Szittyakürt, 1991 (30. évfolyam, 5-12. szám)

1991-12-01 / 12. szám

1991. december hó

«IttVAKÖHt

7. oldal

Dr. Láczay Ervin:

Erőtlen magyar külpolitika

Ha végignézünk az utóbbi évszázadok történelmén, azt kell látnunk, hogy a románoknak, cseheknek, szerbeknek annyival sikeresebb külpolitikájuk volt mint a magyarságnak. A románok a törökök elleni háborúkban inkább adót űzettek a töröknek, inkább élelmezték a török hadsereget, de így el tudták kerülni, hogy országuk hadszíntér legyen és nemzetük pusztuljon. Magyarország ezzel szemben 160 évig hadszíntér volt és öt millió magyarból csak 800,000 maradt a török háborúk után. Ebből ugyan mára 15 millió lett, de ha öt milliót veszünk alapul ebben az arányban, akkor ma 75 millió magyarnak kellene lenni.

Az első világháború után a csehek felléptek mint a Habsburg monarhia által elnyomott nép. A magyarok sokkal több jogcímmel jelenhettek volna meg az 1920-as évi párisi béketárgyaláson mint addig szintén elnyomott nép. A magyarok évszázadokon át szabadságharcokat vívtak a Habsburg uralom ellen, amit a csehek nem tettek, sőt hűen kiszolgálták a Habsburg Monarchiát. Ehhez természetesen az is segített volna, ha 1914-ben nem egy Tisza István lett volna a magyar miniszterelnök, aki bár ellenezte, de végül mégis belépett a háborúba, hanem egy Kossuth Lajos, aki megragadta volna az alkalmat, hogy Magyarország végre el tudjon szakadni a Habsburg Monarchiától.

A magyar politikai törekvéseket is meg kellett volna azonban alapozni megfelelő tájékoztatással, mint ahogy a csehek és románok, meg a szerbek tették, akik elárasztották angol és francia nyelvű történelmi tárgyú írásaikkal az angol, francia és amerikai egyetemeket. Ezekből a könyvekből tanultak történelmet az angol, francia és amerikai diákok, akikből, amikor idejük eljött, ezeknek az országoknak a vezető államférfiai és diplomatái lettek, akik népek és nemzetek sorsa felett döntöttek. Amit ezek a politikusok diákkorukban megtanultak, kísérte őket végig életükön. Ezt fogadták el igaznak. Ez a „tudás” irányította érett korukban tetteiket és politikájukat.

Csak egy példát akarok felhozni ebből az irodalomból. Alexandru Sturdza (1833—1914) román politikus, aki többször volt román miniszterelnök: „A román föld és népe kezdettől napjainkig” (La terre et la rasse roumain depuis leurs origine jusqu'a nos jours) című munkájában Anonymus magyar krónikás által leírt Gyula vezért, aki a magyar honfoglalás idején a Szamos vidékén uralkodott, Ménmarótot, aki a későbbi Bihar megyében, Gálád vezért, aki délen a későbbi Bánságban uralkodott, román hercegeknek állítja be és a román lakta vidéket történelemkönyvében már a magyar honfoglalás idejére végig a Tiszáig terjeszti ki. Arról persze nem ír a román történelem, hogy Gyalu vezér és népe török nép volt és Kelet-Turkesztánból vándorolt az Ural hegység vidékére, majd a 7. században a bolgárokhoz csatlakozott, akik az Ural vidéki hazájukból a hetedik század végén vándoroltak a hozzájuk csatlakozott blak, vagy saját nyelvükön bulák néppel a Balkán félszigetre, majd egy részük Erdélybe a bolgárok által oda telepítve határvédelemre. A román történészek felhasználták, hogy a vlach, azaz oláh és az Anonymus által Gyalu vezér népének nevezett blak, vagy blach-nak írott bulák nép neve közel állt egymáshoz és ahol a történelmi források blach, vagy

blakoi-t írnak, ez utóbbit a görög források, Sturdza történelemkönyvében egyszerűen „vlach”-nak fordítja. (Francia nyelvű szövegében “Valaques”)

Az óriási román propaganda nyomása alatt már a nyugat-európai történészek egy része is lassan elfogadja az úgynevezett „dáko-román” elméletet, amely szerint a románok Erdélybe már időszámításunk előtt letelepedett dákok leszármazottai lennének. Természetesen a román történészek mélyen hallgatnak arról, hogy a dákok a Káspi tenger mellékéről vándoroltak időszámításunk előtti évszázadokban Erdélybe, már pedig a Káspi-tenger környékén annak idején szittya nemzetek éltek.

