Szittyakürt, 1991 (30. évfolyam, 5-12. szám)
1991-05-01 / 5-6. szám
1989. augusztus—szeptember hó «itmitöfcT 5. oldal Kit ástak ki Kiszelyiék? 1989júliusában Szibériában, Barguzin városka temetőjében végzett ásatások szenzációt keltő híre, mely szerint száznegyven év után megtalálták Petőfi Sándor nagy lírikus költőnk sírját, lázba hozta egész Magyarországot és a külföldön élő magyarokat egyaránt. A pro és kontra megszólalások, legyen az tudományos vagy laikus szinten változatlanul élénken foglalkoztatják a közvéleményt. Miután nem mindennapi eseményről van szó, kötelességünknek tartjuk, már a nagy költő iránt érzett tiszteletből is, hogy komolyabban foglalkozzunk a barguzini ásatásokkal. Hogy ki áll a nagy sietséggel megszervezett expedíció mögött és miért, nem tartjuk érdemesnek, hogy azzal foglalkozzunk, de úgy gondoljuk, hogy a cipész jobban tenné, ha a kaptafájánál maradna. Különben is Petőfi a nemzet ügye kellene, hogy legyen. Privát személy nem jogosult egy ilyen expedíció megszervezésére, mert a lekötelezettség veszélye a szakemberek munkáját kérdésessé, sőt semmissé teheti. Elhamarkodott, téves megállapítás nemcsak, hogy nem szolgálna igazságot a költő mítoszának és a nemzetnek sem, de örök szégyenfolt maradna a nemzet történetében! Mindenek előtt meg kell mondanunk, hogy sem a császári levéltárban, sem a szentpétervári katonai levéltárban a kutató történészek beható alapossággal elvégzett munkája, semminemű adattal szolgálni nem tudott Petőfi Sándort illetőleg. Úgyszintén negatív eredménnyel végződött a kiegyezés után, a magyar kormány hivatalos érdeklődése a cári kormánynál, amikor a normalizódás már rég helyreállt. Az 1848-49-es szabadságharcot követő évtizedekben, tehát úgymond, közvetlen a szabadságharc után a szemtanúk kihallgatása és a tanúvallomások alapján végzett ásatások sem hoztak közelebb bennünket az igazsághoz. Ez adott okot a különböző találgatásokra és mendemondákra, amelyekben Petőfi, a nemzet rajongásig szeretett költője tovább élt az emberek képzeletében. Ekkor tűntek fel az ál-Petőfik is. Igazolt történeti tény, hogy a segesvári csatában felső parancsra a kozákok tábornokuk Gróf Szkarjetyin halálának megbosszúlásáért foglyot nem ejthettek! Kivétel nem volt, sem katonának, sem civilnek. A menekülőket irgalmatlanul felkoncolták. Miért lett volna Petőfi kivétel mikor a lándzsájuk elé került? Ha pedig megmenekült és valami isteni csoda folytán mégis életben maradt volna, nyugodtak lehetünk abban, hogy az oroszok őt épp úgy átadták volna az osztrákoknak, mint ahogy azt a többi magyar honvédekkel tették. Az ilyen esetben az osztrákok keze közrejátszhatott Petőfi nyomtalan eltűnésében. Azért voltak beosztva az oroszok mellé az osztrák biztosok (vérebek), hogy egy magyar se menekülhessen el az osztrákok bosszúja elől. Petőfi Sándor a feljegyzések szerint 1849. július 31-én délután 5 és 6 óra között tűnt el Fehéregyháza és Héjasfalva vidékén. Azóta őt senki se látta. A napjainkig tartó állandó kutatás Petőfi után pozitív eredménnyel nem szolgált. Sírját nem találták meg. A kérdés száznegyven év után is ugyanaz. Mi történt Petőfi Sándorral? Hol van Petőfi sírja? Alapos tanulmányozások után nyugodtan mondhatjuk, nem Szibériában! Az igazi Petőfi Sándor aligha járt Szibériában! Véleményünkben nem vagyunk egyedül. 