Szittyakürt, 1989 (28. évfolyam, 8-12. szám)
1989-08-01 / 8-9. szám
1989. augusztus—szeptember hó ttirtVAKÖHT 15. oldal A „KOPPÁNY-GONDOLAT” FEJLŐDÉSE Amikor 1934. május 13-án a magyar ősvallás hívei a Kelenhegyen a Turáni Egyistenhívők Táborának megalapítására összegyűltek, nem pillanatnyi, hanem évszázadok óta folyamatos, de nem hangoztathatott népi igény kielégítésének tettek eleget. A magyarságnak erőszakkal való kereszténységre térítése ellen nemcsak Koppány, Vata és János mozgalma tiltakozott, hanem a népiélek is. A székelységnek nagy tömegeit még az 1700-as években is kényszeríteni kellett a keresztség felvételére. Emellett a vezető magyar rétegekben is felmerült az önálló magyar út elképzelése. Mátyás király — atyjának szerencsétlen nemzeti hivatástudat-elméletével ellentétben — a nemzeti öncéluság elve alapján nemzeti egyház megalakításának tervével foglalkozott, melynek kivitelezését váratlan halála akadályozta meg. Az úgynevezett “Martinovitsféle” összeesküvés idején (1794.) is voltak a nemzeti vallás visszaállítását célzó törekvések. A mozgalom egyik igazgatója Laczkovits János (1750- 1795) azt tervezte, hogy kitérési mozgalmat indít, Pesten és Budán egy deista-unitárius egyházat szervez, amelybe „száz előkelő magyar család azonnal belép”. A mozgalom bukásával a terveknek is vége szakadt, a gondolat azonban a kortárs írók műveibe mentődve tovább élt. A vívódó testőríró Bessenyei György (1747—1811), ki az önálló gondolkodást a nemzeti kultúra alapjának tartotta, a vallással foglalkozó fejtegetéseiben a kereszténység kritikájától a magyar ősvallás fogalmai felé közeleg. A reformkori irodalmi törekvések egyre gyakrabban vetik fel a nemzeti vallás gondolatát. Debreceni Bárány Ágoston (1798—1849) író, uradalmi ügyész, majd levéltáros, 1820-ban Kazinczyhoz küldött kézirati versgyűjteményében használja a „Magyarok Istene” kifejezést, melyet az egyetemesség klasszikus dogmáján nevelkedett Kazinczy kifogásol ugyan, de válaszában megjegyzi: jól tudja, ezalatt nem az Isten egyetemességét vonja kétségbe a szerző, hanem Istenhez, mint a magyarság védelmezőjéhez fohászkodik. Megjelenik a nemzeti mitológia Aranyosrákosi Székely Sándor „A székelyek Erdélyben” című, 1823-ban a Hébe irodalmi zsebkönyvben közzétett eposzában is. Az írnák vezérletével honszerzésre induló hunokat az őket védelmező nemzeti Isten, a „Haddur” támogatja. Berzsenyi Dániel (1776—1836) „Fohászkodás” című költeményében a magyarság ősi istenszemlélete nyilatkozik meg, „Kupa támadása” című drámatöredékében pedig egyértelműen hangot kap Koppány iránt tanúsított rokonszenve. A Petőfi-elődként számontartott, de keveset emlegetett Vajda Péter (1808—1846) természetrajongásának demokratikus tartalma a honfoglalás korabeli magyarság társadalmi állapotainak újjáálmodása, panteista természetimádata, természethimnuszai, a Naphoz intézett ódái pedig az ősi vallási szemléletet tükrözik. Manapság illik megmosolyogni önmaga által alkotott nemzeti mitológiáját — miszerint a természet=termő Zat (egyszerűösszetett, pl. virág—virágzat analógiájára) — azonban amellett, hogy a természetnek feltétlenül lehet valami köze a „teremni” fogalmához, az élet megújítására való törekvéshez, Vajda ilyen irányú munkássága mindenképpen a nemzeti öncéluság gondolatának a kifejeződése. Politikai írásaiban („Nemzetiség” megj. a Tudományos Gyűjteményben 1838-ban) visszatérve az I. István uralkodása előtti társadalmi modellhez az egyenlőség elve alapján kívánja felépíteni a nemzetet és az őseink tiszteletét élvező Természetre hivatkozik: „Ember és ember között nem tőn határfalat a természet.” „Minden szolga a kényúr ellen törekszik.” — állapítja meg 1840-ben, mintegy 8 évvel önvédelmi-függetlenségi harcunk előtt, amely a társadalom szerkezetében is változásokat eredményez: eltörli a nyugati keresztény „kultúrától” exportált jobbányságot. Kortársa Horárik János (1808—1864), aki a katolikus egyházi hierarchia ellen folytatott küzdelmei során felismeri a kereszténység társadalom- és nemzetellenes jellegét, eljut a „Nemzeti Isten” gondolatáig. Az 1848—49-es események folyamán a keresztény egyházak támogatják a Habsburg-házat a magyarság feletti