Szittyakürt, 1998 (37. évfolyam, 1-7. szám)
1998-06-01 / 4. szám
10. oldal *2ITT<MKÖfcT 1998 .június-július A bérlaktanya három élete 1. Az itt lakók (jogosultak és jogosulatlanok) már 3-4 fős érdekcsoportokra osztódva, keresztbe-hosszában feljelentgették egymást. Akik - egyes kuratóriumi tagok jóvoltából - nem ’56-ból kifolyólag jutottak itt lakáshoz (recski, kitelepített, TIB katonai szakciótag, Rákosi idején tiltott viccet mesélő, stb., stb.), sziszegve utálják az ’56-osokat. Segélyezéseik, kitüntetéseik, és egyéb támogatásaik miatt. Harminc lakó van, aki kiskeresztet kapott Árpi bácsitól. Érdekes lenne megnézni, hogy kik és miért, 2. Az elmúlt évben, a következő piramidális hülyeségek voltak hallhatók a laktanyán belül: a. ) A legszemetebb, tömény rágalmazó lap a Szittyakürt. Minden abban publikáló személy persona non grata, vagy fasiszta. b. ) Vigyázzatok Szabó Albertékra, és itj. Ekrem Kemálra, mert kettősügynökök, izraeli ügynökök, vagy többcélú agent provokateur-ök. c. ) A TIB, POFOSZ és az ’56-os Szövetség vezetőinek itt lakó puszi haverjai, többször üvöltözve egymásnak ugrottak! A leghírhedtebb példa: a közelmúltban az Erzsébet-ligetben egy lőmester ’56-os ezredes, vita közben kiskaliberű fegyverrel meglőtt egy ún. határőr ezredest. Lásd: a helyi lap néhány sorát. A folytatásról szigorú hírzárlatot rendeltek el. 3. Csak néhány olyan öreg és beteg lakó van, aki csendben és tehetetlenül tűr. Kinyögi a tízezer forintnyi havi rezsijét. Kárpótlási jegyeiket már rég elkótyavetyélték 20- 40%-os áron, amiből néhány vezető meggazdagodott. Legtöbben szidják Horn Gyulát, de vele együtt Antall Józsefet is. Velük együtt, vagy külön-külön felváltva szidják a POFOSZ, TIB, ’56-os Szövetség valamennyi főemberét. 1993 júliusa óta járok ide barátilag. Már annyi részletet tudok, hogy megírhatnám Panoptikumi regényemet, egy laktanya utóélete, vagy a laktanya három élete címmel. És mintha a fentiek nem lennének elegendőek: engem, mint külső szimpatizánst, a legjobban felháborít Pongrátz Gergely változatos helyi szidása és rágalmazása. Pedig Pongrátz bajtárs a kezdeményezője, létrehozója és önzetlen támogatója volt ennek a Szabadságharcos Alapítványi épületnek. Azt is tudom, kitől indul ki ez a helyi pocskondiázási hadjárat. Ha eljön az ideje, nyilvánosságra hozom! De most még félek, hogy „személyiségi jogok megsértéséért” engem ítélnek el. Thumor Kamii (egy abszolút független) A szerkesztő megjegyzése: Pongrátz Gergely 1991-ben, hazatérése után, mérhetetlen erőfeszítéssel kiharcolta az akkori kormánytól, hogy egy kiürített szovjet laktanyát alakítsanak át,,Szabadságharcos otthonná ", ahol az évtizedekig mellőzött, méltatlan körülmények között élő, egykori '56-os forradalmárok, meghitt bajtársi közösségben élvezhessék hátralévő éveiket A kormány álságos módon oldotta meg a kérdést. Létrehozta ugyan a szabadságharcos otthont, de a felügy eled jogot, a mindenkori Belügyminisztériumra bízta, és egy ,,Kuratóriumot” ültetett Pongrátz Gergely nyakára. Ez a Kuratórium döntötte el, hogy kik kaphatnak és kik nem itt lakást. így lett gyakorlat, hogy nagyon sok, arra méltatlan egyén is lakáshoz jutott. Olyanok, akiknek semmi közük nem volt '56-hoz, de olyanok is, akiknek lakás, illetve anyagi helyzete nem indokolta az otthonban való elhelyezést. Pongrátz Gergely őrlődött a Kuratóriummal való vitában, és végül mikor látta, hogy a vitában mindig kisebbségben marad, lemondott kuratóriumi elnökségéről. Ezután kezdődött annak az áldatlan állapotnak a kialakulása, ami ma jellemzi az „otthonnak" már nem nevezhető „telepet". Úgy gondolom, az ún. rendszerváltás idején, azt kellett volna kérni a kormánytól, hogy a volt vezető elvtársak, és azÁVH volt vezetőinek lakásait, adják oda az 