Szittyakürt, 1991 (30. évfolyam, 5-12. szám)
1991-12-01 / 12. szám
8. oldal «ITTVAKÖkt 1991. december hó Prof. Badiny Jós Ferenc: Almos-Árpád korabeli „kazár kapcsolataink Finnugorista történészeink és főként azok, akik „nem magyar identitással” írják és tanítják a „magyar” történelmet, már évtizedek óta azon igyekeznek, hogy Nemzetünknek Álmos-Árpád korabeli „kazár” kapcsolatait és magának Kazáriának történetét is, minél homályosabbá tegyék. Ebből a mesterségesen táplált „homályból” csupán azt az egy „lehetőséget” igyekeznek a „valóság” jelmezébe öltöztetni, mely szerint az „Álmos-Árpádi Hont visszafoglaló őseinkhez Kazáriából csatlakozott „kabarok” — zsidók lettek volna. A legutóbbi igyekezet ennek a gondolatnak az érvényesítésére igen intenzíven indult meg kb. három éve és ma már odajutottunk, hogy pl. egy miskolci újságban egy történelemtanár honfoglaló őseink részének nevezi a zsidókat és azt is állítja, hogy Aba Sámuel is zsidó volt! Fontosnak és szükségesnek vélem tehát bizonyítani a történelmi igazságot ebben a — mondhatni — sorsdöntő „magyar” kérdésben. Módszerem: idézem az otthont „hivatalos” történészek állításait erre a témakörre vonatkozólag és hiteles történelmi kútfőkkel csatolom a cáfolatokat és a tudatos félrevezetések helyesbítését. Kérem a türelmes olvasót, hogy nyargaljunk be együtt ebbe a „homályos” időszakba, melynek neve is van, mert Kazár Rejtély cím alatt közöl az ÉLET és TUDOMÁNY 1988. nov. 11-i száma, BARTHA Antaltól egy cikket, melyben neves történészünk „A Szent Kagán Országa” rövid történetét ismerteti. E cikk folytatása a következő számban (nov. 18.) jelent meg, aholis RÓNA-TAS András igyekezetét észleljük „Egy kihalt nyelv nyomában.” A megnevezett írások tüzetes tanulmányozása után e sorok írója úgy véli, hogy a kazárok történetével és nyelvével kapcsolatos eddigi megállapítások érvényét a cikkírók — bizonyos érdekek szerint és NEM AZ IGAZ MAGYAR TÖRTÉNELEM szolgálatában — valóban rejtéllyé kívánják módosítani. Történelmi ismereteink gyarapítása céljából igen üdvös lesz, ha — a történelmi valóságokat alapul véve — vizsgáljuk meg ezeket a közleményeket. Kezdjük tehát Bartha Antal írásának böngészésével. Dr. Bartha nagyon ismeri a kazárok történetét, hiszen ő értékelte ki a nagytudású orosz történésznek— M. I. ARTAMONOV: ISZTORIJA HAZAR (Leningrad, 1962) — munkáját. Tehát az, amit ír — tudatosan szerkesztett és fogalmazott vélemény. Amit mond — tudja miért mondja és ha tudatosan megmásítja előbbi véleményét, vagy régebbi állításából fontos és lényeges részeket elhagy — szintén tudja, hogy miért teszi így. Olvassunk bele tehát a megnevezett cikkébe. Dr. Bartha azon megállapítása, hogy: „a kazár népnév perzsa szó, törökül e népet szabirnak nevezték... Prokopiosz — a VI. századi bizánci historikus — tudott már a Kaukázusban, a Kúr folyótól délre lakó szabirokról. Bíborban született Konstantin, a tudós bizánci császár, a X. század derekán pedig úgy értesült, hogy a magyarokat valamikor régen, amikor a kazárokkal éltek együtt szavirnak nevezték: ez a szó a szabír névnek a változata”... valójában kazárszabír-magyar azonosságról tesz bizonyságot. Tehát megerősíti azon véleményünket, mellyel mindezeket a népeket — ősiségük alapján — kusitáknak neveztük, Lukácsy Kristóf bizonyítékaira hivatkozva. De maga Lukácsy is ugyanazt mondja megnevezett könyvében, mint Bartha: „A magyar faj valamint Közép-Ázsiában, úgy Kaukáziában is számos népfelekezetre ágazott el, melyeknek mindegyike külön nevet viselt. A magyar fajhoz számítanak a régiség-nyomozók egyhangú ítélete szerint: a Kazárok, Basilok, Bolgárok, Ózok, Szabir-Hunok.” (180. old.) Konstantin császár szerinti „valamikor régeni együttélésit a bizánci forrásokból megállapítani nem lehet, mert kazár nevű népet Kaukáziában a Kr.e. V. század előtt a régi világ görög és latin történelme nem ismert. Csak a VII. században találkozunk velük e forrásokban. Tehát azt kell mondanunk, hogy ez a kusita eredetű, magyar-fajú népség azonos gyökerű és még a X. század derekán Bíborban született Konstantin is