Szittyakürt, 1998 (37. évfolyam, 1-7. szám)
1998-10-01 / 6. szám
1998. október-november ÍZITTVAKÖfeT 7. oldal 1956. október 23. üzenete Az 1956-os Nemzeti Forradalom és Szabadságharc igazán ragyogó szent és milliókat összeforrasztó tüzére - a kegyetlen világárulás nyomában - a szovjet tankok megnyitották a vérfürdő zsilipjeit és a vérszomjas martalóchad lövései alatt összeomlott a magyar nép hősies és csodálatraméltó szabadságharca... „A magyar forradalom páratlan lehetőséget kínált a szabad világnak - közli Thomas J. Dodd amerikai demokratapárti szenátor, a kormányát bíráló eszmefuttatásában hogy visszaállítsa a szabadság határait a háború előtti alapokon. Elmulasztottuk e kínálkozó alkalom kihasználását s ezzel elkövettük a háború utáni legsúlyosabb politikai hibánkat. ” A „Pesti Srácok” A XX. század leghősibb csodájává tették a magyar szabadságharcot! Azokban a drámai napokban megrendültén látta a világ, hogy a magyarok földjén az emberi méltóságot nem lehet likvidálni, hogy a szabadság értékesebb, mint az élet. Az ifjúság és a munkásság, a parasztság és az értelmiség felkelése megmutatta, hogy még a tarkólövés hatalmának is vannak határai. Az egész világ színe előtt leleplezték, hogy a szovjet kommunizmus már csak páncélosokból, internálótáborokból és tömegsírokból áll. Ez a valódi, az egyetlen arca a kommunizmusnak. Oly fergeteges volt a nemzeti forradalom ereje, hogy még a kommunista Nagy-kormány is, megfosztva minden gyökerétől, kénytelen volt egyik engedményt a másik után tenni a szabadságharcosoknak: az ország semlegességének kinyilvánítását, a varsói szerződés felmondását, a szovjet csapatok azonnali kivonását. A városokban és falvakban országszerte forradalmi tanácsok alakultak és hangot adtak egy rabláncát-szakított szabadságszerető nép követeléseinek: Szűnjék meg az orosz mintájú kolhozgazdálkodás! Vessenek véget az erőszakolt iparosítással járó elviselhetetlen terheknek! Jellemző, hogy a Munkástanácsok általános törekvései nem álltak meg az üzemi és gazdasági céljaik elméleti megfogalmazásánál vagy osztályjellegű érdekeik szűkkörü védekezésénél, hanem a munka beszüntetésével, a sztrájkok erejével kényszerítették a kormányt a forradalom nemzetpolitikai követeléseinek megvalósítására. A nemzeti forradalom és szabadságharc vérbefolytása utáni kommunista restauráció azt is kísértetiesen megmutatta a világnak, hogy mivé szegényíti az erőszak politikája a szovjet-típusú kommunizmust: amikor kialakít egy túlnyomóan bürokráciából, besúgókból és karhatalomból álló pártot,, mely a munkássággal és annak érdekeivel szemben áll. Miként kapkod biztonságát vesztve a brutalitás és az engedékenység módszerei között zsarnoki hatalmának biztosítására. 1956. október 23-ika előtt a nyugati diplomaták - elsősorban az Egyesült Államok külügyminisztériumának tisztviselői - közel egy évtizeden át egymással versengve ígérgették, hogy támogatják Kelet-Európa népeinek felszabadítását. A dollárok tízmillióit költötték rádióadásokra, propagandaanyagot szállító léggömbökre, hogy biztosítsák a kelet-európai népeket arról, ,,nincsenek egyedül ” és a Nyugat bőkezűen támogatná szovjet kényuraik ellen irányuló minden erőfeszítésüket. Mégis, amikor a magyar nép szabadságharca tátongó sebet szakított a kommunista totalitárius birodalmának testén, elsőként az Egyesült Államok kormánya vált júdásává szabadságharcunknak azzal, hogy a Szovjetuniónak küldött titkos üzenetében" a Kelet-Európára vonatkozó Jaltában félresikerült egyezményt ismét szavatolva biztatást nyújtott a szabadságharc leverésére. Árulójává vált a magyar néptengernyi vér árán kiharcolt szabadságának Anglia, Franciaország és Izrael is, amikor Magyarország keresztrefeszítését cinikusan a