Szittyakürt, 1994 (33. évfolyam, 7. szám)
1994-10-01 / 7. szám
XXXIII. ÉVFOLYAM, 7. SZÁM — 1994. OKTÓBER—NOVEMBER Ára: 1,25 dollár. — Magyarországi terjesztői ár 37,50 Ft. A KÁRPÁTOKTUL LE AZ AL-DUNÁIG EGY BŐSZ ÜVÖLTÉS, EGY VAD ZIVATAR! SZÉTSZÓRT HAJÁVAL, VÉRES HOMLOKÁVAL ÁLL A VIHARBAN MAGA A MAGYAR. (Petőfi) «ITTVAKOItí A HUNGÁRIA SZABADSÁGHARCOS MOZGALOM LAPJA Magyarország a magyaroké! 1956. október 23. Páncélos a Parlament előtt A Haza védelmének hűsége! 1944. október 15. Ezt váltottuk 1956. október 23-án és ezt valljuk azóta is, de mindörökké, mint magyar igazságot. Ma 1994-ben az a nemzeti forradalmár, az a magyar szabadságharcos, aki töretlen lélekkel és hívő áldozatkészséggel is állja a Magyar Október hitvallását. A Nemzeti Forradalom és Szabadságharc harmincnyolcadik évfordulóján úgy tekinteni szabadságharcunkra, hogy annak értékeit csak képekben vetítsük a jelenbe, a passzív lélek emlékezése. Az élő lélek aktivitása az, hogy a cserbenhagyott és vérbefojtott szabadságharcunknak minden értékét átküzdje a jövőbe. Ez ma 1994-ben is a Magyar Október népének hű szolgálata. A Kossuth-szabadságharc sem annak indult, mint ami lett belőle. A nemzet akarata a március 15-i kiáltványban nyert kifejezést. A reformnemzedék élenjárói fogalmazták meg, és a nemzet elfogadta, mert pontjai kifejezték lappangó, teljesülhetetlen vágyait. A nemzeti akarat belső reformokra mutatott és csaknem érintetlenül hagyta a monarchikus kérdést. A Habsburgkirály s az osztrák kamarilla ellen csak akkor fordult, amikor a dinasztikus törekvések a fekete—sárga sorompót keresztbe állították a reformok útján. A forradalom ekkor kezdett szabadságharccá válni. Arad gyászpecséttel zárta le a szabadságharcot, de valójában a Kárpát-medence népi közösségének elgáncsolt vágyain száradt tizennyolc éven át, és még azon túl is. A kiegyezés méginkább hozzájárult ahhoz, hogy a belső reformok szükségességéről, a monarchikus függőség vagy függetlenség kérdésére terelődjék a közfigyelem. Hungária nemzetében tovább feszültek a teljesülhetetlen vágyak. A század huszadik évének békediktátuma után a magyar politika sem maradhatott a régi. A keret: tagállamiságunk az Osztrák—Magyar Monarchiában, melyben utóbbi századainkat éltük, felbomlott. A maradék trianoni Magyarország politikájában pedig két gondolat törhetett az élre: Megőrizni félholtra tépett nemzetünket, és ősi jussunként áttörni a trianoni gyűrűt. Akkori kormányzatunk a feladatok alapjaként azt vélte, ha szószerint megtartjuk múltunkból azt, amit meghagytak nekünk. De az őszirózsás, meg a vöröskokárdás judeo-bolsevista forradalom után ebből a nemzet újjászületése helyett már csak egy beteg társadalom születhetett. A régi társadalmi rendszer életben maradása, annak romantikus látása, címkórsága, pompakedvelése és személyi tömjénezése egyetlen korproblémát sem tudott megoldani, pedig a másik oldalon velőtrázó problémák morajlottak — népünk szegényeinek tömegsóhaja, maró sorsa. Gazdasági életünkön a nagytőke lett úrrá. Idegenekké lett kereskedelmünk, nagyiparunk és jórészt termőföldünk is. Szellemiekben is idegen: zsidó szellem férkőzött a Habsburg-szellem helyébe. A történelmi idő azonban pergett fölöttünk a magyar népakaratnak csak a Hungarizmus kibontakozása mutatta meg, hogy ilyen adottságok között, a földkérdés és a nemzetközi nagy kapitalizmus magyar vetületének rendezése nélkül magyar politikát a Magyarok Országában nem lehet csinálni. A gazdasági kérdések erkölcsi kérdéssé lettek és kérdések maradtak, melyekre így vagy úgy, de feleletet kellett adni. 1944. október 15-e a megoldáshoz már késő volt. De a félévszázados távlat mégis igazolja fegyveres népünk 1944. október 15-i elhatározásának értékét. Vele legalább történelembe véshettük a megújhodás, a nemzeti jövő irányát. Árpád vezér Magyarországának élő hivatástudata nyert benne korszerű formát. A Hungarista Harc jellegén semmit sem ront az, hogy taktikáját az európai szabadságharc német vezetéséhez kellett kapcsolnia. Az emlékezésben és a tanulságok terén szét is kell választani a háborútól. Háború nélkül előbb bekövetkezett volna, és makulátlanul marad a kor lelkében meg a történelemben. De így