Szittyakürt, 1998 (37. évfolyam, 1-7. szám)

1998-01-01 / 1. szám

6. oldal «ITTVAKÖfcT 1998. január-február DR. KOSZTIN ÁRPÁD: NEMZETÁLLAM-E ROMÁNIA? Távol áll tőlem, hogy ezzel az írá­sommal zavarjam azt a kétségtelennek tűnő közeledési folyamatot, amely Ro­mánia és a romániai-erdélyi magyarság között kialakulóban van. Arra való tekintettel azonban, hogy Románia alkotmányának 1 §-a szerint nemzet­államnak nyilvánítja magát, éppen e közeledési folyamatnak a tények sze­rinti megítélése szempontjából nem lehet hasztalan feltennünk a kérdést: Valóban nemzetállam-e Románia? An­nál inkább nem lehet hasztalan, sőt célszerű feltennünk a kérdést, mivel tanúja a történelem, hogy amit a ro­mánok állítanak önmagukról, népük­ről és hazájukról, azt sok tekintetben — enyhén szólva is— fenntartással kell fogadnunk. Indokolttá teszi ezt — ismétlem — történelmük, irodalmuk, balkáni-bizánci gyökerű ortodoxiájuk és fundamentalizmusuk, az ezekből táplálkozó szokásaik, magatartásuk, viselkedésük, lelki alkatuk szerkezeté­nek a környező egyes-más népektől való, meghatározni is nehéz, több irá­nyú és arányú különbözősége, amelyet nekünk magyaroknak kellene alapo­san ismernünk! Vitathatatlan tény, hogy Romániá­nak mint múltja, mind jelene azt mu­tatja és fogja mutatni még hosszú időn át jövendője is, hogy az alkotmánya 1. §-ában kinyilatkoztatott nemzetálla­misága kétségbe vonható, sőt tagad­ható! Nemzetállamról akkor beszélhetünk, ha az „államnemzet” rendelkezik a nemzetfogalom ismérveivel (történel­mileg kialakult tartós közösség, nyelv, terület, gazdasági élet, kultúrközösség, lelkialkati közösség), amelyek közül elsődleges szerepe az egységes nyelv­nek van. Márpedig a román nyelv nem egységes! Nem, még akkor sem, ha akiket ebbe a csoportba sorolunk, mind, egytől-egyig, románul beszélnek is. Megkülönböztetünk ugyanis: észa­ki, erdélyi, déli, balkáni megleno-, iszt­­ró- és á-román (-rumun) nyelvjáráso­kat. A románok, akik mint nép a mai Románia területén élnek: déli romá­nok (Havasalföld: munteánok és olteá­­nok) moldovának (Moldva), valamint erdélyi románok. A mai Románia tehát négy: munteán, olteán, moldo­­ván és erdélyi (ez utóbbin belül, az Erdélyi-érchegységben lakó románok: a mócok) egymástól igen sok tekintet­ben különböző néptípusokból „jött össze”. E román néptipusokat közel 1 évszázad alatt sem tudták egységesíte­ni. Ellenkezőleg: a típusonkénti egy­mástól való eltérések, az egymással szembeni ellenállásuknak tulajdonítha­tóan, Románia nemzetiségeit sem tud­ta magának megnyerni! Amikor Moldva— 1859. január 24- én — Havasalfölddel „egyesült”, ennek az egyesülésnek moldvai részről szá­mos ellenzője volt. A moldvai politiku­sok, tudósok, irodalmárok és pópák tekintélyes része, s ezek nyomán a parasztság nagy része is, már a XIX. sz. közepétől hadakoztak ellene. Ez vitathatatlan történelmi tény! S a jövő a tiltakozókat igazolta! Az egyesülés után a havasalföldi munteánok és ol­­teánok csalárdul, következetesen kire­kesztették őket a román politikai és szellemi élet bői, jóllehet ez utóbbi Mold­vában állott magasabb fokon. (Nem Bukarestben, hanem Moldva fejedelmi székhelyén, lasiban létesült az első román egyetem!) Gazdasági szempont­ból pedigtartományuk valóságos gyar­mata lett a kizárólag Bukarestből és Bukarest szerint irányított Romániá­nak, később Nagy-Romániának is. A nemzetállamiság meghatározásá­nál figyelemmel kell lenni az államhoz tartozó népesség nemzetközi összetéte­lére is: a nemzetiségek számára és arányára, valamint arra, hogy egy nemzetiség hogyan került az állam keretei közé, szuverenitása alá? A tria­noni békediktátummal Romániának ajándékozott Erdély magyarsága pl. soha sem adta „áldását” Erdélynek az 1918. december 1-i Romániához való „csatlakozásához”. Kós Károly „Erdély” c. kultúrtörté­neti vázlatában (Erdélyi Szépmíves Céh, Kolozsvár, 1934., 86. o.), amely­ben az 1918. évi december 1-i „egyesü­lésről” is szól, megállapítja, hogy: „Er­dély magyarsága e minden erdélyi nép sorsáról döntően határozó gyűlésén részt nem vett, becsülettel részt sem vehetett, tehát