Szittyakürt, 1998 (37. évfolyam, 1-7. szám)
1998-01-01 / 1. szám
1998. január-február «ITTVAKÖftT 5. oldal KÍSÉRT A MÚLT SZALAY RÓBERT IV égy évvel ezelőtt is választásra készült az ország. Az 1990-ben hatalomra került Antall, majd Boross kormánya csalódást okozott. A beígért nagytakarításból, a remélt rendszerváltásból nem lett semmi. A kiábrándult emberek egyre többen fordultak el az SZDSZ-szel paktumot kötő, a vadkapitalizmusnak kaput nyitó kormánytól. A levitézlell kommunisták, mikor látták, hogy senkinek, még a legsötétebb gyilkosoknak sem, még a hajaszála sem görbült, sőt összerabolt villáikat, magas nyugdíjukat, sőt sokszor még pozíciójukat is megtarthatták, megkezdték az elveszett hatalmuknak viszszaszerzését. Ennek legfontosabb eszközei, a tömegtájékoztatásban meglévő pozíciójuk voltak. Ennek segítségével hozzákezdtek a kormány lejáratásához. Ehhez elsőszámú segítőt és támogatót találtak az ugyancsak hatalomravágyó liberális és kozmopolita SZDSZ-ben és részben a FIDESZ- ben. Ügyesen kihasználták a csalódott tömegek elégedetlenségét, a kormány tapasztalatlanságból adódó nehézségeit, nem egyszer dilettantizmusát. A konszolidálódott Kádár-rendszer iránti nosztalgia felébresztése (teljes foglalkoztatottság, ingyenes orvosi ellátás és oktatás, értékálló nyugdíj, a háromhatvanas kenyér álomképe stb.) előrevetítette a választás eredményének várható kimenetelét. Ezt ismerte fel a nemzeti emigráció, és 1993-ban a Clevelandban megtartott világtalálkozón létrehozta a Magyar Nemzeti Világtanácsot, mely az emigráció legkövetkezetesebb szervezeteinek vezetőit tömörítette. A Világtanács magáévá tette az időközben v. Bánkuty Géza kezdeményezésére létrejött Magyar Egyeztető Testület (MET) programját, amelynek alapvető célja az volt, hogy a láthatóan egyre erősödő postkommunista előretöréssel szemben, egy táborba hozza össze mindazokat a nemzeti erőket, amelyek szembe állnak az internacionalista kommunistákkal és a kozmopolita liberálisokkal. A Világtanács támogatásával a MET hihetetlen erkölcsi, politikai, fizikai és anyagi erőfeszítéseket tett, hogy az ún. nemzeti pártok vezetőit egy asztalhoz ültesse le, és megteremtse azt az egységet, ami egy listán indulva képes lett volna visszaverni a liberális-kommunista vonal támadását. Sajnos a MET minden erőfeszítése megbukott az egyes pártok — főleg azok vezetőinek — egyéni ambícióján, Minden párt maga akart megméretkezni abban a reményben, hogy ő lesz az erősebb és diktálhat a többinek. Az MDF vezetői azt ismételték szajkó módjára, hogy igaz az, hogy az emberek csalódottak és a kommunista propaganda erős, de majd a választófülkében az emberek tudni fogják, hogy hova kell tenni a keresztet. Abban reménykedtek, hogy ők maradnak továbbra is a legerősebb párt (a választásokon az MDF a szavazatok nem egészen 9%-át szerezték meg, a kommunisták 52%-ával szemben). Még tanulságosabb a két legkövetkezetesebb ellenzéki párt, a Torgyánvezette Kisgazdák és a Csurka által vezetett — akkor még parlamenti — Ni agyar Igazság és Élet pártjának elbizakodottsága, és a valódi helyzet felismerésének végzetes hiánya. A választási küzdelem hajrájában résztvettem a MIÉP nagygyűlésén a Borházban. Az előadó magabiztosan ismertette a MIÉP eredményeit és várható esélyeit. A hozzászólások során szót kértem, és a MET irányvonalának megfelelően kifejtettem, hogy külön-külön kisebb a győzelem esélye, és jó lenne, ha a Kisgazdapárt és a MIÉP együtt indulna a választásokon, esetleg kiegészülve más ellenzéki, nemzeti elkötelezettségű erőkkel. Az előadó meglehetősen lekezelő hangnemben,,kioktatott", hogy a MIÉP-nek nincs szüksége senkire, mert egyedül is elér 20—22 %-ot és erős pártként kerül be a Parlamentbe (a választásokon 1,6 %-ot kaptak). A következő héten a Kisgazdák Belgrád-rakparti székházában vettem részt egy hasonló nagygyűlésen. Itt is felszólaltam, a MIÉP gyűléséhez hasonlóan, és kifejtettem az együttindulás előnyeit. A válasz itt sem késett. Az előadó kifejtette, hogy a Független Kisgazdapárt nem szövetkezik senkivel, mert egyedül is megnyeri a választásokat, elér legalább 40—45%-ot, de nem elképzelhetetlen az 1945-ös 57%os választási eredmény sem. (El is ért a Kisgazdapárt 8,5%-ot.) Az 1994-es választások végeredménye