56- osoknak, és az elvtársak költözzenek a volt szovjet laktanyákba, és ott boldogítsák egymást. Ez lett volna a vérnélküli igazságtétel! Lovagi Tibor Tiltott igazságok Nyilas-, náci-, fasiszta - félévszázaddal a háború befejezése után ez a három szó és jelző még ma is divatban van Magyarországon. Lépten-nyomon olvasom az otthoni egyes sajtótermékek lapjain, amikor egy lángeszű politikus, író, vagy baloldali történész képtelen magát úgy kifejezni, hogy e három jelző valamelyikét ne használná. Az embernek az az érzése, ha véleményt mond vagy kritizál és az a divatos liberalizmus bármelyik hívének nem nyeri meg a tetszését: ebben az országban csak nyilasok, nácik és fasiszták éltek és élnek ma is. A TV képernyőjén, és ez nemcsak Magyarországra vonatkozik, állandóan a nácik és fasiszták elkövetett rémtetteiről készített filmeket lehet látni újabb és újabb feldolgozásban. Azt már az elemista diák is sejti - valami nincs rendjén a megírt történetek igazságában, több már a hazugság és a kitalált mese. De az elkészítők szemében nem az a fontos, hogy mit hisz el belőle a balga néző. A lényeg - állandóan felszínen tartani a félszázados rémségeket csak azért, hogy a még nagyobb kegyetlenségekről feledkezzenek el, mintha azok meg sem történtek volna. A filmipar Mekkája Hollywood. A filmgyárak moguljai pedig félreérthetetlen származásukkal nagyszerűen beleillenek ebbe a világot butító és elterelő propagandába. Csak egy telefonba kerül megrendelni az új „storyt” - ha egyesek netán piszkálni merik az 50 évvel ezelőtt történt „másfajta kegyetlenségeket” - és napok múlva már megindul a legújabb film gyártása, egy újabb kitalált rémtörténet feltálalásával a nácizmusról, a fasizmusról így aztán nem lehet csodálkozni, hogy a - nyilas, náci, fasiszta jelzők ma is fénykorukat élik, ha valakit ellenvéleménye miatt meg kell bélyegezni. Pedig ezeket rémtettekben, törvénytelenségekben, gyilkosságokban messze felülmúlja a kommunizmus. Nem volna helyesebb, ha a jövőben ezek a „demokratikus-liberálisok” áttérnének egy új elmarasztaló jelzőre, például, hogy - TE KOMMUNISTA ? Ugyanis a kommunista nem ismerte a szabadságot, az emberi jogot, a törvényességet, és bár azt hirdették, hogy „legfőbb érték az ember” - soha annyi magyar állampolgár nem sínylődött börtönökben, internáló táborokban és haláltáborokban, mint a Rákosi-Kádár rendszer alatt. Volt idő, hogy 200.000 embertől vonták meg a szabadságot a fenti intézményekben. Ha a hollyvoodi „elfogulatlan” filmgyárak moguljai a beküldött igaz történetekből megíratnák az új filmeket; - elsöprő kasszasikert aratnának az elkövetkezendő 50 évre, mert az igaz rémtörténetek megállás nélkül jönnének irodáikba. De ebből mégsem lesz semmi, annak ellenére, hogy milliárdokat keresnének vele. Hogy miért? Az igazság megfilmesítésével felszínre kerülnének olyan további gazságok, melyek a kommunizmus rémségeit támogató és elősegítő szervek, politikusok sötét hátterét is felfedné. Gondolok itt elsősorban a kezdetre, amikor Lenint már 1921-ben egy Armand Hammer nevű amerikai milliomos segítette, hogy rendszere talpon maradjon. Tőkét és technikát tálalt az új diktátornak és annyira élvezte a szovjetek bizalmát, hogy bármikor berepülhetett a Szovjetunióba. Igaz történeteket lehetne megfilmesíteni a belügyi népbiztosokról, akik milliókat küldtek a halálba minden bírói ítélet nélkül. El kellene mondani ki volt az a Dzerzsinszkij, Jagoda, Jezsov majd Beria. Honnan jöttek, mi volt a származásuk, stb. Ez mind „kényelmetlen ” téma lehetne. Beszélni kellene a filmekben arról, hogy már a harmincas években rohamosan nőtt a foglyok száma a „szabadság országában” és a jezsovi korszakban már 8 millió ember ült börtönökben és halt meg lágerekben. Meg lehetne említeni, hogy 