Szittyakürt, 1991 (30. évfolyam, 5-12. szám)

1991-12-01 / 12. szám

1991. december hó

$*ittvak<>*t

9. oldal

hogyan megszerezzék. Itt tudni kell azt, hogy a manicheus hitet MAZDEK úgy szervezte át, hogy a hívőkből törzseket alakított. Ugyanis így az üldözött vallás híveit nem lehetett egyenként kiirtani, mert minden személy mögött a törzs ereje állt szembe minden veszedelemmel. Azt is állítják a mazdekistákról, hogy csoportházasságokban éltek. Ennek azonban elfogadható bizonyítékai nincsenek. A VII. század fordulóján Khorezmben teljesen korrupt állapotokat találunk, ahol az arisztokrácia teljesen zsidó befolyás alatt, oly feudalizmust alakított ki — mint Tolsztov írja — „melynek során az arisztokrácia a szabad közösség tagjait leigázta és a feudalizálódó földbirtok udvari cselédeivé tette”. (I. m. 227. old.) A feudális kor előtti királyok egyik képviselője, akit Tabari, arab történetíró CHURZÁD néven említ, megszervezi a mazdakita, antifeudális felkelést, mely — mint a faluközösségek és a városi köznép mozgalma — a nagy várak tulajdonosai, a feudális életmódon hatalmaskodó nemesség ellen irányult. Miután a chorezmsáh (az uralkodó) hatalma ezen a feudálkapitalista és a betelepedett zsidók által támogatott arisztokráciára támaszkodott, a chorezmsáh titokban felveszi a kapcsolatot az arabok vezérével — KUTEJBA-val — és segítségül hívja őt a saját népe ellen. Kutejba legyőzi a felkelőket és a chorezmsáhhal kötött szerződés értelmében Churzádot és 4000 foglyul ejtett felkelőt kivégzik, valamint 10000 marhát hadisarcként elvisznek. De KUTEJBA arab módszer szerint dolgozott. Mindent kiirtott, ami elébe került és nem tartozott az iszlámhoz. Ezért írja Tolsztov idézett könyvének 1. fejezetében — al Birunira hivatkozva így:

„Kutejba minden eszközzel üldözte és irtotta mindazokat, akik ismerték a chorezmiek irodalmát, akik hagyományaikat őrizték, mindazokat a tudósokat, akik köztük éltek...”

Az arab vérfürdő után ismét lázadás tört ki Khorezmben és az áruló chorezmsáh is életét veszti. Kutejba ismét megjelenik. Feleségül veszi a chorezmsáh lányát, a megölt sáh fia lesz a király, aki mellett Kutejba testvére a másodkirály — a „bagpúr”. — Ügy látszik azonban, hogy a gazdagokat és a zsidókat is üldözte, mert ezek is számüzöttek lettek és Tolsztov így írja:

„Kazáriába menekülnek a lázadó júdaisták maradványai is, élükön az új bagpúrral... kit a zsidó-kazár forrásokból BULÁN néven ismerünk. A chorezmi számüzöttek Kazáriában gyorsan előtérbe kerülnek. Ők lesznek a kazár csapatok vezérei s végül az ő vezérük lesz Kazária tényleges uralkodója... A szinkrétikus chorezmi judaizmus lesz Kazária államvallása”. (I. m. 229. old.)

Ez azonban a második menekülés Khorezmből Kazáriába. Az első menekültek a mazdakiták és a chorezmi papság, a mágusok. Itt azonban fel kell hívnunk a figyelmet egy nagyon fontos dologra, mely a kabarok hovatartozandóságának megállapításánál döntő szerepet játszik. Tolsztov helytelen kiértékeléséről kell felvilágosítanunk az olvasót, aki idézett munkájának 227. oldalán így ír:

„A chorezmi papság, ugyanazok az írástudók, kik között Kutejba vérfürdőt rendezett Tabarinál HABR (többesben AHRÁB) NÉVEN szerepelnek. Ez a név pedig mind a régi mind pedig a mai arabban egyformán zsidó írástudó zsidó rabbi jelentésű”.

