Szittyakürt, 1998 (37. évfolyam, 1-7. szám)

1998-12-01 / 7. szám

1998. december *ZITT<MKÖkT 13.oldal így támogathatjuk az ’56-os Magyarok Világszövetségét! A statisztika szerint az USA-ban 2millió ember vallja magát magyarnak ill. magyar szárma­zásúnak. Valószínű, hogy ennek a két milliónak legalább 10% jól beszél, ír, olvas magyarul és érdeklődik a magyarországi események felöl, tartja a kapcsolatot személyesen vagy valamelyik emigrációs magyar szervezeten keresztül az óhazával. E kétszázezer magyar jelentős tényező lenne, ha egységesen lépnének fel a különböző fórumokon az ország érdekében. Azonban ez csak álom! Az emigráció még soha nem lépett fel egységesen semmilyen kérdésben, annak ellenére, hogy külön-külön mindannyian jó magyarok. Az azonban biztos, hogy e kétszázezer magyar közül legalább minden századik szívvel, lélekkel csügg szeretett hazáján és erejükhöz mérten jelentős áldozatokat hozott a nemzet szabadsá­gáért. - különösen a rendszerváltásként hirdetett 1989-es év óta. Az ’56-os MVSZ semmiféle állami támogatásban nem részesült, mert következetesen kiállt ’56 forradalmi eszméi mellett és nem hajlandó semmilyen megalkuvásra. Létét és fennmara­dását annak köszönheti, hogy vannak az emigrációban olyan ’56-os volt harcosok, akik hajlandóak áldozatot hozni volt bajtársaikért. Ennek egyik módja, hogy olyan érdekes és értékes könyveket adnak ki saját költségükön, aminek teljes bevételét felajánlják a szövetség támogatására. így került sor az utóbbi időben három olyan könyv kiadására, mely mindegyike számot tarthat az emigráció széleskörű érdeklődésére. Füry Lajos: „Elmentek a favágók” című könyve érdekfeszítően változatos regényes formában, mégis a valóságnak teljesen megfelelően mutatja be a II. Világháború után a nyugatra szakadt emigráció sorsát. A regényben sikeres és kevésbé sikeres sorsokkal ismerkedhet meg az olvasó, melyekben nagyon sokan magukra ismerhetnek. Berki Mihály: „A forradalom kis történetei” című dokumentumértékű kötete a leírt történetek mellett azért is érdekes olvasmány, mert rámutat arra, hogy a Kádár-rendszer Néphadseregének egyik legsikeresebb és legtehetségesebb tábornoka, miként volt képes kiábrándulni abból a rendszerből, mely őt a katonai ranglétra legmagasabb fokára emelte. Horváth József: „A III/III főnöke voltam”. Ez a könyv leleplező erővel mutatja meg a mindenki által gyűlölt és megvetett III/III-al jelzett titkos szervezet működését, mely a besúgók és spiclik országot átszövő hálózatát mozgatta. A könyv külön érdekessége, hogy szerzője a rendszerváltás után „csodálatos” metamorfózison átment volt főbolsevik, maga a főnök leplezi le saját szervezetét. Amennyiben a fenti könyveket bárki megveszi - önköltségi áron- azzal az ’56-os MVSZ fennmaradását és sikeres működését segíti, e mellett élményt nyújtó olvasmányhoz is jut. A könyveket az alábbi áron és címen lehet megrendelni. Füry Lajos: „Elmentek a favágók” $11.­­Berki Mihály: „A forradalom kis történetei” $11.­­Horváth József: „A III/III főnöke voltam” $22.­­A három könyv együtt: $35.­Megrendelhető: Bánkuty E. Géza 6204 29th St. East, Bradenton, FL 34203 A könyv Magyarországon is megvásárolható: Püski könyvesbolt, Fehérlófia, Gondos Béla könyvesboltjában. Vásárhelyi diákok Tisztelt Szittyakürt szerkesztőség! A Marosvásárhelyi Magyar Diák Szövetség (M.M.D.SZ.) által kiadott M.M.D.SZ.