kénytelen megállapítani azt, hogy nyelvünk csak dialektikusán különbözik egymástól. Mily csodálatos egynyelven beszélhettek 400 évvel előbb...? Ez az időszak viszont a hunok ideje. A logika megköveteli, hogy ide iktassuk Theophylactus írását, aki úgy véli, hogy: „SABIRI gens Hunnica ad Caucasum habitant...” vagyis: a Hun-fajú Szabírók a Kaukázusnál lakoznak. ímhol találhatjuk az indokolást, hogy miért neveznek minket ma is a világ összes népei HUN-GAR-oknak. Ők nagyon jól tudják a hun-magyar faji és nyelvi azonosság valóságát... csak az antikusitizmust gyakorló otthoni történészek a kerékkötői ezen igazság tudatosításának. Ez csak egy példa a sok közül, ahol dr. Bartha kazár-szabir-magyar azonossági elméletét Theophylactus segítségével elmélyítettük a hunokig és íme előttünk áll a kazár-szabír-magyar-hun azonosság. Nem kell mást tennünk, mint a régi történészeknek — a régiségnyomozóknak — megállapításait egy csokorba kötni és elhinni azt, hogy — ha léteznek semita és jafetita népek és nyelvek — úgy vannak és élnek kusita népek és nyelvek is. Persze ha ezt a kusita, vagy kosita (eredetileg KUS-KOS) létezést számításba vette volna dr. Bartha, talán az ujgurok 6. törzsének KOS-A nevét sem fordítaná „török”-nek. Talán elmélkedne e szó ősi jelentése felett, hiszen a kusitának nevezett és Nimrudot ősapjának valló népek szent állata a KOS volt, aminek egy aranyból készített, életnagyságú példánya éppen a sumírföldi (Kusfödi) UR városának királysírjaiból került elő. Ezt az életfával ábrázolt arany-állatot minden kutató a vallás kultikus szent-állatának nyílvánította. Ez így is van, de érdekes ehhez hozzátenni még azt, hogy csak a kusi-kosi népek tenyésztették ezt juh-fajtát, melynek KOS-A dugóhúzószerű szarvat visel. — Olyant, mint a magyar racka-juh. — A magyar-fajú kusita, kosita népek múltjának vizsgálatánál talán mégsem lehet azt mondani, hogy „az ujgurok és a kazárok „török” nyelvűsége nem jelent nyelvi azonosságot”... miképpen dr. Bartha teszi. Ugyanis a „Kazár Rejtélyében nem ismeri (mint mondja) a kazárok nyelvét. Az ujgurok pedig rovásírással írtak és nyelvemlékeik nincsenek megfejtve. Tehát az ő nyelvüket sem ismeri dr. Bartha. Milyen alapon állítja tehát azt, hogy „töröknyelvűek” és nyelvük nem azonos...? Nem megint csak az antikusita érzelmeire alapozza állításait és nem a történelmi valóságokat értékeli...? Ugyanis ha dr. Gosztonyi említett munkájában közölt „kazár szótár” szavait vizsgálta volna, megértené az egynyelvűséget, mert annak alapja a ma sumirnak nevezett kusita nyelv, melynek nyelvemlékei tesznek tanúbizonyságot a Közel-Keletre és Közép-Ázsiába vándorló KOSI-KUSI népek egynyelvűségéről. Ehhez azonban az igazságot kereső tudós lelkiismeretének Istenes voltára van szükség és nem fajgyűlöletre alapított antikusita érzelmekre. De kapcsoljuk most ki az érzelmeket és olvassunk tovább. Akármennyire is igyekezünk azonban az elfogulatlanság érdemeit követni, megint gyanakodva kell megállnunk dr. Bartha írásának azon szakaszánál, ahol a kazáriai kereszténységet tárgyalja így: „A kazár állami méltóságok gyanakvással fogadták a bizánci keresztény térítők tevékenységét, mert a császári politika eszközét látták bennük. De bölcsen engedélyezték, hogy a krími Dorosban a konstantinápolyi pátriárka érseki rangra emelje a püspököt, s annak hatáskörébe utalja a keleti térítő püspökségeket, sőt a kazár fővárosban, hüben, bizánci keresztény püspökségek létesítését is lehetővé tették. ” Feltételezhetjük-e dr. Bartháról, aki — majd az általunk felsorolandó írásaival — bebizonyította, hogy kitűnő ismerője Kazária történetének, — ismétlem — feltételezhetjük-e azt, hogy ismeretlen lenne előtte a „kazár önálló keresztény egyház” létezése...? Ugyanis Sz. P. TOLSZTOV így vélekedik erről a kérdésről: („Az Ősi Chorezm” könyve 230. old.) „ Valószínű, hogy nemsokkal 751 előtt egyesült az Afrígidák két ága, a kazár és a chorezmi ág s ekkor alakult meg egy hatalmas birodalom, amely a Krímtől és az Azovi-tenger mellékétől egészen Chorezmig terjedt. Ennek az egyesülésnek fontos