A nyugat-európai történészeknek az a része, akik jobban ismerik a történelmet, mint például Aldo Dami, a Genfi Egyetem (L’Université de Génévé) tanára, megírják, hogy a vlach, vagy valach, ma románnak nevezett nyelv a mai Jugoszlávia legdélibb részén az Ochrida tó környékén alakult ki. Ott létesült az első vlach nyelvű püspökség, mert ott a 600-700 éves római uralom alatt a kevert trák, illír és szláv lakosság lassan átveszi az újlatin nyelvet, amit a túlnépesedett Dél- Olaszországból az Otrantoi szorosan át bevándorló olasz nyelvű földművesek és juhászok is elősegítenek. Innen húzódik all. században a már vlachnak nevezett népesség észak felé. A Kárpátoktól délre és keletre eső Szörenység, Havasalföld és Moldva magyar tartományok voltak. Ezeknek az Árpádházi királyok uralkodása alatt már teljesen magyar lakossága volt, mivel az ott lakó kunok, besenyők és úzok a magyar hittérítők munkája nyomán már teljesen beolvadtak a magyar lakosságba. Ezeknek a tartományoknak a lakossága sokat szenvedett a tatárjárástól. A lakosságnak több mint fele elpusztult. A tatárjárást követően 1242 után erre a megritkult lakosságú vidékre kezd a vlach, azaz oláh elem délről beszivárogni, még mielőtt az ott élő, sokat szenvedett magyar lakosság újra fel tudta volna tölteni ezt a térséget. Sajnos ez a történelem nincs eléggé ismertetve. Magyar történészeknek lett volna a dolga ezt a valóságos történelmet idegen nyelvű kiadványokban megírni és terjeszteni. Anglia, Franciaország és Amerika ifjúsága azonban a Sturdza és más végeláthatatlan sorú román és cseh történész által hamis alapokra fektetett, de angolra és franciára lefordított és terjesztett történelemkönyvekből tanul. Ezeket a hamis történelmi adatokat nem cáfolja senki. A New Yorkban levő Román Ház ma is tömegével küldi a román beállítottságú könyveket amerikai egyetemeknek. New York városában a Columbia Egyetemen néhány éve román történészek ankétot tartottak és a dáko-román elmélet hangoztatása mellett Gyula vezér népét a bulákokat is románoknak állították be. Sajnos senki a nagy számú hallgatóság közül a hozzászólás során nem cáfolta őket, ahogy magyar jelenlevőktől hallottam.

Magyar történészek munkái nincsenek angolra vagy franciára fordítva, nem találhatók az amerikai egyetemek könyvtárainak polcain. így lesz a cseh és román történészek hamisításaiból lassan történelmi „igazság”. A magyar történetírás azonban annyira botladozik, hogy Gyula vezért és népét még az 1986-ban megjelent Erdély

Története című háromkötetes nagy munka is románoknak mondja. Nehéz megfelelő írásműveket letenni az amerikai angol és francia egyetemek könyvespolcaira, amíg Habsburg és később szovjet elnyomást kiszolgáló történészek írják a magyar történelmet. Nagyon szomorú példa erre a Magyar Történelmi Társulat folyóirata a Historia 1990. évi 5-6. száma. Egy bizonyos Engel Pál nevű „magyar" történész által: A magyar őstörténet három problémája címen írt cikkben (58 oldal) egy szóval sem emlékezik meg a magyarság dél-kaukázusi származásáról még úgy sem mint lehetőségről. Engel úr is „vlach”, azaz román Gyelot említ Gyalu vezér helyett és nem „blach”-ot ír mint Anonymus. Miért ferdít még az állítólagos „magyar” történész is a magyarság kárára? Ugyanennek a folyóiratnak a 31. oldalán ugyanez a szerző arról ír, hogy a magyar külpolitika célja a háború végén az volt, hogy a magyar kormány ne a vörös hadseregnek legyen kénytelen megadni magát, majd azt írja: „A politikai szándék tehát a régi: Megmenteni az ellenforradalmi rendszert.” Hogy lehet a Horthy korszakot ellenforradalmi rendszernek nevezni még 1990-ben? Ez Moszkvát kiszolgáló, a marxizmus úgynevezett „tudományán” felnőtt, a magyar gondolkodás módtól idegen ember írása, teletűzdelve a kommunista ideológia jelszavaival. Kik szerkesztik a Magyar Tudományos Akadémia keretében működő Magyar Történelmi Társulat lapját?

