtalanságok orvoslására nincs érvénytelenítve a nemzetközi jog asztalán ez a perverz diktátum! Yves de Daruvár a trianoni békeparancs 50. évfordulója alkalmából ,,Le Destin Dramatique de la Hongria ” című munkájában a vádlottak padjára ültette az első világháborút lezáró békék szerzőit. De ugyanakkor értelemszerűen odaültette azokat is, akik a második világháborúban még kegyetlenebb formában megismételték azokat. Tagadhatatlan, hogy a nagyhatalmak közül az Egyesült Államok kísérelte meg Párizsban a gyűlölettől és bosszútól diktált „békeszerződést” enyhíteni. Ez azonban korántsem menti fel az Egyesült államokat a Kárpát-medence kétszeri feldarabolásának történelmi felelőssége alól. Cavendish Cannon, a State Department államtitkára, hogy főnökének, Byrnesnek, az erdélyi kérdésben elszenvedett kudarcát és a párizsi béke brutalitását az amerikai magyarok és a világ közvéleménye előtt leplezze, 1946júliusában magához hívatta dr. Kerekes Tibort, az amerikai Magyar Szövetség (AMSZ) titkárát és memorandumot íratott vele a párizsi konferenciához. Az így megrendelt memorandumban az Amerikai Magyar Szövetség elismerte a magyar nemzet háborús bűnösségét, lemondott ősi magyar területekről - Erdélyről is -, és az idegen uralom alá kényszerűen magyar milliókról. Ezt a műveletet mondják politikának, ez ássa sírba ma is Hungária reintegrációjának minden gondolatát és emlékeztetőjét. Nem vagyunk hivatásos politikusok, sem diplomaták, de a Szittyakürt táborában nőttek legtöbben férfiúvá a „pesti srácok ”, vagy váltak dereshajúvá a szabadságharcosok. Ismételten kijelentjük, hogy a Hungária Szabadságharcos Mozgalomban nem birodalmi álmokat kergetünk, hanem magyar életteret védelmezünk! Ebben a szellemben legyen a Magyarok Istenének áldása olvasótáborunk nemzetmentő munkálkodásán az új esztendőben is. Major Tibor főszerkesztő Csodálatos, ha bármikor leírok valamit, avval kapcsolatban, hogy miképp verték bele a magyarságot erőszakosan a keresztény vallás felvételébe az ezredévfordulóban, rögtön akadnak olyan félreérthetetlen elkötelezettségű emberek, akik ez ellen tiltakoznak és Szent István királyunk ellenségének tüntetnek fel. Én nem az ellen írtam, hogy a sikeres és nagy néha veszteséges harci vándorlások után, Európa szívében letelepedve az ősmagyarok ne legyenek keresztények, hanem magának a megtérítésnek az erőszakos és gyilkos módját vontam kétségbe. Az ellen viszont most is tiltakozom, ha valaki azt állítja, hogy a magyar ember a keresztény vallás felvétele előtt pogány volt. A pogány szó egy általános meghatározásnak számított. Az én véleményem szerint maga az a szó, hogy HIT - rögtön ellent mond a pogány szó általánosításának. Ha valaki hisz abban, hogy a napsugár az élet éltető eleme, és ezért magát a Nap-hitében kötelezi el, vagy egyéb más tárgyat, embert választ magának, mint tisztelni, vagy imádni valót; - az már nem lehet pogány, mert hisz valamiben, valakiben. A HIT szócska már egymagában ellene szól a téves ferdítésnek, hogy az a pogány, aki nem a keresztény vallás tanításait követte, vagy nem volt hajlandó azonnal annak behódolni a térítők erőszakoskodására. Mindezektől függetlenül engem a keresztény hitben kereszteltek meg, éh ezt a hitet tanultam, ebben nőttem fel és öregedtem meg, ma is ezt védem. De tiszteletben tartok minden más vallást, melynek évszázados hagyományai vannak, és nem a modern kor divatos csökevényeként, pénzszerzési szándékkal jött létre. Ha néha a vallások közül egyik-másik ellen kritikával élek, ez akkor történik, amikor egy adott vallás az erőszak erejével akarja megtéríteni saját vallására a más vallását. Vagy pedig, ahogy azt a jelen időkben is tapasztalhatjuk, ravaszsággal, faji alapon, az egyik vallás igyekszik kiterjeszteni pénzügyi, gazdasági hatalmát nemzetekre. Nem csinálok titkot abból, hogy megnevezem, melyik faj vallására gondolok. Arra, mely magát „kiválasztott népnek” tartja, és ezáltal úgy hiszi, joga van más vallások, népek ellen akár erőszakkal is fellépni. Viszont az is igaz, ha valaki figyelemmel kísérte az elmúlt 2000 év történelmi eseményeit, kétségtelenül a vallási különbségek