hegemónia megtartásában, emiatt a szabadságharc bukása után a nép köreiben megkezdődik a „régi pogány jó idők” utáni vágyakozás. A Kiegyezés után már röpirat jelenik meg, mely a nemzet számára „új eszméket, új célokat” követel. Közben a szaktudományok is vizsgálódásuk tárgyává teszik a magyar ősvallást. Cornides Dániel (1732— 1787), Horváth János (1769—1835) után a Kisfaludy Társaság pályadíjának nyertese Kállay Ferenc (1790— 1861), majd a pályázati határidőre el nem készült, de annál nagyobb vitát kavart Ipolyi Arnold (1823—1886) „Magyar Mythológiá”-ja jelzi a téma iránt való fokozott érdeklődést. A század végén az egri káptalan levéltárosa: Kandra Kabos (1843—1905) tanulmánya — lévén Kandra a katolikus egyház embere — már a „távolkeleti gondolat” élét elvenni szándékozik, amely annak a jele, hogy az eredeti magyar istenszemlélet feltárása megkezdődött. Az ismert szerzők művei mellett számtalan közismertté nem vált, elfelejtett munka Íródott az ősi vallás megismertetésének érdekében, melyek kihangsúlyozzák e vallás nagyszerűségét, erkölcsi fennsőbbrendűségét a kereszténységgel szemben. Ezek közül való az 1904-ben Kókai Lajos kiadásában „Az Ősmagyar Vallás Emlékeiről” című, a szerző nevének feltüntetése nélkül megjelent tanulmány. A névtelenség oka a keresztény egyházaktól való félelem lehetett. A gondolat erejét jelzi, hogy védekezni kell ellene: a következő évben a hivatalos egyházak befolyásának eredményeképpen megszületik az 1895. XLIII. t.c. 8. paragrafus 4. a. pontja, mely Magyarországon megtiltja a nemzeti jellegű vallás alapítását. A katolikus egyház jóelőre megérzi a reá leselkedő veszélyt, amely a századfordulón született Turáni Mozgalom részéről fenyegeti, mely tömegmozgalom a két háború között nemzetközi kapcsolatokkal rendelkező intézménnyé fejlődve a magyar szellem legjobbjaira sem téveszti el a hatását. A századelőtől a harmincas évekig terjedő korszak irodalmi vetületét vizsgálva meg kell említeni Ady Endre, Juhász Gyula, József Attila „pogány” verseit és Szabó Dezsőt, akinek műveiből a magyar társadalom különböző rétegei ihletődtek, s aki a „Panasz” című tanulmánykötetében kijelenti: „A magyarságnak, mint fajnak nagy történelmi szimbóluma nem a germán asszony férjének, Szent Istvánnak a jobbja: tragikusan örökké vérző szimbóluma a négyfelé hasított Koppány”. „Bors vezér megtérése” című elbeszélésében pedig az „idegenek irigy, gonosz, mézesbeszédű istenéről” beszél s a kereszténységnek a magyarság felett aratott győzelmét a következőképpen kommentálja: „Az István úr szíve pedig örömmel töltözhetik: idegené az ország, idegen jöttment kapar a magyar zsebben, idegen isten feszeng a magyar szívben.” Szabó Dezső a jövő programját a túlélésben határozza meg. Tormay Cecil és Kodolányi János egy-egy regénytrilógiában próbálta népszerűsíteni az „ősi Isten”-hez való visszatérés gondolatát Tormay Cecil művét (Az ősi küldött, 1934—37) bekövetkezett halála miatt befejezni nem tudtam Kodolányi regénye (Emese álma, 1941—42) harmadik kötetének kézirata pedig a háború alatt megsemmisült. A kereszténység mint az emberi egyenlőtlenség okozója jelenik meg Sinka István „Kondások” (1941.) című elbeszélésében, ahol hangot kap az ősi hit megfosztása miatt érzett önpusztító fájdalom. Eddig jutott a magyar szellem kiemelkedő egyéniségeinek hangja, amikor Dr. Bencsi Zoltán társaival megalakította a Turáni Egyistenhívők Táborá-t. Ő maga a következőképpen indokolta az ősvallás feltámasztását célzó társaság létrehozását: „E vallás megalapításához azok a szörnyű igazságtalanságok vezettek, melyek a magyar nemzetet a szégyenletes trianoni katasztrófához sodorták.” A nemzetközi kereszténység, mint végső soron e tragédia okozója, természetesen mindent megtett e vallási mozgalom elfojtása érdekében. Ennek ellenére a harmincas évek végére ezreket tett ki az ősi hit híveinek tábora. Budapesten, az Alföldön és a Dunántúlon orvosok, jogászok, de főképpen a nép széles rétegei szegődtek a nemzeti vallás hívéül. Bencsi röplapokat, ismertetőket nyomtatott, melyeket főképp kisebb településeken igyekezett elhelyezni, történelmi adatok alapján korszerűen összeállította az ősi hit rendszerét, és