-Hír­lap szerkesztői, Ráduly Levente és Szalma Ildikó, diáktársaink nevében is szeretnénk Önökhöz fordulni egy kéréssel. Azonban, mielőtt ezt tennénk, szeretnénk dióhéjban ismer­tetni diákszövetségünket és céljainkat. Az M.M.D.SZ. 1990. januárjában (egyidőben a jelenleg is működő romániai ifjúsági szervezetek többségével) alakult, körülbelül 1500 tagot számláló érdekképviseleti szervezet. (Tagjai a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem, a Műszaki Egyetem, valamint a Szentgyörgyi István Színészképző Főiskola és az Egyházi Kántortanító és Egészségügyi Nővérképző Főiskolák diákjai.) Diákszövetségünk céljai:- a magyar diákok egyéni és csoportos érdekvédelmének megoldása,- tevékenységével támogatni a helyi egyetemek vezetőségeinek mindazon törekvéseit, amelyek az európai szintű értelmiségi és szakképzés megvalósítását szolgálják,- más szervezetekkel együttműködve a magyar diákszolgáltatási rendszer kialakítása,- keretet nyújt szakmai, kulturális, sport és egyéb rendezvényeknek. Diákszövetségünk legfontosabb két rendezvénye a Tudományos Diákköri Konferencia (TDK), valamint a próbafelvételi. Ez utóbbi segítségével sikerült elérnünk a bejutó magyar diákok létszámának növekedését. Az M.M.D.SZ. nemrég megjelent legújabb kiadványa (a „tolerancia” jegyében szerkesz­tett és kiadott,, interkulturális” PULZUS havi/kéthavi-lap mellett) a kéthetente rendszeresen megjelenő M.M.D.SZ.-Hírlap, amely 6-8 oldalon próbálja összefogni a diákságot érintő kulturális, társadalmi, valamint szakmai híreket, információkat és egyéb tudnivalókat. Lapunk keresztény-nemzeti elkötelezettségű, ezért sokkal kisebb támogatásban részesül, mint a Pro Európa Liga által is támogatott PULZUS, amely hasábjain a támogatás viszonzásaként román nyelven is jelentet meg cikkeket (a magyar cikkek rovására). Állandó rovatunk a KÖNYVAJÁNLATOK, melyben igyekszünk a kül- és belföldön újjonan megjelent könyveket, folyóiratokat bemutatni és diáktársaink figyelmébe ajánlani. Az információgyűjtés céljából sokat segíteni rajtunk, ha az önök újságát rendszeresen kézbe kaphatnánk. Ezenkívül örvendenénk, ha önöknek módjában állna, hogy újjonan megjelent könyvekről is tájékoztassanak bennünket. Lapunkban meghirdetett pályázatok nyertesei között könyvnyereményeket szoktunk kisorsolni, ezért hasznos információ lenne számunkra az is, hogy hova fordulhatunk könyv- esetleg anyagi támogatásért. Ha segíteni tudnak rajtunk, kérjük jelezzék az alábbi címen: MAROSVÁSÁRHELY, 4300 ALEA CORNISA Sétány 8/7 MAROS MEGYE, ROMÁNIA Telefon: 0040-65-218094 Köszönettel: Ráduly Levente, A „HÍRLAP főszerkesztője és Szalma Ildikó, szerkesztő Könyvajánlat MAGYARSÁGTUDOMÁNYI KÖZLEMÉNYEK: (angolul és magyarul) Magyarságtudományi Értesítő - 1,2,3,4 (példányonként).................................$5,­SZELLEMI SZABADSÁGHARCUNK KÉZIKÖNYVEI: Üzenet és titok.........................................................................................................$ 10,­VÉSZKIÁLTÁS............................................................................................................ 13,­> Most jelent meg: Anonymus Titkai Nyomában...................................................................................$ 7.­Magyar Ősidők Csodálatos Mondái I......................................................................$5,­Történelmünk központi titkai - sorozatból 1 Mi az Igazság az Árpádi Bejövetel Körül.......................................................$ 5,-2 Hol Van a Magyar Őshaza? II/A........................................................................ 5.-3 Mióta Él Nemzet e Hazán? II/B........................................................................... 5,-4 Őshazakutatás............................................................................................................ 5,-5 A Magyar Ősvallás Történelmi Alapjai............................................................. 5,-6 Tízezer Évi Küzdelem Hazánk Megmaradásáért............................................ 5,-7 Összeesküvés a Világ Ellen................................................................................... 7,-8 A magyarság Őseredete......................................................................................... 