ezt az uniót meg nem szavazta.”Az is hozzátartozik a törté­nelmi igazsághoz, hogy erre a gyűlésre, a magyarságot meg sem hívták!... Pedig Erdélynek a román után akkor is, mint most, a magyarság volt a legnépesebb nemzete! Erdély magyarsága után meg kell említenünk a Romániához csatolt Er­dély német (szász) lakosságát is. Kós Károly idézett műve (86. o.) szerint: A szász nemzet csupán hosszas habozás után s a román nemzeti vezetőkkel való sokszoros, reábeszélő tanácsko­zás és legalább bizonyos fokig meg­nyugtató ígéretek után járult hozzá az unió megszavazásához.” Az erdélyi (bánáti) svábok, akik a szászokkal együtt az unió kimondásakor, az 1910. évi anyanyelv szerinti magyar népszám­lálás adatai alapján 564.789 (10,8%) főt számláltak (Erdély. Kiadta a Ma­gyar Történelmi Társaság, Athenaeum, BP. 1940.230. o.), képviselőinek egy ré­sze csak 8 hónap múltán, a román had­seregnek a Bánságba való benyomulá­sa után— 1919. aug. 14-én—jelentette be a Bánságnak, Erdély e szerves részé­nek Romániához való ‘csatlakozását’. A trianoni békediktátummal Romá­niának ajándékozott Erdély románjai sem akartak mind, egy szívvel-lélekkel Romániához csatlakozni! (Kós Károly: i.m.uo.) Erdély románsága „sem volt egészen híve a feltétel nélkül való uniónak”, írja a volt szemtanú, Kós Károly. Az Erdély története 1830-tól napjainkig c. mű (Akadémiai Kiadó, Bp., 1986, 1716. o.) szerint sem volt Erdély románsága egészében véve híve a feltétel nélkül való uniónak! Annyira nem, hogy 1918 decemberében a nagy­szebeni román Kormányzó Tanács Erdély ideiglenes kormányának tekin­tette magát, függetlennek a bukaresti kormánytól. Következésképpen: a nem­zet állami státus egyik további alap­vető eleme, hogy egy ország „megnö­vekedésekor” a hatalma alá kerülő nemzetiségek kívánják-e (kívánták-e), vagy éppen nem kívánják (nem kíván­ták) uralmát: a „csatlakozó” területen az új ország nemzettestéhez tartozó népesség — jelen esetben az erdélyi románság — milyen számban nem kívánt Romániához tartozni? Ha arra gondolunk — s erre nemcsak gondo­lunk, hanem mindenkor rá kell mutat­nunk is —, hogy 1918—1920-ban a csatlakozni nem kívánok száma csak egy népszavazás útján lett volna meg­állapítható, amit a biztos kudarc tuda­tában nem engedélyeztek, joggal vitat­ható az akkori nemzetállam volt. S ha vitatható volt akkor, miért ne lehetne vitatható ez idő szerint is, amikor amint már rámutattam Románia saját néptípusait sem tudta közel egy évszázad alatt sem egységesíteni. De ki, vagy kik vitathatnák ezt ebből a Hazából? Talán azok, akik az ismert, semmitmondó, árulást jelentő lábjegy­­zetes magyar—román alapszerződést kötötték és jóváhagyták?... Az 1930. évi nemzetiség szerinti román népszámlálási adatok azt mu­tatják (a nemzetállamiság megkérdője­lezhetősége miatt előbb nem mertek népszámlálást, csak helyenként népösz­­szeírást végezni!, hogy Románia csak 71,9%-ban volt román. (Erdély törté­nete 1830-tól napjainkig, i.m. 1742.o.) Ha ennek az adatnak elemzésekor szá­molunk a románság javára tett nép­számlálási „helyreigazításokkal” és egyéb „csúsztatásokkal”, Romániának jóval kevesebb román nemzetiségűvel kellett rendelkeznie. És ha számolunk azzal, hogy Románia minden népszám­lásakor a románsághoz sorolta a ci­gányság „szüksége” szerinti kisebb vagy nagyobb részét, a magyar csángó-szé­kelyek, a görögkatolikus és görögkeleti vallású magyarok, az ún. „nem magyar hangzású” nevű magyarok és magukat szívvel-lélekkel magyaroknak valló szi­lágysági és bánsági németek nagy szá­mát, soha sem tudható meg, hogy Romániában ténylegesen — hiszen ez lenne a döntő —, hány román él; hogy a nemzetiségek milyen számban szere­pelnek összlakosságában, Erdély lakos­ságában, s így azt sem, hogy Románia valóban nemzetállam-e vagy sem! Miért fontos Romániának, akár tör­ténelmi és statisztikai adathamisítások árán is ragaszkodnia a nemzetállami­sághoz, ahhoz, hogy minél szélesebb körben elfogadtassa ebbeli „státuszát”? Semmi másért, számára azonban a legfontosabbért, azért, hogy igazolja és fenntartsa az önálló állami léte (1859) óta