1985. szeptember 8-án A Vasárnapi Hírek „Hol nyugszik Petőfi?” címmel ad hírt! „Az irodalomtörténészek mindenesetre jelenleg csak azt mondhatják, hogy szibériai Petőfi nem azonos a mi nagy költőnkkel. "Petőfirőlaz utolsó szó „Dávid Gyula és Mikó Imre”könyve szerint 1849. augusztus 7-én a Kolozsvári Szabadságban jelent meg egy rövid tudósításban a segesvári csatáról, amely így kezdődik: „Koszorús költőnk Petőfi Sándor hír szerint elveszett. ” Petőfi eltűnésével kapcsolatban Dienes András a Petőfi kutatás történetírója foglalkozik behatóbban érintve Haller Ferenc fehéregyházi birtokos és öccse Haller József gróf heves harcainak elfajulását, mely odáig vezetett, hogy Haller Ferenc főispáni hatalmával élve, öccse Petőfi emlékére felállított négy méteres fakeresztet ledöntette és elszállította a községházára, hogy a saját birtokán felállított Petőfi emlékmű bizonyítsa csak, hogy Petőfi az ő birtokán esett el. Ez az emlékmű, tetején a turul madárral ékesítve, ma is áll a Monostorkerttől keletre a hármas tömegsír helyén, ahol mintegy négyszáz honvéd alussza örök álmát. A hiedelem szerint Petőfi nincs a honvédek között, hanem jól lehet a Cionta kertben nyugszik, ahol semmiféle oszlop nem áll. 1860 őszén a Vasárnapi Újság ankétján több szemtanút hallgattak meg, akiknek állítása szerint, a kozákok a Küküllő berkei mellett megkerülték a kis magyar sereget és azt oldalt és hátulról támadták. A balszárnyra a dzsidások törtek és a magyar táborkart bekerítették, de egy részének sikerült mégis megmenekülni. Petőfit Papp Lajos látta utoljára mintegy harminc lépésre a táborkartól. Mindenki lovon volt, csak Petőfi nem. „Sándor, jer ide”, kiáltott feléje és nyeregbe akarta emelni őt, de az előre törő dzsidások ebben megakadályozták. Petőfi utolsó perceit több szemtanú is elmondta. Hogy ezek mennyire hitelesek, az nem tudható. Petőfirőlfoglalkozó legendák, a hallottakra felépített következtetések, korabeli tanúskodások és kutatások jelentései, nem adnak megnyugtató választ, beleértve a barguzini szenzációt keltő ásatásokat is! Erről tanúskodnak a hazai lapokban megjelent aggódó nyugtalan visszhangok. A Magyar Nemzet júliusi számában olvastuk: „Ha idehaza tucatjával termett az ál-Petőfi, miért ne jutott volna Oroszországba is egy? Miért választotta az illető Alekszandr Petrovics inkognítóját, magyar volt-e vagy más nemzet fia, tudott-e és ha igen, honnan tudott a Segesvárnál elesett költő kilétéről, mik lehettek névválasztásának indítékai, ezekre a kérdésekre már aligha fogunk választ kapni. De hogy nem Petőfi volt, annak bizonyítékai vaskos kötetre rúgnak. A kötet címe:,,Petőfi Sándor összes költeményei. Ezt a könyvet szégyenkezés nélkül nem veheti a kezébe, aki felült e rémmesének. ” „Annak idején és azóta könyvtárnyi irodalom tisztázta Petőfi halálának valószínű körülményeit, minden tanút meghallgattak, minden hírnek utánajártak. ” „A lelkiismeretlen hírverés kegyeletet sért. A fölsülés a nemzetet teszi nevetségessé ország-világ előtt. Olyan időben, amikor életbevágóan fontos lehet, hogy komolyan vegyék a történelmi igazságtételt sürgető magyarság szavát a két hazában. ” „Hol zsarnokság van, díszes fogadtatást rendeznek a meztelen királynak. Hol szabadság van, ott hagymázos feltalálók, fogadatlan prókátorok, zúghírlapírok a hátsó ajtón közlekednek. ” 50—60 százalék „1989. július 23. Váradi Sternberg János ungvári történészprofesszor nyilatkozata a Kárpáti Igaz Szóban: Még anatómiai azonosság esetében is, mindössze 50—60 százalékban állíthatjuk csupán, hogy Petőfi hamvait találták meg... A vizsgálat néhány hónapig, sőt fél évig is eltarthat. A következő lépésben írásbeli bizonyítékokat is kell találni." A szépen felépített barguzini mese miszerint Pán Vinokur, akinek állítólag a nagyapucikája mutatta meg, hogy hol van a magyar költő sírja a barguzini temetőben, visszament a Petőfi kutatókkal, egyből rámutatott egy sírhelynek látszó gödörre és kijelentette, hogy „ez az a hely, itt van a költő eltemetve”. „Ez már igen”, mondta Pali bácsi a borbélyüzletben. „Csak azt nem értem, hogy mi a fenének kellett huszonhét mongol sírját felásni előzőleg, mikor olyan biztosan tudta, hogy hol a költő sírja. ” Pali bácsi tovább vélekedett, mondva, „ Olvastam az újságban, hogy Petőfi sántikált, mert fájt neki, ha a bal lábára lépett. Hát akkor hogyan gyalogolt le több mint háromezer kilométert Szibériába fájós lábakon? Nem