5,-9 Árpád Kirekesztése az Árpádházból................................................................... 5,-10 Amit A Magyar Ősvallásról Tudni kell.................................................................5,-11 Az Élet Vallása........................................................................................................ 5,­Korábbi kiadások: Aranykincsek Hulltak a Hargitára...........................................................................$ 6,­Királygyilkosságok...................................................................................................... 8,­A magyarok Istenének Elrablása................................................................................ 8,­Miként menthető meg a Magyar Nemzet............................................ 5,­Erdély Ereklyéi Emlékeztetnek Engem..................................................................... 6,­Gróf Zrínyi Miklós Meggyilkoltatása....................................................................... 12,­Kérjük a posta költségeket becslés alapján hozzáadni. Megrendelhető (USA $-ban, INTERNATIONAL MONEY ORDER, VAGY CSEKK FEJÉBEN) cím: MAGYAR VÉDŐKAR MOZGALOM, P:0: Box 5336, Brookfield, CT 06804-5336 USA A Hungária Szabadsárharcos Mozgalom hírszolgálata Generál Augusto Pinochetet elérte a szocialistának álcázott nemzetközi kommuniz­mus bosszúja. Október közepén egy spanyol ügyész kérésére, őrizetbe vették Angliában ahová a tábornok gyógykezelésre érkezett. A vád ellene, hogy az 1973-as katonai junta idején több spanyol állampolgár nyomtalanul eltűnt Chilében. Nevezettek bizonyára a már Allende, Santiagóban szervezés alatt lévő, nemzetközi brigádjának tagjai lehettek, s őket fegyverrel a kezükben likvidálhatták a katonák. Ám ez nem bizonyított. Az ügy komoly következményekkel járhat. Természetesen a legkellemetlenebb Chile részére. Sokat emlegetik Anglia kétszínűségét, hiszen Chile volt az egyetlen Latin-Amerikai állam, mely a Falklandi háborúban az angolokat támogatta. A társadalmi békét is fenyegeti az ügy, amely a nehezen kiverekedett és Pinochet által megalapozott gazdasági jólétet alááshatja. A nemzetközi emberi jogokra való hivatkozás örve alatt, a jövőben komoly bonyodalmakra lehet számítani. Vajon az éppen Portugáliában tartózkodó Fidel Castrot miért nem kérték ki? A világ úgy látszik már elfelejtette, hogy Pinochet tábornok akadályozta meg Dél-Amerika kommunizálását, Fidel támogatásával szemben. Az emberi butaság és Amerika gyávasága, hogy a kubai kommunista hídfőt sohasem számolták fel. Az összes Dél-Amerikai gerilla-tevékenység mind ennek a következménye. Valószínű, hogy végülis az angolok nem fogják kiadni a tábornokot, de a szomorú példa óriási propaganda sikert jelent a szélsőbaloldal számára. (i.r.) Létminimum Magyarországon A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) megjelent Létminimum 1997 című kiadványa szerint az elmúlt évben a létminimum egy főre jutó országos átlaga 18 600 forint volt. A létminimum egy háztartásra számított havi értéke egy négyfős átlagcsaládban 1997-ben 68 800 forint volt. Miből élnek hát a magyarok?... Drága végkielégítés Szakszervezeti körök szerint a leköszönő művelődési miniszterhez, Magyar Bálinthoz közel álló személyek felmentéssel, úgynevezett „álkirúgásokkal” jelentős összegű juttatással távoz­tak a tárcától. Tizenkét személy összesen mintegy 70 millió forintot kapott. Meghalt Murányi Imre Stockholmi otthonában, életének 63. esztendejében, emigrációja 42. évében elhunyt Murányi Imre, az 1956-os forradalom és szabadságharc hőse, aki az októberi napokban a Műegyetem Forradalmi Ifjúság című lapjának volt a főszerkesztője - tudatta a hírt Makovecz Imre, a műegyetemi forradalmi bizottmány egykori tagjainak nevében.

Next

/
Thumbnails
Contents