követett ember- és nemzeti-kisebb­­ségellenes gyakorlatát, hogy minden­kor a nemzetközi körülményekhez iga­zodva, irtóhadjáratot folytathasson és mindent kiirtson, ami nagyrészt aján­dékból származó országában nem ro­mán! ... ői ft W J ON MI ■■ 044 i MA-KAR SZÖVETKEZET IGAZGATÓSÁGA H 7439 BODROG, KOSSUTH LAJOS U. 54. TEL.: (00-36) 82/489-066 (00-36) 82/321-036 (00-36) 30-399-609 Tisztelt Szerkesztőség! Amióta Magyarországon lehetséges, olvasója vagyok a Szittyakürtnek, hiszek töretlen nemzeti elkötelezettségükben, ezért kérem segítségüket. Évek óta — mondhatom — gyermekkorom óta keresem, kutatom Koppány vezér földi és égi működésének nyomait. Ez évben is, az 1000. évfordulóra emlékezve, megszerveztem a,, III. Koppány-napi Szer”-t. Koppány vezér sajátos, magyar útja késztette azt a társaságot, akik 1997. október 11-én megalakították a MA-KAR Szövetkezetei. Azért választottuk ezt a: alkalmat és időpontot, hogy így is kinyilváníthas­suk a szövetkezet nemzeti jellegét és „másságát”! Azért választottuk a MA-KA R nevet, mert tudatni akarjuk, hogy szövetke­zetünk tagjai a sokezer éves történelemmel bíró magyar nemzet tagjai! MA­KA R = MA GYÁR — Baráth Tibor neves őstörténészünk tanítása szerint. Szövetkezetünk nem titkolt célja, hogy az EGÁN EDE-i úton haladjon és a mindennapi életben, a nemzetgazdaság széles területén próbálja enyhíteni a nemzetünkre nehezedő, parazita „kazár” terhet! Sikerünk attól függ, hogy a gazdaság területén össze tudunk-e fogni?! Sajnos a politika területén a „nemzeti pártok nem tudnak összefogni; vagyha igen, akkor azt úgyszintén a „kazár” tőke vezérli! A MA-KAR Szövetkezet megalapításakor kimondottuk, hogy tagjaink csak magyarok lehetnek! Nem tűrjük, hogy idegen, bomlasztó, élősdi elemek beszivárogjanak! Tiszták akarunk maradni! Célunk: A magyar termelők által előállított termékek közvetlen eljuttatása a magyar fogyasztóhoz. A cserekereskedelem és pénzgazdálkodás egyaránt módszerünk. Szeretnénk kereskedelmi kapcsolatainkat kiterjeszteni az egész magyar élettér területére, a magyar érdekeket szolgálva. A magyar gazdáknak, iparosoknak, kereskedőknek és fogyasztóknak megbecsült munkát, tisztes gyarapodást ígérünk. Jövedelmünk egy részét a magyar kultúra és műveltség gyarapítására, ápolására kívánjuk fordítani. Hisszük, hogy a magyar lélek, ész és munkakedv önmagát képes megszervezni és nincs szüksége idegen, „jóvágású”szervező egyedekre. Nagyon szeretnénk, ha az egész világ magyarsága bekapcsolódna nemzet­építő munkánkba! A külföldön élő magyarok tapasztalatára, tőkéjére, hivatás­­tudatára ugyanúgy szükség van, mint az itthoniak termelő és vásárló erejére. A külföldön élő magyaroktól kölcsönt és erkölcsi támogatást, valamint a külhoni piacokra való bejutás elősegítését kérjük. Nem alamizsnát, hanem kölcsönt, melyért még tisztes kamatot is fizetni fogunk. Örvendetes, hogy megalakulásunkat követően két hét alatt taglétszámunk duplájára nőtt! Úgy tűnik, hogy van még akarat, van erő és hitünk is, hogy sorsunkon fordítsunk. Szövetkezetünk sikeréhez azonban nagy tömegek kelle­nek, szerte a világon. A szövetkezeti részjegy összegét, az alsó határt 5000 Ft.-ban határoztuk meg, abban bízva, hogy szűkös anyagi helyzetben lévő nemzettestvéreink is csatlakozhassanak. A részjegy jegyzés felső határa nincs meghatározva. Hiszem, hogy levelem meghallgatásra talál a Szittyakürt tisztelt Olvasói körében és a magyar nemzet javára résztvesznek nemzetépítő munkánkban! A MK-KAR Szövetkezet tagsága nevében szeretettel hívok és szólítok minden magyart! A MAGYAR MA—a KAR! Kérem a világ magyarságát, hogy a nemzetgazdaság területénfogjunk össze és dolgozzunk együtt. Különös hangsúllyal fordulok Budapest magyarjaihoz, hogy csatlakozzanak szövetkezetünkhöz és szervezzék mega főváros MA-KA R csoporjait. További tájékoztatásért forduljanak a MA-KAR SZÖVETKEZET igazgatóságához. Berkesi Gyula Bodrog, 1997. október 20-án. a MA-KAR Szövetkezet Igazgatóságának választott elnöke NE HAGYD ELVESZNI ERDÉLYT, ISTENÜNK! 1 TI

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents