Szittyakürt, 1991 (30. évfolyam, 5-12. szám)

1991-12-01 / 12. szám

10. oldal

**ITmKÖ*T

1991. december hó

terjedésével állhat összefüggésben. A kazár vezetők azonban képesek voltak helyes következtetésekre, mert a IX. sz. folyamán az állami politika és kormányzás rangjára emelték a toleranciát.”

Hogyan lehet a hatalmat erőszakkal magához ragadó kb. 300 családot a tolerancia mintájává tenni? Ezt senki el nem hiszi Barthának, aki eléggé ismerheti az arab és keresztény forrás adatait erről a „toleranciáról”. Aki pedig még a talmudot is ismeri, az egyenesen szándékos megtévesztésnek nevezi Barthának ezt az állítását, hiszen a Talmud egyenesen az alapvető, súlyos és hátrányos megkülönböztetést hirdeti meg minden nemzsidóval szemben. Éppen az ellenkező az igazság. Bartha cikke éppúgy, mint az Artamonovval szembeni eljárás annak a bizonyítéka, hogy ma is érvényben lévőnek tekintik egyesek a Talmudot. A Talmud minden zsidókra nézve előnytelen kijelentést, független attól, hogy igaz- vagy sem, elnémítani és megbosszulni parancsol, nem pedig toleránsán megvitatni engedi.

Ibn Ruszta 870 körüli kazáriai állapotokat 930 körül írja le és megállapítja a magyarokkal kapcsolatban: „Azt mondják, hogy a kazárok régebben körülsáncolták magukat a magyarok és az országukkal szomszédos népek ellen”. (Győrfy György: A magyarok elődeiről és a honfoglalásról. Gondolat, 1958. 54. oldal.)

A magyarok végleges elvonulása utáni állapotok már más képet mutatnak a kazár vezetőkről is. Ibn Fadián így ír a 921-922. évek állapotáról egyidejűén:

„A kazárok királyát kagánnal nevezik. Ő minden négy hónapban csak egyszer jelenik meg nyilvánosan. Egyébként teljes visszavonultságban él. Őt magát a nagy Kagánnak, helyettesét Kagán bégnek nevezik. Az utóbbi vezeti a seregeket és igazítja az ügyeket... Minden nap a Nagy Kagán elé járul, megalázva magát Isten színe előtti alázattal. Csak mezítláb járul eléje... A nagy király szokásai közé tartozik, hogy nem ül le az emberekkel és nem beszél velük. Őhozzá sem megy be senki azokon kívül, akiket említettünk”. (I-m-61. oldal.)

„A király szokásai közé tartozik, hogy húsz feleséget tart. Feleségei közül mindegyik a neki alávetett királyok lányai közül származik. A király vagy jószántukból, vagy erővel veszi el őket. Van még hatvan rabszolgája és ágyasa is... Ha a király kilovagol, akkor az egész sereg kivonul vele, tekintettel arra, hogy Ő kilovagolt mégpedig úgy, hogy egy mérföld távolságra van tőlük. Ha őt bármelyik alattvalója megpillantja, teljesen arcraborul előtte, és nem emeli föl fejét addig amíg el nem haladt mellette. S ha a király valahová sereget küld, az semmi szín alatt hátat nem fordít, mert ha megfutamodik, mindenkit megölhet, aki csak visszatér hozzá. A vezéreket és helyettesét pedig, ha megfutamodik, maga elé rendeli, odaviteti feleségeiket és gyermekeiket is és szemük láttára másnak adja őket, s ugyanúgy tesz lovaikkal, ingóságaikkal és házaikkal is. Néha mindegyiküket ketté vágatja vagy keresztre feszítteti, vagy nyakuknál fogva fára kötteti őket, néha pedig, ha kegyet akar gyakorolni velük szemben, lovásszá fokozza őket... A kazárok és királyuk zsidó. A szlávok és a többi szomszédaik is alattvalóik voltak, szolgai alázattal fordultak hozzájuk és engedelmességet tanúsítottak velük szemben”. (I. m. 62-63. oldalak.)

* * *

Annak illusztrálására, hogy még a marxista történész, mint Bartha Antal sem tudja könnyen kivonni magát a talmudizmus megtévesztő hatása alól, idézzünk már említett könyvéből. A kazár Kaganátusról írja:

„Vizsgálódásainkat nem terjeszthetjük ki eszmetörténeti kérdésekre, de az olvasó figyelmét fölhívjuk a Kaganátus államvallásának kérdésére”.

Viszont minden marxista történeti munka telve van eszmetörténeti kérdések elemzésével és annak magyarázgatásával, hogyan születtek meg a különböző eszmék, az emberek társadalmi helyzeteiből, osztályküzdelmekből. Pl. a kereszténységről mindig azt olvassuk, hogy teljesen természetes magyarázat: az elnyomottak szenvedéséből jött a másvilági boldogság reményt adó hite. A vulgarizáló marxista irodalom nem óhajtotta megismertetni olvasóit, mit mondanak erről a kérdésről a hozzáértő keresztény tudósok. Bartha ebből a szempontból mutat ugyan fejlődést, de a kényes pontnál, a talmudizmus megismertetésének kérdésénél ő is megtorpan: NEM terjesztheti ki erre vizsgálódásait. MIÉRT NEM? Hiszen a marxizmus mindig kiterjesztette vizsgálódásait eszmetörténeti kérdésekre, ha a nem talmudisták bűneiről, tévedéseiről volt szó. Itt meg kellett volna ismertetnie olvasóival, mit mond magáról a Talmudizmus és a Talmud és mit mondanak róla a kívülállók és a történelem. És éppen Kazária esetében. Akkor nem írta volna le a továbbiak során ezt a mondatot: „...egy államilag senki által nem támogatott, de szinte mindenki által gyűlölt üldözött vallás hivatalos befogadásában nem véletlent, hanem a Kaganátus független politikájának egyik jelét kell látnunk.” (U.o. 157.)

A független politika akkor jelent elismerést, amikor a függetlenséget a vezető osztály az egész nép javára használja föl. Kazáriában pedig a „független” talmudista vezetőség idegen zsoldosokkal irtotta ki saját népét. Bartha nem a magyarokat mondja üldözötteknek, (hiszen a talmudizmus üldözte őket), de a talmudizmust siet „üldözött vallássá” nevezni...

Éppen Kazária példája mutatja a talmudista módszert. Több, mint évszázadnyi idő alatt legfeljebb 300 kazár vezető család vette föl a talmudi hitet, mely számukra mérhetetlen hatalmat, gazdagságot és kizsákmányolási lehetőséget biztosított „Isten” nevében.”

* * *

Dr. ZAKAR András szintézisét, minden vélemény hozzáadása nélkül, azért közöltük, hogy az olvasó megismerje Kazária történetében a honfoglalásra induló magyar őseink társadalmi erkölcseit, ténykedését és elhatározásuk indítékait. Láthatjuk, hogy Kazária történetében különbséget kell tenni a BULÁNI KORSZAK és az OBADJA KORSZAK államvezetési rendszere, törvényei és a köznép életfeltételeinek lehetősége között.

A BULÁN KORSZAK vezette be a zsidó vallást, de az vette fel, aki akarta és Kazáriában vallás-szabadság uralkodott.

Az OBADJA KORSZAK államvezetése törvényileg szünteti meg a vallásszabadságot és Kazária minden lakosa részére kötelezővé teszi a zsidó vallást — annak törvényét (thorá) és e törvény végrehajtási utasításának (a talmudnak) alkalmazásával.

A kazár szövetségben lévő magyarok (illetve magyarfajú népek) saját vallásuk elleni rendelkezésnek minősítik Obadja diktátori működéséből származó sérelmeket. GYŐRFFY György ad igen áttekintő képet a Közel- és Távol-Kelet népeinek történelmi eseményeiről „Napkelet felfedezése” c. könyvében. (Gondolat, Bp. 1965.) Itt a következőket olvashatjuk: (9. old.)

„Midőn a kazárok egy része fellázadt a zsidó hitre áttért uralkodó osztály ellen s a lázadást leverték, a lázadók a függetlenné vált magyarokhoz csatlakoztak.”

Dr. Győrffy ezen megállapítása talán a legjobb cáfolat dr. Bartha említett cikkében alcímként kiemelt azon állítására, hogy a kazárok a zsidó vallást választották. Ha „választották” volna, akkor nem lázadtak volna fel ellene... mondja a logika. Lehetséges, hogy a nép — a Bulán korszak idején — közömbösen viselkedett a zsidó vallással szemben és az érdekelt arisztokrácián kívül is volt olyan, aki — mint dr. Bartha írja: „a legrégibb bibliai vallás elfogadásával csatlakozni akart a magas civilizációhoz.” Azt is elhisszük, hogy „a kazárok politikai bölcsességét és szervezettségét Bizáncban és a Bagdadi Kalifátusban egyaránt nagyra értékelték” ... miként dr. Bartha írja — de milyen időpontra vonatkozik ez a megállapítás...? A következő mondat azonban kétségessé teszi ezt a gondolatot, mert dr. Bartha azt állítja, hogy a kazárok „eszmei és vallási ügyekben meglehetősen nagyvonalúak voltak”. Nagyvonalúságnak lehet nevezni a vallásszabadság betiltását és egyetlen vallásnak kötelezővé tételét az állam minden lakosára...? Ha a kereszténység vagy az izlám vallásgyakorlatának kötelezettsége lett volna Kazáriában elrendelve — akkoris „nagyvonalúságot” fedezne fel dr. Bartha a kazár kormányzat erényeként...?

Ezek olyan kérdések, melyek feleletet nem kérnek.

Felelet helyett azt kell megállapítanunk, hogy dr. Bartha történelmi kiértékelése Kazária tekintetében — igen „vonalas” ... és a zsidóság vallási felmagasztalásához simul. Dr. Barthanak joga van ehhez, hiszen a gondolat szabad és pontosan ma, ezeket a gondolatokat — egyéni szempontból tekintve is — hasznos leírni. Mi csak azt nem értjük, hogy mi szüksége van a mai világot mozgató zsidóságnak arra, hogy a honfoglaló magyarok előtt dr. Bartha egy olyan népet lovagoltasson Dunacsébre, amelyik halottai sírjába olyan ékszereket és lószerszámokat rakott, melyeken „zsidó vallási jelképek vannak bekarcolva”?

De azt sem értjük, hogy eddig erről régészeink semmit nem mondtak és az avar-magyar temetők nagy ismerője — dr. László Gyula sem írt soha arról, hogy a magyarok előtt hont foglalt volna olyan nép, mely zsidó vallási jelképeket használt hiedelemvilágában.

* * *

Mi is írunk „epilógust”. Dr. Bartha cikkének díszítésére közölt egy vallási szertartásra használt, hétágú gyertyatartót — a zsidó menórát. írja, hogy ez is Dunacsébről való. E kép felett leírja Árpád paizsra emelését a következőképpen:

„Bíborban született Konstantin jegyezte föl annak a magyar politikai berendezkedésnek kazár eredetét, mely honalapításra képesítette a magyar népet. A bölcs és bátor nemzetségből származó Árpádot kazár követek jelenlétében, kazár szokás és a kazár törvények szellemében pajzsra emelve tették meg nagyfejedelemnek. A pajzs itt az égboltozat kerek pajzsának, a NAPNAK a jelképe...”

Miután tudjuk azt, hogy mindez az OBADJA KORSZAKBAN történt, tehát akkor, amidőn Kazária államvallása a talmudi alapokon nyugvó zsidó vallás volt és minden más vallást e korszak kazár államvezetése betiltott — Árpád pajzsra emelését a magyar ősvallás Napistenének imádatában végzett hitvallásnak tekinthetjük. Ugyanis a NAPISTEN neve a bibliában BÁL és a zsidó vallás üldözte a napkultusz híveit. Ez a kazár szokás azoknál a kazároknál élhetett csak, akik régen a kazár-magyar-szabir azonossági államszervezetben éltek, a régi kazár törvények és nem a pajzsraemelés idejében Kazáriában érvényben lévő mózesi törvények határozata szerint. Az említett „kazár követek” pedig csakis a dr. Győrffy által említett és a magyarokhoz csatlakozó kazár lázadókból adódhattak.

Ezeket a „kazár lázadókat” nevezi történelmünk „kabaroknak”.

A részletesen közöltek után, most foglaljuk össze röviden azt hogy:

Mit kell tudni a kabarokról?

Hivatkoztunk az orosz történész, ARTAMONOV: „Isztorija Kazar” c. munkájában írottakra, mely szerint:

Kazáriában az uralkodó és államot vezető réteg teljesen elzsidósodott és Álmos idejében egy Obadja nevű, talmudista zsidó királya lett. Ez a Kazáriát uraló zsidó király megszüntette a hagyományos kazár törvények használatát és a zsidók TALMUD-ját rendelte Kazária hivatalos törvénykönyvének és talmudi ítéletekkel sújtotta a nemzsidó kazár népet. A történészek ,,talmudista államcsínynek” nevezik ezt a zsidó uralmi rendszert. A nemzsidó köznép fellázadt és a hatalom bitorlói ellen fordult, fegyvert fogva akarta visszaállítani a régi kazár és nemzsidó államot. Obadja a szomszédos besenyő harcosokból állított fel egy nagy zsoldos hadsereget és idegen hadsereggel ölette a kazár és nemzsidó szabadságharcosokat, akik nem bírtak a túlerővel és a Kazáriai szövetségből kivált Álmos-Árpádi magyarsághoz csatlakoztak, mint „kabarok”.

A magyarokhoz csatlakozó kabarok tehát a kazáriai zsidó uralom terrorja ellen fellázadt „nemzsidók” voltak, akiket nyugodtan nevezhetünk szabadságharcosoknak.

Vallási szempontból vizsgálva őket, Artamonov leírásából úgy értesülünk, hogy a régi „naptisztelő” kazár vallás hívei között sok nesztoriánus keresztény is volt a magyarokhoz csatlakozó kabarok törzsében, de zsidó — egy sem. A Kazáriában tovább uralkodó zsidóság „pogány”-nak nevezte a kabarokat is, de minden más hit követői is ezt a nevet kapták. A mohamedánok is. A zsidókazár király csak a zsidó vallás gyakorlatát engedte meg országában és a keresztények templomait becsukatta.

Hasonlatképpen az ötvenhatos szabadságharcot említhetjük. A zsidó Rákosi-Róth uralma ellen felkelt népet idegen (orosz) sereg pusztítja és a szabadságharcosok kabarokká válnak. Menekülnek hazájukból és a „szabad világhoz” csatlakoznak.

Aba Sámuel tehát nem lehetett zsidó, mert — ha valóban a kabarok vezető törzsének leszármazottja volt mint „szabadságharcos” utód, I. István „idegenéi” ellen fogott fegyvert, akiknek honi uralma bizony igen “Obadja-szerű” volt.

NAGYMAGYARORSZÁG FELTÁMADÁSÁIG TOVÁBB HARCOLUNK!