Szittyakürt, 1990 (29. évfolyam, 1-6. szám)

1990-01-01 / 1-2. szám

1990. január—február hó

*ZltíVAKÖkT

7. oldal

Kolozsvári Nagy Pierre:

Koppány vezér vértanúhalálának és feldarabolásának titkai

Veszprém váránál dőlt el a magyarság sorsa.

Veszprém vára körül vívott ütközet lezajlásának főbb mozzanatait, okait, igazi mivoltát emlékezetünkből kilopták: elsikkadt az ütközet fordulatai, a benne résztvevő tömegek lélekszáma; torzító szűrőn jutott el hozzánk az is, valójában miért folyt ez a harc? Az ütközet párszavas, elkapkodott leírásai semmilyen támpontot nem nyújtanak a csata hadtörténeti föltárásához. Bizonyosak csak a következőkben lehetünk.

1. A küzdelem országos jelentőségű volt.

2. Mindkét részről szokatlan elkeseredettséggel, hevességgel vívták; félreérthetetlenül erre utalnak a kegyes szövegek megjegyzései; „dühöngésük nem csillapult", „veszett düh”stb.

3. Nem férhet kétség ahhoz sem, hogy az ádáz, életre-halálra menő viaskodás oka, főoka, tétje, nem az új hit elfogadása vagy elutasítása volt, hanem a nemzeti függetlenség megőrzése, illetve elragadása: Koppány és serege nem a kereszt, a kereszténység ellen ragadott fegyvert, hanem a szabadságért.

Koppány felkelőit leverték. A megtorlás kegyetlen volt. Miként a krónikák írják, a foglyok egy részét leölték, a többit megkötözték; további sorsukról nem tudunk.

Magára Koppányra, a felkelő hadak fővezérére várt a legirtózatosabb büntetés: testét — ki tudná, elvenen vagy holtan? — feldarabolták.

„Magát Koppányi pedig — írják a krónikák — István négy részre vágatta: egy részét az esztergomi, a másikat a veszprémi, a harmadikat a győri kapura függesztette, a negyediket pedig Erdőelvébe (Erdélybe) küldte.” Borzadálykeltő, félelmetes szavak, Koppány sorsától meg kell rendülnie, akiben szív és lélek él. Mivel érdemelte ki ezt a szörnyű ítéletet, amely megoldásra váró sötét titkoktól terhes. Különös, hogy ezer éven át senki sem akadt fenn ezen az embertelen ítéleten s számunkra érthetetlen okain, célzatain.

Keleten tanyázó ókori népek eskükötéskor, esküjük megerősítésére, kutyákat vágtak ketté (ilyen sorsra jussanak, ha...), de embert, fővezért, királyi herceget négyfelé darabolni — miféle vallás nevében, miféle emberi szellem rendelheti el ezt?

S miért? mi célból? Miféle könyörtelenséget jelez ez? Mit akartak elérni a szétdarabolással? Ki rendelte el ezt a szörnyűséget s miért? kiért? kikért?

Kitűzték testének négy darabját az ország négy sarkára: lássátok! Ki tette ezt? S kinek a nevében? miféle jog, törvény, erkölcs, vallás, miféle emberi vagy isteni törvény nevében? Ország, amelynek fő várain vértől csöpögő emberi testdarabok függenek, a magyarok megtestesítőjének, reménybeli felszabadítójának testdarabjai. Képzeljük el az országot szélverésben, záporban, zivatarban, napsütésben a négy fővárra szegezett véres rongyként függő emberi testdarabbal, keselyűvijjogással, szökellő csikaszokkal, dög légyfelhőrajokkal, idegen igét mormoló csuhás hittérítőkkel és germán lovagokkal a nemrég még szabad Magyarországot, Európa urát s nemrég még büszke népet, ahogy bujdokolva, lopva erdőkőn, völgyeken át, némán az országos tetemrehívásra seregük. El kell képzelnünk mindezt, hogy felderengtessük elménkben az ország képét, a ,,barbárság vad kora”után létrejött

az emberi gyöngédség országa, az egyedül üdvözítő hit szelíd erkölcse, andalító világa.

S mit szólnak e rémtetthez hivatalosaink, a monolitikus párthatalom hatalmi bársonyszékében ülő korifeusai? „ Pogány lázadó ”-nak bélyegzik Koppány vezért a „költő-vátesz”szörnyeteg szavakat szór a nagy vértanúra:

„hallj meg már bennem, te civodó magyar, / békéden koppány, hunn ördökök fia” (A civódó magyar)

„Hunn ördögök fia”: ördögök a hunok és ördög maga Koppány is. Miféle borzalmas valósággyalázó torzkép ez?

Ördögnek nevezni a hunokat annyi, mint önmagunkat bélyegezni ördögöknek, hiszen mi magunk is hunok s a hunok örökösei vagyunk (Hun-garok, Hungária).

S civódó az, aki a magyar egységért és szabadságért száll síkra?