beszélve gyenge testéről. ” „Kiállott az egyik foga, állítják a tudósok. Arról ismertek rá, hogy sohasem nevetett”, folytatta Pali bácsi. „Hát az én nagyapámnak osztán jó fogai vótak, sose járt fogorvoshoz, de a képen egyiken se vigyorgott. No meg nézegettem a régi könyveket és azokban sem láttam senkit se nevetgélni, pedig mind ott vótak! Kossuth, Széchenyi, Bem. Még a márciusi ifjak sem nevettek a képen, pedig azok fiatalok vótak”. Pali bácsi még jobban lendületbe jött, „Hát ami meg a uniformist illeti, hogy ne is folytassam mindnyájan jól tudjuk, hogy milyen testreszabott egyenruhákat adtak ki a honvédségnél. Sok esetben a nadrág 10 centiméterrel rövidebb, a kabát ujja 20 centiméterrel hosszabb vót. Hát azok után mérecsgélhetik a csontokat ugyan. ” „A becsvágyók bemocskolják Petőfi nevét, hogy saját maguknak érdemeket szerezzenek”, fejezte be Pali bácsi. Mielőtt sajnálattal mosolygunk és aztán lebunkózzuk a laikus hozzászólókat, akik olyan kérdésekhez mernek hozzászólni, amelyek kizárólagosan a „tudósok” monopóliumát képezik, szabad legyen megjegyeznem, hogy ismert, nagyszerű történészeink jónéhányan számos esetben valótlanságot írtak le a magyarság rovására, sokszor tévedésből, de gyakran tudatosan az idegen érdekeket szolgálva. Filológusaink közül némelyek helytelenül értelmezve a magyar szavak eredetét, ősi magyar szavakat a szlávoknak, törököknek, németeknek és a jó Isten tudja kinek a javára írtak le és őseinkből nyelv nélküli makogó majmokat csináltak. Ezek után a bizalmatlanság érthető. Eljön talán az idő, amely fényt derít Petőfi Sándor életének utolsó fejezetére. De ne ragadtassuk el magunkat és mindenek előtt legyünk óvatosak és nézzük meg mit veszíthetünk! A Magyarország című lap Petőfidosszié-jából: „1989. augusztus 2. „A tudomány devalválja a költő-hős legendáját”sajnálkozik a magyarok fölött a londoni The Times. ” Kell ez nekünk? Ne tegyük ki népünket annak a veszélynek, hogy egy ál-Petőfi csontjaiért hullassa könnyeit. Szedenits Jenő Romániában minden hivatalos állítás ellenére egyre szűkül a kisebbségek anyanyelvi oktatásának lehetősége. Az iskolákban tilos elhelyezni magyar nyelvű feliratokat. Már egyetlen román nyelvű tanuló esetén az osztályokban az oktatást román nyelven kell folytatni. A magyar nemzetiségű tanárokat Erdélyben elbocsátják vagy a legtöbbjüknek a lakóhelytől több száz kilométerre, román falvakban ajánlanak fel munkahelyet. Helyüket román nyelvű tanárokkal töltik be. 1986—87 során a többségében magyarok által lakott Hargita megyébe 230 román pedagógust neveztek ki magyar iskolákba és csupán 15 magyar nemzetiségit. 1985-től a magyar nemzetiségű végzős diplomások képzettségüknek megfelelően csak a regáti megyékben helyezkedhetnek el. PUMÁK - FÖLDÖN-ÉGEN Hazai könyvkiadások sorozatában végre olyan könyv került kinyomtatásra, melyből kitűnik, hogy voltak katonák, akik nem „kényszer” hatása alatt védték a hazát. Tobak Tibor vadászpilóta emléket állított a legnagyobb megpróbáltatásoknak kitett hazánk fegyvernemének a volt m. kir. honvéd LÉGIERŐNKNEK, az 1944—45-ös évek során az iszonyatos túlerővel szembeni küzdelmének. 1944 tavaszán az összpontosított angol—amerikai légi hadsereg délolaszországi támaszpontjairól megindította céltudatos légitámadások sorozatát Magyarország ellen. A 101. Puma vadászezred Veszprém repülőtérről működve a mindenkori hatalmas légifölénnyel rendelkező angol—amerikai kötelékekkel vette fel a hősies harcot igen kis létszámmal rendelkező vadászszázadjaival, melyek Me. 109-es típusú vadászgépekkel voltak felszerelve. A szerző egyike azoknak, aki túlélte könyvében leírt súlyos légiharcokat, kötelességének tartotta azt, hogy a változott helyzetben emléket állítson hősi halált halt repülőbajtársainak. A könyv megrendelhető U.S. 10.— dolláros áron: Nagy Kornél, 19592 Coffinberry Blvd., Fairview Park, Ohio 44126.
