Szittyakürt, 1994 (33. évfolyam, 7. szám)
1994-10-01 / 7. szám
2. oldal «ITTVAKÖkT 1994. október—november Magyarország a magyaroké! Őszi virággal borítva... A lombot vedlő, útszéli fák alatt halottak mindenütt, munkások, lányok, gyermekek, felkelők, katonák, magyarok; a mi halottaink. Egy orosz tank mellett, a Rákóczi út és a régi Múzeum körút (ekkor már Felkelők útja) sarkán halott munkás fekszik kék overálban, viaszsárga arccal, de nyitott szeme kéken néz fel a csillagtalan égre. A kizsákmányolok és elnyomók golyója szeme alatt érte és ütőerét roncsolta szét. E napokban felbuzgó és túláradó kegyelet lócákkal kerítette körül a halott hőst, feje felett, a fatörzs derekán rajzszöggel felerősített nyomtatott sorok: győzött a forradalom, a magyar nép és a koszorúk, virágok szinte elborítják, akár egy frissen hantolt sírt. A virágok tetején, mint fejfa, személyazonossági igazolványa kinyitva, hogy mindenki a két élő szemével lássa, ki volt. Hogy ezeket a hősöket gyalázták a moszkovita hóhérok fasisztáknak, rablóknak és csőcseléknek. S azt a fiatal lányt, talán húsz éves sem volt, ki két lépésre fekszik e munkástól, szétzilált, barna hajjal és hunyt szemmel, mintha most is csak aludna, álmodna a szabadságról. Valaki, igen: a nemzet — virágcsokrot tett karjára, azt szorítja. A szabadságért vérző haza hódolatát viszi magával az égi mezőkre. Isten, fogadd szívesen és olyan kegyelemmel és szeretettel, ahogy ő szerette nemzetét. Ahogy ő szerette azt a sebesültet, kinek sebeit éppen bekötözte, mikor a szovjet janicsárok agyonlőtték. Milyen szép még most is. Finoman metszett orra, szelíd, szépvonalú szája egy csók emlékét őrzi talán, a vőlegényét, vagy a gyermekét. így fekszenek, őszi virággal borítva mindenütt, a vérző városban “csodásán ők”, a magyar földön, “ahol anynyi búza, bor van”, azon a talpalattnyi, megmaradt földön, amit kifosztottak és pusztává változtattak, tarlóvá taroltak az orosz csizmák és tankok. Magyarok, szomorúbbnál szomorúbb ez a mindenszentek napja, sírjatok. Könnyel és könnytelen sírunk; de a felhők s az éj már szakadozik. A sírokon fű sarjad majd tavasszal és a vérből áldás. Hősök, nektek köszönjük, hogy már nem vagyunk egyedül, a világ magához ölelt, mint megvert, üldözött és meggyötört gyermekét az anyja. Magyar Világ I. évf. 1. szám, 1956. nov. I (Folytatás az 1. oldalról) a krisztusi hit és erkölcs, mega nemzeti élniakarás parazsa. Ez a hit és ez az akarat bontotta zászlaját 1956. október 23-ával. Ezt követelte és kiáltotta bele a világba, hogy magyar nemzeti eszméé és szociális alkotása legyen az élet.! A magyarságra kényszerített szovjetizált életforma alól tört fel a magyar tehetség és a rendezett társadalmi életre vágyó nemzeti erő. Nemcsak semlegességet nyilvánítottunk, nemcsak a szovjet csapatok kivonulását követelte népünk és nemcsak a szabad választásokat. Tisztán és világosan kifejezte azt is,hogy a felszabaduló országban nem kívánja sem a nagytőkések, sem a nagybirtokosok uralmát. Világosan megfogalmazta, hogy a bolsevizáló kollektívizmus őrülete helyett, nem akar kapitalista országrablást sem. A magyar nép harmincnyolc esztendővel ezelőtti magatartásában, mértéktartásában és követeléseiben ott volt a vérbefojtott, a mai napig elsikkasztott társadalmi és gazdasági individualizmustól megtisztult ember, és társadalmának korszaknyitó képe. A parasztember erkölcsi és szellemi értelemben vett személyiségének kiteljesedése született meg Október Magyar Népének akaratában. A kommunizmus kollektív gazdálkodásának mérhetetlen sok szenvedéssel megélt kísérlete helyett a paraszti szabadságfogalom valósult meg, a magántulajdon szentsége, mint az emberi szabadság és személyi kiteljesedésének alapja. (Folytatás az 1. oldalról) Európa modernizálásának munkájára, amikor a zsidó—angolszász és zsidó— paroszláv ikerbűn fegyveres támadása népünket elérte. Mivel nem civilizációs térhódításról, vagy elsőségről volt szó, hanem létről, vagy nem-létről, a harc elsősorban szükségszerű és természetes reflex volt, melyet egészséges életszervezetekből mindig kivált a veszedelem. De vállalni kellett azt két pillanatnyi reálpolitikai tény találkozásából is. Történelmi alkalom volt, hogy először: Magyar-Európa történelmi szabadságharcában még sohasem volt Európa többi népe olyanméretű sorsközösségben magyar népünkkel, mint a Hungarista Harc alkalmából. Másodszor pedig: nemzetünk egységesen vállalt szabadságharcának élén elsőízben állott nemzetvezető és koncepciós fő egyszemélyben a történelem folyamán. A Hungarista Harcnak tehát súlyos történelmi pozitívuma az, hogy a magyar nemzet politikai nagykorúságához mérten a korforduló alkalmát megragadta, az események