okozták a legtöbb és legnagyobb háborús tragédiákat, túlszárnyalva a politikai, elvi problémákat. Ma - bár megfogyva - tisztelettel emlékezünk vissza nemzeti imádságunk, a HIMNUSZ megírójára; Kölcsey Ferencre. Az Isten tisztelete, az isteni segítség kérése a sokat szenvedett magyar népre, szinte egyedülálló szöveg más nemzetek himnuszainak verssoraihoz képest. És mégis. Ez a Kölcsey Ferenc, amikor útban volt 1832 decemberében Pozsonyba, hogy ott részt vegyen az összehívott Országgyűlésen, megérkezése után a kis vendégfogadóban a következőket vetette papírra: „Mikor életemben először magyar ruhát szabottam, németül alkudtam a szabóval; mikor először magyar versecskét nyomtattam, németül írt kötelezést íratott alá nyomtatóm; mikor először magyar lányba szerelmes valék, németül kellett hozzá édes szavakat firkálnom. ” „Való, hogy a ,,quarterium diaetale” céduláján minden nyelv van, csak magyar nincs; való, hogy úton-útfélen arc, termet és hang idegen országi; való, hogy magyarságod Törökországból jött tüneménynek nézetik, s több efféle; de meg nem tagadhatod, hogy sváb forspontosod kék mentéje egészen magyar, s a pozsonyi utcák nevei magyarul is írva vannak; s nem elég haladás-e egy századra ? ” Azonkívül Kölcsey azt is nehezményezte és panaszkodik róla, hogy az Országgyűlés nyelve századok óta nem magyar, hanem latin. Ennek története az, hogy a latin nyelv általános hivatali használata több, mint 8 évszázaddal ezelőtt alakul ki, amikor Szent István királyunk, elsőnek a magyar uralkodók közül felvette a kereszténységet. Akkor határozták el a magyar nemzet keresztény hitre térítését, aminek megvalósításához nem éppen a legszelídebb körülmények között, német és olasz papok segítségét vették igénybe. Csapatostul érkeztek az országba, de nem feledkeztek meg arról sem, hogy vallási térítésük ideje mellett jócskán gondoskodjanak világi érdekeikről is. Biztosították maguk részére a dúsgazdagság megszerzését rövid időn belül, majd a politikai hatalomban is részt vettek, és akkor történt meg, hogy követve több más ország példáját, Magyarország kormányzatában bevezették az egyház nyelvét, a latint. Holott létezett magyar nyelv, a nép beszélte. A törvényeket latinul hozták, az ítéleteket is úgy fogalmazták és hirdették ki. Minden okmány latin nyelven íródott, a tudományokat latinul tanították. Attól függetlenül, ahogy már írtam; a magyarnak volt saját nyelve. A magyar nép többsége a latint nem beszélte, nem ismerte, így betekintése sem lehetett az említett törvények, ítéletek, okmányok és tudományok tárházába. Egyszerűen ki voltak abból zárva. A latin nyelv az idők folyamán az arisztokratikus kizárólagosság erős védsáncává változott. A köznép nem beszélte, nem tanulta, nem tanították a latin nyelvre; így mindennemű közügyekből ki volt zárva, azt nem ismerte. Végeredményben ez is volt a cél; - kizárni a népet a közügyekből. Tehát azt is szabad leírnom, hogy az ország többségét kitévő parasztságnak így sehol képviselete nem lehetett, és nem is volt. Amikor több évszázaddal később, Kölcsey Ferenc, az idők múlásával a német nyelv teljes elhatalmasodása ellen írt és beszélt, ez csak folytatása volt annak az uralomnak, melyet egykor a német és olasz hittérítők valósítottak meg. Kölcsey Ferenc óta az Országgyűlés nem sokat változott. Annak idején az Országgyűlést DIAETA-nak nevezték, és két házból állt. A főrendek és a rendek házából. A főrendekben megtalálhatók voltak az egyházi főurak; - az érsekek, a püspökök, a prépostok, a főapátok, valamint a világi főurak; - az ország zászlósurai, a bárók, a főispánok és természetesen a született kiváltságos mágnások, akiknek ősei segítették az olasz és német hittérítőket. A nép dolgozhatott látástól vakulásig, de ahogy ma is Magyarországon, akkoriban is egyesek nagyon jól megéltek a „bőgatyás” magyarokból. Révffy László FIGYELEM! A SZITTYAKÜRT VILÁGHLÓZAT HONLAPJA ELÉRHETŐ A KÖVETKEZŐ CÍMEN: http://web.cetlink.net/ ~ szittya/ A SZITTYAKÜRT DRÓTPOSTA (email) LEVELEZÉSI CÍME: szittya@cetlink. net Kérjük kedves olvasóinkat akik számítógéppel és emailel rendelkeznek küldjék be címüket a SZITTYÁKÉRT emeilre