közismert! A liberális-postkommunista MSZP—SZDSZ koalíció 72%os eredményével szemben a,,nemzeti" ellenzék szánalmas 28%-ot ért el. Rövidesen itt vannak az 1998-as választások, és a nemzeti oldalon kísért a múlt. Az egyes pártok most is különkülön akarnak megméretkezni az első fordulóban, és ennek eredményeként szándékoznak megkezdeni a második fordulóra a szövetkezést. Azonban kérdem én, kivel fog összefogni például a Ha az otthoni kormánypárti sajtót olvassuk, minden rendben van, pedig ennek az ellenkezője igaz. A jelenlegi magyar gazdaságról a számok tükrében ismerkedhetünk meg. Ugyanis a statisztikai adatokra vonatkozólag, amivel a sajtó elaltatja olvasóit, már Churchill megmondta róla a véleményét: „A hazugságnál csak a statisztika a még nagyobb hazugság.” A közvélemény megfelelő mértékben manipulálható az adatok ügyes csoportosításával, vagyis szakmailag tolvajnyelven fejezik ki magukat. Emlékezzünk csak, hogy mit mondott a jelenlegi kormány, amikor átvette a hatalmat 1994-ben. Hatalmas összegű BRUTTÓ adósságállomány örökléséről beszéltek, de most a pénzügyminiszter és pénzügyi vezetők csak NETTÓ adósságról nyilatkoznak. A valódi adatok titkosak, az állampolgár erről nem is szerezhet tudomást. A kormány csupán a Világbankkal szemben őszinte, mert nem is tehet mást. Hogyan is áll ez a mesterséges megtévesztés? A bruttó adósság az ország összes tartozását foglalja magában. Amikor viszont nettó állományról van szó, ebből kell elvenni azokat az összegeket, akik az országnak tartoznak. így jön ki az alacsonyabb összeg és ezért csak a nettó adósság adatait engedélyezik nyilvánosságra hozni. Többször is olvashattuk az otthoni sajtóban, hogy mi magyarok vagyunk a legpontosabb visszafizetők, vagyis a hazai bankárok az esedékes kamatot és a törlesztést még akkor is fizették, ha a lakosság nyomorba döntését szolgálta. Ezt azért tették, hogy újabb és újabb kölcsönök felvétele biztosítva legyen, amiből fizetni lehet az előző hiteleket és a kamatokat. Hogy mennyi a kamatláb, ezt soha nem publikálták. Annyi azonban már kiderült, persze nem tőlük, hogy az USA-dollárért évi 8%, a svájci frankért 7% kamatot kell fizetni. Mivel a japánok is vettek meg magyar tartozásokat, ők ugyan betevőiknek 1%-ot adnak kamat fejében, Kisgazdapárt, amelyik kétségtelenül elér 15—20%-ot? Mert a KDMP, a MIÉP, az MDF jó ha eléri a Parlamentbe kerüléshez szükséges 5%-ot. A Parlamenten kívüli ellenzéki pártokról és szervezetekről nem is beszélve, mert ezek még az 5% közelébe sem jutnak, pedig itt sorakoznak a nemzeti ügynek talán legelkötelezettebb erői. A csalódott és mellőzött 56-osok, a munkanélküliek, a lecsúszó és elszegényedő középrétegek, az új tőkéseknek kiszolgáltatott munkások, a természetnek és a piacgazdálkodás hiénáinak kiszolgáltatott parasztok. Ezek el sem mennek szavazni, ha nem látnak egy egységes ellenzéki erőt. Az egymással vetélkedő, egymást kirekesztő, nem egyszer egymást rágalmazó ellenzéki pártok, csak kiábrándulást szülnek! Nem így a kommunisták! a „szocialista" párt már most megkeresi a régi párttagokat és kéri hűségüket. Elvtelenül ígérgetnek a 2,5 millió nyugdíjasnak, néhányezer forintos nyugdíjemeléssel kecsegtetik őket. Horn Gyula szinte naponta jelenik meg a tv képernyőjén és ígérget, ígérget, közben szajkózza hároméves uralmának nemlétező eredményeit. Hízeleg a NA TO- nak, a pápának, az egyházaknak, tárgya! a szomszédainkkal, miközben eladja a határainkon kívül élő többmillió magyart. Nem kell különösebb politikai bölde további 5—6% különbséget a hozzáértő pénzügyi szakembereink révén, az ország népéből sajtolják ki. Ezért nem beszélnek soha bruttó összegről. Sajnos hiába a tagadás, mert a valóság az, hogy a külföldi adósság mellett rohamosan emelkedik a költségvetés belföldi adóssága. A jelenlegi időpontban az összeg kb. 5000 milliárd forintot tesz ki. Vagyis Magyarországnak van kb. 10 millió lakosa és így a legöregebbtől kezdve a ma született csecsemőig, mindenki kivétel nélkül félmillió forinttal tartozik közvetve. Viszont az ország lakosságának csak egy kisebb része fizet adót. Ami azt jelenti, hogy az adófizető polgár személyenként, több mint egy millió forinttal tartozik az államnak. Miből tudná ezt megfizetni? Az 1996-os adóbevallások