Kérem az olvasót, hogy ellenőrizzük le együtt TOLSZTOV-nak ezen óriási tévedését. Felvilágosítást erről a szóról egy arab szótár nem tud adni. Az arab nyelvtanárokhoz kell fordulni, mert az arab HABR egy nyelvtechnikai szó és jelentése: tudós-pap és pápa. Tehát semmiképpen sem lehet zsidó írástudónak értelmezni, hanemcsak „írástudónak” és ha nemzetiségekben akarjuk sorolni, akkor melléje kell tenni a nemzetiségi jelzőt, tehát arab, zsidó, német stb. írástudó. Tolsztov tévedése érthetetlen, mert a HABR jelentése latinul „MAGUS” és a többesszámú AHBÁR=,,MAGI”. E megnevezés kétségtelenül a chorezmi mazdakita papságra vonatkozik, akik a régi mágus vallás tudósai, mágusai voltak és népük hagyományait őrizték és tanították. E papi testületnek Kazáriába való menekülése — még minden judaizálás előtt — majd érthetővé teszi a kabaroknak kiválását a már júdaizált Kazáriából.

Most, hogy megismertük BULÁN szerepét, rátérhetünk OBADJA működésének az ismertetésére. Előbb azonban rögzítsük le az időpontokat. Tolsztov szerint a CHURZÁD lázadás és BULÁN áttelepülése Kazáriába i.sz. 710-30 között folyt le.

Dr. Bartha által említett „József király levelének adatai szerint Bulán unokája, OBADJA, aki a VIII. század 60-as — 70-es éveiben uralkodott, nagyszabású politikai és vallási reformokat vezetett be. Megújította a királyságot és megszilárdította a hitet a törvény és szabály szerint. A zsidó talmudista papságra támaszkodott, mely Bagdádból, Chorászánból és görög földről érkezett és először vezette be Kazáriába a „huszonnégy könyvet, a Misnát és a Talmudot” ... a különféle országokból odasereglett tudós zsidó papság tekintélyére támaszkodva államcsínyt hajt végre.” (Tolsztov I. m. 232-233. oldalakon.)

E történelmi tények ismeretében talán nem mondhatjuk azt, hogy a kazárok „a zsidó vallást választották” ... miképpen dr. Bartha igyekszik nálunk olyan agymosásféleségű történelmet elfogadtatni, hiszen Tolsztov is és Artamonov is államcsínyről — talmudista államcsínyről tudósítanak.

Dr. Zakar András foglalta össze Kazária igaz történetét és a honfoglaló magyarság vonatkozásait a „Kazáriai államcsíny” c. könyvében. (Túrán Printing, Garfield, NJ, USA 1987). Innen közöljük azokat az érdekes részleteket, melyek dr. Bartha mostani írásának és a menora közlésének szándékait is jól indokolják. így dr. ZAKAR:

„Artamonov 700 körülire teszi Bulán kazár fejedelemnek azt az elhatározását, hogy megengedi országában a zsidó vallást. Igen jellemző, amit ezzel kapcsolatban a Cambridgei Névtelen állít. Eszerint egy elkazárosodott zsidó vezető, aki rablóhadjáratban kitüntette magát, zsidó feleségével és apósával együtt győzte meg Bulánt ennek a lépésnek előnyeiről. A görögök és arabok tiltakoztak, de a kazáriai zsidók lelkesen álltak az eszmeszolgálatába. Arra is utal egy hagyomány, hogy hajókon zsidók ezrei érkeztek Kazáriába és ott befogadást kértek, mert üldözöttek — amint mondották... Bulánnál kivívták, hogy távolítsa el a jövendőmondókat — írja levelében József cár. Tehát azokat távolították el legelőször, akik a nemzsidó oldalon állottak és a türk nép hagyományait ápolták.

(Ezek a mazdakita „mágusok” voltak, akiknek vallási meggyőződését a talmudisták igen ellenségesen kezelték. A Szerk. beszúrása.)