közel-keleti gyarmati kalandjuk leleplezésére használták. A Nyugat által előidézett szuezi konfliktus elterelte a figyelmet a világot átformáló magyarországi eseményekről. Tel Aviv, Párizs és London a maga támadásával nemcsak reálpolitikailag könnyítette meg a Szovjetunió véres magyarországi beavatkozását, hanem erkölcsi látszatigazolást is szolgáltattak a magyarországi bűntette számára. Ami ugyanis a Nílusnál látszólag jogos volt, annak nem kevésbé méltányosnak kell lennie a Dunánál is. Terror és agresszió, a szabadság és az emberiség ellen elkövetett bűntett mindig ugyanaz marad, csupán fokozatbeli különbségek vannak méret és kihatás dolgában. Az emberi méltóságért Negyvenkét esztendővel ezelőtt a magyar szabadságharc az emberi méltóságért vívott szabadságharcok évszázados küzdelmeidnek volt mai változata. A XX. század közepén olyan korban jött létre, amikor az emberi szabadságnak és méltóságnak már nemzetközileg elismert okmánya is volt: az Egyesült Nemzetek Chartája és az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata. Az Egyesült Nemzetek Szervezete 1948 és 1968 között a gyarmatbirodalmak felszámolásával szinte újjáformálta a Föld politikai képét. Az önrendelkezési jog alapján ebben az időszakban 59 állam nyert önállóságot közel 900 millió lakossal. Tragikus, hogy az emberi szabadság és méltóság forradalmát, a Kelet-európai népek szabadságának jelképét és a világpolitika útjelzőjét az Egyesült Nemzetek Szervezete, mint az önrendelkezési jognak a legfőbb őre és érvényesítője a Szovjetunióval szemben nem volt képes megvédeni. A Szovjetunió minden megtorlás nélkül semmibe vehette az ENSZ-nek a magyar ügyben hozott határozatait. A nemzeti forradalom, amely 1956- ban öt világrészt lázban tartott, 1958-ban az ENSZ tárgysorozatának 69-ik pontjára fakult. „Az ENSZ annyit ér békeszerszámnak, amennyit a benne részes nagyhatalmak ereje és szándékai érnek, s enélkül az ENSZ tárgyalásaiból nem születhet más, mint látványos viták és elhatározások. Ami azonban ilyenkor csődöt mond, az nem az ENSZ - írta 1956. november 4. véres hajnalán Bibó István államminiszter hanem a nagyhatalmak politikai felelőssége és erkölcsi tartalma...” Történelmi időket rögzítve az Unsere post 1956. november 4-iki számában a következőket írta szabadságharcunkról: „Az egész világ visszafojtott lélegzettel figyeli azt a harcot, amelyet a magyarság a moszkovita idegenuralom és annak áruló helytartói ellen folytat. Mint ezeréves történelme folyamán annyiszor a magyar vér nemcsak a saját, hanem minden szolgasorsba kényszerűéit és veszélyben forgó nép szabadságáért folyik. Ezért az osztatlan csodálat a magyar néppel szemben, amelynek tekintélye néhány nap alatt óriásit nőtt s amelynek szabadságharca a világ minden becsületes embere lelkes helyeslését váltotta ki. Már most bizonyos, hogy 1956 októbere nemcsak a nemzeti magyar történelem, de az egész emberiség történelme legdicsőségesebb lapjaira kerül. A német nép, amely a bolsevista zsarnokság kancsukáját saját testén érezte, szolidárisnak érzi magát a magyar néppel a szabadságért indított harcában. Mindig világosabban felismeri azt a belső lelki összetartozást, amelyet 1953. június 17. és a mostani szabadságharc ismételten csak megerősített és elmélyített. ” Magyarország Közép-Európában mindig a szabadság és a béke-teremtés egyensúlyozó hivatását vállalta. Miként az Arany Bulla, vagy mint a törökök ellen vívott másfél évszázados szabadságharc és mint a Közép-európai sokféle nemzeti fejlődést biztosító Rákóczi szabadságharc, valamint Kossuth küzdelme minden Közép-európai nemzet polgári jogaiért - ugyanúgy az 1956-os szabadságharc is egész Közép-Európa népi és emberi szabad életéért küzdött, igaz meg kell állapítani