dokumentuma az úgynevezett Notitia Episcopatuum, egy VIII. századi írás, amely a keresztény püspökségek jegyzékét tartalmazza. A kazár keresztény egyház, amely ezidőtájt önálló metropoliát alkotott s központja a Krim félszigeten, Óoroszban volt, hét püspökséget foglal magában. Ejegyzéken harmadik helyen, a krimi és itili püspökség után a chvaliszi, vagyis (az alán-chazár kiejtésnek megfelelően) a chorezmi püspökség következik, utána pedig négy északkaukázusi püspökség. Ezt a tényt csak Chorezm és Kazária politikai egységének világánál magyarázhatjuk meg. ” Jól jegyezzük meg az időpontot. I. sz. 751-et írunk nyomozásunkban és Tolsztovval azt is meg kell állapítanunk, hogy ebből az időből származó kazár pénzérméken ez a felírás van: AZ ÁLDOTT KAZÁR KIRÁLY ŰR. Tehát a „szent kagán” uralkodott és nem tudjuk elképzelni, hogy dr. Bartha mire alapítja azt az állítását, hogy: „A szentnek tartott kagánt öregedésekor, vagy ha a népet nagy szerencsétlenség érte, rituálisan meggyilkolták.” Ugyanis ilyen rituális gyilkosságra éppenúgy mint Kazáriából hiteles történelmi adat, aminthogy Álmos „feláldozásáról” sincsen más, mint az antikusita történészek tendenciózus kitalálása — talán másfajta gyilkossági lehetőség álcázása miatt. Dr. Bartha talán azért áldozza fel a „szent kagánt”, hogy ezen érv besorolásával is indokolni tudja azt a történést, hogy a kazárok a zsidó vallást választották Erről az áttérésről, vagy áttérítésről így tudósít: (állításainak összesítése) „A kazár előkelők arra a felismerésre jutottak, hogy mindenképp valamelyik bibliai valláshoz, bibliai erkölcsi felfogáshoz kell csatlakozniuk. Nem a kereszténységet, nem is az iszlámot választották — bár ezek is bevett vallások voltak országukban —, hanem a zsidó vallást. Ez Bulán nevű kagánjuk idején történt, föltehetőleg 740-ben. Valójában a jobbára nehéz beszédű kézműves, kereskedő, paraszt és pásztor zsidók inkább példás életükkel, semmint vallási magyarázataikkal térítgethettek. De miért így választottak a kazár vezetők? A zsidó hit fölvételével nem kellett attól tartaniuk, hogy papjaik idegen nagyhatalom eszközei lesznek; épp megfordítva: a kazár állam lehetett védelmezője e vallásnak. A kagán rituális meggyilkolása azonban sehogysem fért össze az életet és az élemedett kort tisztelő zsidó vallással. A változtatás szükségességét Obadiah fejedelem ismerte föl, s a Vili—IX. század fordulóján eltávolította az állam éléről a szent kagánt. Érdekes azonban, hogy a X. századi arab szerzők még tudtak a szakrális kagánról. Ebből az sejthető, hogy Obadiah fejedelemnek engedményt kellett tennie a pogányságban megmaradt alattvalóknak, s körükben a szakrális kagán meghagyása ennek az engedménynek lehetett része. Miért is ne élhettek volna ők is hitük szerint, ha a korániskolák, a mecsetek és a minaretek is hirdették: a kazár állam belenyugodott alattvalóinak sokhitüségébe. Nem tudjuk, milyen mélységben terjedt el a zsidó vallás a kazárok körében. Isztakhri úgy tudta, hogy a kazár király és a kazárok kisebbsége volt zsidó. Muogadaszi ellenben azt írta, hogy sok zsidó kazár volt. A kérdés egyetemes történeti szerepe nem is ebben áll, hanem abban, hogy egy török nyelvű nép Európa keleti kapujában megvetette a lábát, s a legrégibb bibliai vallás elfogadásával eszmeileg is csatlakozni akart a magas civilizációhoz. ” Dr. Bartha idézett szavainak véleményezését az olvasóra bízzuk. Szükséges azonban kiegészíteni tudósítását azzal a történelemmel, mely a két említett kazár uralkodó személyéhez fűződik. Tudnunk kell tehát azt, hogy mit csinált BULÁN és meg kell ismernünk azt a „kazár” hatalmast is, aki a szent kagánt eltávolította. Bartha OBADIAH fejedelemnek írja, de az összes történelmi munkák OBADJA néven ismerik és ez a személy BULÁN unokája. Bulán történetének megismeréséhez át kell mennünk Khorezmbe, ahová betelepedett az arabok elől menekülő zsidóság. Tömegesen és főleg a talmudisták, tehát a judaizmus ideológusai. Ide telepedésüknek főcélja az volt — az életmentésen kívül — hogy a manicheus vallás okos mágusainak tudományát vala