Bulánon keresztül a Talmudisták rábeszélték a többi kazár fejedelmet, sőt magát a kagánt is, hogy zsidóvá legyen. Ezek után — folytatja József cár levele:

Bulán fölsőbb sugallatra elhatározta, hogy épít egy templomot, és hogy megszerezze az ehhez szükséges kincseket, rablóhadjáratot szervezett egy Kaukázusban fekvő vidék ellen. Elpusztította azt és nagy zsákmányt gyűjtött. A rablóhadjárat sikerével s a gyűjtött kincsekkel nem volt nehéz egy türk vezérhez zsidó nőt adni feleségül. Ezek leszármazottai pedig az állandó és céltudatos Talmudista hatás alatt fokozatosan kezükbe vonták össze a tényleges főhatalmat, a türk kagánt pedig lassan csupán nemzeti szimbólummá sorvasztották. A Biblia tekintélyével is meg akarták erősíteni a viszonyt a talmudista fejedelem és a legerősebb kazár vezető, a tarchánok között. Ez a kettős fejedelemség Kazáriában nem volt régi hagyománymegőrzés, hanem új történeti képződmény, mely egy uralkodó dinasztiának egy másikkal való fölváltása során lépett föl, meghatározott körülmény között, — állapítja meg Artamonov, majd így folytatja: az új állami szervezet összekapcsolódott a régi formával, melynek már régóta elveszett az eredeti jelentősége, jelentése. A türk birodalom szétesése a kazároknál akkor kezdődött, mikor a türk dinasztia kezéből a Talmudot tanult helyi kazár vezérekre támaszkodó fejedelem kivette a hatalmat a vallás és Isten nevében. A fejedelem számára ez a kisszámú vezetőréteg biztosította a privilegizált helyet az államban. A fejedelem viszont biztosította ennek a rétegnek a hatalmát saját népétől függetlenül, sőt a talmudizmussal kiszakította ezt a réteget abból a népi közösségből, melyből kinőtt, hiszen a kazár nép idegenül állt szemben a zsidósággal. Ennek a tanult rétegnek a jelentősége annyira nagy lett, hogy végül egyik képviselőjének sikerült saját kezében összpontosítani az államhatalom egészét, a kagánt egy hallgató bábbá téve, akit a népnek mutogattak a bitorlás elleplezésére. A türk kagán kénytelen volt fölvenni az állam zsidószármazású tényleges fejének a vallását és ezt állami szimbólummá formálni inkább vallási, mint politikai téren. Ez a tényleges hatalmat biztosító zsidó egyéniség a kazár uralkodóház új alapítója lett. Előbb bek, azután kagán bek és azután cár. Ez volt Obadja, aki 800 körül a nyílt államcsíny végrehajtója lett, mindenkire kényszerítve a talmudizmust.

Az új zsidó cárok zsoldos katonaságra, uzokra és besenyőkre támaszkodtak és a maguk kezében tartották az összes jó állami állásokat és meggazdagodtak az átmeneti kereskedelem révén és hittestvéreiket megerősítvén a helyi vezetők rovására. De József cár az igazság ellen vét — mondja Artamonov —, mikor azt állítja, hogy a kazárok zsidó vallás fölvétele után érték el hódítási sikereiket. Éppen fordítva van. A nagy hódításokat a türk vezérek vitték végbe és a IX. században a kazároknak csak honvédő és nem mindig sikeres háborúik voltak. Tehát megállapíthatjuk, hogy ebben a forrásban a monarchikus tendencia győz a történeti pontosság fölött.

Egy jó évszázad alatt Kazária megszűnt a laza szövetségben élő hatalmas türk nomád népek szabad országa lenni. A Talmud útmutatásai szerint egy aránylag kis csoport titkos összeesküvéssel fokozatosan beépült az egyes törzsekbe. Mikor Obadja a nyílt színre lépett, s meghirdette a mindenki számára kötelező új hitet, tulajdonképpen tudva-nemtudva a kazár nép kiirtását kezdte meg. Titkos megfigyelőin keresztül jól tudta, hogy a kazárok még idegenebbül állnak szemben a zsidókkal, mint mikor befogadták őket. Obadja a törzseket egymás ellen játszotta ki, buzgón sürgetve a Talmud elismerését. Behívta az uz és besenyő seregeket. Zsoldosaivá fogadta őket és Sarkéi városában a véres háború végén már idegen zsoldosok őrzik a kazárok nélküli Kazáriában a mintegy 200 elzsidósodott kazárvezető család hatalmát és vagyonát...