is ünnepi emlékezésre méltó mindenkor, különösen pedig napjainkban, amikor félévszázados fordulójához érkeztünk. A II. világháborút elvesztettük. A becsületet eltiporta az ármány-szövetség, a minőség európai forradalmát legyőzte a mennyiség. Hazánkban szadista terror őrjöngése kezdődött, mely nemcsak nemzetünk színejavát állította a bosszúállás bitófái alá és a fegyverek csövei elé, hanem a szó legszorosabb értelmében a nyílt utcán és magánlakásokban taglóval próbálta lebunkózni mindazt, ami magyar és keresztény. Nem árt tisztázni éppen most az 1945. április 4-i országvesztés és a szovjet katonai megszállás ötvenedik évfordulója közelségében azt sem, hogy Magyarországot nem a vörös-koalíciós, és nem a nyakára ültetett kommunista párt építette fel, hanem a magyarság erői. Ez volt az az erő, mely a romok helyébe új Magyarországot épített. Életre kelteni egy elsodort nemzetet, újjáépíteni egy haldokló országot: titáni nemzetépítő munka volt s ezt a romok helyére új Magyarországot építő munkát megkétszerezte a Szovjet országrablás, évtizedeken keresztül tartó fosztogatása. Szorosan belül pedig a vörös fegyveresek oltalma alatt egy fajidegen klikk került hatalom birtokába. Ez az idegen hódítás, ez a zsidó országhódítás nemcsak Hazánk politikai ábrázatát festi vörösre, hanem népünk minden alkotására és vívmányára légyen az társadalmi, kultúrális vagy gazdasági, azonnal rányomja az orgazdaság vörös bélyegét. Népünk előtt ennek ellenére tiszta és határozott életprogram áll: a vörösre épült országban a nemzettestet kell megszabadítani az idegen katonai erőtől és a zsidó országhódítástól. Az elnémítás hamuja alatt is daccal izzott (Folytatás a 2. oldalon) Ötven éve Keletről és Nyugatról elhallgatják azt a gondolatot és tényt, hogy a két világháború között minden nemzeti mozgalom Európa életrendszerének korszerűsítésére és megerősítésére irányult. Még öncélú utakon is. Mert Nyugat felől a gyarmati és profitkapitalista érdekeltségek rontották már erősen Európa kontinentális kereteit, Keletről pedig Magyarországot jármába fogó bolsevizmus fenyegette. A szolgálat, amit tulajdonképpen Európa valamennyi nemzete megtett a II. világháború folyamán, amelynek során Magyarország 1944. október 15- én végső bizonyságot tett, nem a német imperialismunak szólt, hanem a német katonai erőnek. Mert ez nemcsak a német nemzetért harcolt minden fronton, hanem azért is, hogy Európa — Európa maradhasson! Ilyen feladat teljesítése mellett eltörpül a közben erőre kapott német sovinizmus motívuma. A történések megmutatták, hogy Európa elveszett, és akkor veszett el, amikor a nemzeti szocialista Németországot a két világméretű, különböző úton egy célra tartó bűn: a zsidóangolszász bűn és a zsidó-paroszláv bűnszövetkezet hadereje legyőzte. Semmiképp se tévesszen meg bennünket, ha e bűnkettős még ma is, s egymás között is szüntelenül vitatkozik. Európa lényegének kérdésében a legteljesebb egyetértésben vannak. Ez az egyetértés, ez a világhódítás sommásan azt tartja, hogy a meghódított Európa erkölcsi és szellemi berendezése és annak nemzeti életszervezetei túlhaladott dolgok, elavult életformák. Továbbtartásuk gátolja a haladást, mert elejét veszik az egyetlen valóságnak: az anyagi világ kibontakozásának.A vüágméretű bűnpáros ezen ítéletében van Európa végzete és veszte, mert Európa léte, vagy nemléte a modern korban nem földrajzi kérdés, hanem a judaizmustól mentes keresztény jellem és szellem kérdése, s az élethalál veszedelem ennek elmúlásra ítéltetésében van. Mivel pedig a Kárpát—Duna-tájon a keresztény jellemnek és szellemnek kezdettől fogva mindvégig magyar arculata volt, ott más civilizációról, mint Magyar-Európáról beszélni sem lehet. Ilyen értelemben népünk sohasem volt a kereszténység területvédő, külső bás-A nemzetvédelem vértanúi: Szálasi Ferenc és tábornoka Hindy Iván. tyája, mégkevésbé Nyugat ajtónálló huszárja, hanem a keresztény világrend belső szervezője, az 1557-es tordai országgyűlés egyháztörténelmi magaslatán egyik vezetője és mindenek fölött megtartója! A Hungarista Mozgalom Szálasi Ferenc vezetésével már tíz esztendeje készült a kárpát—dunatáji Magyar(Polytatás a 2. oldalon)