miután az „ősi Istenünk és fajtánk védelmében vértanú halált halt Koppány vezérünk és vele pusztult sok-sok jó magyar emlékezetére” Budán felállítani szándékozott emlékmű számára a Főváros vezetősége a keresztény egyházi körök befolyásának engedve helyet nem adott, 1938- ban, Attila uralomra jutásának 1504. esztendejében „Koppány-e vagy István?” című kis történelmi korrajzában állított emléket Koppánynak. Érdekes alakja volt a társaságnak Virrasztó Koppány, ki több ízben került szembe demonstrativ cselekedetei miatt a „történelmi egyházak” épségét éberen őrző rendőrséggel és egy alkalommal, mikor egy Szeged környéki tanyán „Mária gyalázást” követett el, hoszszabb fogságra ítélték. Lényegeset megtudni e társaságról rendkívül nehéz, mivel a keresztény szellemű történetírás teljesen hallgat a mozgalomról, mely a háború előtt országos méretű tömegmozgalom jellegét öltötte. Egy jelenleg Torontóban élő, a háború alatt aktívan a politikai életben is részt vett illető személyes közlése szerint, a Hármashatárhegyen történt összejöveteleiken minden esetben több ezren vettek részt. Itt egyébként babiloni stílusú, örökké égő nagyméretű emlékművet kívántak felállítani, a keresztény egyházak azonban ezt is megakadályozták. Ehelyett építhette az óbudai Aranyhegyen Szász Farkas az úgynevezett „pogány” vagy „Koppány-tomyot”, mely egy hozzám eljutott fénykép dátumozásának tanúbizonysága szerint 1935. július 7-én már állt. Csekély sérülésektől eltekintve 1989. júniusáig épen megmaradt, amikor egy villámcsapás erősen megrongálta. Restaurálása mintegy másfél millió forintot igényelne s amennyiben a helyreállítás nem történik meg, állami utasításra lebontásra kerül s így meg fog semmisülni e nagyszerű emlék, mely a jövő nemzeti érzelmű magyarságának zarándokhelye lehetne. Jelenlegi tulajdonosának elbeszélése szerint még Írországból is érkezett csoport a megtekintésére. A társaság lapja a Dr. Bencsi Zoltán által szerkesztett Turáni Roham 1934—1939-ig évente tízszer jelent meg, a Dálnoki Miklós Béla miniszterelnöksége alatti kormány az 1945-ben kiadott „Fasiszta, szovjetellenes, antidemokratikus sajtótermékek II. számú jegyzéké”-re valamennyi számát felvetette. A lapban a szerzők — melynek egyik oka a Horthy-korszak politikai rendőrségétől való tartózkodás lehetett — ősmagyar hangzású írói álneveket használtak, így biztosan nem tudni ki volt cikkírója a lapnak és tagja a mozgalomnak a korszak ismert személyiségei közül. A nemzeti vallás ideológiájának alapvetését ők végezték el. A háború a mozgalmat elsodorta, az elkövetkező évek pedig a társaság tagjait megtizedelték. A gondolat Kanadában keltette új életre Homonnay Ottó János (1928—1979) a Kanadai Magyar Egyház megalakításával. A torontoi Napjaink című havilap szerkesztőjeként a lapban megjelent írásaiban tisztázta az ősi vallás fogalmait, „Ezeréves haláltusa” című tanulmányában — sajnos csak 1849-ig jutva — a magyar történelmet és a többi népeknek a magyarsághoz való viszonyát vizsgálva igyekezett megvonni ezeréves tevékenységünknek mérlegét a Kárpát-medencében. Következő kiváló művében „A Rideg Valóságában leszámol a keresztény ideológiával és a zsidóság történelméből merítve példát a magyarságnak a nemzeti vallás újrafeltámasztásával és megszervezésével látja biztosítottnak a népek között való fennmaradását. E művében a magyar vallás ideológiáját is kidolgozta, de sajnos könyve megjelenését már nem érhette meg. Munkatársainak értetlensége a tanulmány eredeti „Űjpogányok” címének megváltoztatását eredményezte s a kötet gondozása a szakértelem hiánya miatt a tökéletességet fájdalmasan nélkülözi. A műnek egy, a kéziratok alapján való újrakiadása kívánatos lenne. Az általa alapított „Napjaink” is méltatlan kezekbe kerülve eredeti rendeltetésének megfelelni képtelen volt s az utódok ténykedésének eredménye a gondolatnak Kanadában való elsorvadása lett. Homonnay életműve azonban, ki ifjúkorában a Turáni Egyistenhívők Táborának tagja volt, Bencsi Zoltán munkásságának továbbfejlesztése, melynek alapján a Magyar öncélúság gondolatának életrekeltése az elkövetkező időszak feladata. Toronto, 1989.június 15. Szabó László, ÍGY VOLT! ÍGY LESZ!