A magyarok a fölkelők oldalára álltak. Jól megfigyelték a talmudista hatalomátvétel minden lépését... Ismét ősi gyakorlatuk szerint jártak el: kitértek a rájuk zúdított seregek elől és Etelközbe húzódtak... A kazáriai vezetőség azonban nem akart lemondani a magyarokról. Előbb nyájas szavakkal próbálkozott...

Mikor Álmus, a kazárok kievi helytartója, látta a talmudista államvezetés makacsságát, fölkészült új hazába vonulásra. Kiadta az utasítást a fegyverkovácsoknak, hogy teljes erőből készítsék a könnyű és nehéz íjakat egyenes és görbe kardokat (szablyákat), mások zablákat, kantárokat, kengyelvasakat, tarsolylemezeket, a nyeregkészítésben többféle mesterségben jártas szakembereknek kellett együtt dolgozni: asztalosnak, tímárnak, szíjgyártónak, nyergesnek, kötélszövőnek stb. — A nők tejport, szárítotthúsfélét raktároztak, nagyszámú tömlőt készítettek el a folyóvizeken való átkelés számára, kötéseket a sebesültek számára, füveket a gyógyítás céljaira, továbbá a kocsikat, szekereket, sátorokat stb. készítették el a hosszú utazásra. Az egynejűséget szigorúan meg kellett tartani. Mindezekről Padányi Dentumagyaria című könyvében igen hozzáértően és részletesen szól. így érkezett el az átkelés a Dnyeperen Kiev mellett, majd az Etelközből való továbbvonulás. Ezekhez a besenyő zsoldosok katonai nyomása egy, a látható tényező volt, a másik tényezőt a láthatatlant, a kazáriai vezetőség talmudistává válását s azzal egy zsarnoki csoport embertelen hatalmi vágyát, a magyar katonai és politikai vezetőség kellő időben és kitűnő módon mérlegelni tudta s az egyetlen helyes megoldást választva döntött az új hazába költözés mellett.

Mindezt lényegében Dunlop, Marquart, Mcartney stb. kutatók már megírták. Artamonov (Isztoria Hazar, Leningrad, 1962) a helyszínen végzett ásatásoknak gazdag leletanyagával tudta a részletesebb alátámasztást megírni és több eddig ismeretlen részletet közölt a magyarság őstörténetére vonatkozóan is. E munkának hazai ismertetése során írta Bartha Antal a Századokban (1964. 4. 807. old.): „A magyar törzsek jelentős szerepet játszottak a VIII.-IX. sz. fordulója körüli, a zsidó vallás és azzal kapcsolatos talmudi törvénykezés miatt kitört kazáriai belháborúban”.

1968 tavaszán eljárás indult meg Artamonov ellen. Leváltották az Ermitázs igazgatásából és csak a történelem egyetemi tanárságát tarthatta meg. Úgy látszik, ennek kell tulajdonítanunk, hogy Bartha Antalnak 1968. nyarán megjelent könyve (A IX.-X. századi magyar társadalom) csak a jegyzetek néhány sorában meri ismertetni Artamonov megállapítását. A Történelmi Szemle 1968. évi 1-2. de csak novemberben megjelent számában pedig már szégyenteljes visszavonulásra is kényszerítették olyan erők, melyekre világosan következtethetünk. Azokkal kapcsolatban ugyanis, akiket még előzőleg az emberi szabadság és fejlődés szellemében a talmudista osztályuralom és annak zsarnoksága ellen föllépőkön mutatott be, ezt írja Bartha:

„Nem vesszük bizonyosra, bár sejtjük, hogy a Kazár Kaganátus egyébként is turbulens elemei által kirobbantott, föltehetően a VIII. sz. második felétől a IX. sz. elejéig tartó háborúskodás a zsidó hit törvénykezés fölvételével és