Hol vagyunk, miféle vak, nemzetellenes történetszemlélet íratta le ezeket a káromlással és önkáromlással egyértelmű szavakat?

Honnan szedi ezt? Miféle forrásokból? Miféle magyarellenes-mérgezettségű táptalajból? Milyen szenny ár csap fel történetírásunkból, hogy alkotóértelmiségünk elitjének szellemi látóköréig felfröccsen és beszennyezi azt? Mert igaz, kétségtelenül tény, Ady a balkáni pánszláv (orosz-cseh-szerb-rumin) világösszeesküvés guruló rubeljeivel és aranyjeleivel megvásárolt — s a francia nép elárulásában, megtévesztésében is bűnös — bulvárlapok bértollnokainak valóság és igazságtorzító cikkeivel táplálta agyát, de magyar szerző lévén mindennek alapját mégiscsak a magyar történetírás alkotta, amelyen felnőtt és amely eszméletét, történelemszemléletét meghatározta, s amelyet magyar mezben, magyar hisztorikusokként ádáz ellenségeink írták, a magyar nép eredet — és történetszemléletének meghamisítói, nemzeti öntudatának elrablói, önbecsületének megröntői. „Hunn ördögökfiá”-vá züllött e bűnös és torz szemléletben, az ördöggé minősített hunság örököseként az a Koppány vezér, amely a magyar nemzet legutóbbi ezeréves tragikus történetének tán egyik legkimagaslóbb hőse, az a nemzeti vezér, aki a magyar nemzeti törekvések megtestesítőjének az álarcos hódítók által orozva megszállt, mételyes áltanokkal megtévesztett magvarálcás idegen fegyverekkel letiport magyarság szabadítójaként szállt síkra szabadságharcos magyar serege élén az idegen hódítók ellen s akinek testét úgy darabolták szél a gyilkolás vérgőzétől szédült judeókrisztián-germán pribékjei, hogy az ország minden tájára jusson egy-egy darabja, az ország feldarabolásának mintegy előképeként.

Fűzzünk hozzá mindehhez még valamit: a korviszonyokra, kereszténységretérítésre hallatlanul jellemző alábbi, amit számunkra maga Szent István legendája őrzött meg.

Balkáni területről — ahonnan mint tudjuk, századokon át folyt az illegális beszivárgás — bevándorlás Magyarországba — hatvan férfi jött be az országba, állítólag bessenvők és állítólag

— rendkívül gazdagok. Az országba minden előzetes jelzés nélkül belépő jövevényeket fegyveres magyarok egy csoportja — akiket a legenda „szolgának "nevez — megtámadta és állítólag

— kifosztotta őket. A sértettek Szent Istvánhoz fordultak panaszukkal, s a király elrendelte, hogy állítsák színe elé a támadókat. Idézzük e legendát:

,, Úgy lett, ahogy parancsolta, és vallatni elébe vitték őket. így szólt hozzájuk: „Miért hágtátok által Istentől rendelt törvényt? Miért nem ismertétek irgalmat, és ártatlan embereket miért büntettetek? Ahogy ti cselekedtetek, úgy cselekszik ma az Úr is színem előtt veletek. Mert a törvény áthágóit sújtani kell. ” Miután ítéletüket elnyerték, valamennyit elvezették, és az ország minden táján, az utak mentén kettessével felakasztva elvesztettek; ezt hihetőleg az igazság szeretetéből tette, hogy a többiekben (értsd: az ország népében — szerző) félelmet gerjesszen, mivel azt akarta, hogy országa minden vendégének nyitva álló menedéket nyújtson, így mindenkinek szabad bejárása legyen; ha akárki lép be, senki se merje megsérteni vagy zaklatni valamiben. Ez így is történt. Mert amíg élt, egy vendéget sem mert senki zaklatással háborgatni. ”

Hatvanon voltak beköltözők. Hogy hányat végeztek ki megtámadóik közül, az említetlen maradt, hogy számuk sokszorosan meghaladta a sértetteket, abból következtethetjük, hogy az ország minden táján kettesével függtek a fákon a felakasztott emberek. íme a keresztény szeretet országa megyalósulásának képe: egyfelől a fegyveres tobzódó s ajnározott idegenek, másfelől Koppány felnégyelt, várakra tűzött testcsontjai és kettesével felakasztott magyarok.

Könnyű elgondolnunk, miként repeshetett a magyar lélek a baromként feltracsírozott vezér és párosán felakasztott magyarok az újdonsült keresztény világban. Ám nekünk Koppány végzetét kell megértenünk. Tudnunk kellene mindent, hogy mindent lássunk, értsünk és felfogjunk a történtek értelmét, nemcsak a felszínt, az üres történést, de elfedett értelmét. Mert ezeréves feltáratlan titkot rejthet Koppány feldarabolt testrészei, emberalatti drámát: kik követték el, és mit akartak elérni vele?

Mit, miért és hogyan? Sajnos még azt sem tudjuk, miként tagolták négyfelé?