1919-ben Magyarországon is megvetették a lábukat 133 napra és a vezetőik között olyan „magyar emberek” voltak, mint Szamuely Tibor, Korvin Ottó, Kun Béla, Rákosi Mátyás és a többiek. Szólni lehetne, csak mellékesen, hogy a 45 népbiztos közül több, mint 30 a Mózesi hitben nevelkedett. Majd a Trianont és a jóvátételt lassan kiheverő országban újra megjelentek a beszivárgott ügynökök a Szovjetunióból, hogy a dolgozó munkásságot sztrájkra lázítsák. Az új eszmét terjeszteni akarta a Szovjetunió világszerte, mert világuralomra törekedett. Azt még a nyugati politikusok is eltitkolták, hogy Ukrajnában a parasztok milliói haltak éhen, vagy végezték ki őket, mert ellenkeztek a kolhoz-rendszerrel. Európába úgy akartak behatolni, hogy polgárháborút robbantottak ki Spanyolországban és öltek, gyilkoltak, amiben részt vettek a magyar származású elvtársak is igazi kegyetlenséggel. Harcoltak a fasizmus, a nácizmus ellen, amik tulajdonképpen a kommunizmus veszélye miatt jöttek létre Németországban és Olaszországban. Nyugat fatális tévedése, hogy a nácizmusban nagyobb veszélyt látott, mint a kommunizmusban - nagy árat fizettek érte a közép-európai országok, amikor a második világháború után eladták őket a Szovjetuniónak. Megkezdődött a 40 éves rémuralom, a törvénytelenségek soha nem látott száma, ártatlanul kivégzett tízezrek, otthonukból kidobott százezrek, milliók. Az új vezetők, hogy csak párat említsünk belőlük, kényes téma volna megemlíteni származásukat egy dokumentum film keretében, a következők voltak: Anna Pauker Romániában, Rudolf Slansky Csehszlovákiában, Walter Ulbricht Kelet-Németországban, Rákosi Mátyás Magyarországon. De nemcsak a vezetők, hanem a miniszterek, kínzókamrák vezetői, állami gyárak vezérigazgatói, mind-mind kevés kivétellel a „kiválasztott nép fiaiból” kerültek ki. Amerika csendben volt, vagy ha tudott is róla, egyesek gondoskodtak arról, hogy ne derüljön fény ezekre a szomorú tényekre. Nácizással, fasisztázással voltak elfoglalva, otthon még ehhez hozzájött a nyilasozás. Pedig csak négy hónapig voltak uralmon, de 50 év után is jobban igyekeznek egyesek szidni őket, mint a több mint 40 évig uralkodó kommunizmust. Azért veszett el az 1956-os magyar forradalom is, mert Amerika nem vállalta a magyar hősöket, sőt azt nyilatkozták hivatalosan: - Magyarországot nem tekintik szövetségesnek és cselekedetük a Szovjetunió ellen nem kívánatos. Ezért nem következhetett be az igazi szabadság 1989-ben sem, mert, mint 1956-ban, 1989-ben is megtorpedózták külföldről az ország teljes szabadságának megvalósulását. Nem szabad bántani a bűnösöket, mert evvel „vérfürdő” következhet be. Jól tudták, hogy a bűnösök nagy része kikből kerülne ki. ’ A lopott pénzt sem lehetett felkutatni és lehívni külföldi bankokból, sőt - kötelezték a magyar népet, hogy ő fizesse vissza azt, amit kínzói elloptak tőle. A ravasz pénzkölcsönzők számára, akik minden esetben legalább ötszörös biztosítékot kérnek, a kommunisták esetében a magyar paraszt és az ipari munkásság termelő-képessége volt a garancia, amit most azokon hajtanak be és nem a tolvajokon. Sőt továbbra is a tolvajok a főnökök, a sajtó, Rádió és TV az ő kezükben van. Kis változással - minden megy tovább a régi mederben, új arcokkal, de a „bábúkat” továbbra is a régi elvtársak és külföldi barátaik rángatják dróton. Ezért lehet még ma is - nyilasozni, fasisztázni és nácizni. Ezért nem készülnek filmek a kommunizmus borzalmairól, hanem még mindig kitalált meséket fabrikálnak a hollywoodi filmgyárakban, mert az igazságot esetleg elmondhatják majd 100 év múlva a történészek, ha engedik őket, de ma ez továbbra is TILTVA VAN. Pedig mi magyarok nem vagyunk nyilasok, fasiszták és nácik, de kommunisták sem. Révffy László # X *