Amikor az Egyesült Államok expedíciós hadserege Irak kitűnően felszerelt kétszer akkora hadseregét napok alatt tönkre tudja verni, nem lehet a külföldi, különösen a nagyhatalmak tájékoztatását elhanyagolni. Á csehek és románok nehezebb helyzetben vannak, amikor meghamisított történelemmel kell igényeiket alátámasztani, mégis teljes sikert értek el Párizsban 1920-ban és 1947-ben is. A magyar külképviseletnek is feli kell nőnie, hogy a kéznél lévő igaz történelemmel támassza alá jogos igényeinket. Sajnos a magyar külképviselet legnagyobbrészt még mindig a leszerepelt kommunista rendszerből átvett, kommunista ideológián nevelt, marxizmust talán kitűnően ismerő, de egyébként nem kellően képzett, külföldön tájékozatlan emberekből áll. A mai magyar kormány ehelyett külföldön élő, összeköttetésekkel rendelkező, jól tájékozott, művelt, nyelveket kitűnően beszélő magyar értelmiségből vagy magyar egyetemi tanárok százaiból, ebből a nagy szellemi tartalékból tölthetné fel a magyar külképviseletet. A jelenlegi magyar külképviselet emberei tájékozatlanságuk miatt és összeköttetés híján nem jutnak be kiküldetésük országainak értelmiségi köreibe. Megdöbbennének, ha hallanák, hogy például az amerikai közönség mennyire félre van vezetve, pedig effajta tájékozottság befolyásolja az amerikai külpolitikát, amely úgy tudja, hogy Magyarország 1920-ban alakult a Habsburg Monarchia felosztása után és az 1920 évi párisi békekötésnek köszönheti létét. Arról, hogy 1920 előtt is volt Magyarország és, hogy régebbi múltja is van, az amerikai társadalom nem tud. A román állam 2050 éves fennállásáról azonban mindenki értesült. Azt, hogy Erdély ősi román föld, minden történelemszakos amerikai diák olvasta.

Még a magyar közönség nincs tájékoztatva és a magyar iskolák történelem könyveiben sem tanítják például azt, amit Domokos Pál Péter: A moldvai magyarság című könyvében (36- 37. oldal) a Vatikáni Könyvtárban a Monumenta Vaticana köteteiben és III. Endre magyar király (1293—1301) rendeletéiben található adatok alapján a románok első megjelenéséről Erdélyben írt. Pedig ezek az adatok egy erről írt, a Vatikáni Levéltár adatait kiértékelő, idegen nyelvekre is lefordított külön munkát érdemelnének.

Szerb történészek természetesen nem írnak arról, hogy Mária Terézia magyar királynő (1740—1780) 1740-es Decretumában engedte meg, hogy „ideiglenes” míg hazájuk felszabadul a török uralom alól, 40 000 szerb család letelepedhessen a magyar Délvidéken. A román történészek sem írnak arról, hogy Mária Terézia magyar királynő engedélyével 130 000 román család telepedett le a 18. században Erdélyben, akik még a török uralom alatt álló országukból menekültek. Ezeknek a románoknak a leszármazottai alkotják a mai erdélyi lakosság 3/4 részét. A cseh és tót történészek nem írnak arról, hogy a Felvidéken a magyar honfoglaláskor magyar nyelvet beszélő avar lakosság volt és, hogy a tótok az akkor a magyarok által Tótországnak nevezett mai Horvátországból menekültek a törökök elől a Felvidékre, ahova azután Morvaországból morva lakosság is csatlakozott hozzájuk. Ma szlováknak nevezik magukat, de ezt a nemzetnevet csak körülbelül 150 éve szerkesztették. Addig még saját nyelvükön neve sem volt ennek a magyar nemzet türelme folytán keletkezett nemzetnek.

A rutének Luxemburgi Zsigmond (1397—1437) magyar király engedélyével telepedtek le 1397-ben Koriatovich Tódor vezérük vezetésével az Északkeleti Kárpátokban és az 1920. évi Trianoni Béke, azért, hogy a vasútvonalakat is megkapják, a színmagyar lakosságú Alföld egy részét is odacsatolta és ma Kárpátalja (Podkarpadska Russ) néven Ukrán tartomány. Minderről azonban semmi forrásmunka magyar szempontból megírva nem található az angol, francia vagy amerikai egyetemeken.

Már legfőbb ideje, hogy a magyar külképviselet felfejlődjön annyira, hogy ha nem is lesz képes vezető szerepre a külföldi egyetemek tájékoztatása terén a cseh, román és szerb propagandával szemben, de legalább valamennyire ellensúlyozni tudják ezeknek a nemzeteknek hamis hírverését. Ezzel a munkával a magyarság már eddig is egy évszázaddal elkésett, amiért igen drágán fizetett Párisban 1920-ban és 1947-ben a békekötésekkor. Vajon meddig késik még ezzel az erőtlen magyar külképviselet? Meddig kell még várni, hogy a magyar külképviselet kellően tájékoztassa a nagyhatalmakat, hogy a magyar királyok menekülteket fogadtak be az országba és a magyar királyok nagylelkűségét kihasználva a nagyhatalmak ezeknek a menekülteknek és utódaiknak adtak oda magyar országrészeket.