Vajon négy egyenlő darabra hasították, hosszában és keresztben, akárha egy véres keresztet sütöttek volna beléje; mintha egy véres kereszt robbantotta volna szét a testét négy felé. Dehát a fejét aligha bárdolhatták két felé, ámbár ez sem lehetetlen, sőt tán valószerűen mondható: kettészelték az egész testet hosszantán, koponyástul, s így fél arc, fél váll darabbal jutott a két fő várnak: a fél arccal mintegy hitelesítve, hogy valóban Koppány vezér testének részét kapták. Node miként jelezték ezt a másik két várnak? Négyfelé metélték talán a fejét s a maradék testét is vele, hogy ilymódon a fejdarabokat a testrészekre rátűzve mindegyik vár népe előtt kétségtelenné váljék a koppánvi testmaradékok hitelessége? Az ám, de egy pallossal, bárddal széthasított negyedarc — könnyű ezt belátni — teljességgel felismerhetetlen. Következésképp abban maradnunk: a fejét egészben hagyták. így viszont a fejétől megfosztott testét, amelyből három részt akartak nyerni, nem többet, kétféle módon darabolhatták fel:

a) A törzset derékben lemetszve s azt egészben hagyva, az alsótestet, a medencecsontot vágták harantosan kétféle olymódon, hogy mindkét résznek a fél csípővel és a hasi részek felével egy-egy láb jusson. Ennek a megoldásnak azonban ellentmondanak az itt elhelyezkedő kényes részek.

b) Magát az alsótestről lehasított törzsi részt, a mellkast metélték kétfelé, egészben hagyva az alsótestet a lábakkal egyetemben. Ezt a megoldást kell elfogadnunk.

Ámde mit akarhattak a négyfelé hasított tetem várakra tűzésével? S miért esett választás éppen a jelzett négy várra az akkori Magyarország valamennyi várerődje közül? Sötétben tapogatózunk. Ki juthat annak a nyomára, miért szögezték Koppány testdarabjait ezekre a várakra, s éppen erre a négy várra? S miért Gyulafehérvárra?

Vegyük sorra a tényeket.

A négy vár kiválasztásának problémája, legalábbis hely vonatkozásban meglehetősen egyszerűnek látszik. Esztergom bizonyára azért került az első helyre, mert az ország ősi hatalmi központja, a királyi székhely volt. Maga Szent István is ott született.

Veszprém második helyre alighanem Aldelhaidnek, az özvegy anyakirálynőnek való elégtételadás céljából került: Aldelhaid ugyanis, miként ez a krónikáinkból kivehető xenokrata gőgjében sértőnek, lealázónak vette a magyar főúr házassági ajánlatát; de Veszprém mellett szólt az is, hogy itt ölték meg Koppányi.

Győr nyugatifekvése miatt kerülhetett a harmadik helyre, Gyulafehérvár, Fekete Magyarország központja, a Gyulák ősi vára szintén hatalmi megfontolásból kerülhetett negyedik helyre.

Mindezt átgondolva, rá kell eszmélnünk: a helyi megfontolások — noha bizonyosan szerepet játszottak a várak kiválasztásánál — az alárendelt jelentőségűek és nem vezethetnek megoldáshoz: Koppány testrészeinek kitűzése nyilvánvalóan nem az érintett váraknak és környezetének szólt, vagyis éppen a probléma lényegét, leglelkét, jelképiségét, a beléje foglalt üzenetet nem értjük. Mert mi értelme lett volna például — Esztergom szemszögéből — Koppány fejének a várkapura tűzésének? — ez dicsőségére, ékességére a királyi várnak semmiesetre sem válhatott. S a veszprémi véres testcsonk sem szólhatott egyedül Adelhaidnek, a másik kettő sem kizárólag a várkapitányoknak, a várnépének.

Szélesebb összefüggésben kell e rémtett célzatát keresnünk. Koppány vezérnek felkelése sem helyi jellegű megmozdulás volt miként erre már utaltunk, hanem országos nemzeti felkelés. Feldarabolásának véres üzenete is csak az országnak szólhat, az egész magyarságnak, és éppen ezért fontos fölfejtenünk.

Fogódzót keresve tekintsük át mégegyszer a testrészek valószerű elhelyezését.

Esztergomba, az ország fő helyére Koppány fejének kellett kerülnie.

Veszprémbe, amely ekkor rangsorban az ország második várává emelkedett — az udvar rendszerint itt ülésezett —, a sértődött anyakirályné várába a mellkas baloldali része került Koppány szívével, balkarjával.

Győr várára, amely ekkortájt az ország nyugati kapujának tekintetett, Koppány jobbmellét szögezték fel a jobbkarral egyetemben.

Fekete Magyarország ősi hatalmi központjára, Gyulafehérvárra az ország keleti kapujára Koppány derekában levágott alsótestét tűzték, a két lábbal és hasi részekkel.

Ha kikeressük a térképen ezt az egymástól egyenlőtlen távolságban fekvő négy várat, meglepő kép bontakozik