előidézőinek sorába lépett, s ezzel mind élő európaiságát, mind kárpát—dunatáji civilizátori elhivatottságát újból demonstrálta. Az angolszász, vagy orosz orientációval szemben pedig elég a történelem szava, mely szerint e két kultúrkör Európa belső építésének iramával sohalépést tartani nem bírt, a civilizáció közösségképtelen kültelkének szerepét élte, és minden sorsközösség vállalása elől kitért. Másrészt, az európai fejlődés élenjáró koreszméjének magyar vonatkozásban a Hungarizmusnak beteljesítését a legprimitívebb önzés fokán élő zsidóktól, angolszászoktól és paroszlávoktól remélni, esztelenség nélkül nem lehet. A Hungarizmus az európai lélek hangja volt és ma is az. A két világ-Az 1956-os Nemzeti Forradalom és Szabadságharc legjellegzetesebb intézményei a forradalmi bizottságok mellett a munkástanácsok voltak. Megalakulásuk lényege, méginkább határozottan megfogalmazott követelésük — a gyár legyen valóban a munkásoké — mutatja a történelem követelményét. A mindent rabszolgaságba és függőségbe süllyesztő magán vagy állami nagytőkével szemben csak úgy szűnik meg a munkásság kiszolgáltatottsága, ha a munka és tőke kettéosztottsága megszűnik és a munkás nemcsak igazgatási, hanem tulajdonjogi szempontból is integrálódik a nagy termelési egységbe. Ez volt ötvenhat, és ez is marad. A nemzet lappangó, a mai napig teljesületlen, elgáncsolt vágyaitól duzzadó forradalmi akarat. Az 1956-os Nemzeti Forradalom és Szabadságharc harcosai átlőtt szívvel is a kommunizmus nélküli becsületes társadalmi rendért, a korlátolt magántulajdon alapjain nyugvó, krisztusi tanításokat, nemzeti és szociális értékeket élő magyarok Magyarországáért harcoltak! ötvenhat magyarja szabad országban, szabad nemzetet akart, amelyért történelme folyamán tengernyi magyar vért és életet áldozott. A kommunista diktatúra, amely 1945-ben először háborús és népellenes perek ürügyén, majd a klerikális izgatás vádjával, később hamis összeesküvési vádakkal egész népréteget iktatott ki a politikai életből és az életből egyaránt. 1956 méretű, különböző úton egy célra tartó bűnből felszabaduló európai lélek első szava szükségképpen egybe fog vágni azzal az utolsó szóval, mellyel 1944. október 15-én magyarul fejezte ki önmagát, mert sem a Természetben, sem a Történelemben nincs ugrás, legfeljebb szakadékok vannak. Nem eltemethető a magyar múlton való rágódás az, ha európai magyarizmusunk egy-egy mély vonását a politikai gondolkodás élő szintjére hívjuk! És ezen az ötvene-A nemzetvédelem vértanúja: vitéz ómoraviczai Imrédy Béla. után is elvégezte a megtorlás véres és cinikus munkáját. A Rákosi-korszak legvadabb formájára nemcsak a brutalitás volt jellemző, hanem az a beteges szadizmus is, amely a Kádár-kormányzat könyörtelen nép és nemzetirtását fémjelezte. A Kádár-korszak csak az 1956-os Nemzeti Forradalom és Szabadságharc teljes likvidálása után tér el a Rákosi-korszaktól, amikor a fizikai terror eszközeit lassan felcserélte az emberidomítás rafináltabb bolsevista módszereivel. Történelemhamisítás volna azt állítani, hogy a Kádár-korszakbeli viszonylagos javulás a kommunizmus, nem pedig az 56-os forradalom hőseinek érdeme. 1956 októberében kiteljesedett az a folyamat, amely nemcsak merőben lehetetlenné tette bármely rezsimnek hogy a vérbefojtott szabadságharcunk után a forradalom előtti politikát folytassa, de felhívta az egész világ figyelmét a kommunista legendák hazug voltára, és magában a Szovjetunióban a kommunista birodalomban is hatottak, bomlasztottak, — amely végülis a kommunizmus összeomlásához vezetett. Magyarországon elmaradt az igazi rendszerváltás. A Duna partjain még mindig a kommunista zsarnokság árnyai terpeszkednek... * * * A magyarok Istenének áldása legyen mindazokon, akik nemzetünk szabadságáért ma is kitartással és hűséggel szolgálják a Magyar Október útját. Dicsőség azoknak a hősöknek és vértanúknak, akik az 1956-os Nemzeti Forradalom és Szabadságharcban népünkért áldozták az életüket! Major Tibor A nemzetvédelem vértanúja: Rajniss Ferenc. dik évfordulón, most is az országvédő hősök városára, Budapestre emlékeztetünk ... A Hungarista hatalomátvétel már nem segített sem a magyar, sem az európai sorson. Azonban épp amiatt harsant bele a világban mégegyszer a magyar feltámadás hangja egy tizenkét évvel későbbi októberben, 1956. október 23-án, mert az európai s benne a magyar lelket a II. világháború igazi győztesei valóban beletaszították a történelmi szakadékba. De ez már nem a szabad emberek akarásának, hanem a rabok tiltakozásának a szava volt a szakadék mélyéről... Nincs jövője annak a nemzetnek, amely elfelejti múltját és elveszti történelmi hivatástudatát! A Haza védelmének hűsége!