azt is, hogy azok a szomszéd államok, amelyek igazságtalan és diktatórikus békében magyarok millióit kapták kézre történelmi Magyarország területének 72 százalékával együtt, megriadtak attól az erőtől, amellyel a magyar nép szabadságharca jelentkezett a kárpáti magyar élettérben 1956-ban. A csehszlovák, az ukrán, a román és a szerb diktatúra a régi habsburgi és romanovi módszerekhez tért vissza, amikor hajlandó volt az 1956-os szabadságharc leverésében a zsarnoki Szovjetunióval közreműködni csak azért, mert nem akarta a hatalmában tartott magyarokat szabadon bocsátani és mert félt attól, hogy a magyar szabadságharc kiterjedése következtében Közép-Európa, mint a saját sorsát intéző egység, újból élni kezd és benne a béketeremtő szabadság-szerző és egyensúlyt-biztosító magyar nép ismét megtalálja történelmi hivatását. A „Pesti Srácok” a huszadik század leghősibb csodájává tették a magyar szabadságharcot. Győzelmük a kommunista zsarnokság, a Szovjetunió összeomlásához vezetett, csak az idegen kézre adott kárpáti magyar élettér őslakos magyarságának sorsát fogták még keményebbre! A szomszéd államokban ismét felfokozott, magyarellenes izgatás kereszttüzében élő és háborús túszként gyötört magyar milliók fenyegetett életéért magunkat, mint 56- os szabadságharcosokat felelősnek tartjuk. Amikor megállapítjuk, hogy a magyar szabadságharc ifjú 'hőseinek az áldozatai egész Közép-Európában a kommunizmus összeomlásáig enyhítették a zsarnokság szorítását, joggal üzenhetjük: a szabadságharc minden magyar szabadságáért küzdött és hozott hősi áldozatot, éppen ezért az 1956-os Nemzeti Forradalom és Szabadságharc magyar hősi áldozatai nevében és a magyar áldozathozatallal elért Közép-európai enyhítésekre hivatkozva nemzeti „salvus conductus"-t kérünk minden Közép-európai magyarnak mindaddig, amíg az igazságszolgáltatás és sorsrendezés ki nem tudja alakítani azt a béketeremtő, szabadságszerző és egyensúlyi Közép-európai tényezőt, amelynek tennivalóit a magyar nép nemcsak felismerte, hanem annak teljesítését széttöréséig hatalmasan, trianoni széttörése után kevesebb hatalommal ugyan, de annál több áldozattal végezte, akkor is, amikor 1945-ben Ázsia és Amerika összefogott ereje egész Európát szétzúzta és csak akasztófával számolva lehetett magyar hitet, kultúrát és civilizációt védelmezni. Közép-Európa jövője Közép-Európában csak a magyar nép ellen indított a fehér cár túlnyomó hadereje 1849- ben és a vörös cár túlnyomó hadereje 1956- ban dühödt támadást. Azok akik Közép-Európa jövőjét abban népünk sorsát nem tévesztik szem elől, ennek a ténynek jelentőségét felismerik, megértik bizonyosan azt is, hogy az elszakított magyar milliók rabsága és gyötrelme egész Közép-Európában a szabadság elfojtásának, a Közép-európai háborúságnak és egyensúlytalanságnak az idejét jelenti, más szóval: nem lehet addig Közép-európai egyensúly, szabadság és béke, amíg a magyar nép egységét, szabadságát és békéjét bármelyik oldalról is veszélyeztetik. Mindaddig az emberek és népek nem lesznek békében, nem lehetnek szabadok és nem élhetnek kiegyensúlyozott Közép-Európában, amíg életterünkben magyarokat akarnak elnyomni. Ideje, hogy az 1956-os szabadságharc fényénél a Közép-európai ember és a Középeurópai nemzetek felismerjék, ez olyan folyamat, amely 1920-ban, a trianoni békediktátummal kezdődött és az 1956-os szabadságharc fényénél végre lelepleződött. Európa békéje, szabadsága egy a magyar nép békéjével és szabadságával. Amíg a magyar népet zaklatják, széttépik és szabadságát elveszik, Európában nem lehet békéje, szabadsága és kiegyensúlyozott élete senkinek sem. A zsarnokság meddig fogja még tartani hatalmát ősi örökségünk fölött? Major Tibor ’56-os emlékkő Tarjánban