összesítése azt mutatja, hogy egy-egy adófizető jövedelmi alapja messze nem éri el a félmillió forintot. Hiába nem emelkedne a költségvetés tartozása az elkövetkezendő években, mert még akkor is beláthatólag évtizedekig eltart a letűnt kommunista és jelenlegi posztkommunista kormányok felelőtlenül felszedett és elherdált, ellopott hitelfelvételeinek a visszafizetése. A valóságban az adósság állandóan emelkedik. Minden egyes évben több milliárd dollárral lesz több a kereskedelmi és fizetési mérleg decifitje. Az import jelenleg sokkal több, mint az export, ami szintén nem kedvez a költségvetésnek. Arról már többször olvashattunk, hogy az utóbbi években a hazai piacot elárasztották nem szükséges élelmiszeripari termékekkel, amit a hazai termelő sokkal alacsonyabb áron tudott volna adni. Vagy beszéljünk a nem szükséges luxuscikkekről, vagy olylan erkölcsileg elfogadhatatlan „kultúrmocsok” behozataláról, amit normális körülmények között tiltani kellene. Mindezekért a sok elkötelezett és megfizetett „tanácsadók” a felelősek, akinek nem a nemzet sorsa, felemelkedése a fontos, hanem a saját zsebük megtömése. csesség ahhoz, hogy ,.megjósoljuk": Amennyiben a nemzeti erők nem fognak össze, 1998-ban is a Magyar Szocialista Párt nyeri meg a választást, és majd ő választja ki koalíciós partnereit, várhatóan a FIDESZ-t. De ami a lényeg, semmi nem fog változni! Pedig van példa előttünk! Lengyelországban az eddig egymással vetélkedő ellenzéki pártok félretették ellentéteiket (több mint 20 szervezet és párt fogott össze) egy listán indultak és impozáns győzelmet arattak a baloldallal szemben. Ezt kellene tenni Magyarországon is a magukat ellenzékinek mondó pártoknak, illetve azok vezetőinek, mert azok akik az állam vezetésére tartanak igényt, félre kell tegyék az egyéni és pártérdekeket, mert a nemzet érdeke Jelül áll minden egyéni és pártérdeken! Aki pedig ezt nem látja, az alkalmatlan arra, hogy a nemzetet, a választókat, bármilyen szinten képviselje. A közmondás azt mondja: „Más kárán tanul az okos”. De aki még a maga kárán sem tanul — lásd 1994. évi választsások —, az nem csak az állam vezetésére alkalmatlan, de józan gondolkodása, emberi tisztánlátása is megkérdőjelezhető. A z igazi rendszerváltásban reménykedő milliók türelmetlenül várják, hogy ki töri meg az „egyéni megméretkezés ” önző elméletét és áll élére az egységes ellenzéki választási lista megteremtéséért folyó küzdelemnek, mert ez a választási győzelem egyetlen esélye! Állandóan olvashatjuk, hogy a privatizáció a legjobb mederben halad, de az eladott vállalatok és üzemek legtöbb esetben külföldi kézbe kerülnek potom áron. Az így befolyt összegekből a kormány az esedékes kamatfizetést eszközli, és az újabb befolyt hitelekből megint adósság lesz, amit fizetni kell magas kamatokkal. Arra még senki nem gondolt, hogy mi lesz akkor, ha a nemzeti kiárusítható javak elfogynak? Ebben az esetben csak már két lehetőség marad meg. Az egyik, ami szintén folyamatban van: a termőföldet adják el mindenféle jött-ment idegennek. A másik, hogy a dolgozó magyarból csinálnak majd modern rabszolgát. Természetesen az otthoni pénzügyi „szakemberek” szempontjából nézve, mindezt lehet huhogásnak és kormányellenes propagandának tekinteni, de sajnos nem így van és a múló hónapok és évek még sok keserűséget tartogatnak a magyar népnek, ha a jelenlegi kormány marad hatalmon 1998 után. Szinte nevetséges már állandóan hallani és olvasni a„privatizáció” szót, hiszen a külföldi vevők sorában sok esetben nem magáncégekről van szó, hanem német, olasz, francia állami vállalatokról. A legutóbbi NATO-hoz való kapcsolódással kaptam a következő hírt az elmúlt napokban „elsőkézből”. Annak előrelátható költségei a mai árfolyam mellett kb. 2000 milliárd forintra fognak rúgni. Ha a Nyugat a felét viselné (ami nem feltételezhető a kijelentések után) úgy a HM költségvetését az elkövetkező 10 évben 1998-tól a négyszeresére kell emelni. Honnan teremtik ezt elő — újabb kölcsönök nélkül — Horn Gyuláék szakértő kormánya? Természetesen ilyen számokat senki nem mer ma otthon Magyarországon nyilvánosan említeni. Ilyen gazdasági, kereskedelmi és NATO-beli tények alapján közeledik Magyarország az 1998-as választásokhoz. (R. L.) HAZUDNAK RENDÜLETLENÜL!
